Egy sikeres horgászat sok apróságon múlik. De vajon mi számít annak? Hogy sok halat fogunk? Vagy egy nagy halat csípünk el és megdöntjük egyéni rekordunkat? Minden nap nézegetem az írásokat az interneten és az újságokban is. A legtöbb helyről azt sugallják, hogy nagy dobással, erős felszereléssel nagy halat fogjunk.

De valóban ez lenne a siker? Nem gondolom, hogy ennek mércéje kilók és a darabszámokban mutatkozik. Vagy, hogy egyáltalán mérni kell-e.

Az, hogy eredményesnek ítélünk meg egy pecát az csakis fejben dől el. Mivel a horgászat sok összetevős sport, így tudnunk kell értékelni minden apró részletet. Mert maga a halfogás csak egy az ezer és egy tényező közül, ami a sikerélményt befolyásolja.

A pohár félig teli legyen

A tóparton sokszor találkozom bosszankodó horgászokkal, hogy „még csak mozdítás sincs” vagy „csak két keszeg jött reggel, azóta semmi”. Én is sokszor jártam már így, mégse bosszankodtam. Mint a fociban, egy 0-0 vagy egy 1-0-s mérkőzés is lehet élvezetes.

A horgászatban is megtalálhatjuk a szépséget, még akkor is, ha csak egy halat fogunk vagy nem fogunk semmit. Igaz ez különösen akkor, ha nem a sült galambra (pontosabban halra) várunk és képesek vagyunk saját hibáinkból tanulni, majd legközelebb változtatni.

Minden egyes változtatás egy lépcsőfokkal előrébb visz minket a bőséges halfogáshoz vagy csak ahhoz, hogy ütemesen, flottul menjen a peca.

Ha a bosszankodás helyett, megpróbálunk örülni annak, amit elértünk, akkor akár sikeres horgászat lehet minden pecánk eredménye. Mert mi van akkor, ha nem fogsz semmit? Összedől a világ? Majd legközelebb fogsz halat, ha másképp csinálsz valamit. De egyébként is: nem jobb a tóparton lenni, mint a munkahelyen? És mi van akkor, ha beszakad a szerelék? Benne van a pakliban. Csinálni kell egy újat és gyorsan bedobni.

Rövidebb ideig tart lelkesedéssel újraszerelni, mint amennyi bosszankodással eltöltünk. És ha gubanc van? Legközelebb előre felkészülünk többféle szerelékkel. És még lehetne sorolni. A lényeg, hogy ha akarjuk, akkor mindenben megtalálhatjuk a jót.

Egy horgászat története, amiben megtaláltam a jót

Elmesélem most legutóbbi horgászatomat, ami tipikusan egy izgalmas 1-0-s focimeccshez hasonlít.

A módszer és helyszín kiválasztása

Az időjárás előrejelzést figyelve úgy tűnt, kiváló horgászidő lesz. Legalábbis számomra mindenképp. Napsütés, enyhe szél, 20-25 fok. A spiccbotomat szerettem volna már régóta kipróbálni. Hosszasan mérlegeltem fejemben a lehetőségeket.

Kimondottan pontyos vízre nem akartam menni. Egyrészt mert tilalom volt akkor éppen, másrészt nem akartam orosz rulettet játszani a spiccbottal és a pontyokkal. Bár 1-2 kilós példányokat szerintem gond nélkül kiszednék vele, nem akartam kockáztatni, ha beugrik egy nagyobb. Meg nem is pontyozásra lettek ezek kitalálva. Arra ott vannak a margin rakósok.

Végül úgy döntöttem, hogy a Duna-Tisza csatornának arra a szakaszára megyek, ahol korábban egy kilós compót sikerült fogni. Reménykedtem abban, hogy most is sikerül hasonlóan szép halat, halakat fogni.

A bot, amit használtam 6m hosszú Trabucco volt volt és még kamasz koromban vettem. Akkor eltört a spicce és nemrég vettem hozzá újat. Régen imádtam vele horgászni. Kényelmes volt, nem volt nehéz, nem lógott a feje és jó volt vele fárasztani. Hosszú időre félre volt téve, de most alig vártam, hogy újra kezembe foghassam.

