A Csőhídi pályán horgászni élmény volt.

Olyan szerencsém adódott április közepén, hogy egy nálam sokkal tapasztaltabb horgásszal pecázhattam együtt. Míg én képes vagyok induláskor is hezitálni a helyszínen, barátom határozottan kijelentette pár nappal a horgászat előtt, hogy a Gubacsi-hídhoz megyünk, és ezt is merik sokan úgy, mint a Csőhídi pályára.

Furcsa érzés volt, hogy közeledvén a nagy naphoz, nem cikáztak fejemben olyan gondolatok, mint: „ha ide mennék, akkor ez lenne…de ha mégis inkább oda mennék….vagy mi van, ha amoda…stb.

Teljes nyugalommal hátradőlhettem, hogy a helyszín fix, így nem kell agyalnom a különböző vízpartok és taktikák kombinációján. Sőt! Még a csali és etetőanyag sem kellett, hogy fejtörést okozzon, mert barátom hozott mindent.

Mivel nem egyeztettem vele, hogy írásomban megnevezem, ezért legyen ő barátom Charlie Brown 🙂 Szóval hozott mindent. Megmondom őszintén, hogy ennek annyira nem örültem.

Szeretem én kiválasztani a csalogatóanyagokat, mert akkor jobban magaménak érzem a sikert. Kicsit olyan érzésem volt, mint amikor gyerekkoromban egy bácsi odahívott „gyere kapás van, húzd ki a halat”. Nekem akkor mozdításom se volt, így kihúztam, de nem tudtam otthon azt mondani a nagymamámnak, hogy azt a pontyot én fogtam.

Na, mindegy, elhessegettem a rossz érzéseket és próbáltam mantrázni magamban, hogy most ez így jó lesz, mert a srác ismeri jól a helyszínt és nekem jól jön majd az ő tapasztalata.

Attól, hogy nem én költöm a pénzt és nem én választom ki az etetőt, még én fogom bedobni, összeszerelni a botot, én fogom bedobni a cájgot, én fogom észrevenni kapást és kihúzni a halat. Szóval annyi olyan momentum lesz, ami csak rajtam múlik, hogy az etetés és annak taktikája csak huszadrangú dolog lesz. Egyébként szólt, hogy mit szeretne, szóval akár vétózhattam is volna, de nem akartam.

Elképzelés a horgászatról

Röviden a taktikáról: mivel elmeséltem neki, hogy elsőre pórul jártam a szúnyoggal, így azt mondta, hogy fog hozni, ha tud. Legalább gyakorlok egy kicsit. 2 kiló löszös agyaggal összekeverünk (vagy ahogy ő mondja: elegyítünk) egy levél etetőszúnyogot. A földes szúnyog külön lesz az etetőanyagtól, de együtt fogjuk a kosárba tölteni vagy épp egy gombócba gyúrni. A csali tűzőszúnyog és csonti vagy pinki lesz.

Barátom Charlie Brown egy lágy feederbotot hozott én meg egy pickerbotot, de igazából én egy 6 méteres spiccbotot akartam bevetni és a pickert tartaléknak hoztam. Sajnos a kiszemelt napra megélénkülő szelet és széllökéseket jósoltak, változóan felhős égbolttal. Amikor a helyszínre értünk, akkor ugyan nem volt nagy szél, de volt egy olyan megérzésem, hogy 1-2 óra múlva lesz. Mérlegelnem kellett, hogy ragaszkodom vágyaimhoz, hogy elmerülő úszót lássak… amit lehet, hogy rövid időn belül félre kell, hogy tegyek…Vagy egyből a kényelmesebb megoldást választom. Az utóbbi lett.

Néhány szó a Csőhídi pályáról

A csőhídi pálya mindkettőnk számára kedves helyszín. Charlie-nak azért, mert sokszor horgászott már ott. Nekem meg pont azért, mert még nem voltam ott, csak vágytam rá. Ez amolyan tipikus bakancslistás hely volt a számomra. Pesterzsébetre jártam iskolába és onnan suli után gyakran tettem egy kitérőt a pályára. Végigsétáltam elejétől a végéig. Gyönyörködtem a tájban, beszélgettem a horgászokkal vagy olykor leültem egy betonstégre, és álmodoztam két dologról: milyen halakat fognék ott…és a nőkről.

