Horgászat kapcsán szeretek utánajárni a miérteknek és hogyanoknak. Kutakodni régi írásokban, hogy vajon régen hogyan gondolták, mi számított újnak? Mikortól terjedt el egy módszer? Valami ilyesmi vezérelt, amikor a lengőspicc után nyomoztam. Sikerült is behatárolni, hogy kihez köthető és mikortól. Bizonyos módszerek, eszközök, technikák meghatározása azonban nem ilyen egyszerű. Mindig is volt néhány kreatív elme, aki jóval megelőzték korukat, csak nem verték nagy dobra.

Na de mi a helyzet a method feederrel? Én 2005 környékén hagytam abba a pecát és 2013-ban kezdtem újra, de komolyabban inkább 2015-ben. Amikor abbahagytam, akkor még szó se volt method-ról, mikor újrakezdtem, akkor pedig már másról se volt szó. Lassan kezdem bánni azt a 8 évet, mert az alatt annyi minden változott, hogy döbbenet. Cserébe eltelt megint 8 év és semmi se változott, úgy érzem. Azt leszámítva, hogy kihaltak a fórumok és a blogok.

Saját emlékeim, lapozgatás az újságokban

A Magyar Horgászt elővéve kezdtem utánajárni a methodnak. 2004-ben írt arról valaki, hogy „5 évvel ezelőtt egy angol újságban olvastam az inline method feederről” Vagyis 1999-ben már az angol sajtó írt róla, de ez még nem az klasszikus töltőszerszámos method kosár volt, hanem egy sima belső zsinórvezetéses. Nálunk 2004 után évekig csak említés szinten kerül elő hirdetésekben az, hogy method mix, de magáról a módszerről még nincs szó. Érdekes, hogy nem feeder, hanem bojlis kategóriában említik. 2011-től már rendszeresen írnak erről a témáról és azokról az etetőanyagokról, amilyeneket most is használnak a modern pontyhorgászok. Népszerűbb a cikkírók és persze a horgászok körében is a bordás (pellet feeder) kosár, mint a lapos és kevés etetőanyagot befogadó method.

Magyar method

2012-ben láthattuk Döme Gábor videóját: method feeder magyar módra. Bevallom egy pillanatra még én is elhittem, hogy a töltőszerszámos kosár egy vacak, mert átfordul a levegőben. Bezzeg az ő kosara, akárhogy tartjuk, jól áll. Micsoda zseniális húzás. Aki egy kicsit is jobban belegondol, az tudja, hogy a vízben másképp működnek a fizika törvényei, számít az anyagok fajsúlya és soha nem fordul át a kosár. Az viszont kétségtelen, hogy jobban meg lehetett tölteni Döme Gábor által bemutatott kosarat. És ezt tenném első helyre az okok listájára, hogy nálunk miért csak 2012-től lett olyan népszerű a „módszer”. Mert a magyar ember szeret nagy távolságra dobni, nagy mennyiségű etetőanyaggal, ha kell, ha nem. Az angoloknál a method (és alapvetően a feeder is) kicsi és jó halállományú vizekre és átlag méretű pontyokra találták ki,  kis távolságra és kevés, de minőségi etetőanyaggal. Más kultúra, más szokások.

Beszélgetés a feltalálóval

Amit eddig kiderítettem: 1999-ben már biztosan volt e fogalom, hogy method feeder. Döbbenet, hogy nálunk több, mint 10 év késéssel jelent meg. Na de mikor kezdődött pontosan és kinek a nevéhez fűződik? Elkezdtem érdeklődni ismerőseimnél, hogy mit tudnak, mikor hallottak a methodról először és honnan? A szálak egy bizonyos Andy Findlay-hez vezettek, aki jelenleg is a Preston tanácsadója. Neves horgász és rendkívül eredményes versenyző is. Az esélytelenek nyugalmával megkerestem és feltettem neki pár kérdést annak kapcsán, hogy hogyan is indult ez a dolog. Nagy meglepetésemre hamar válaszolt, méghozzá nagyon korrekt módon. Igazi gentleman, a szó legjobb értelmében. Nem éreztette velem azt, hogy ő egy másik dimenzió lenne (pedig valóban az, egy élő legenda), hanem abszolút partnerként kezelt. A leglényegesebb momentumokra választ kaptam. Persze még sok más kérdés is felmerült közben, de nem akartam visszaélni segítőkészségével.

