Gyermekkoromat a Tisza-tó mellett töltöttem, Sarudon. Nálunk a családban senki sem horgászott, így -noha a víz közelségét szerettem-gyermeki képzeletemet nem ragadta meg az akkor unalmasnak és értelmetlennek vélt” botlógatósdi”.
Azt ugyan néha elképzeltem, hogy milyen hatalmas halacskák bújhatnak meg a tó fenekén, vagy a nád sűrűjében és szerettem volna látni őket, de sosem gondoltam, hogy valaha horgászni fogok.
Szerettem nézni a napsugarak táncát a víz tükrén, a nád hajladozását a szélben. A Tiszának (a tónak és a folyónak is) van egy különleges, összetéveszthetetlen varázsa, amit még úgy gyerekként sem nehéz megérezni. Hamar megsejtettem, a vizet tisztelni kell, és a magam kis együgyű módján tiszteltem is a rejtelmes vízi világot és annak minden csodáját.
Ugrunk egy picit az időben.
Jó néhány külföldön töltött év után a férjemmel haza költöztünk, de nem Heves megyébe, hanem Pécsre. Felnőttként vettem horgászbotot a kezembe először. Lentibe mentünk, a Sárberki Horgásztóhoz a barátainkkal. Volt is kedvem a dologhoz meg nem is. (Férjem kérésének eleget téve a horgászvizsgát megcsináltam felkészülve az ”izgalmas kalandra”, de az igazat megvallva nem fűztem nagy reményeket a kiránduláshoz). Jó sok könyvet vittem magammal, felkészülve a legrosszabbra: több napnyi unatkozásra.
Végül egy könyvet sem nyitottam ki az ott töltött idő alatt.
![](https://bodorcompo.hu/wp-content/uploads/2020/08/2..jpg)
Jó sok gyakorlati ismerettel gazdagodtam, hosszú lenne mindent felsorolni, hisz az alapokkal kellett kezdenem. Megtanultam, hogy kell felcsalizni a horgot, mi az a felkapókar, nyeletőfék, dobfék, milyen etetőanyagok vannak, mi az a bojli, pellet, milyen a feeder bot, csalitüske, etetőbomba és még sorolhatnám. Persze megtanultam azt is, hogy kell egyáltalán bedobni a botot (megjegyezném az első bedobásom annyira jól sikerült, hogy a többiek egyből azt mondták ,,na tessék, a sarudi lánynak benne van a vérében”).
Csodálatos élményekben volt részem.
Az ottani kedves és befogadó horgászközösség, a kisebb-nagyobb tavak között kanyargó zegzugos utak, a béka hadak kuruttyolása, az éjszakai horgászatok fokozott izgalma, a tó partján lassulva telő és kitáguló idő, életem legelső kapásának édes pillanata, mind-mind felejthetetlenné tették az ott töltött pár napot.
Legeslegelső kifogott halam egy 3kg-os ponty volt. Nem adata könnyen magát, meg nem is igazán tudtam mit s hogy csináljak. Felugrott a kapás jelző -izgatottan követtem a férjem és a barátaink instrukcióit- bevágtam és fárasztottam, ahogy illik (még talán kicsit jobban is, mert utólag azt mondták sokkal gyorsabban ki lehetett volna szedni, de hagyták, hadd élvezzem ki a dolgot, hadd játszak egy kicsit).
![](https://bodorcompo.hu/wp-content/uploads/2020/08/3..jpg)
Fantasztikus érzés volt, olyan, amit szavakkal nehéz leírni, de mindenki, aki horgászik megérti szavak nélkül is…
Azóta már több helyen horgásztunk, főleg Pécs környékén (Malomvölgyi- tó, Üszögpusztai-tó stb.) és már én is mindig várakozásokkal telve, boldog izgalommal indulunk neki egy-egy horgászatnak.
![](https://bodorcompo.hu/wp-content/uploads/2020/08/4..jpg)
![](https://bodorcompo.hu/wp-content/uploads/2020/08/5..jpg)
Két nagy álmom is van.
Az egyik, egyszer kifogni egy amurt. (Ezidáig még egyszer sem sikerült és nem is tudnám megmondani, hogy mitől ennyire különleges számomra ez a sok vitát kiváltó faj, talán pont attól, hogy még nem volt alkalmam ”találkozni” vele).
A másik, elmenni a drága Tiszámhoz és kipróbálni magam a régtől fogva szeretett ismerős és mégis ismeretlen vizeken. (Ez, ha minden a tervek szerint megy, idén nyáron megvalósul).
Hát így lettem én horgász…
Nem a nagy hohoho, ahogy csipkelődve azok az ismerőseim hívnak, akik nem igazán értik újkeletű szenvedélyemet, hanem amolyan szerény kis kezdő…
Zárásképpen, horgásztársaimnak mi mást kívánhatnék, mint, hogy GÖRBÜLJÖN!