Gyermekkoromat a Tisza-tó mellett töltöttem, Sarudon. Nálunk a családban senki sem horgászott, így -noha a víz közelségét szerettem-gyermeki képzeletemet nem ragadta meg az akkor unalmasnak és értelmetlennek vélt” botlógatósdi”.

Azt ugyan néha elképzeltem, hogy milyen hatalmas halacskák bújhatnak meg a tó fenekén, vagy a nád sűrűjében és szerettem volna látni őket, de sosem gondoltam, hogy valaha horgászni fogok.

Szerettem nézni a napsugarak táncát a víz tükrén, a nád hajladozását a szélben. A Tiszának (a tónak és a folyónak is) van egy különleges, összetéveszthetetlen varázsa, amit még úgy gyerekként sem nehéz megérezni. Hamar megsejtettem, a vizet tisztelni kell, és a magam kis együgyű módján tiszteltem is a rejtelmes vízi világot és annak minden csodáját.

Ugrunk egy picit az időben.

Jó néhány külföldön töltött év után a férjemmel haza költöztünk, de nem Heves megyébe, hanem Pécsre. Felnőttként vettem horgászbotot a kezembe először. Lentibe mentünk, a Sárberki Horgásztóhoz a barátainkkal. Volt is kedvem a dologhoz meg nem is. (Férjem kérésének eleget téve a horgászvizsgát megcsináltam felkészülve az ”izgalmas kalandra”, de az igazat megvallva nem fűztem nagy reményeket a kiránduláshoz). Jó sok könyvet vittem magammal, felkészülve a legrosszabbra: több napnyi unatkozásra.

Végül egy könyvet sem nyitottam ki az ott töltött idő alatt.

Jó sok gyakorlati ismerettel gazdagodtam, hosszú lenne mindent felsorolni, hisz az alapokkal kellett kezdenem. Megtanultam, hogy kell felcsalizni a horgot, mi az a felkapókar, nyeletőfék, dobfék, milyen etetőanyagok vannak, mi az a bojli, pellet, milyen a feeder bot, csalitüske, etetőbomba és még sorolhatnám. Persze megtanultam azt is, hogy kell egyáltalán bedobni a botot (megjegyezném az első bedobásom annyira jól sikerült, hogy a többiek egyből azt mondták ,,na tessék, a sarudi lánynak benne van a vérében”).

Csodálatos élményekben volt részem.

Az ottani kedves és befogadó horgászközösség, a kisebb-nagyobb tavak között kanyargó zegzugos utak, a béka hadak kuruttyolása, az éjszakai horgászatok fokozott izgalma, a tó partján lassulva telő és kitáguló idő, életem legelső kapásának édes pillanata, mind-mind felejthetetlenné tették az ott töltött pár napot.

Legeslegelső kifogott halam egy 3kg-os ponty volt. Nem adata könnyen magát, meg nem is igazán tudtam mit s hogy csináljak. Felugrott a kapás jelző -izgatottan követtem a férjem és a barátaink instrukcióit- bevágtam és fárasztottam, ahogy illik (még talán kicsit jobban is, mert utólag azt mondták sokkal gyorsabban ki lehetett volna szedni, de hagyták, hadd élvezzem ki a dolgot, hadd játszak egy kicsit).

Fantasztikus érzés volt, olyan, amit szavakkal nehéz leírni, de mindenki, aki horgászik megérti szavak nélkül is…

Azóta már több helyen horgásztunk, főleg Pécs környékén (Malomvölgyi- tó, Üszögpusztai-tó stb.) és már én is mindig várakozásokkal telve, boldog izgalommal indulunk neki egy-egy horgászatnak.

Két nagy álmom is van.

Az egyik, egyszer kifogni egy amurt. (Ezidáig még egyszer sem sikerült és nem is tudnám megmondani, hogy mitől ennyire különleges számomra ez a sok vitát kiváltó faj, talán pont attól, hogy még nem volt alkalmam ”találkozni” vele).

A másik, elmenni a drága Tiszámhoz és kipróbálni magam a régtől fogva szeretett ismerős és mégis ismeretlen vizeken. (Ez, ha minden a tervek szerint megy, idén nyáron megvalósul).

Hát így lettem én horgász…
Nem a nagy hohoho, ahogy csipkelődve azok az ismerőseim hívnak, akik nem igazán értik újkeletű szenvedélyemet, hanem amolyan szerény kis kezdő…

Zárásképpen, horgásztársaimnak mi mást kívánhatnék, mint, hogy GÖRBÜLJÖN!