Ha valakinek teljesen ismeretlen a terep, akkor azok kedvéért elmondanám, hogy a csőhídi pálya régen neves versenyeknek adott otthont. A Ráckevei- Soroksári Duna-ág része. Még Budapest határain belül a Gubacsi híd és az un. csőhíd közötti pár száz méteres szakasz. A part mentén murvás út fut végig, aminek egyik oldalán egy domb, a másikon pedig fák és a folyó található. Kb. 10 méterenként betonstégeket helyeztek el.

Több írást is lehet találni a neten (többségük már 10 éves vagy még régebbi, amikor volt ott még élet). A beszámolókban 3 féle módszert lehet felfedezni: feeder, match és rakós.

Ezek szerint a halakat két távolságban érdemes keresni: vagy a parttól 30 méterre vagy közel a parthoz kb. 10 méterre. Ez egy viszonylag lassú folyású rész, ahol bent az átlag vízmélység 1,5m, max. 2,5m. Elég egysíkúnak írják le a pályát, de barátom Charlie Brown szerint ez koránt sincs így.

Vannak olyan részek, amik nagyon iszaposak, míg máshol inkább a kavicsos rész a jellemzőbb. És van egy olyan rész is, ahol egy kis domb van a meder alján és olyan is, ahol nyáron nagyon sok a hínár. Tehát nem mindegy hova ül le az ember és hová dob. Akik régebben cikket írtak, azok is talán 5 féle stégről pecáztak. Az iszapos részeken legfeljebb kisebb bodorkákat lehet fogni.

A hínáros rész nem ajánlott, mert lehetetlen kifárasztani a halat. A kavicsos rész jó, illetve a víz alatti „domb” oldala. Ezeken a helyeken sok-sok kagyló van és egyéb olyan élőlény, ami természetes táplálékforrást ad a halaknak.

Hogy ezek pontosan mely stégeknél vannak, azt barátom Charlie Brown kérésére nem árulom el. Én pedig úgy gondolom, hogy aki hajlandó arra, hogy elmenjen a helyszínre, sétálgasson, beszélgessen, felmérje a terepet, az meg fogja találni a jó helyeket és meg is érdemli, hogy hozzánk hasonlóan horgásszon egy jót. Egy délelőtt vagy délután alatt sok infót be lehet gyűjteni. Többet, mint amennyit a neten való kattintgatással valaha.

Jellemző halfajok…minden előfordulhat és annak az ellenkezője is. De hogy mégis valami konkrétumot mondjak: dévér, karika, bodorka a leggyakoribbak. Pontyot is lehet fogni, de alapvetően nem arra kell készülni, számítani.

Megérkezés

Reggel 8-ra beszéltük meg a találkozót, barátom Charlie Brown csepeli lakásánál. Onnan mentünk együtt tovább. A pálya elején 2016 óta sorompó van, így már kocsival nem lehet odagurulni kedvenc helyünkhöz. Ez miatt jóval kevesebb a horgász. Minimalizáltuk a cuccot annyira, hogy ne kelljen kétszer fordulnunk. Először csak felszerelés nélkül indultunk el, hogy megnézzük hova menjünk.

A leginkább favorizált két helyen már ültek rakós botos, illetve feederes kollégák. Nem véletlen. Kérdeztem barátomat, hogy mi legyen: üljünk le melléjük vagy menjünk kicsit arrébb a 3-as számú favorithoz? Erre az volt a válasz: “hááát, ha melléjük ülünk az kétesélyes.

Az egyik forgatókönyv az, hogy ha szerencsénk van, az általuk bedobált etetőanyagból lecsorog egy kicsi a mi helyünkhöz, így ők is hozzájárulnak ahhoz, hogy a mi környékünkön is összegyűljön a hal. A másik forgatókönyv: ha ők ügyesen helyben tudják tartani a halat, akkor azok nagyon nehezen fognak onnan elmozdulni és egy versenyszituáció alakulhat ki. Túl kell őket majd licitálni, de az az igazság, hogy egyikünk se úgy készült. Legalábbis az etetőanyag mennyiségével biztos nem. Menjünk kicsit távolabb.”

Visszamentünk a cuccokért. Lepakoltunk, kiválasztottuk, hogy ki hova ül. Ahogy vettem elő a botot, szemem sarkából figyeltem, ő hogyan készülődik. Nem tűnt kapkodónak, mégis rendkívül gyors volt. Folyékony volt a mozgása, nem tanakodott, hogy mit milyen sorrendben vegyen elő és hová tegye, hogy kézre álljon, vagy hogy ne legyen útba. Én a botomat felszerelve hoztam, míg ő a parton rakta össze a szerelékét. Hogy barátom milyen hatékony volt, azt jelzi, hogy egyszerre lettünk kész, pedig úgy gondoltam, hogy ő hátrányból indult azzal, hogy helyben szerel.

