Előszó

Egyik kollégámról mindig is sejtettem, hogy (ahogy mondani szokták) nagy horgász. Járja a vizeket az országban és néha azon kívül is. Ismeri jól a halakat, a folyó- és állóvíz jellegzetességeit, haltartó helyeit, a különféle horgászmódszereket és praktikákat. Stílusát tekintve nem igazán tartozik a modern kor “methodistái” közé. Inkább a horgászatnak az igazai, férfias ágát képviseli. Nemrégiben kiderült az is, hogy jó tollforgató és küldött nekem egy olyan beszámolót, amilyeneket én szívesen olvasgatok esténként egy jó bor és valami kellemes muzsika mellett. Mintha csak ott lettem volna a helyszínen, úgy végigizgultam a történteket. De nem is szaporítom tovább a szót, következzen tehát:

Pesze Balázs írása

2023 Október 1. Vasárnap
A vízállás 48 cm esztergomi mércén mérve a vízhőmérséklet,18 fokos tehát lassan de biztosan hűl végre a Duna vize.

Hajnalban csörgött az ébresztő. Nem mondom, hogy a legszebb álmomból vert fel, mert két melós nap után igen mélyen aludtam. Ennek ellenére hamar összekaptam magam, gyorsan főzött nagy adag kávé után kocsiba ültem, irány a már jól bevált sóderes pálya. Gyerekes dolog, hisz jól tudom az utat, mégis beállítottam a gps-t. Így folyamatosan láthattam, mennyi km van még a célig. Sötét van, bár a telihold miatt lidérces fényben úszik mellettem a táj. Az M0 szinte üres hamar elérem a nagy Duna hidat. Meglep, hogy a hűvös ellenére semmi köd nincs még a víz felett sem. Jó egy hete ugyanezen az úton többször is ködfoltokba futottam. Tagadhatatlanul ősz van.

Már a Pilis szerpentinjein robogok, de a csak nem akar világosodni. Sűrű sötét erdőkön visz keresztül az utam. Vissza is veszek a tempóból. A rádióban pont a híreket mondják, köztük a megváltoztatott vadgázolással kapcsolatos törvény a téma. Ez is fokozott figyelemre, óvatosságra int. Ahogy átérek a hegyi szakaszon végre világosodik. A Duna mellé leérve meglep, hogy csak 9 fok van. Megborzongok a gondolattól, hogy hamarosan combközépig a vízben állok majd. Még néhány kilométer és a parton vagyok. A korai időpont ellenére sajnos sokan megelőztek. A múltkori hely is foglalt, pedig Álmossal nemrég itt nagyon belenyúltunk. Bosszús vagyok, mert a helyen amolyan „hétvégi féderesek” vannak. Egyáltalán nem úgy vannak beállva, ahogy a folyami körülmények diktálnák. Mindegy, alattuk kb. 50 méterrel az én múltkori feederes helyem szabad. Odáig visszatolatok. Nem könnyű itt a parkolás. A part laza sóderes. Egy óvatlan manőver és elakad az ember. Én sem merek megfordulni. Nem kapkodok, komótosan cuccolok le a partra. Viszem a kempingszéket is. Leülök és úgy kezdem szaggatni az etetésre szánt kenyeret. Eldöntöttem, hogy most apróbb darabokban rakom a zsákba. Hátha így még intenzívebben foszlik majd a víz alatt. Gyorsan gyúrok három gombócot is, jó édes kajából. Fogom a tapogató rudat, óvatosan a vízbe lépek. Hideg futkos a hátamon ahogy araszolok befelé . Örömmel nyugtázom, hogy itt is jó a talaj. Kb. 10 métert bemegyek mire derékig ér a víz. A fentebb horgászók gyanakodva figyelnek, a vízben mászkálás miatt nyilván bolondnak néznek. Befejezem az aljzat ellenőrzését, akadó, gödör szerencsére nincs a kiszemelt helyen.

Kimegyek a zsákért amibe két kisebb de nehéz követ raktam, a könnyebb bedobás reményében. Később kiderült, hogy ez hiba volt. Kicsit aggódok, hogy sikerül betenni a cuccot egyedül. Álmossal a múltkor jól sikerült a próba bevetés. Jó messzire lendítem végül a zsákot. Hamar el is merül. A bója zsinórja máris feszül. A parton egy nagyobb köre hurkolom és beállítom az „ eresztéket”. Szépen feljön a flakon , mutatva, hol van a zsák a víz alatt. Az utánaengedett kötél kicsit több mint egy méter. Jónak tűnik a beállás.

