Tóbiás imádott horgászni. Szinte minden gondolata e körül forgott. Nyáron nem is ment volna máshová, csak a vízpartra. Télen szerelgetett, tervezgetett vagy éppen műcsalikat vezett a kádban.

Egyszer azt mondta neki egy bácsi: “aki gyerekkorában kezdi, az általában 18 éves kora körül abbahagyja. De ha nem, akkor élete végéig kitart”. Tóbiás sose gondolta, hogy valaha abba fogja hagyni. Sőt, minden vágya volt egy saját tó. Még a medertérképet is megrajzolta és telepítési tervet dolgozott ki.

Jó hobbi ez a horgászat, gondolta Tóbiás, az embert sose hagyja unatkozni és állandó gondolkodásra kényszeríti. Büszkén mesélt az iskolában arról, hogy mit szeret. Egyedül azt utálta, hogy a legtöbb laikus számára a horgász fogalma kimerül abban, hogy csak ül órákat a székben és bámulja a dióverő botokat. Körülötte meg szotyitenger és sörösüveg. Így mindenkinek próbálta kifejteni e sport szépségét, aki csak nyitott volt rá.

Tóbiás elmúlt 18 és még mindig pecázott. Ez az! -gondolta- átléptem a 18-cat, most már a peca kitart minimum nyugdíjas koromig.

Teltek az évek és úgy alakult, hogy a nagyszülők távozásával már nem volt egy biztonságos, állandó lehetőség a horgászatra. Emellett elkezdődött a főiskola. Ha nem volt vizsgaidőszak, akkor sok volt a szabadidő és sok új barátot szerzett Tóbiás. Egyikük sem volt horgász, viszont lehetett velük sok olyan programra elmenni, ami eddig nem volt jellemző. Főhősünket most már jobban érdekelték a lányok, a szórakozás, a sportolás, stb. Nem volt több horgászat….ugyan sokszor eszébe jutott, de nem volt ötlete, hogy hova, mivel, hogyan. Tömegközlekedéssel a legtöbb jó hely elérhetetlen volt. És szülei nem voltak kaphatók arra, hogy hajnali 4-kor már a vízparton legyenek, csak azért mert akkor van a legjobb időszak.

Kimaradt egy év, két év, három év…újságot se vett már. Néha megnézte kedvenc videóit, de ennyiben ki is merült a horgászat.

Egyszer eszébe jutott, hogy mégis nekivág. Megnézi hova tud elmenni BKV-val jó korán. Úgy találta, hogy a Soroksári Molnár-szigethez busszal és HÉV-vel oda tudna érni már 5-re. Az ugyan nem 4, de jobb, mint a 6 vagy a 7. Elment felderíteni a terepet. A kisebbik ágon talált két stéget, gondolta hétköznap hajnalban nem lesz ott senki. Bepakolt a hátizsákjába, egy nagy szatyorba, vidd egy vödröt is, merítőt, botzsákot. Alig tudott felszállni a buszra. Nem készült bonyolult horgászatra, csak egy spiccbotozásra. Kutya meleg volt már hajnalban is. A stégen nem voltak. Tóbiás elhelyezkedett, bekeverte az etetőt és már indult is a horgászat. Azaz indult volna…de az úszó beleakadt valamibe és az egész szerelék beszakadt. A kedvenc úszó lebegett a vízen. Gondolta Tóbiás, hogy megpróbálja terelni a bottal, ám a kávészínű víz alatt volt valami akadó (talán korábban bedőlt fa), amibe a botspicc beleakadt és eltörött. Tóbiás ekkor jött rá, hogy milyen gazdag is a szókincse. Mérgében otthagyta a botot a stégen, összepakolt és ment haza. Végtelen hosszúnak tűnt az út abban a nagy kánikulában azzal a rengeteg cuccal. Látta, hogy a héven tekintetek sora fordult felé és azon izgult, hogy nehogy valaki megkérdezze mit fogott, mert biztos valami cifrát mondott volna. Ki sem pakolt otthon, csak bevágott mindent a szoba sarkába és évekig úgy is maradt. A botért másnap visszament. Gondolta, ha még ott van, akkor az a bot biztos vele akar maradni. Majd elviszi a szervizbe. Csodák csodájára a bot még ott volt. Tóbiás örült neki. Hazavitte és innentől kezdve 8 évig nem horgászott.

10 év után

Sok minden megváltozott. Tóbiás felnőtté vált, dolgozott és megismerkedett egy lánnyal, akit egy év után eljegyzett. Leendő neje egyik nyári napon meglepte Tóbiást egy horgászújsággal. Tudta, hogy régebben horgászott, így gondolta biztos örülne neki. Örült is. Nagyon. Egyből felvetette az ötletet, hogy menjenek el együtt horgászni. Természetesen igen volt a válasz: “jó, majd én hozok egy jó könyvet, te meg fogod közben a halakat, jó?” Naná, hogy jó.