A csalogatóanyag összeállítása

Következett a keverés. Charlie megmondta, hogy mit hogyan milyen sorrendben tegyek én pedig intézkedtem. Az ő segítsége és az én fotóim alapján készült el A föld használata című írás. Most ezt nem részletezném.

Elkészült a földes szúnyog, jöhet az etetőanyag. 3 kilót hozott, én soknak találtam, persze az is igaz, hogy ő is úgy számolt, hogy én úszózom és folyamatosan dobom a gombócokat. Végül nem így lett és a kosárba pedig jóval kevesebb ment, mint ha kézzel dobtam volna az úszó köré.

Ez etetőanyag kétféle mix 2:1 arányú elegyítéséből született. Ebből két kiló keszeges, dévéres etető (nekem pörkölt magvakra emlékeztető aromával) és egy kiló pontyos durva szemcsés citromos süteményre emlékeztető aromával. Plusz aromásításra nem is volt szükség, viszont egy kis vegyes angol morzsát hozzákevertünk még, hogy legyen benne még egy kis darabos elem is, mert ezen a helyen kiló feletti dévérekre is lehet számítani. Meg tulajdonképpen mindenre.

Az etetés két alkotóeleme: földes szúnyog

És angol morzsával dúsított etetőanyag

Kezdeti nehézségek

Megvan minden: föld, etető, csalik a dobozban, botok felszerelve. Ekkor jött részemről a kérdés, hogy hol legyen a vödör és a csali? Mert köztünk volt 10 méter. El kéne valahogy felezni a dolgokat, hogy ne az legyen, hogy valamelyikünk mindig odasétál a másikhoz minden dobásnál.

Főleg, hogy nem az volt a terv, hogy bedobjuk a cuccot és várjuk a kapást, hanem az, hogy adunk egy gyors ritmust: 3 percenként újradobunk (vagy ha kell egy percenként), így egyrészt nincs szükség alapozó etetésre, másrészt a halak hozzászoknak, hogy mindig jön egy újabb falat és hamar kapásra késztetjük őket. Ha nincs mindkettőnk keze mellett vödör és csali, akkor ezt az ütemes horgászatot elég nehéz végrehajtani. Eszembe jutott, hogy volt még egy üres vödör a kocsiban, így visszabandukoltam érte. Szép komótosan mentem, nézelődve erre-arra.

A Csőhídi pálya sajátos hangulata

Egy valami nem változott hosszú évek alatt sem: a horgászokon kívül is van élet: kocogók, biciklisek, nyugdíjasok kézen fogva, fiatal párok még a bevágódós korszakban, na és persze a kajakosok és motorcsónakosok. Igen, ez utóbbiakból sok van, mivel a közelben van valami edzőtábor vagy mi. A víz felszínén állandó a jövés-menés.

Én mindig azt gondoltam, hogy ez bosszantó dolog és elriasztja a halakat, de nem. Az ottani halak nagyon is hozzászoktak már ehhez. Ha elmegy egy bazi nagy motorcsónak az etetőkosaram fölött, az semennyire sem befolyásolja a horgászatot. Sőt, az a rosszabb, amikor szünet van vagy csak ebédidő és kevesebben vagy semennyien sincsenek a vízen. Na, olyankor gyanakvóbbak lesznek a halak.

Sajátos hangulata van a pályának. Mennek előtted is, mögötted is. Sokan nem szeretik ezt, bár akkor nem értem mért nem választanak másik horgászhelyet. Ha jól emlékszem Sípos Gábortól olvastam olyasmit a kajakosokkal kapcsolatban, hogy ne csak akkor szurkoljunk és örüljünk nekik, amikor az olimpián az aranyat szerzik. Teljes mértékben egyet értek. Szó szerint is nem sok vizet zavarnak, így békében meg tudunk férni egymás mellett.

Vissza a horgászathoz

Ott tartottam, hogy épp ballagtam visszafelé a vödörért a kocsihoz. Már az autónál voltam, amikor rájöttem, hogy a kulcs a kabátomban van, amit a szép napsütés miatt otthagytam a széken. Grrrrrr. Egy pár másodpercre a horgászok táborából átálltam a kocogókéba és sprinteltem visszafelé. Mikor visszaértem, beindult a porszívó, ahogy szokták mondani. Csak úgy kapkodtam a levegő után és közben agyam valami eldugott részében tervezgettem, hogy hogyan iktassak be a napirendembe valami kis edzésfélét, mert ez így nem annyira jó. Futás vissza a vödörért, de már nem olyan megfeszített tempóban.