Az előkészületek előző este

Néhány utolsó pillanatban elkövetett kapkodásból tanulva, most napokkal korábban elkezdtem a készülődést és gyártottam a különböző létrákon a kész szereléket, kötözgettem a horgokat, rendezgettem a ládámat, stb.

Minden este foglalkoztam vele legalább fél órát. A horgászat napjára így volt 6 kész szerelékem, felkészülve mindenféle mélységre, áramlásra és fényviszonyra. A fél grammos úszótól a 3 grammosig készítettem zsebpecát. Volt közte láncólmos és egypontos ólmozás, ovális és hosszúkás úszó is.

Előző este összepakoltam a kocsiba és kikevertem az etetőanyagot:
• egy kiló kekszes etetőanyag
• egy kiló keszeges (pörköltes) etetőanyag,
• egy kiló barna agyag,
• egy marék vegyes angolmorzsa,
• két marék búza,
• egy evőkanál karamelles poraroma

A vízparton adtam még hozzá kevés kukoricát és csontit is. Egyszer átrostáltam az egészet, majd rostálás közben bosszankodtam egyet, hogy az angolmorzsát és a búzát igazán belerakhattam volna rostálás után és nem előtte…

De végülis nem volt olyan nagy gond, mert ami fennakadt, azt beleszórtam és összeráztam (nem kevertem!). Nem zavart, hogy így a rögök is visszamentek, hiszen a legtöbb etetőt úgy készítem, hogy van benne valami darabos, hogy legyen miből szemezgetni a halaknak. A kis etetőanyag-rögök is megfelelnek-e célnak.

Persze másképp lenne, ha method kosárba készíteném a cuccot. Az elkészített mixnek kifejezetten kellemes illata volt, bíztam benne, hogy a halaknak is tetszik.

Készülődés reggel

Az esti készülődés miatt kicsit későn, 11-kor sikerült lefeküdni. Ajjaj, hogy lesz ebből korán kelés…úgy terveztem, hogy ha 6-ra kimegyek, akkor már eleget tudok aludni ahhoz, hogy ne legyek félkómás a kocsiban. 4-re húztam az órát.

Mivel annyit gondolok a pecára, így általában csörgés előtt pár perccel magamtól is felébredek. Fel is ébredtem…gondoltam iszok egyet, de olyan álmos voltam, hogy alig tudtam kibotorkálni a konyhába.

Bíztam benne, hogy még nincs 4 óra, mert ha mégis, akkor hagyom a fenébe a korán kelést és visszaalszom, mert így tuti nem indulok el. Szerencsére csak fél 2 volt, így nyugodtan dőltem vissza.

Azért ott motoszkált a fejemben, félálomban, hogy ha most kezdenék el készülődni, akkor igencsak pirkadatkor sikerülne odaérni, ami jelentősen meghosszabbítaná a horgászatra szánt időt. Az ágy gravitációs ereje viszont megsokszorozódott, így most győzött a visszaalvás. 4-kor megint felébredtem. Nem volt egyszerű akkor sem az elindulás, de jóval könnyebb volt.

Gondoltam, míg ellenőrzöm, hogy minden megvan-e, bedobok egy melegszendvicset a sütőbe. A reggeli gourmet-zás és a kávé egészen kijózanított és felpörgetett, úgyhogy nem volt más hátra, mint irány a csatorna.

Megérkezés

6 után pár perccel értem ki, de már erősen sütött a nap. Gyorsan kipakoltam, majd aggódva néztem a fölém hajló faágakat. Ajjaj, hogy férek itt el? Még mielőtt tovább pakoltam volna, kipróbáltam a bottal, hogy hogyan tudnám itt használni.

Ahogy sejtettem, a faág túl közel volt. Tavaly még nem lógott így le. A ráakadt villantók, jelezték, hogy mást is megtréfált már ez a hely. Szinte karácsonyfát megszégyenítő módon volt feldíszítve az a fa a különböző műcsalikkal. Nagyon szerettem volna itt horgászni és kedvem se volt visszapakolni és továbbmenni. Ezért tettem egy kísérletet arra, hogy megkeressem a parton azt a helyet, ahol fel tudom emelni a botot gond nélkül.