Annyira tetszett Tóbiásnak az ötlet, hogy elment terepszemlét tartani. Mivel időközben megtanult vezetni, ezért a távolság már nem volt akadály. Kinyílt a világ az autóval. Oda megy, ahová csak akar.

A helyszín egy nagy víztározó volt, hegyekkel és zöld “Windows” mezőkkel körbevéve. Festeni se lehetne szebbet. Tóbiás körbejárta csekély 2 óra alatt. Volt nála egy kis térkép és bejelölte rajta, hol vannak a szimpatikus helyek.

Izomlázzal és nagy lelkesedéssel otthon elkezdett előkéket gyártani, majd összepakolni. Alig várta, hogy megmutassa menyasszonyának milyen jól is megy neki ez a horgászat.

Kora tavaszi napsütéses idő volt. Reggel 8-ra érkeztek kényelmesen, nem sietve. Tóbiásnak feltünt, hogy rengeteg autó van a parkolóban. Ahogy ment a part felé, olyat látott, amit addig még sose. Emberek összezsúfolva, egymás nyakában, mind legalább 2, de inkább 3 fenekező bottal. Azt se lehetett eldönteni ki kivel érkezhetett együtt…Tóbiás utálta a tömeget. Egyszer részt vett horgászversenyen, de még ott sem voltak ennyire egy kupacban. Meg is kérdezte a halőrt, hogy most verseny van-e, de az volt a válasz, hogy: “ááá, ilyenkor mindig ennyien vannak. Aztán dél körül jön majd a váltás.”

Tóbiás elővette a térképet a “tuti” helyekkel. Azok kicsit messzebb voltak, gondolta hátha az erdős részen nincsenek annyian.

Nekiindultak ketten az erdő felé. Olyan volt, mintha gátfutáson venne részt két túrista. Annyi boton, bottartón, vödrön és merítőn kellett átugrálni, hogy az már komoly tornamutatvány volt. Viccelődött is Tóbiás: bevezthetnék az olimpiai sportok közé: horgászhely keresése, anélkül, hogy egy botban elbukdácsolnánk.

Miközben végigmentek az akadálypályán, Tóbiás úgy érezte, mintha időutazáson vett volna részt. Semmi nem olyan, mint volt. Na jó, a környezet pazar. Na de ez a sok ember…hogy került ide? Hogy lehet, hogy ennyire nem törődnek a másikkal? Hogy nem lehet kirakni a megtelt táblát? Hogy lehet ennyi bottal horgászni ennyi embernek? Ez a víz alatt már olyan, mint valami pókháló…Na meg…mért kell rodpodra tenni a feedert? És hogyhogy 40-esnél nagyobb orsó van rajta? Mi a fenének kell a csipogós kapásjelző, pláne feederre? Nem ismerik fel a kapást? Bezzeg Tóbiás idejében bárki meghallotta még a túlpartról is, ha valakinek megszólalt az orsófék. És akkor a feeder egy finomszerelékes módszernek számított és nem az égbe meredtek botok, hanem pont ellenkezőleg: szinte érintette a spicc a vizet.

Meglepő módon az erdős részen sem volt szabad hely. Kénytelen volt Tóbiás beülni két horgász közé. Megnyugodott, hogy mindkét oldalról fenekeznek, messzire dobálnak. Ő viszont úszózni fog a parthoz közel. Tavasszal ez az igazán eredményes.

Lepakolt, elhelyezkedett, barátnője kinyitott egy könyvet és Tóbiás elkezdte szórni a kis gombócokat alapozásnak. A wagglerúszót kicsit túlsúlyozta, de csak annyira, hogy amikor a jelzőólom medert ér, akkor fog jól állni az úszó. Az ólmozást láncszerűen helyezte el és túl dobta az etetésen, aztán lassan ráhúzta. Ez kettő az egyben: mélységet mér, de közben kapásra ingerli a vízközt tartózkodó halakat. Az elgondolás jó lett volna, de az úszó össze-vissza táncolt. Hiába állítgatta Tóbiás az eresztéket, ugyanúgy nem állt jól az úszó két méteren és egy méteren. Lehetetlen volt így mélységet mérni. Érthetetlen….pedig mindent ugyanúgy csinált mint régen. Márpedig emberünk sokat matchbotozott. Talán kijött a gyakorlatból. A gondolkodás nem tartott sokáig, mert jött egy idegen, aki két méterre leült Tóbiás mellé, majd kisvártatva egy spombbal gránátokat hajigált az úszó mellé.

Menjünk haza! Elegem van, eladom az összes pecacuccom, ez nem nekem való. Abbahagyom a horgászatot! -mondta Tóbiás.

De ahogy mondani szokták: minden sikeres férfi mögött áll egy nő. És valami bölcs ember hozzátette: “akinek nincs egy rongya, amit felegyen”. Na de szerencsére Tóbiás mögött is ott állt valaki, aki így szólt. “Nem szabad ilyen könnyen feladni. Még van idő. Gyorsan összepakolunk, és elmegyünk egy másik helyre. Segítek cipekedni, csak mondd meg mit vigyek. Hiphop készen leszünk és akkor nyugiban pecázhatsz. Na?”