Barátom Charlie Brown már azzal fogadott, hogy első bedobásra kapása volt. Remek. Én meg izzadok, mint a ló. Nem érdekel, megeszem a szendvicsem, mielőtt bármibe belekezdek. Jó kis húsvéti sonkás szendvics. Az addigi legjobb dolog.

Az első harapással egyidejűleg barátom egy gyönyörű bodorkát mutogat nekem. Grrrrr. Na, majd én megmutatom. Hohó….már megint a szúnyog. Hogy tűzzem ezt horogra…közben mellettem barátom már egy szép karikakeszeggel büszkélkedik.

Magamhoz hívom, hogy nézze már meg azt a szúnyogot, hogy jól tűztem-e föl, mert meg se mozdul. Azt mondja, nem baj, majd a vízben virgonckodik. Na jó, ha te mondod…én meg azt hittem nem jó.

Megkezdtem a pecát

Nem baj, hogy idejött, addig se fog halat 🙂 kezdtem irigykedni, hogy ő már négyszer bedobott és abból két halat fogott, míg én nem csináltam még semmit. Hiába, az évek meg a rutin….Van egy haverom, akivel régen sokat jártam pecázni és ő mindig szerelt én meg közben fogtam a halakt. Na, most fordult a kocka. Nem baj. Nagyjából 10 óra körül már én is be tudtam dobni. 3 perc. Semmi. Még egyszer. 3 perc. Semmi. Még egyszer, barátom megszólal: „ha 4 dobásból nem lesz semmi, akkor valamin változtatunk.”.

A harmadik dobásra jött egy kapás. Kis szöszmötölős, de kapás és jó időben vágtam be. Egy kicsi bodorka.

Nem nyelte be a horgot, így úgy tűnik nem lett túl hosszú az előke. Újra bedobom és eltelik az a 4 dobás, aminél barátom azt mondta, valamin változtatni kell. Javasolt egy kisebb horgot és vékonyabb előkét. Oké…de grrrrr…jól kitoltál velem, mondtam magamban. Ilyen pici horgot hogy bánatba kössek meg….Mint a Vágó műsorban, kértem a közönség segítségét.

Jó is volt, mert egyrészt barátom Charlie Brown addig se fog halat, másrészt megmutatta egy horogkötő használatát. Pikk-pakk kész volt a horogelőke, úgyhogy lecseréltem. Bizakodva dobtam be újra, de most még annyi kapásom se volt, mint előbb. Ezalatt barátom Charlie Brown rendületlenül fogta a keszegeket.

Úgy döntöttem felhagyok a szúnyog horogra tűzésével. Hiába most már minden második sikerül az egy hónappal ezelőtti minden tízedik után, mégse éreztem elég jónak, pörgősnek ezt az arányt. 3 csonti repült horoggal és kosárral együtt a vízbe. Nekem kéthurkos szerelékem volt, míg barátom Charlie Brown-nak egy még egyszerűbb. Csúszó kosár, alatta gumiütköző, ami megakad egy forgóban és a forgóhoz kötve egy horogelőke kb. 1m-es hosszban. Nem csoda, hogy hamar összeszerelte.

Az én kosaram egy rakétakosár volt, az övé egy klasszikus zárt henger formájú feederkosár. Ő azzal indokolta a választását, hogy ebbe a kosárba jobban lehet szendvicset tömni (etető-földes szúnyog-etető vagy etető csonti-etető).

Jönnek a halak

Szerencsére az én 3 csontim megtetszett egy termetes karikakeszegnek, amit már szákolni kellett.

Ez után egy kicsit beindult mindkettőnknek. Ahány dobás, annyi hal. Volt itt karika, dévér, bodorka, sügér, szilvaorrú és amire nem számítottunk: ponty. Sajnos pontyot, azt nem én fogtam, de jött egy szép kárász.

