• Régen minden jobb volt! – kelt föl ágyából bosszankodva Gyula.

Az új asztali lámpája ébresztette fel. Bezzeg régen egy lámpa csak simán világított és kész. Ez azonban valami okos lámpa vagy mi a rossebb és van benne ébresztő funkció is. Gyula nem tudta, hogy ki vagy mi állította be, hogy hétvégén reggel 7-kor csipogjon, de akárki is volt, arra olyan szitkok szálltak, amit most nem is merek visszaidézni.

Arra gondolt Gyula, hogy kidobja a kukába azt a vackot, de eszébe jutott, hogy feleségétől kapta névnapjára: „Tessék Gyulukám! Ha éjszaka megint cikket szeretnél írni a pecáról, akkor ez jól jöhet. Van benne egy szenzor, ami figyeli a pupillád tágulását, így ha véletlenül elalszol írás közben, akkor a lámpa kikapcsol”

Marhajó…már azt se nézik ki egy emberből, hogy eszébe jut lekapcsolni a lámpát, ha aludni akar…mindenhez már kütyü kell bászmeg. Gondolta magában Gyula, de csak annyit préselt ki száján, hogy „köszönöm, nagyon kedves ötlet”.

Na de vissza a mához. Vasárnap reggel 7:03. A kedves ötlet most már múmiaként becsomagolva egy cipősdobozban egy fiókban csipog tovább. De már legfeljebb csak egy denevér tudná meghallani. Az is csak akkor, ha ugyanabban a fiókban van.

Visszaaludni már nem sikerült.

• Nézzük, mi van a faszbukon….na tessék, már én is kütyüzök.

És hogy mi van?

• Óriás pontyok hosszú percekig a kamerába tartva, miközben a halvédelem fontosságáról papolnak.
• Hol a matrac vita.
• Eladó 23db bot csakis egyben (köztük 3 Gyuláé volt. Az eladó kikönyörögte tőle azzal, hogy fontos családi ereklye volt és sehol sem talált eddig ilyet és nagyon szeretné, mert elhunyt nagypapa emlékét őrizné, ha lenne pont ugyanolyan bot). Kicsinyes üzletelés…

Na jó, tekerjünk tovább, mi van még:

• Kisbusznyi felszereléssel rapid peca.
• Ul pergetve fogott kiscsuka.
• Helyesírási hibák tömkelege.
• Egy app jelzi a kapást, miközben te nyugodtan bambulhatod tovább telefonod a sátorban.
• Kézben tartós pecára kitalált bot villára téve úgy, hogy a villa a spiccnél tartja a botot.

Na jó, tekerjünk tovább, mi van még.

• Valaki fogott egy dévért és kérdezi, hogy „ez mien hal?”
• Másik valaki VENNI szeretne horgászvizsgát.
• Másvalaki ul botot keres, amivel 15+-os halat ki tud szedni.

Na jó, mára elég is volt az internetből.

Gyula visszadőlt, de nem tartott sokáig a vízszintes állapot. Ma egyedül van, mivel az asszony elutazott valami konferenciára. Végre lehet hangosan bömböltetni a metált. A gondolat nagyon megtetszett. Gyorsan fel akart kelni, hogy bekapcsolja a magnót, de a hirtelen mozdulattól meghúzódott a vádlija.

Hiába, az idő vasfoga Gyulát sem kíméli. A húzódástól feljajdult, hirtelen felkapta a térdét, amit így bevert a komód gombjába. Ettől aztán visszaesett az ágyba és egy kis galambot is elengedett ijedtében a légtérbe.

• Régen ez is jobban ment! -morgolódott. Majd folytatta: – Na de most ma van. Mi legyen ma, ezen a napos őszi reggelen? Hopp, megvan! Pecaaaaaa!

Jó ötletnek tűnt, de amikor bement a garázsba, akkor szembesült a ténnyel, hogy egyik bot sincs úgy felszerelve, hogy azt rögtön lehetne is vinni. Vagy ha mégis, azzal több éve peccantott utoljára és ha egy cájg ennyi ideje csak áll egy garázsban, akkor könnyebben szakad a zsinór vagy hajlik a horog vagy pödör az orsó vagy mittudomén. Elment a kedv, de azért kinyitotta a horgászládát. Bele volt dobálva minden vacak. A korábban „jó lesz az még valamire” vagy az „ezt most csak úgy ideiglenesen ide berakom” cuccokból kisebb-nagyobb szénaboglyák keletkeztek, bennük apró rejtett kis horgokkal, amik csak arra vártak, hogy sunyi módon észrevétlenül beleakadjanak egy mackónadrágba, amit Gyula épp azon a reggelen viselt.