Tóbiás körülnézett. A sok csali, etető, fogó, olló, előkék, úszók és egyéb bizbaszok….a merítő, a vödör, a bot, a szék…te jó ég, ezt a sok vackot mind összepakolni…elvinni…kipakolni…a francnak van kedve. És olyan sokáig tart. Nem. Ő ezt nem csinálja…igen ám, de a nő, aki a sikeres férfi mögött áll, nem hagyta annyiban: “még van legalább 3 óránk. Azt nem akarod inkább horgászatra fordítani? Inkább duzzogsz, mint hogy megpróbálnánk ezt a kis időt úgy eltölteni, hogy a végén egy jó kis nap legyen belőle?”

Tóbiást ez meggyőzte és villámsebességgel összepakolt. Szétosztotta, hogy ki mit cipel és megindultak a túlpart felé. A csomag nehéz volt, kényelmetlen és a vödör széle szinte szétvágta Tóbiás combját, de nem érdekelte, ment a cél felé, ugyanis látott egy szabad stéget. Izzadva, lihegve megérkeztek egy 20 perc séta után az új helyre, ami elég kényelmes volt ahhoz, hogy ketten elférjenek. Sajnos kevés etetőanyag maradt. Annak felét beszórta Tóbiás az elején, a maradékot meg elhasználta úgy, hogy minden dobás után küldött egy pingponglabdányit az úszóhoz. Érdekes módon itt egyből beállt az úszó. Az előző helyen talán valami akadóra dobhatott. Itt viszont az volt a baj, hogy a csontit elkapták röptiben a snecik.

Két lehetőség volt: vagy növelni a csali méretét vagy összébb húzni az ólmozást. Esetleg mindkettő. Először az új csalival. kukoricával próbálkozott, de semmi mozdítás nem volt. Aztán visszatette a csontit, de már nem láncólmozással, hanem egy főólmozás + jelzőólom kombinációval küldte helyére a wagglert 3 szem csontival. Nem kellett sokáig várni és érkezett egy feltolós kapás, amire Tóbiás időben bevágott. Érezte az ellenállást, de azt is, hogy az ellenfél nem ponty lesz, hanem valami kisebb. Fárasztani nem sokat kellett, így nem születtek nyélből görbülős fotók. Egy kiló körüli dévér volt a tettes. Nagyon szép hal volt. Tóbiás jobban örült neki, mintha pontyot fogott volna. Érdemes volt hallgatni kedvesére és elbumlizni másik helyre. Megérte a helyszínváltást. A hal ment vissza, de úgy néz ki, figyelmeztethette a többieket, mert nem volt más több kapás. Elfogyott az etetőanyag is. Csak egy hal volt, de Tóbiás nem bánta. Szép hal volt az is és legalább valamennyire megmutathatta szíve választottjának, hogy tud ő horgászni. Nagyon hálás volt neki, amiért nem engedte annyiban hagyni a dolgot. Hát még ha tudta volna mi vár még rá…

Nem ez volt az első alkalom, hogy Tóbiás nem egyedül ment horgászni, hanem vitte menyasszonyát, majd később a feleségét. És ez sem az egyetlen alkalom volt, hogy Tóbiás abba akarta hagyni a pecát, de felesége nem engedte. Volt itt minden: gubanc gubanc hátán, botspicc törés, kapástalanság, idegen stégről elzavarás, kánikula, eső és még sok minden. De minden egyes kudarcnál Tóbiás kapott egy-két bíztató szót, ami miatt sosem adta fel.

Szembesülés az új helyzettel

Tóbiás úgy érezte: ami régen működött, ma nem működik. Hiába próbál mindent ugyanúgy csinálni. Elhatározta, hogy felveszi a ritmust és beújít.

Elsőként úgy gondolta, hogy kéne egy jó orsó. A régiek közül még volt, ami működött, de a botokhoz képest kevés volt belőlük. Egy univerzális 40-es orsóra gondolt és hátsófékesre, mert azt szokta meg. Annak idején 3-5 ezer forint között már igen jó orsókat lehetett kapni, akár 3 csapággyal. Elment egy közeli boltba és majd leesett az álla. Az orsók mind 10 ezer forint felett voltak! Sőt, inkább 20 felett. Nem akart ilyen sok pénzt rászánni. Nem keresett olyan jól a munkahelyén, ki volt számolva a pénze és egyébként is olyan hihetetlen volt, hogy ilyen sokba kerül egy orsó, miközben a botokat elnézve, azok árai nem szálltak úgy el. Nem volt mit tenni, megkérdezte az eladót.

