Régen minden jobb volt!

Ezzel szoktam egy kollégámat őrületbe kergetni. Természetesen a mondás nem igaz. Nem volt jobb, hanem csak más. Az idő megszépíti a történteket, a jelenkorral pedig annyiféle inger ér, hogy az szinte feldolgozhatatlan. Ez azzal is jár, hogy bár az ingerek egy része ilyen, a másik meg olyan, hogy összességében sokkal több rosszal találkozom, mint korábban, mikor még nem volt se telefon, se internet. Ezért nem is olyan nehéz találni valami olyat, ami régen jobb volt. Ide vezethető vissza ez az iménti, lassan legendássá vált mondásom, ami horgászat terén sajnos különösen igaz.

A közösségi média (face, tiktok meg ki tudja még mi…) horgászéletünk szerves része lett. A legtöbb horgász többet foglalkozik a különböző oldalakon a horgászattal, mint a vízparton ténylegesen horgászva vagy a sufniban szerelgetve. Nem is kevesen vannak olyanok, akik évente pár alkalmat mennek csak vízpartra, de a facebookon naponta többször látom aktívnak lenni mindenféle horgászcsoportban. Hobbink nagy részét ma a virtuális térben töltjük. Itt pedig aztán találkozunk mindenfélével. A sok kép, bejegyzés, szöveg, hír különböző hatással van ránk. Egy része tetszik, más része feldühít, csalódást okoz, meglep, frusztrál, stb. Egészen döbbenet, hogy ez a mindenféle inger arra késztet akár engem is, hogy az ország másik felében élő teljesen ismeretlen embernek beszóljak, kioktassam, rendre tegyem, elküldjem az anyjába, vitatkozzak vele, stb. Pedig őszintén…számít bármit is nekem egy idegen véleménye, akivel sosem fogok találkozni?

Bezzeg régen. El voltam foglalva a magam dolgával: jártam a vízpartot, fényképeztem, terveket szőttem, szerelgettem, etetőt kevertem, horgásztam, halat pucoltam, halat ettem, újságot olvastam, bevásároltam, stb. Nem foglalkoztam mással, mert nem jött velem szembe senki másnak a hülyesége. Csak a kis szűk környezetemben és a vízparton találkozhattam más véleményekkel, stílusokkal, módszerekkel. De azok nem voltak olyan sűrű találkozások, hogy átlépje azt a küszöböt, hogy felizgasson, felidegesítsen. Vagyis: régen, minden jobb volt! Vagy mégsem? Vajon az internet és facebook nélkül, hogyan ismerkedhettem volna meg olyan sok jó emberrel, mint manapság? Ugye-ugye? A modern kor vívmányait, ha jól használjuk ki, akkor csak a javunkra válhat. A jó kihasználtsághoz, azonban az is hozzátartozik, hogy el kell engednünk, figyelmen kívül kell hagynunk a „lehúzó erőket”.

Ha meddő harcot folytatok az ismeretlenekkel, akkor ugyan mit érek el vele? Semmi sem fog változni. Ellenben elveszem az időt magamtól. Elveszem az időt attól, hogy úgy csináljak, mint régen: tervezzek, szereljek, pecázzak. Helyette értelmetlenül fröcsögök, károgok, hőbörgök, beszólok…. Nooooormáááális??? Nem, ez nem normális! Ebből elég volt! Másképp kell hozzáállnom a dolgokhoz. Nem valami ellen kell, hogy legyek, hanem valami mellett. Ezért is írom a blogom. Így azzal foglalkozhatok, ami engem valóban érdekel. A vízparton úgysem azzal leszek előrébb, hogy valakinek beszóltam, hanem azzal amikor a magam dolgával foglalkoztam. Nem mondom, néha még most is nehéz elmenni szó nélkül valami hülyeség mellett, de már sokkal kevesebbszer fordul elő, mint régen.

Na de hogyan csináljam? Nézzünk néhány példát!

Zavar, hogy a bojlisok teherautónyi cuccal és csilivili szerkókkal mennek? Semmi gond, nekik így jó. Én pedig közzéteszek egy olyan cikket, ahol kevés cuccal horgászom.

Zavar, hogy valaki szerint az üvegbot a kocahorgászoknak való? Semmi gond, ő horgásszon csak amivel szeretne én meg írok cikket arról, hogy nekem mennyire bejön.

Zavar, hogy ul csalikkal kergetik a méreten aluli csukákat? Majd a halőr elintézi őket, én meg írok cikket arról, hogyan fogok támolygóval nagy csukát.

Zavar, hogy egyes tógazdák fulladásig töltenek nagy halakkal egy műtavat? Majd én nem megyek oda!

Ez csak néhány kiragadott és sarkított példa, ami csupán csak azt a célt szolgálja, hogy én, mint horgász jobban érezzem magam, ne mérgesítsem magam feleslegesen és a horgászat valóban a horgászatról szóljon, pont úgy, mint gyerekkoromban.