Van úgy, hogy csak egy halat sikerül fogni egy horgászat alkalmával. Egy májusi napon is egy ilyen horgászatban volt részem a Duna-Tisza csatorna partján. Az az egy hal viszont úgy megdobogtatta a szívemet, hogy még sokáig emlékezni fogok rá. Egy hal volt, de azért az egy halért megérte elmenni és várni.

Most sokan azt gondolhatják, hogy egy tíz kiló feletti pontyot vagy amurt sikerült akasztani, de nem így volt. A kifogott hal eddigi legnagyobb compóm volt. Pontosan egy kiló volt, de úgy küzdött, hogy bármely 5 kilós kockatavi ponty elszégyellte volna magát.

Jellemző rám, hogy mindig a nehezebb utat választom. Megtehetném, hogy elmegyek egy intenzíven telepített tóhoz feederbottal, method kosárral és jó sok pontyot foghatnék, de nem teszem. Szeretem az olyan vizeket, ahol, ha kukoricát vagy csontit tűzök a horogra, akkor szinte bármilyen hal jöhet a horgomra. Leírhatatlanul jó érzés, ahogy fárasztás közben találgatok, hogy vajon milyen hal lehet az ellenfelem.

Valljuk be, ez a kérdés nem merül fel egy átlagos napijegyes horgásztónál, mert vagy pontyot fogunk vagy pontyot. Ritkább esetben kárász, dévér, amur vagy tokféle. Nincs izgalom. Még a méretben sincs különbség, hacsak nem valami kifejezetten nagyhalas tónál horgászunk.

A helyszín, a Duna-Tisza csatorna

Idén májusban a Duna-Tisza csatornához látogattam el.

Fő zsákmányként bodorkára, vörösszárnyúra és kárászra számítottam, de ponty, amur és persze egyéb békés halak is szóba jöhettek volna. A pontytól egy kicsit tartottam, mivel abban az évben márciusban több, mint 70 mázsa kétnyaras (igen, kétnyaras) pontyot (alias retúrpontyot) telepítettek az RSD-be. Nem is ez a baj, hanem inkább az, hogy ezeket a halakat egy parazita támadta meg, ami belefúródik a hal húsába és csúnya, fekélyes sebeket okoz, ami persze elfertőződik. Kezdetben a kispontyokat támadta meg, de ahogy a fórumokat olvasom, szinte már nincs is egészséges hal a Duna ágon. Reméltem, hogy nem fogok ilyen beteg halat.

Általában úgy tervezem, hogy akkorra érjek a vízparthoz, amikor éppen kezd világosodni. Sajnos ez az esetek többségében nem sikerül, mert tovább tart a készülődés, mint ahogy azt terveztem. A mostani alkalommal viszont minden flottul ment.

Előző nap este már kikevertem az etetőanyagot, összekészítettem a felszerelést, és még előkéket is kötöttem. Próbáltam leegyszerűsíteni és csökkenteni a cipelnivalót.

Az volt a cél, hogy a kocsiból egy fordulóval kényelmesen ki tudjak pakolni, ha célhoz értem. Volt nálam egy vödör, benne a kikevert etetőanyaggal, egy kiló magmix, néhány pellet és üveges búza, egy horgászláda, hátizsák és egy szék.

4 órakor érkeztem a Duna-Tisza csatornához, éppen világosodott.

A Duna-Tisza csatornának a Soroksári út és RSD közti szakaszán helyezkedtem el egy olyan részen, ahol a csatorna kiszélesedik és ahol a túlpartot nagy területen nádas borítja.

Előkészületek és a felszerelés

A terv az volt, hogy a nádas elé dobok, a medertöréshez. A medertörés feltérképezéséhez egy rég használt egyszerű kétrészes botot és egy kis gömbólmot használtam. Egyszerűen csak rákötöttem a zsinór végére és bedobtam a nádas elé. Éreztem, ahogy egy idő után a gömbólom „gurult” felém. Először azt gondoltam, hogy bemérem ezt a távolságot és kiakasztom a klipszet, de olyan rövid távról volt szó, hogy klipsz nélkül is nagy pontossággal tudtam megcélozni a medertörést. Nagyjából 2,5 méter lehetett a mélység a csatorna közepén, míg közvetlen a nád előtt 1m.

A felszerelés egy 3 méteres pickerbotból, 30-as orsóból és egy banjo method kosárból állt. A főzsinór 18-as. Kicsit vastagabb damilra azért volt szükség, hogy bátrabban tudjam kiterelni a halakat a nádasból. 10-es fonott dobóelőkét is használtam, aminek funkciója inkább a kagylók elleni védelem volt, hiszen most nem kellett nagy súlyt, nagy távolságba dobni.

A banjo kosár egy kis tányér alakú kosár. Nem lebegő csaliknál szerintem ez az ideális választás, mert a horog biztosan nem akad bele a kosár bordái közé, mint egy hagyományos method kosárnál. A horogelőke is 10-es fonott damilból volt. Hossza 8cm. A horog 18-as szakáll nélküli füles horog. A csali két szem búza volt 7mm-es csalitüskén felkínálva.