Gyorsan gyúrom az első kenyérgalacsint a horogra. Az előbb „bemért „ távot beállítom eresztéknek és már dobom is az elsőt. A bója fölé álltam, így rögtön a zsák mögé tudom vezetni az úszót. Lassan távolodik a bója mögött és rögtön merül is. Gondoltam biztos túl mélyre húztam az eresztéket, de hamar újra feljön az úszó. Pár centi megtétele után gyanús táncba kezd és úgy levágódik, mintha ott sem lett volna. Rögtön bevágtam, tompa súlyt érzek a szerelékem végén. Döbbenten fogom fel , hogy ez tényleg kapás volt. A megakasztott hal is feleszmélt egy–két másodperc után mert azonnal a Duna közepe felé indult. Nem rohant, csak szép komótosan húzott befelé. Az orsóm hosszú másodpercekig ciripelve adagolta a zsinórt. Én meg csak kapaszkodtam a botba és közben azon agyaltam, ez vajon milyen hal lehet. Bevallom márnára gyanakodtam. Közben a hal végre megállt. Megint a kapás utáni tompa lebegős súlyt éreztem csak. Próbáltam a zsinórból visszaszedni. Valamennyit sikerült is miközben ellenfelemet folyamatosan sodorta lefelé a folyás. Léptem én is utána néhányat, igyekeztem a zsáktól minél távolabbra terelni. Ezalatt a hal rápihent a következő rohamra. Ezzel sokat nem is váratott, mert megint nekiindult, viszont most folyással felfelé. Pár méter megtétele után emelkedni kezdett. Közben én lefelé mentem, hogy az etetési sávból próbáljam még jobban elterelni. Újra megindult, folyással szembe és pont a zsák mellett állt meg. Sok közöm egyenlőre nem volt a „húzom-eresztem” játékhoz. Lassan teltek a másodpercek, mire az úszóm ismét felszínre került, jelezvén, hogy elemelkedett a hal a fenékről. Ennek örültem is, meg nem is. Vészesen közel voltunk a kenyérzsákot jelző bójához. Itt ennél a résznél már vert a víz rendesen. Hamar felmértem, hogy a felszerelésem, pláne a 12-es horogelőke miatt nem éppen alkalmas egy ekkora hal kivételére.

Megint a pár nappal ezelőtti peca jut eszembe. A különbség annyi, hogy érzem, sokkal nagyobb az ellenfelem minta az akkori megfogott szilvaorrú keszegek. Mindegy, beletelt vagy három percbe, de nagy keservesen csak sikerült közel ügyeskednem a halat. Fel is jött, velem egy vonalban, olyan delfinesen átfordult. Jól láttam hatalmas bronzos pikkelyeit és narancsos árnyalatú lapátnyi úszóit. Ez volt az a pillanat mikor a felső szomszédok felé kiáltottam segítséget kérve. Rögtön megállapítottam, hogy ezt a halat merítő nélkül sosem veszem ki. Nálam persze nincs. Illetve a délutáni tervezett legyezés miatt pont van…. tőlem vagy 25 méterre bezárva a kocsiba,

Elég siránkozósan hathatott a kérésem, mert az egyik fenti spori futva közelít, közben rakja össze a nem éppen folyóvízi merítőjét. Mindegy gondoltam az is jó lesz csak érjen már végre ide vele. Ki kellett a partig mennem, mert az ismeretlen segítőm cipőben, farmerban aligha fog begázolni a hideg vízbe.