Aztán délben, mint ha megszűnt volna minden. Addig se volt velem olyan bőkezű a hely. Volt, hogy egymás után jöttek a kapások, de volt, hogy 4-5 alkalommal is mozdítás nélkül telt el az a 3 perc, amit a cájg bent töltött a vízben. A kapások nem voltak botgörbítősek, de szerencsére nem voltak olyan idegőrlőek sem, hogy ne tudjak bevágni. A sok pici pöccintések mellett mindig volt egy kicsit határozottabb húzás is. Ha nem volt 3 bedobás után kapás, akkor valamin változtattam. Vagy a csonti-szúnyog arányán vagy az etető-föld arányán vagy kicsit messzebb dobtam.

Egy kis változtatás általában hozott halat

Egy jó csalikombináció

És egy másik

Egy kis kitérő: a bedobásról

Sokan használják a kiakasztott klipszet arra, hogy pontosan dobjanak. Aki még nem használta vagy csak ritkán, annak két félelme van ezzel kapcsolatban: megsérül a damil vagy egy nagyobb hallal nem tud mit kezdeni. Az én véleményem az, hogy a damilt valóban igénybe veszi, de a terhelést lehet egy kicsit csökkenteni: válasszunk olyan orsót, aminek kerekített a klipsze.

Másrészt dobás után, de vízre érés előtt tartsuk a botot függőleges helyzetbe, hogy az akadáskor a bot hajlékonysága tompítson a terhelésen. A nagy hal esetén, némi gyakorlattal ki lehet szabadítani a zsinórt, de az is egy megoldás, ha bedobáskor pár lépést távolabb megyünk attól a helytől, ahová letesszük a botot. Így ha a hal bevágásnál megiramodik és nem elég a bot hajlékonysága, akkor pár métert nyugodtan tudunk engedni neki anélkül, hogy a klipszet elérnénk.

A klipsz se jelent ám 100% pontosságot. Ha kicsit dobunk, akkor a damil nem pereg le a megfelelő távolságig. Ha túl nagyot dobunk, akkor elképzelhető, hogy a kosár csúzliként visszarepül pár métert és akkor már megint nincs jó helyen. Tehát ha akkor éri el a zsinór a klipszet, amikor a kosár vizet ér, akkor sikerül jól a dobás. De ha eleve jó a dobás, akkor felesleges a klipsz, nem? Arról nem is beszélve, hogy a klipsz nem befolyásolja az oldalirányú eltéréseket. Én inkább az mellett vagyok, hogy belövöm a pontos helyet egy fa vagy más tárgy víztükréhez viszonyítva és minden dobást ugyanonnan végzek el. Ha hosszú, akkor dobás után kicsit visszatekerem, ha rövid, akkor meg gyorsan kihúzom, mielőtt kioldóik az etetőanyag és újat dobok.

A halak déli sziesztája

Egészen déli 12 óráig egy kis változás mindig hozott eredményt, de utána csak kevés mozdítás volt.

Ha már ennyire meghajlott a spicc, annak már be lehetett vágni

Időnként kifejezetten barátságtalan volt az idő és a táj

Barátom Charlie Brown sem remekelt már olyan nagyon, de 20-30 percenként azért fogott valamit. A kapástalanságnak két okot feltételezek. Délben ebédidő lehetett a kajakosoknak és a csendes vízben gyanakvóbbak voltak a halak.

A másik ok, hogy azt a hírt kaptuk: délben elzárták a Kvassay zsilipet. Az addig lassan folyó vízből hirtelen egy állóvíz lett és ezt biztos nem viselték olyan jól a halak. Megpróbáltam lebegtetni a csalit vagy úgy beállítani, hogy nagyon lassan süllyedjen. Ezzel sikerült még egy bodorkát fogni, de mást nem. Ráadásul egy rossz dobásnál lerepült a kosaram. Újra akartam szerelni, de valahogy nem sikerült. Vagy a csomó sikerült rosszul vagy a horogkötés, aztán meg még gubancom is volt.

Délután két órakor barátomnak beindultak a pontyok én meg mérgelődve gubancoltam vagy kerestem a fűben a leesett horgomat. Gondoltam előveszem a spiccbotot meg a felszerelt létrát, hátha gyorsabban összerakom, de aztán letettem róla, mert voltak olyan fél órás időszakok, amikor akkora szél volt, hogy nem tudtam volna horgászni vele. De az is mérlegelendő szempont spiccbotnál, hogy időnként nagyon közel süvítettek el a kajakosok. Éppen ezért a pickerbotnál is a spiccet is úgy állítottam be, hogy a damil csak minimálisan volt a víz felett. Fárasztáskor is mindig lefelé tartottuk a botot vagy oldalra. Nem lett volna szerencsés, ha fárasztás közben nagy sebességgel belemegy egy evezős.