• Jó napot, orsót szeretnék venni, van 5000 forint alatt?
• Hááát…nem igazán…vagy ha mégis, akkor az olyan is.
• Azért megnézném, ha van.
• Nézze itt van ez, 8500. Hm? 6 csapágyas. Most akciós 11 ezerről.
• Köszönöm, de 5000 a maximum, amit most rá tudnék szánni.

A boltos bement egy kis ajtón, majd kihozott egy orsót, ami 4600 forint volt. Hátsófékes, 4 csapágyas és úgy nézett ki, mintha fémből lett volna. Jól nézett ki. Pont olyannak, amilyenre gyerekkorában vágyott, miközben neki egy vacak kis műanyag orsója volt. Tekergette a féket, a hajtókart, majd elégedetten megvette. Az eladó még hozzátette: az nagyon a legalja. Tóbiásnak ez nem esett jól. Nagyon megtetszett neki az orsó és nem akart ő hiper szuper modellt. Megcirógatta és odasúgta az orsónak: na majd mi megmutatjuk neki!

Szegény Tóbiás…nem sejtette, nem tudta akkor még, hogy egy valamire való orsótól mi is a minimum elvárás, hogy milyen sok műlik az anyaghasználaton, az illesztések pontosságán, és hogy a csapágyak száma még nem minden.

Mikor élesben kipróbálta, akkor az első dobásnál szétesett a felkapókar. Ilyen még sose történt. A fűben keresgélte a görgőt, a csavarokat és egyéb alkatrészeket. Szerencsére volt nála egy másik orsó a régi időkből, így azt használta. Az újat elvitte szervízbe, mert még bízott benne, hogy még használható. Meg is csinálták neki szépen. Sajnos a horgászat napján a régi orsóval sem volt eredményes. Mindössze egy vörösszárnyút fogott pickerbottal. Tóbiás nem értette az egészet. Mért nem fog halat? Régen, amikor pont ugyanígy horgászott, akkor az első 20 percen belül biztos jött hal. Most meg semmi.

Talán újítani kéne az etetőanyagon és a csalin. Eddig ragaszkodott a jól bevált módszerekhez, csalikhoz és etetőanyaghoz. De most úgy néz ki, valami fogósabb kell. Régen csillogó szemekkel nézte az újságban a Van Dan Eynde etetőanyagait, amiről azt gondolta, biztosan sokkal aromásabbak, mint a kutyatáposnál kapható liszt szagú magyar etetők.

Visszament a boltba bevásárolni, vagyis inkább körülnézni. És itt jött a nagy döbbenet: nem tudott választani. De ami a legszörnyűbb: fogalma sem volt arról, hogy mi van az egyes zacsókban. Nincs semmi információ az etetőanyagról: sem az összetevőkről, sem az aromáról. Csak süket duma volt rajta, hogy “több évtizedes tapasztalat és kutatómunka eredménye titkos recept alapján ez a fantasztikus etetőanyag, amiből akár egy kosárnyi is elég a kívánt hatás eléréséhez.”

• Cseszd meg, mond má meg, hogy mi a szart veszek!? – mondta szigorú hangon Tóbiás a zacskónak.

Talán a nevéből kellene kitalálni? Az se megy, mert volt: rafinált ponty, fürge bajszos, betainos (arról se hallott még), krill squid, black magic pellet mix, boszorkányűző, vörös ördög, meditárrán ponty, betyáros, giga ponty, mega mix, stb. Nahát ebből honnan kéne tudni, hogy melyik mire, mikor jó és hogyan kell használni?

Tovább lépett Tóbiás a pelletekhez. Nagyon érdekelte, mert pont mielőtt abbahagyta volna a horgászatot, látott egy neves horgászt, Egont, nyilatkozni arról, hogy mi is az a pellet. Előtte még sosem találkozott vele, tehát akkor kezdett berobbani a köztudatba ez a dolog, amikor Tóbiás úgy döntött, hogy a csajokat választja a vízpart helyett. Annyit tudott a pellettről, amit Egon elmondott, vagyis hogy a pellett nem más, mint egy etetőanyag granulátum, ami azért jó, mert kicsi pelletszemek csobbanása nem riasztja el úgy a halat, mint a nagy etetőgombócok csapódása. Ráadásul olyan helyen is etethetünk vele, ahol etetőanyaggal nem.

Tóbiás, ahogy szétnézett a polcokon, érezte hogy ez a téma előrehaladt és nem csupán granulátumról van szó. Nem vett semmit, hanem elhatározta, hogy képezni fogja magát.

Hazament és elkezdett kutakodni a neten. Talált egy jó horgászoldat, ahol a forum is nagyon aktív volt, ráadásul Egonnak is sok cikke fent volt. Ez a Halan Delon oldal volt. Rögtön talált is egy “pellet kisokos” cikksorozatot. Ezt olvasta, majd következtek Egon videói. Feederbottal tavakon, feederbottal megapontyokra, feederbottal messzire, feederbottal gyors pecát, method módszer magyar Miskásan, stb. Na ááácsi! Mondta Tóbiás. Mi a fene? Mi az, hogy csak feederbottal? Hol van a matchbot, hol van a bolognai, a rakós, a spicc?