Nézzük, mit is mondott. Nem szó szerint idézem, csak összefoglalom: Anglia délvidéki folyóin használtak belső zsinórvezetésű etetőkosarat, dévér horgászatához.  Azokon a területeken alkalmazták, ahol akadós volt a terep (hogy ez pontosan hogyan nézett ki, milyen irányban álltak a bordák, nem tudom, de ez hasonló lehetett, mint a nálunk is régóta használatos bordás kosár). Ezek a kosarak kevésbé szedték össze a mederfenékről a vízinövényzetet, mint a hagyományos (füles) feederkosár.

A ’80-as évek végén Findlay egy cimborája Dave Hough azt gondolta ezt a kosarat be lehetne fogni a Mallory Park kis tavainál ponty horgászatához, csak rövidebb horogelőkével. Ezt az eseményt tekinthetjük a Módszer születésének, hiszen csak úgy emlegették, hogy „method” (Megjegyzem, hasonló megoldás nálunk is volt, talán még korábban is.). Ezzel a rövidelőkés, belső zsinórvezetéses megoldással minden versenyt meg lehetett nyerni és annyira hatékony volt eleinte, hogy nem érte meg semmi mással horgászni. Teltek az évek és a halak hozzászoktak az új módszerhez. (vagy egyre többen használták). Egy idő után ez már nem volt annyira hatékony, mint a kezdetekkor. Andy Findlay azt gondolta, hogy ez a kosár túl sok etetőanyagot juttat a vízbe. Ahogy a halak csipegetik, cirkálnak a csalétek körül, sok látszatkapást produkáltak azzal, hogy nekiúsztak a damilnak. Findlay úgy döntött, változtat a dizájnon és vízszintesen „kettévágta” a kosarat. Így annak egyik fele maradt bordás, míg a másik fele lapos, ahová súly is került. Ez pont feleannyi etetőanyagot juttatott a vízbe, mint az első „method”. Ez a fajta kosár így sokkal hatékonyabb volt, mint valaha. Versenyek százait nyerte Findlay a módosított method kosarával. Ez nagyjából 2000 környékén történt. Két évig titokban tartotta a módszert, de egy idő után egyre többen kezdtek beszélni a „method”-ról és Findlay megengedte akkori (és mostani) szponzorának, a Prestonnak, hogy alkalmazza ötletét. Rövid idő alatt nagy mennyiségben adtak el belőle és nem kevés profitra tettek szert. Ma már szinte minden gyártónak van method kosara. Rengeteg változat létezik, voltak ügyes fejlesztések és voltak botrányos megoldások is, de a klasszikus flat bed method feeder (lapos kosár) Andy Findlay nevéhez kötődik. Sajnos képem nincs az első kosárról, de nem sokban különbözött a maitól. Készítéséről annyit mondott, hogy a kosár alja egy lapos ólom volt, a bordák pedig epoxy gyantával bevont drótból készültek. A következő képen bár nem az övé látható, de az alsóhoz nagyon hasonlított. A felső method egyébként magyar kézműves termék, Homonnai Zoltán kosara https://stonefeeder.eu

Findlay a kosarat úgy alakította ki, hogy pont kezére álljon és egy tenyérrel tudja benyomni az etetőanyagot. A töltőszerszámot kicsivel később alkalmazták és Neil Machin volt a feltalálója, aki szintén kiváló versenyhorgász volt.

Utószó

Összegezve az eddigieket: a method kifejezést a belső zsinórvezetésű kosárra használták, amit rövid horogelőkével szereltek. Ennek alapján sokan és sokféle módon „methodoztak” már jóval korábban, mint ahogy ez a fogalom ismertté lett. Elég sok angol nyelvű irodalmam van, de ezeket végiglapozva azon csodálkotam, hogy szinte mindegyiknél a „swimfeeder”-t vagyis egy oldalfülre/páternoszterre kötött kosarakat említik. A ’80-as éveknél régebbi könyvekben pedig etetőről sem írtak, csak csonitkosárról és ólomról. Egy 1997-es John Wilson könyvben láttam először inline feedert.

A magyar irodalmakban már ennél korábban is megjelentek olyan kosarak (úgy nevezték önetető), amik belső zsinórvezetésűek voltak. Igazából nem is kell nagyon keresgélni, mert saját emlékeimben is ez él. A jó öreg bordás és spirál kosár. Azzal kezdtem gyerekként a fenekezést a ’90-es évek közepén. Mondanom sem kell, nem számított újdonságnak a dolog.

A legrégebbi forrást, amit találtam a Magyar Horgász 1956 július-augusztusi számában olvastam. Ez a SCHWEIZERISCHE EISCHEREI-ZEITUNG magazin fordítása. “Etető szerelékes pontyhorgászat”. 3 féle módszert mutat be: angol, francia és holland technikát. Most nem részletezem, de mindháromban közös a spirál önetető és a rövid előke. Etetőanyagnak áztatott kenyeret vagy puhára gyúrt agyagba tömködött kukacot, magokat használtak. Ezért is említettem az elején, hogy bizonyos technikák eredetének meghatározása nem is olyan egyszerű. A method pedig régebbi módszer, mint gondolnánk.