Amióta megláttam egy újságban, hogy van kisebb és vékonyabb méretű csalitüske, azóta szerettem volna kipróbálni ezt a két szem búzával történő csalizást. Úgy gondoltam a kis horoghoz pont ideális méret a két búzaszem és remekül alkalmas lesz arra, hogy 20-30 dekás vagy fél kilós keszegeket megakasszak. A búzát könnyedén beszippantja, a horog pedig a szájszélbe fog akadni. Ha a csalit közvetlen a horogra tűztem, akkor gyakori volt korábban, hogy mélyre benyelte a horgot még egy kisebb hal is. Ezzel a csalizási módszerrel viszont nyugodtan használhatok kisebb horgot, anélkül, hogy „műteni” kéne a halat.

Az etetőanyag egy sötét színű dévéres etetőanyag volt, amiben mikropelletek is voltak. Aromáját nehéz meghatározni. Egyszerre éreztem a pörkölt magvakat, mogyorót és csokis kekszet.

Először egy kis karamellás poraromát szórtam a töltő szerszámra, majd arra jött egy kevés etetőanyag, rá a csali, majd megint etetőanyag.

A szerelék készítésének lépései:

Csalizás

A csali és a banjo kosár

Ugyanez etetőanyaggal és töltőszerszámmal együtt

Először egy kis poraroma

Egy kevés etetőanyag, aztán rá a csali

Csalira jön az etetőanyag

Benyomjuk a kosarat

Még egy kis aroma a tetejére és bedobásra kész a szerelék

Kezdődhet a horgászat

Beszórtam pár marékkal a magmixből, egy viszonylag nagy területre. Azért nem koncentráltam, mert egyrészt keresőpecát alkalmaztam, másrészt azt szerettem volna, hogy a magok minden irányból vezessék a halakat a horgomhoz. Annyira nem volt nagy mennyiség a beszórt szemes takarmány, hogy jóllakjanak a halak vele, de arra jó volt, hogy a jó aromás etetőanyaghoz elvezesse őket. 5 percnél nem hagytam tovább bent a kosarat. Én akartam megtalálni a halakat és nem órákat várni, míg a csalihoz úsznak.

Az első dobás már kapást eredményezett. Nem telt el 2 perc sem, máris rángatta valamit a spiccet. Kézben tartottam a botot, így azonnal éreztem a bot minden rezdülését. Hamar bevágtam, volt is akadás. Éreztem, hogy van valami a horgon. Hogy mi lehet? Akármi. Csak azt reméltem, hogy nem törpeharcsa, mert ha egy van, akkor több is van. Sajnos nem derült ki, hogy ki volt az ellenfél, mert félúton leakadt. Gyorsan újracsaliztam. Nem volt egyszerű eldönteni, mikor vágjak be, mert csak pöckölgetések voltak. Kb. fél óra telt el az első elszalasztott hal óta, amikor úgy döntöttem meglebegtetem, balanszírozom a csalit. A két szem búza helyett a csalitüsén egy szem búza volt és egy kis darab puffasztott kukorica.

Az új csali

Váratlan vendég

Alig ért vizet a kosár, máris kapás volt. Nagyobb lehetett, mint az előző, de ez is leakadt. Úgy döntöttem egy kicsit hosszabb előkére váltok, de a csali ugyanaz maradt. Az új előke 10-11cm hosszúságú volt. A hajszálelőkét párszor rátekertem a horogra, így egy kicsit rövidítettem a csali és horog közti távolságot. Kb. 4-5 dobás után végre jött egy botgörbítős kapás. Bevágtam. Megakadt. Na, végre! Ez még nagyobb, mint az előző. Csak találgattam mi lehetett, de az biztos, hogy jobb hal, mint az előző kettő.

A bevágás után pár másodperccel a hal egyszer csak megiramodott és úgy tűnt nem is lehet megállítani. Beúszott a nádasba, de szerencsére sikerült kiszedni onnan. Cikázott még jobbra-balra és beúszott a közelebbi nádasba is. hozott egy kis hínárt is magával, így még nehezebb volt felszínre csalni. Kb. 5 perces fárasztás után úgy tűnt megadja magát és jön a felszínre. „Hohó” – mondom…”ez a zöld test…csak nem??? De bizony! Ez egy szép compó! Hú, mekkora!”

Gyorsan kiszedtem a horgot, aztán megmértem. Pontosan egy kiló volt. Ekkorát még sose fogtam.

A nagy méretű merítőben is szépen mutat

Nézzük meg közelebbről. Jó vaskos hal.

Menj csak vissza

A compó után megszűntek a kapások. Elkezdtem kísérletezni másféle csalikkal, de nem volt eredmény. Ennek több oka lehetett:

Egy: a nap már nagyon tűzött, eltűntek az árnyékos részek, a halak pedig máshová mentek.

Kettő: csipkebokor vessző.

Három: a compó akkora ramazúrit csapott, hogy a többi hal elúszott

Más is volt, aki izgatottan figyelte a kapást:

Még elmehettem volna egy másik részre, hiszen nem volt sok felszerelés nálam, de már nagyon meleg volt. Inkább úgy döntöttem, hazamegyek és reggelizek valami rendeset.

Ezért a szép compóért érdemes volt eljönni. Viszont a csalizás sikeressége még nem volt teljesen meggyőző a két leakadt hal miatt, így ki fogom próbálni más helyeken is.

Hasonlóan érdekes cikkem a témában: Mitől sikeres egy horgászat?