Nézte pár hétig lelkesen Tóbiás az oldalt, hiszen minden nap jelent meg egy-egy új cikk, de nem értette, hogy mért csak feeder. Rá is kérdezett a forumon Egonnál, hogy mikorra várhat egy match -vagy bolognai botos videó, de Egon szűkszavúan csak annyit mondott, hogy a jövőben nem tervezek e témáról filmet forgatni.

Tóbiás csalódott volt. Egon példakép volt, mert minden módszerben otthonosan mozgott és minden halnak tudott örülni. A kis keszegtől a nagyobb kárászon át a még nagyobb dévérig mindennek. Most meg csak feeder és ponty. Hogy nem unalmas neki?

No sebaj, Tóbiás azért szerette a feedert is, úgyhogy jegyzetelt a videókból és lassan megtanulta, hogy a Halan Delon etetőanyagok fantázianevei mit is takarnak. Sőt, tulajdonképpen egy videóval egy komplex módszert, egy instant pecát kapott. Úgy gondolta, ha mindent ugyanúgy csinál, akkor garantált a halfogás.

Egyre jobban élvezte, hogy kombinálja fejben az etetők, pellettek, szirupok és miegymás keverékét, kombinációját különböző ízvilágokkal. Korábban magasról tojt arra drága barátunk, hogy milyen etetőanyagot és csalit használjon. Azt vitte magával, amit lehetett kapni és inkább a felszerelés összeállításában érezte a fogás titkát. Most meg csak az ízvilág….

Ráadásul úgy érezte, hogy megvalósulhat az álma: végre nem a kis 1-2 kilós pontyokat foghatja ki, hanem a csodás új csalogatóanyagaival megvalósíthatja az izolált pontyhorgászatot, ahogy Egon is említette a videóiban. Vagyis megfoghatja a rafinált és sokszor kifogott 10 kiló feletti pontyokat is. És ehhez bojli sem kell. Dörzsölgette a tenyerét és többször maga elé képzelte, ahogy majd felemeli azt a nagy jószágot. Feleségének nem is szólt, hogy milyen csodaszereket fog venni. Hadd lepődjön csak meg! Huhú, már alig várta.

Összeírt egy bevásárlólistát. Kell mindenképp egy nagy méretű merítő, egy black magic pellet mix ettőanyag, egy pellet batyu (ez egy dobozos 3 az egyben mikropellett etető) forest fruits ízben, csl aroma, spricni a csalira, 3 féle csalipellett különböző ízekben, csonti, kukorica, piros angolmorzsa, meg amit még ott a boltban megkíván. Bár nem nézte az árakat, úgy rémlett, hogy 150 forintért vett utoljára vaníliás etetőanyagot. Biztos volt abban, hogy emelkedtek az árak, így a teljes bevásárlásra 2-3 ezer forintot szánt.

Elment a kis listájával, összeszedte a kosárba, plusz vett néhány method kosarat, gyorskapcsot és horgot, majd a pénztárnál infarktust kapott: 17.890Ft (megjegyzés: 2014-ben.) Miután Tóbiás visszatért az élők sorába, csak annyit mondott a pénztárosnak remegő hangon, hogy “lehet vi-vi-vi sza-sza teszek va-va-valamit”.

Vissza is ment, de semmit sem tudott visszatenni. Minden termékről meggyőzte magát, hogy vagy létfontosságú a hétvégi pecához vagy pl. a doboz pellet egy egész szezont kibír, így nem is olyan drága. Persze akkor még nem sejtette, hogy még sok ilyen önmagát meggyőző vásárlása lesz és a szezon végén ottmarad a nyakán a nagy része és dobhatja ki…Tóbiás végül kifizetett azt a kisebb vagyont, majd bánatosan nézte a banktól kapott sms-t, hogy valóban annyi összeggel terhelték meg a számláját, mint amit a pénztáros mondott és ami akkor két heti bevásárlásra (élelmiszer, tisztítószer) elég volt. Otthon aztán előadta, hogy ez csak néhány apróság és nem volt drága. Persze ezt a “nem volt drága” kijelentést összeggel már nem támasztotta alá.

Egy kora tavaszi napsütéses reggelen Tóbiás elindult csodacsalijaival egy kis falu széli 5 hektáros tavacskához, amiben a hírek szerint szép számmal van ponty, köztük néhány nagyobb példány is. Úgy indult el, olyan diadalmasan, mint a hős katona a háborúba, akinek táskájában ott lapul egy titkos fegyver, amivel az egész csatát megnyerheti. A titkos fegyvert, vagyis jelen esetben a pellet batyut és a black magic mixet már otthon bekeverte és bearomázta. Az egész lakásban átható csipkebogyó illat lett, ami még napokig megmaradt és ahogy Tóbiás felesége mondta: beledifundált még a fotelba is. Hősünk csak annyit mondott erre: még jó, hogy nem a fogkhagymásat hoztam el.

