Először úgy gondoltam, hogy külön-külön részt szánok ennek a két anyagnak, de aztán mégis egy kalap alá vettem őket, mert tulajdonságában, felhasználhatóságában szinte azonosak.

Mindkét anyagból csőbot készül, ezért az első fejezetben kitárgyalt tömör üvegbothoz képest lényegesen könnyebbek, ellenben a bottest vastagabb.

Az üvegcső botokat mindenféle színben megtalálni, ám a bakelit (pontosabban textilbakelit) botok jellemzően a barna árnyalataiban bukkanak fel. Közelről megnézve ez utóbbit kivető a textilforma. Nagyjából csak így tudom megkülönböztetni az üvegcsőtől, mert amúgy tényleg nagyon hasonló.

Érdekességképp megjegyezném, hogy a ködös Albion lakóinak fogalmuk sem volt róla, miről beszélek, amikor bakelit botok iránt érdeklődtem egy forumon. Azt mondták, bakelitből sosem készítettek botot, legfeljebb orsót. Amire én gondolok, az egy ruhaanyag és angolul fibatube a neve. Ennek magyar fordítását nem találtam, hogy szó szerint, mit is jelenthet.

A karbon botoknál még ezek is nehezebbek, de nem olyan vészesen, hogy fárasztó lenne kézben tartani. Emiatt a tulajdonság miatt akár 4,5m-es hosszban is találkozhatunk ilyen botokkal.

Legtöbbjük 2 vagy 3 részes. Csatlakozásuk lehet fémtoldós, stucnis vagy rakós jellegű. Előfordulnak teleszkópos változatok is.

A ’60-as ’70-es években, Anglia keleti részén temérdek bot készült ilyen anyagokból, leginkább úszós és könnyű fenekező (lengőspicces) horgászathoz, versenyhorgászathoz. Az én gyűjteményemben is számos ilyen bot található. Horgászom is velük. Például itt: A bakelit nem lejárt lemez című irományban.

Nem csak Angliában, de számos más helyen is népszerűek voltak az ilyen botok. A tömör üvegbotokhoz hasonlóan ezek sem bukkanak fel a neves horgászboltokban, viszont börzéken, bolhapiacon, pincéken, padláson nagy eséllyel találkozhatunk velük. Akik pedig nem riadnak vissza a külföldi rendelésektől, azok számára számtalan lehetőség kínálkozik, ám sajnos a szállítási költség elég magas.

Ha csak röviden kéne jellemeznek ezeket a botokat, azt mondanám: hajlik, mint a fűzfaág. Az olyan helyeken, ahol előnyt jelent a vékony előke, vagy nagy nyílt terep áll rendelkezésre, vagy csak valaki simán azt szereti, ha nyélből görbül a bot, akkor ezeket neki találták ki.

Hajlékonyságuk miatt ezeket a botokat sem ajánlom nagy távolságra.

A karbonhoz képest strapabíróbb, de a tömör üveghez képest már sérülékenyebb. Azért így is elmondható, hogy örök darabok. Nem véletlen van nálam hibátlan állapotban néhány 60 éves bot is. Koruk ellenére ma is jól megállják a helyüket. Mind a cső-, mind a bakelit botokról elmondhatom, hogy ezek már nem csak nosztalgikus érzések miatt vannak nálam, hanem mert nagyon jól használhatók. Kényelmes, kezes és a fárasztás egy élmény velük.

Az ideális hossz, saját véleményem szerint:

• 1,8m-ig könnyűpergető
• 2,4m-ig süllő, csuka pergetés
• 2,4-3m-ig előfordul leger, vagyis fenekező bot, legtöbbször lengőspicchez is alkalmas gyűrűvel
• 3-3,6m között akadnak capr/avon/barbel névvel illetett botok, amik egy kicsit keményebb játékosok, de nem kifejezetten nagy hal horgászatára alkalmasak, vagyis nem próbálnám ki bojlis tavakon. 3-3,6m hosszban kiváló úszós botok is akadnak. 3,9m hosszban is van szép számmal, de nekem azok már nagyon határesetet jelentenek. Ilyen hosszban már súlyosabbak és nehezen kezelhetők.

Kapcsolódó cikk: Horgászat a múlt botjaival 1. rész – tömör üvegbot