Úszózás volt a szerelme, de most nem volt kedve olyan hosszasan bíbelődni. A kicsi ólmok már kicsusszannak az ujjai közül. A horogkötés maga a rémálom. Tell Vilmosnak is könnyebb dolga volt eltalálni az almát, mint Gyulának a horog kis fülét a damillal.

Az ifjabbaknak most hagyok időt kiguglizni, ki volt Tell Vilmos.

Valami nagyobb horog kellene, de az tuti, hogy az egy helyben ülős horgászat lenne. Októberben már nem olyan jó üldögélni. Jobb lenne egy aktívabb horgászat, ami nem pergetés és nem legyezés.

A nagy gondolkodás közepette szeme sarkából meglátott egy könyvet a polcon. Hunyady Attila könyvét. Horgászbottal vízről vízre. A szerzőről pedig eszébe jutott egy cikksorozat, amit régen a Magyar Horgászban olvasott: „mártogatás, tapogatás, görgetés”.

• Görgetni fogok! Ahhoz nem kell sok cucc.

Kidobált mindent a ládából, ami felesleges és zsebre vágott egy tekercs zsinórt, pár horgot és néhány ólmot. Kiment a kertbe és a nyirkos fűben néhány ásás után elegendő gilisztát gyűjtött. Már csak a napijegyet kell megvenni, persze, ha lenne nyitva bót. De nincs. Azaz…megveszi online! De jó! Régen persze ilyen nem volt. Na jó, talán vannak ma is jó dolgok, de….de akkor is….régen minden jobb volt!

Irány a Duna! Az öreg hölgy látogatása. Fenomenális érzés, mikor előbukkan a hatalmas vízrengeteg a hosszú autózás után. Megnyugtató és egyben titokzatos is: vajon mit tartogat ma?

Mit, mit…hétvégi feedereseket…temérdek számban. Úgy ülnek egymás után, mint a verebek a dróton. Nincs egy zsebkendőnyi hely sem. Régen minden jobb volt! Akkor bezzeg nem voltak ennyien. Bár, ahol jól lehetett fogni, ott azért akkor is voltak szép számmal. De csak azért is! Régen minden jobb volt!

Guruljunk tovább! Gyula talált egy partszakaszt, ahol sehol senki. Csak ez nem sóderos volt, hanem nagy kövekkel volt teli. Nem baj, jó lesz.

Óvatosan megpróbált lesétálni, de az egyik nagy kő kicsúszott a lába alól és olyan spárgát csinált, amit még Ónodi Henrietta is megirigyelt volna. A fiatalok meg most kérdik az ai-t, hogy ő kicsoda….

A pecacucc megmenekült. Gyula kicsit megviselten, de két lábra állt és készült az első dobásra folyásiránynak kicsit felfelé. Az ólom placcsant és olyan sebesen gurult, mint Schumacher, amikor Hakkinennel egyszerre közeledtek a kockás zászlóhoz.

Ide vagy nagyobb ólom kell, vagy kisebbet kell dobni vagy arrébb menni. A cucc szinte a partig sodródott és mikor Gyula próbálta volna kihúzni, valami nagy ellenállást érzett. Beszorult az ólom a kövek közé. Nincs mit tenni. Nyissz. Újraszerelés, odébbállás, nagyobb ólom, újradobás, és az ólom most maradt egy helyben.

• Aha, szóval ez olyan, mint anyunak a bejglisütés: még nem jó, még nem jó, már nem jó.

Húzta, húzta lassan az ólmot, a botspicc bólogatott. Érezni lehetett, ahogy egy-egy kavicson bukdácsol. Még sosem görgetett és minden egyes furcsa rezzenést kapásnak vélt. Nem tudta, hogy vajon észre fogja-e venni a halat.

Aggodalma nem volt alaptalan, ugyanis egy hal rajta volt a horgon. Egy rusnya géb. Ráadásul meg is szólalt:

• megmondom neked, rosszul csinálod. Nem akarok beleokoskodni, csak nézlek. De rosszul csinálod, ha őszinte akarok lenni. De tényleg nem okoskodni akarok.

Gyula hátrafordult és kiderült, hogy a hang nem is rusnya géb volt, hanem egy még rusnyább külsejű férfi, akivel nem szívesen találkozott volna egy sötét sikátorban. De itt meg aztán pláne nem.

• aha – válaszolt Gyula
• vót valami? – kérdezte az idegen.
• Csak egy géb.
• Micsinász?
• Görgetek
• Görgetve nem szoktak gébet fogni.
• Úgy látszik ezt az itteni halak nem tudják.
• Ezé mondom szarul csinálod. Hé, mos hovamész?
• Megpróbálom kicsit arréb.
• Arra nem fogsz, szart se.
• Meglátjuk. Kevesebbet nem fogok ott se, mintha otthon maradtam volna.