Pár perc kísérletezés után sikerült megtalálni az ideális helyet. Egy földből kiálló gyökér is segített abban, hogy ne tévesszek egy négyzetcentit se. A bedobás úgy nézett ki, hogy magam elé tartottam a botot kb 45 fokban felfelé. A csalit megfogtam, odaillesztettem a kezem mellé, amivel a botot fogtam, elengedtem a horgot és azzal a lendülettel vizet is ért az úszó az etetett helyen.

Kihúzni meg úgy tudtam, ha hátraléptem hármat, leguggoltam és egy kicsit balra eltartva a faágak mellett ki tudtam szedni úgy a szereléket, hogy nem gabalyodtam bele semmibe. Kicsit macerás, de működött és nem kellett új helyet keresni. Így nem ment el az értékes idő.

Csatornáknál megfigyeltem, hogy nyáron vagy késő tavasszal reggel 8 után mintha eltűnnének a halak. Emiatt jó lett volna nem 6-ra, hanem 4-re érkezni, de azt gondoltam, hogy folyamatos etetéssel helyben tudom tartani a halakat.

Most, hogy megvan a technika, véglegesíthetem az elhelyezkedést. Tőlem balra volt a horgászládám, rajta egy kis csalitároló, ami nagyon praktikus és hasznos volt. Mellettem jobbra egy vödör etetőanyag.

A felszerelés egy kétgrammos ovális úszóból, láncólmozásból és egy kb. 16-os méretű horogból állt. A damil 12-es volt. Külön horogelőkét nem használtam. Az ólmozás 10 db pici sörétből állt, ami egy 1 méter hosszú szakaszon, a horoghoz képest egymáshoz folyamatosan közelítve oszlott el.

A csali bedobás után ezzel a módszerrel viszonylag gyorsan beállt, de a süllyedés utolsó 30-40cm-es szakasza kimondottan lassú volt. Az elképzelés az volt, hogy ennél a lassan süllyedő szakasznál mozdulnak majd rá a csalira.

Kezdődhet a horgászat, sikeres lesz?

Indítottam egy kis alapozó etetéssel, jelezvén, hogy megérkeztem. A teniszlabdánál egy kicsivel kisebb, jól meggyúrt gombócból dobtam kb. 10-15-öt. A továbbiakban pedig ahogy vizet ért az úszó, egy egykezes kicsi gombócot küldtem elé. Nagyjából egy percig hagytam bent, ez idő alatt az úszó megtett két métert, mert a csatorna lassan csordogált. Egy perc után újradobás úszóval is, gombóccal is és így tovább. Kezdtem először egy másfél méteres eresztékkel, majd fokozatosan mentem lejjebb addig, amíg nem volt kapás. Közvetlen a nádas előtt 3m körül lehetett a víz.

Jönnek a halak

Az első kapás akkor jelentkezett, amikor 2m-nél volt az ereszték. Egy kis kamikáze sneci érdeklődött a 3 szem csonti iránt. Kicsi a hal, de nagy volt az öröm. Egy pár centit még lejjebb vittem az eresztéket, a csonti helyett felraktam egy gilisztát (hátha nagyobbak jönnek) és újra dobtam.

Ahogy beállt az úszó, már kapás is volt. Ahogy sejtettem, a lassan süllyedő szakasznál. Megemeltem óvatosan a botot, majd a spicc bólintott egy jó nagyot a víz felé. Hűha, mondom, ez már nem sneci.

Ahogy beállt az úszó, már kapás is volt. Ahogy sejtettem, a lassan süllyedő szakasznál. Megemeltem óvatosan a botot, majd a spicc bólintott egy jó nagyot a víz felé. Hűha, mondom, ez már nem sneci.

Elindult a nádas felé, onnan szerencsésen kitereltem és ide-oda cikázott a nyílt vízen. Nehezen akart feljönni, én meg nem is erőltettem, csak próbáltam terelgetni és ügyelni arra, hogy a bot a zsinórral nagyjából 90 fokos szöget zárjon be.

Így a spicc dolgozott és nem a damilt vetettem alá szakítópróbának. Lassan megláttam a felszínen a pikkelyes testet, sok azonosítatlan vízinövény társaságában, amit út közben szedett össze.