A taktika a következő volt: vitt egy feederbotot és egy pickerbotot. A feederbotra bordás kosarat szerelt, míg a pickerbotra egy hagyományos feederkosarat, amit egy gumigyönggyel ütköztetett meg, és 50cm hosszú előke követett. Különböző helyzetekre felkészülve 30 és 80 cm-es előkéket is készített. A feederrel és a bordás kosárral kezdett. Megtömte a kosarat mikropelletttel, de előkét még nem szerelt fel. Ez csak az alapozó etetéshez kellett. Az első dobás után kiakasztotta a klipszet, így a következő 9 dobás is egy helyre ment. Ezután letette a földre a feeder és a picker botot egymás mellé, megfogta a két szereléket és elkezdett hátrafele menni egészen addig, amíg el nem ért a feederbot kiakasztott klipszéhez. Közben pedig imádkozott, hogy ne most jöjjön autó, mert akkor az visz mindent. Nem jött, így a pickerbotot is ugyanolyan távolságra be tudta állítani, mint a feedert. Először csak egy bottal tervezett pecázni: a pickerrel. Az volt az érzése, hogy a kapások viszonylag gyorsan jönnek majd és két bot az zavaró lenne. Azért a pickerrel kezdte, mert jobban szeretett vele fárasztani és mert az egy finomabb szerelék volt: vékony zsinór, kisebb kosár, kisebb horog, hosszabb előke. Kora tavasszal erre nagyobb esélyt látott. Gondolta, ha nincs kapás egy órán belül, akkor a feederrel keresőpeca lesz.

A pickerbot kosarába a black magic method mix került, ami egy fekete halas etetőanyag, finom szemcsével és pellettel dúsítva. Ehhez gyümölcsös CSL aromát kevert. A kis kosarat a régi beidegződések miatt szendvicsként töltötte meg. A kosrá alján etető, aztán pár szem csonti majd etetővel lezárni.

A tó egy sarkában ült le. Jobbra fák, balra fák, előtte a túlparton szintén fák, öblök, félszigetek, szigetek: nagyon hangulatos volt. Kabátban indult Tóbiás, de nemsokára már csak pólóban volt. Repült az első kosár, pont oda ahol az alapozó etetés hevert a mederfenéken. A csali egy lebegő mézes puha pellet volt horogra tűzve 3 csonti szomszédságában. Hogy ne az egész előkét emelje fel a pellet, a horogtól 5 centire egy kis súlyt helyezett el. Tóbiás leült a fotelbe, hátradőlt, élvezte a napsütést és várta a kapást. Nem telt el sok idő, valami rángatni kezdte a spiccet. Tóbiás bevágott és érezte, hogy megvan. Nagyon izgult, mert már régen volt része fárasztásban. Mi van, ha erölteti, mi van ha túl laza és engedékeny, mi van ha megugrik és viszi a horgot is? Ilyen és ehhez hasonló gondolatok cikáztak a fejében, miközben szíve a torkában dobogott. Remélte, hogy valami nagyobb példány. Pár perc múlva sikerült megszákolnia egy majdnem 3 kilós tükörpontyot. Nagy volt a boldogság. Gyors fotó és ment vissza. Tóbiás elégedett volt. Úgy érezte megtanult horgászni és a kigondolt taktika sikeres volt. Nagy mellénnyel körbenézett és azt mondta: “na látjátok, majd én megmutatom, hogy hogyan kell itt horgászni”.

4 pontyot fogott pickerrel és kettőt feederrel, de azt csak azért dobta be, hogy legyen valami bent, amíg a pickerbotot leszereli és elpakolja. 3 óra alatt 6 pontyot fogott 2-4 kiló közöttieket. Nagyon jó peca volt.

Új-bevált stratégia új vízen

A pellet és etetőanyag nagy része megmaradt. Tóbiás ezért berakta a fagyasztóba. Máskor is csinált ilyet és az volt a tapasztalata, hogy ugyanolyan jól működik. Újult erővel nekirugaszkodva, a sikeres horgászat után, most a Délegyházi tavakat vette célba. Azon belül is a “Kiskettest”. Peti barátjával néha elbiciklizet ide is kárászozni. Mivel pontyokról is hallott pletykákat, gondolta, így tavasszal kiváló helyszín lesz. Aki nem ismerné a helyet, annak elmondanám, hogy a Kiskettes a 2-es tóból nyiló kis öböl. A 2-es kb. 32ha, míg az öböl 1,7ha a régi leírások alapján. A nagy tó változatos medrű és mélységű, míg a Kiskettes nagyjából 1,5-2m mély és iszapos, homokos. Alakja olyan, mint egy keresztben félbevágott trapéz. A rövidebb oldal egy földnyelv, ami a kicsi és a nagy tavat választja el, a hosszabbik oldalon pedig a helyi erők stégei vannak. Tóbiás, Jani bácsi stégjére ment fel, ahol gyerekként is sokat horgászott. Ez az öböl bejáratával szemben, a két párhuzamos oldal között helyezkedett el.