Sokféle megoldással lehet találkozni, viszont egyik sem olyan, mint amivel Andy Findlay rukkolt elő, ami nem csak alakjában különbözik az összes eddigi megoldástól, hanem abban is, hogy ennél biztosított igazán először az, hogy a csali a mederfenékre érkezéskor az etetőanyag kupac közepén legyen. Minden más szereléknél eddig csak mellette volt.

Már csak egy dolog zavar. A method. Miért nincs ennek egy szép magyar neve? Olyan találékony a magyar, nem értem, miért nincs szavunk a pellet, wafter, waggler szavakra és még sorolhatnám…

Mivel a method kosár alakja engem leginkább egy teknőspáncélra emlékeztet, én most ezennel el is nevezem teknőskosárnak. Vagy röviden lehet teknőc is. Hogy tetszik?

Egy rövid cikk a Magyar Horgászból, 1981. július.

A végére beszúrnék egy rövid cikket. Először csak egy fél mondattal szerettem volna utalni rá, hogy 1981-es Magyar Horgászban is említik a bordás/spirál kosarat (júliusi szám, 13. oldal) de a stílus annyira magával ragadó és (sajnos már) szokatlan, hogy úgy gondoltam, az egészet beillesztem ide

“Vége a pontytilalomnak, kezdődhet legnépszerűbb sporthalunk hajszolása. Erre a célra igen sokan használják az önetető-spirált. Okos találmány, Magyarországról ma már szinte mindenhová viszik, ahol a ponty a célok között szerepel. Használatában elég könnyű azonban hibákat elkövetni. Sorrendben a legelső talán, hogy az alaposan megtömött spirál tehetetlenségi nyomatéka jelentős, ezért a zsinórt ne vegyük túl vékonyra. Pontyozni vidáman lehet 20—25-ös zsinórral is, de ezeket — különösen hirtelen bevágáskor — könnyen eltépi a súlyos kölönc. Ezért használjunk inkább 30—35-ös zsinórt. Ugyanebbe a gondolatkörbe tartozik, hogy a frissen megtömött önetető súlya a kidobáshoz rendszerint önmagában is elegendő. Állóvízen tehát felesleges még ólmot is tenni a zsinórra. A spirál nagyon akadós. Olyan terepen, ahol van mibe akadni, ezt rendszerint meg is teszi. Eddig két ellenszerét találták ennek a horgászok. Egyik a rúgós megoldás, amikor a spirált a zsinórvezető csőnek a felőlünk eső végén nem rögzítik. Így ha elakad, könnyű húzásra, majd hirtelen elengedésre — saját rúgózásának hatására — valósággal kilövődik az akadályból. A másik a hosszanti bordás önetető. Nagyon fontos a töltőanyag helyes megválasztása, elkészítése és a spirálba helyezése. Súlyosan tévednek azok, akik kőkemény kenyérgyurmával, vagy polentával töltik meg kosarukat. Ez ugyanis jól tart, de nagyon rosszul jelez. Márpedig ez utóbbi a cél. Arra törekedjünk tehát, hogy az etetőanyag már a vizet éréskor egy kicsit szóródjon, utána pedig jól jelezzen, az arra járó halak könnyen kóstolgathassák. Ennek ára persze, hogy a kosarat nem lehet félnapszám bennhagyni, azt legalább félóránként óránként ellenőrizni kell és újratölteni. Ilyen, a dobáskor még tartós, a vízben már jól szóródó anyag szerintem kenyérből készíthető a legnehezebben. Kitűnő a kukoricadara, de azt le kell forrázni. Nagyon jó a TSZKER által forgalmazott rozsliszt keverék, de tisztán annyira ragad, hogy negyedórát tart utána a kézmosás. Igaz viszont, hogy tisztán, csupán vízzel keverve a horgon is megáll. Ha viszont harmadnyi, felényi kukoricalisztet adunk hozzá, és megfelelő lágyságúra gyúrjuk, akkor az igényeket tökéletesen kielégíti. Lisztet egyébként a lehető legszélesebb választékban (vagy húszféle), csomagolva, olcsón lehet kapni a budapesti Soroksári út és Ipar utca sarkán levő üzletben. F. B.“

Érdemes olvasgatni a régi újságokat. A barkács rovatokban pedig meglepően érdekes és sok esetben még meglepőbben eredményes módszereket, praktikákat olvashatunk, hiszen akkor még nem a reklám, hanem a horgászat volt a téma.