Gyula elindult és egy olyan dzsindzsás felé vette az irányt, amerre új cimborája biztos nem fogja követni. Őszintén szólva ő sem ment volna arra, de most ez tűnt a jó megoldásnak, nem csak a helyzet miatt, hanem mert egy olyan parhoz ért, amit az Isten is görgetéshez teremtett: lankás, aprókavicsos egyenes szakasz.

• Na ez az! Ez az igazi boldogság és sehol senki!

Néhány halugrás is megfigyelhető volt. Gyula dobott és a szivarólom pont olyan komótosan, lassan haladt, ahogy annak lennie kell. Egy helyről háromszor dobott, majd sétált 5 métert és dobott megint hármat. Mindenre emlékezett, amit Attilától olvasott a görgetésről, de abban még mindig nem volt biztos, hogy fel tudja-e ismerni a kapást.

Miközben próbálkozott, a dzsindzásból előbukkant egy hosszú szakállú, kalapos, pipás ember, akinek egyik kezében egy vándorbot, a másik kezében pedig egy nádbot és egy merítőháló volt. A táskája is valami régi darab volt, teletűzdelve mindenféle horgász kitűzővel, úszókkal, tollakkal. Igazi jelenség volt. Gyula azt hitte, hogy a szeme káprázik. Ráadásul nem is úgy jött oda, hogy „vót valami,” hanem kalapját megemelve illedelmesen köszönt a napszaknak megfelelően, majd bemutatkozott

• Márna Sanyi vagyok, a Külhoni Kalapos Pipás Pecások egyesületének elnöke. És önben kit tisztelhetek?
• Gyopár Gyula, a Hazai Görgetve Pancserkodók Bizottságának alelnöke. Na jó nem. De a nevem tényleg Gyula. Milyen furcsa, épp márnára vadászom, Mármint nem magára.
• Megtisztelő. És fogott már valamit?
• Semmit. Régen minden jobb volt!
• Na neeee! Dehogy volt jobb, csak más.

Gyula elpanaszolta töviről hegyire a mai napot és hogy régen menynivel egyszerűbb volt minden. És persze jobb.

• Hogy is vetted a jegyed? Már ha tegeződhetünk.
• Online…
• És honnan ez a retro bot és a hozzá illő orsó?
• Egy face csoportból
• Hmm…és gondolom egy 12 kockára való Kodak masinával fogod majd lefotózni a haladat is.
• Hááát…izé
• Annyit mondok neked, Gyula, hogy a világ változik és tele van lehetőséggel. Rajtad múlik, hogy ezek közül megtalálod-e a jót és mire használod. Az pedig ne érdekeljen téged, hogy más miket tesz ki a világhálóra. Lássunk inkább egy jó dobást!
• Lássunk. Csak azt nem tudom, fel fogom-e ismerni a kapást.
• Azt nem fogod tudni eltéveszteni, meglátod.

Gyula dobott, az ólom pedig szépen araszolgatott, majd egyszer csak két hatalmas ütést lehett érezni a boton. Mintha valaki ki akarná tépni a kezéből. Gyorsan be is vágott, mert ez tényleg nem lehet más, mint hal. A bot görbült, az orsó visított, a damil cikázott a víz tetején valami absztrakt művet rajzolva.

• A teremburáját! – kiáltott Gyula. Ugyan nem pont ezekkel a szavakkal, de így lehet csak írásban közvetíteni.
• Ha közel lesz, akkor alámerítek. Márna meríti a márnát, várja mint a mackó a málnát.
• Ne rímelgessen itt kend, inkább tartsa készenlétben a hálót ott lent.

Néhány perc küzdelem után a csupaizom ellenfél már a szákban pihent. Gyula izzadt, zihált és hitetlenkedve nézte, hogy megfogta élete első márnáját. Sanyi gratulált, készített egy hármas közös fotót a halról, magáról és Gyuláról, majd elsétált egy közeli kőruganyhoz úsztatni. Gyula összeszedte a cuccát. Erre a napra ez az egy hal olyan izgalmakat okozott, hogy az épp elég volt. Inkább csak figyelte Sanyi kezében a nádbotot és a mahagóni fából készült tároló orsót. Csodálta hogyan engedi finoman a sodrásban táncolva Sanyi a saját készítésű úszóját.

És hogy kicsit froclizza őt, így szólt

• Ez a bot hány éves lehet?
• Ezt a ’60-as évek végén készíthették.
• És az orsó?
• Az még régebbi, talán 1920-as évek.
• Akkor mondhatni régiek, ugye?
• Igen.
• És jók, ugye?
• Jók hát. Nagyon jók.
• Na ugye. Régen minden jobb volt!
• Jaaaaj, Gyulaaaa! – sóhajtott fel Sanyi és egy kövér pipafüst gomolyagot fújt a levegőbe, amely hosszú utat megtéve szállt tova és olvadt bele az egyébként is enyhén ködös októberi délelőttbe.