Nagyon szép napos idő volt. Minden virágba borult, a nap sütött, de nem égetett. Gondolta Tóbiás, ez kiváló horgászidő. Az volt az alap elgondolása, hogy a kis öböl melegebb, mint a nagy tó, ezért ide jönnek majd a pontyok és itt könnyű lesz megfogni őket. Pláne a szuper etetőkkel.

Reggel 8-ra ért a stéghez. Még árnyékban volt a hely, úgyhogy elfért a pulóver. Két feederbotot és egy rodpodot hozott magával Tóbiás. Sose szokott két bottal horgászni, de most úgy érezte szükség van rá. Az egyik bottal bordás kosárral és mikropellettel fog egy helyre dobálni, míg a másikkal egy method kosárral és egy finom szemcséjű édes-halas method mix-szel fog keresőpecát végezni.

Eltartott egy darabig, míg minden a helyére került. Nem szokott ennyi cuccot vinni. Gondolta is magában “régen ide csak a zsebembe hoztam egy paprikás kenyérgalacsint, oszt jónapot. Most meg el se férek a stégen”

Érdekes, de már reggel 8-kor majdnem minden stég foglalt volt. Nem szoktak ennyien lenni. Akkor volt utoljára így tele, amikor egyszer valaki fürdés közben látott egy bazi nagy halat beúszni az átjárón a nagy tóból a kicsibe. Egy órával az esemény után már mindenki lógatott. Pedig akkor még nem volt se facebook, se internet, se telefon. De volt bicikli, ami legalább olyan gyorsan vitte a hírt, mint ma az elektronika.

Szóval a stégek megteltek. Tóbiás örült. “Na most aztán megmutathatom a sok öregnek….hogy fognak lesni majd, amikor egymás után húzom ki a pontyokat. És nem fogják érteni mért. Ezek még 35-ös zsinórral nyomják, én meg 20-assal. Egyértelmű, hogy nekem lesz itt kapás.”

A kapás azonban elmaradt, pedig lelkesen dobálta az újabb és újabb csalizott horgot. Az öregek nem dobáltak, csak figyelték a karikás kapásjelzőt és közben jót beszélgettek. Tóbiás élvezte hallgatni. Jó kis ízes beszélgetés volt, ráadásul nem a szokásos, hogy kinek milyen betegsége van. Nem. Beszélgettek könyvekről, filmekről, ételekről, műszaki dolgokról, amihez Tóbiás nem értett, de mégis szívesen hallgatta őket. És persze horgászkalandokról is volt szó.

Nem telt el sok idő és megjelent Béla bácsi is. Ő egy kicsit különbözött a többiektől. Jobban képben volt hogy hol is tart a horgászat. Ugyan retró cuccai voltak, de a horog és zsinór választása már majdnem finomszerelékes technikának nevezhető.

Béla bá Tóbiástól jobbra szemben helyezkedett el. Beszórt valamit, dobott utána egy úszós cájgot és két perc múlva egy szép dévért akasztott. Mint, amikor a Fradi B középben bekerül véletlen egy lila mezes, minden tekintet rá szegeződött. Eleinte csak nézték. Hol egy dévér, hol egy karika, hol egy bodorka. És nem is kicsik. Még egy kiló körüli compó is befigyelt. Na ez már több a soknál. Az egyik öreg megszólalt: “persze, neked könnyű, mert a stéged előtt neked homokos, nekünk meg iszapos”.

– egy fenéket! – mondta Béla. – csak vékony zsinór és kis horog kell. Ennyi a titok. 25-ös damil, 10-es horog. Ennyi.

Gondolta Tóbiás, itt vakok közt ő a félszemű király. Neki 20-as főzsinór és 0,08 fonott előke van és 14-es horog. Na majd ő!

Béla csak szedegette a halakat, az öregek figyelték a botot, Tóbiás meg rendületlenül dobált, de csak egy pici bodorka lett meg. Nem értette mi a hiba, hiszen tökéletes a taktika, prémium az etető, jó helyre dobott és az idő is jó. Mért nem fog halat?

Eltelt 3 óra kapás nélkül, úgyhogy gondolta átsétál Bélához megnézni, hogy mi a titok.