Elindultam két lépést hátra a jól bevált gyökérig, ahol fel tudom emelni a botot. Leguggoltam és egyszerre imádkoztam azon, hogy a bot ne akadjon be a faágakba, és hogy elérjem a halat a merítővel. Már majdnem elértem, amikor megint bement a nádasba, próbára téve a felszerelést és az idegszálaimat. Pár másodpercig a nádasban volt, majd láttam, hogy elkezd pipálni. Nyúltam még a kezemmel 10 centit és sikerült megmerítenem az ismeretlen ellenfelet.

Ponty, gondoltam…de…mitől ilyen pozsgás az uszonya? Hohohó!!! Ez nem ponty, Csaba! Ez itt egy bodorka! Ekkorát még sose fogtam, de még csak nem is láttam! Hűha! Mindig is sejtettem, hogy ennél a víznél érhetnek meglepetések. Jöhet a következő!

Sajnos a fotó, amit készítettem csapnivaló lett, de legalább nem ugrott ki a kezemből.

Pechsorozat

Innentől fogva elkezdődött egy rossz széria. Végül csak sikerült kifognom egy ágat, ráadásul nem is tudtam a bottal leszedni. A merítőnek a fejével csapkodtam le végül a horgot, de az úszó beállt dísznek a villantók mellé. Egyszer valami hosszú bottal visszajövök és leszedem őket.

Még jó, hogy előre szereltem, így gyorsan feltettem egy másik összeállítást. Ez azonban már az első dobásnál úgy összegabalyodott, hogy nem tudtam kibogozni. Jött a harmadik szerelék. Ezzel még tudtam párat úsztatni, de kapás már nem volt. Elkezdtem váltogatni a csalikat, az eresztéket, az ólmok elosztását, de semmi.

Ránéztem az órára, 8:05. Hát igen, ahogy sejtettem…8 után megáll az élet. A folyamatos etetés sem hozta meg a várt sikert, így a remény győzött a tapasztalat felett.

Láttam az etetésem helyén néhány rablást is, úgyhogy ez is adhatott okot arra, hogy eltűnjenek a halak. Még utoljára egy kis vörösszárnyú akad a horogra, aki fotózás előtt viszont kiugrott a kezemből. Aztán semmi.

Összeszedtem a cájgot, mielőtt még valamit megint beszakítok. Mivel rövidebbre sikerült ez a peca, mint terveztem, elautóztam a Duna-parthoz megnézni pár ígéretes horgászhelyet és közben azon tűnődtem, hogy micsoda jó horgászat volt ez annak ellenére, hogy csak 3db halat sikerült fognom és abból kettő picike volt.

Mért is volt ez egy sikeres horgászat?

• végre kezemben tarthattam egy rég használt kedvenc botomat
• felkészülten érkeztem a partra, nem kellett horgot kötni, ólmokat csippenteni, mert kész szerelékeim voltak többféle helyzetre.
• gyorsan sikerült a kipakolás, mert nem hoztam sok cuccot
• úgy tudtam elrendezni magam körül a csalit, etető, merítőt, stb., hogy minden kéznél volt és nem kellett ide-oda rohangálni
• ügyesen megoldottam a bedobást, fárasztást a szűk hely ellenére
• jól sikerült az úsztatás, visszatartás, ereszték-beállítás
• nem voltam rest változtatni, ha nem volt kapás
• nem adtam fel az első szakadásnál
• volt üteme a horgászatnak és pontosan sikerült az etetés és bedobás is
• szép és nyugodt környezetben voltam, ragyogó időben és a vinnyogó kapásjelzők helyett a békák koncertjét és rengeteg madár dalolását hallgathattam
• és nem utolsó sorban megfogtam életem bodorkáját

A horgászat tehát nem csak attól lehet jó, ha nagy halakkal pózolunk. Sok kis apró dolognak lehet örülni, ha jól sikerül. Ami meg nem sikerül jól, abból meg tanulhatunk. Részemről ez jó peca volt. Egy 1-0-ás focimeccs is lehet élvezetes.

A témához kapcsolódó bejegyzésem: Zöld nap a Duna-Tisza csatornánál