Ahhoz, hogy akik e sorokat olvassák érthető legyen, hogy jutottam el a jelenlegi állapotomba, meg kell ismerkedniük néhány előzménnyel. Ehhez pedig némi időutazásra hívom az olvasót, mely korai gyermekkoromat idézi, és visszarepít bennünket az ezerkilencszázhetvenes évekbe. Az idő tájt nagyon szegényes készlettel bírt egy vékony pénztárcájú horgászpalánta, így a hiányzó eszközöket saját maga volt kénytelen megfabrikálni, legyen az asztalfiókból elcsent kávéskanál, melynek nyelét lefűrészelve, kiváló támolygó villantó vált. Vagy a városszéli mogyoróbokorból kivágott legszebb vessző, melyből horgászbot készült. De mondhatnám a tollból készült úszókat, a szétszedett akkumulátorból származó ólmot, amit újraöntöttünk, és még számtalan leleményt, amely a horgászeszközök gyártására született meg a fejemben, hogy később valóra is váljon a gondolat.

Valahová ide helyezhető a válasz a kérdésekre, amiket rendszeresen megkapok, amikor valakinek elmondom, hogy öreg horgászbotok restaurálásával foglalkozom. Illetve van még egy konkrét oka, de az a nemrég múlt időket idézi. Mert közben eltelt azért az negyvenvalahány év, amikor már kicsit vastagabb pénztárcával rendelkezve, nem kellett gombostűből horgot hajtogatnom. Az pedig egy régi horgászhagyaték részét képező penészes, avítt, ezeréves horgászbot volt. Elhatároztam, hogy felújítom. Sikerült. Valami olyan eszméletlen randa lett, hogy kellet egy újabb elhatározás, meg kell csinálni újra. Kicsit jobban sikerült, de még vagy háromszor újrakezdtem, mire elfogadhatóan nézett ki, csakhogy addigra olyan mélyen beleástam magam ebbe a hóbortba, hogy mára már késő belőle kikeveredni. Meg hát, nem is akarok kikeveredni belőle…mert mára úgy érzem, egész szép dolgok kerülnek ki a kezem alól, igaz azóta ismét eltelt jó néhány év, és kikerült a műhelyemből jó pár száz horgászbot.

Hosszúra nyúlt bevezetőmet többé nem kényszerítem az olvasómra, most induló sorozatom csak az adott eszköz múltjáról, jelenéről, és remélhetőleg jövőjéről fog szólni. Ahogy a történet főszereplőjéről is, az öreg 10-30 gramm dobósúlyú 270cm hosszú, narancssárga Germina Luxus horgászbotról.

A botra egy hirdetésben akadtam rá, melyben vagy tizedmagával kellette magát, elég borsos áron, kikötve az eladó által, a pakk csak egyben eladó. Volt köztük egy Sportex Turbo Speed 275 cm es legendásan jó bot, amit mindenképpen szerettem volna, ezért megvettem az egész készletet, a narancs Luxussal együtt. Gondoltam majd csak lesz gazdája annak is. Egyáltalán nem hittem, hogy hamar, pedig így történt. Egy barátom, – nevesítve Béla-, lefülelte az üzletelést, mert egy darabig nyilvánosan zajlott egy facebook oldalon, és megkeresett, hogy őt bizony érdekelné ez a bot, az egyik testvérével egyetemben, és felújítva igényt tartana rájuk. Nosza meg is egyeztünk, neki is álltam a munkának.

Sajnos a parafanyelet csúnyán elintézték. Valami bődületes mennyiségű parkettalakkot kentek rá „hozzáértő” kezek, még ennél is jobb szerszámmal, össze-vissza mázolva mindent, orsótartót végzárókat, mi több az egész botot, kötéseket, gyűrűket.

A felújítás legidőigényesebb része volt ezek eltávolítása. Beszereztem hozzávaló vadonatúj zöld foglalatú porcelánbetétes gyűrűsort, az eredeti gyűrűkiosztással, piros 20-as vastagságú 100% nylon cérnával visszakötöttem a megtisztított blankra őket, természetesen a korabeli ezüst szalagos díszkötésekkel. Ezután befogtam a botot a mikrohullámú sütő tányérforgató motorjából készült botforgatóba, és jöhetett a lakkozás. Ehhez én kétkomponensű lakkot használok, azért mert sokkal keményebb, mint az egykomponensű társaik, uv álló, és lényegesen hamarabb szárad. Ezenkívül nagyon rugalmas is, és nem is sárgul meg idő múlásával, mint pl. a csónaklakk.

Elkészült a bot, meg a társa is (Germina Standard).

Bélának az év utolsó horgászbörzéjén adtam oda őket, nem kis örömére. Megígértettem vele hogy a szezonban, ha kiviszi a vízpartra őket, készítsen nekem róla, vagy róluk képeket. Betartotta az ígéretet, méghozzá gyönyörű halakat fogva, remek akciókat megörökítve, amint az öreg, legalább 50 éves horgászbot, a vízig bólintva, karikába hajolva veszi ki a hat-hét kilós tőponty erejét.

Hát bevallom őszintén, amikor megláttam ezeket a képeket, bizony jóleső érzés töltött el…Bár saját magam által készített botokat használok jómagam is, Béla fényképei olyan nagy hatással voltak rám, hogy végre rászántam magam, hogy ez oldal tulajdonosa kérésének eleget téve megírjam ezt az írást.

Írta: Sáray Gergely
Fotók: Sáray Gergely és Fábián Béla