• Jó napot Béla bácsi!
• Hűhű, Tóbiás! De megnőttél, azta hétszentség! Mikor utoljára láttalak, még kis suhanc voltál, most meg ilyen szép szál legény. Jó, hogy látlak.
• Igen, én is örülök. Látom, hogy szépen fogja a halakat és gondoltam megkérdezem, mi a titkos csali?
• Titkos csali? Nem titkos ez: búza. Megfigyeltem: a csontira az apraja jön, másra meg semmi. Így marad a búza. Beszórok 3 marékkal az elején, azt hadd jöjjenek.
• És a felszerelés?
• Semmi extra: Hokév Tisza és egy régi Ryobi orsó, 25-ös damil, érzékeny pálcika úszó, egy jelzőólom és előke a fenéken, felette egy főólom és kész. Látod hogy bugyog a víz? Túrkálják a beszórt búzát. Csak idő kérdése és mindjárt a horgot is megtalálják. Látod! Most emelkedett ki az antenna. Hopp! Ez megvan! Ha szeretnél szákolhatsz.
• Aztaaaa….egy aranykárász! Na ilyet is rég fogtam már! Milyen kis duci. Kicsit közelebb…éééés….megvan! Gratulálok Béla bá!
• Köszönöm! És te, mit fogtál?
• Szart se fogtam Béla bá. Pedig profi cuccom van. Édes halas method mix és mikropellet, krill popup csali az egyiken és mézes-banános pellet a másikon.
• Áááá….ezeket az itteni halak nem ismerik. Felejtsd el!
• De hogyhogy? Egy hete még 6 pontyot fogtam ezekkel egy délelőtt!
• A környéki telepített tavakon is fognál velük, de itt nem. Más tavakon tudják a pontyok, hogy ez a vacak, amit felraksz vagy amivel etetsz, az nekik kaja. De itt…kukorica, búza, kenyér, giliszta, csonti. Itt ezek mennek. Etetőanyagből is a legegyszerűbb kukorica alapú. De én mondom neked: szerintem nem is kell etetni. Ha jó helyre ülsz, akkor jön a hal. És te még ismered is őket. Ahová most dobálasz, az nem rossz hely, de nem ezzel a csalival és etetővel.

Tóbiás egyszerre örült is és elszomorodott. Szomorú volt, hogy nem fogott semmit és elment a délelőtt. De örült, hogy végre rájött, hogy mért is van ez az etetőanyag mizéria. Rájött, hogy kétfelé csoportosíthatja a csalogatóanyagokat: természetes vagy ahhoz közeli vízre valók és kockatavakra készültek. Utóbbin belül sokkal nagyobb a kínálat, de ez sokkal inkább a horgásznak készül és nem a halaknak.

Tóbiás elhatározta, hogy ezentúl sokkal nagyobb hangsúlyt fektet inkább a szerelék finomhangolására, mint az ízvilágra. Azt is elhatározta, hogy nem akar szelektív horgászatot. Arra horgászik, ami van és az adott helyből igyekszik kihozni a maximumot, mindezt úgy, hogy jól is érezze magát.

Miközben ezen gondolkodott, visszament a stéghez és éppen elkezdett volna pakolni, amikor egy nagy biciklifékezést hallott és egy ismerős hang szólalt meg:

• Ej, kit látnak szemeim?! Szevasz Tóbiás! Mit bohóckodsz ezzel a két feederbottal itt, kedves úszós barátom? És mi ez a rodpod, meg pellet, meg kutyafüle? Jesszusom, mi ez sok csali? Nyertél a lottón? Vagy bankot raboltál? Te jó ég, asszony tudja, hogy ennyi mindent vettél? Van hol aludnod?
• Szevasz Peti.

Tóbiásnak több nem is jutott eszébe. Nagyon örült régi barátjának. Hiába ugratta és viccelődött vele Peti. Tóbiás csak mosolygott. Úgy érezte, mintha Peti és Béla bá valami megmentők lennének aki kirángatja őt a modern horgászat agymosásából és visszahozzák a realitás talajára.

Peti folytatta:

• Nem valami nedves a merítőd, hallod-e. Gyere velem. Átszereljük az egyik feedert úszósra. Itthagyjuk a stégen ezt a sok vackot és eljössz velem a régi kárászozós helyünkre. Még a zsebembe gyúrogatom a paprikás kenyeret, de mire odaérünk, jó állaga lesz.
• Hagyjam itt a cuccomat addig? És, ha valaki elviszi?
• Ezeket? Ne viccelj, azt se tudják mire való. Én sem…na jó…én igen. De hidd el, ezek itt nem kellenének senkinek. És egyébként is rálátunk a partról a stégre.
• Rendben.

Gyorsan felszerelték az egyik feedert és már mentek is a földnyelv elejére, a régi közös helyre a kenyércsalival. Közben beszélgettek, nosztalgiáztak. A kárászok pedig pont úgy jöttek egymás után, mint régen. Alig árt vizet az úszó, máris húzta valami. Mindez etetés nélkül. Döbbenet.

Peti csak ennyit mondott: “ez az igazi horgászat apukám. Rövid nadrág, papucs, kenyér, állva, mert nem lenne időnk leülni. Semmi hókuszpókusz, pellett meg lötty meg egyéb. Csak a peca. Egyszerűen és nagyszerűen. De aztán…nehogy megint te fogd a nagyobbat :-)”