Lazítok a féken, halam talán meg is érezte, hogy nincs úgy spanolva a cejg. Megint lehúz pár méter zsinórt. Most ismét lefelé ment. A gyenge áramlat ugyan őt segíti, de érzem, hogy fogytán az ereje. Közben én lépek ki a merítőért. Alkalmi segítőmnek szabadkozok, hogy így-meg úgy bocs, hogy reggel itt kiabálok össze-vissza,de hatalmas a hal stb… Elnézve a fiatal horgászt , talán jobban izgult mint én. Pláne mikor újra feljött már oldalra fordulva a hal. „Huuu ez tényleg jó nagy „ mondta az ifjú segítőm. Mire én ecsetelem a végszerelékem gyenge paramétereit, bár aligha érthetően, mert igen csak izgultam. Átvettem és gyorsan vízbe raktam magam elé a közben összerakott merítőt. Ettől a hal ismét megriad, lehúz valamennyi zsinórt, de már határozottan fárad. Keményen rátartok, lépek is utána, csévélem fel a zsinórt. Végre botvég alatt újra feljön, megint oldalazva. Rögtön cselekszem és máris alátolom a merítőt. Nincs már ereje menekülni. A hálóban van. Emelni nem merem, csak húzom kifelé. Kilépek a partra, kezet nyújtva köszönöm a segítséget. Közben bemutatkozunk egymásnak – szégyen szemre, még a keresztnevére sem emlékszem a fiúnak – rögtön előkotrom a telefonomat. Kérem a horgásztársat, készítsen egy-két képet. Dadogva magyarázom, hogy többet is csináljon biztos ami biztos. A halat óvatosan kézbe veszem, és itt fogom fel igazán, hogy tényleg óriási általam még sosem látott, hibátlan, egészséges leánykoncért fogtam. El sem hiszem, hogy a legelső dobásra ilyen halat adott a jóságos Duna. Visszakapom a telefonom . A kolléga magamra hagyott. Szerintem látta rajtam, hogy kivagyok teljesen. Nyilván beszéltem össze-vissza mint egy félnótás. De azt hiszem ez érthető. A szinte végig egyenlőtlen küzdelemben végül is, nem maradtam alul. Gondolom dolgozott az adrenalin… A szívem még percekkel a hal visszaengedése után is nagyon pörgött.

Észre sem vettem, hogy alattam is három horgász kipakolt, ők is feederesek. Már a felszerelésükön is látszik, hogy értik a dörgést. Az is nyilván való, hogy a terepet viszont nem ismerik. Egy kis platós furgonnal érkeztek és szinte a partig lemerészkedtek vele. Aligha másznak majd onnan vissza önerőből.

Nem tudom a fent leírtak mennyi ideig tartottak. A gyönyörű halról készítettem még néhány képet és az öreg horgászmérlegemre is ráakasztottam egy gyors mérésre. A mutató kevéssel a 2.9kg-os osztás alatt állt meg. Óvatosan a merítővel visszaemeltem a vízbe, kicsit beljebb lépve, szabadon engedtem. Szinte azonnal elúszott. Eufóriában úszom én is, miközben ballagok vissza a kölcsön merítővel. Váltunk még néhány szót a két sporival. Elmondásuk szerint hajnal óta egy mozdításuk sem volt … Ezúton is nagyon köszönöm az ismeretlen horgásztársnak az önzetlen és gyors segítséget. Hozzá kell tennem nagyon jól sikerültek a fotók. Visszatérve helyemre leülök, egy szendvics és egy jegeskávé valamennyire csillapítja izgalmamat. A kis szusszanás alatt bámultam a vízet. Látom ám, hogy a bója méterekkel kijjebb van mint ahogy hagytam eredetileg. Közben fejben rakom össze a történéseket, mintha a horgásztárs figyelmeztetett volna fárasztás közben, kétszer is beleakadtam a zsákot tartó kötélzetbe. Kifújom magam, bemegyek a vízbe, kiemelem a zsákot, ráhúzok némi zsinórt és újra bedobom. Ez majdnem végzetesre sikeredett. A kabala sapkámba valahogy beleakadt a hátam mögé lefejtett zsineg és lerántotta a fejemről. Szerencsére nem repült messzire, így rögtön utána kaptam. Na mondom, ha ezt látják a többiek…
Végre csak helyreállt minden és folytattam. Szinte hihetetlen, de majdnem minden úsztatás kapással végződött. Meg is fogtam a halakat, mind szilvaorrú keszeg volt. Köztük kettő igazán termetes példány is akadt. Kiélveztem a peca minden mozzanatát, már-már elhittem, hogy nagyon megy ez nekem.

Nem kis büszkeséggel töltött el, hogy csúnyán lefogtam a többieket. Örömöm azonban nem tartott sokáig. Kb. 2 óra peca után ritkulni kezdtek a kapások. Közben a szél is feltámadt és sajnos gyorsan fel is erősödött. Aggódni kezdtem a délutáni Szlovákiába tervezett legyezés miatt. Mindegy csak odaértem. Nyomattuk is barátommal, három jó helyet végiglengettünk, igen szerény eredménnyel.
Este hétre értem haza, fáradtan de nagy-nagy örömmel nyugtáztam már sokadszorra: tényleg a Duna az IGAZI! Legalábbis nekem.