Lassan vége a pecának

Úgy döntöttem összepakolok. Valószínűsítettem, hogy a halak összegyűltek a szomszéd kosaránál. Ez megmagyarázná azt, hogy nála jöttek szépen a halak délután is, nálam meg nem. De ha belegondolok…ő előbb kezdett el rendszeresen dobálni, kevesebbet szerelt és gubancolt, így ő sokkal folyamatosabban horgászott, mint én és talán pontosabban is dobott. Illetve szerintem én is segítettem neki azzal, hogy a kosaramból kimosódó szemcsék mind felé gurultak. Talán nem véletlen választotta azt a helyet.

Charlie egyik pontyocskája. Ezek szépen jöttek délután

Bár az utolsó 2-3 óra nem volt szerencsés, mégis egy emlékezetes horgászat volt, szép halakkal jó környezetben és jó társaságban. Sokat tanultam a sráctól és még a maradék angolmorzsát is elvihettem.

Még egy kis kitérő: matchbottal is érdemes?

Amikor tartottam egy kis ebédszünetet egy szendviccsel, akkor kérdezgettem pályáról. Érdekelt pl. a matchbotos horgászat, hogy mennyire működhet itt. Több cikket is olvastam az itteni matchbotos módszerről. Egyszer ki is próbáltam, de még középiskolás koromban a pesterzsébeti oldalon. Akkor semmi nem jött össze és nem úgy működött, ahogy elképzeltem.

Barátom erre azt mondta: nem véletlen, hogy azt mondják: aki itt tud matchbottal horgászni, az bárhol megállja a helyét. Ezen a pályán a matchbotos horgászat egy kifejezetten melós peca és emellett rendkívüli pontosságot és ritmusérzéket követel meg. Kb. úgy néz ki, hogy bedobsz. Amíg beáll az úszó, süllyeszted a zsinórt, ha ez megvan akkor gyorsan odalősz egy földes szúnyogos gombócot, mindez max. 20 másodperc alatt.

Marad kb. 40 másodperc, amíg úsztatsz és várod a kapás, mivel sokkal messzebb vagy tovább úsztatni, várni nem érdemes. Kihúzod, gyorsan újracsalizod és mehet tovább. Ehhez legalább 10 kiló etetőre van szükség (pontosabban föld+etető). Gyors csalizásra. Pontos dobásra úszóval és csúzlival egyaránt és szerencsés esetben gyors, hatékony, de kíméletes fárasztásra. És ha nem olyan ütemben dobod a gombócot, vagy ha kicsit félresikerül a bedobás vagy hasa lesz a zsinórnak, akkor a fene megette az egészet. Emellett állandó résen kell lenni az evezősök miatt.

Ottlétemkor a fenekezővel se tudtam mindig bedobni, de az még nem volt olyan zavaró. Akkor a csónakok alatt horgásztam, így nyugodtan evezhettek fel s alá, nem zavartak. De egy matchbotos úsztatásnál én nagyon útban vagyok nekik.

Simán benne van a pakliban, hogy percekig nem lehet bedobni vagy jóval idő előtt ki kell húzni vagy esetleg ki is fogok egy csónakot. Kell a fenének ez a stressz. Inkább egy könnyű feeder vagy picker. A spicc, rakós vagy bolognai még szóba jöhet, mert azokkal nem fogok akkorát dobni, mint egy matchbottal. Ráadásul a hosszú botot már messziről észreveszik és remélhetőleg ki is kerülik.

Összegzés a Csőhídi pályán szerzett tapasztalataimról

Összefoglalásképpen azt mondom, hogy nekem nagyon kellemes meglepetés volt a Csőhídi pálya, hiszen még nem horgásztam itt és állandó panaszokat olvastam a fórumokon. Erre kiderült, hogy ez a hely halban igen gazdag.

Sok és sokféle halfaj gyűlik itt össze, de finom szerelékkel érdemes rájuk horgászni. Vékony zsinór, kis horog, hosszú előke. A nagyhorgos keménylegényeknek itt nem terem sok babér. Az se mindegy hova ülünk. Itt is igaz, hogy a jó hely nem esik egybe az én kényelmi szempontjaimmal. Ha ezzel számolunk, és nem a moby dick megfogása a cél, akkor azért nem nagy ördöngösség az itteni horgászat. Egyszer érdemes kipróbálni.

További cikkem a témában: Szabad helyek és vízállás az RSD-n