Tóbiás nagyot aludt. Nem gyakran fordul elő, hisze a hajnali horgászatok, illetve az iskola miatt hozzászokott ahhoz, hogy már reggel 6-kor fent van. De most, amikor felébredt, 2000. december 24-én, az óra már 7:42-őt mutatott. A szobája teljesen világos volt és a nap sárgán világította meg az íróasztalát. Tóbiás nyújtózott egy nagyot, majd nyomban összehúzta magát, mert ahogy kilógott a lábujja a takaró alól, az olyan volt, mint ha a hűtőbe dugta volna. Gondolta Tóbiás, még lustizik egy kicsit.

Ahogy feküdt oldalra fordulva, gondolatait megtörte a kívülről beérkező beszélgetés és kávéskanál-csörömpölés zaja. Ezek szerint már mindenki fent van és már a reggelinél tartanak vagy már túl is vannak rajta. Nővére csacsogását hallotta először valami jelentéktelen “mit vegyek fel ma” témában, amire anyukája csak időnként egy-egy bólintással reagált, miközben hóna alatt egy tálban kevergette már a masszát a délutáni süteményhez. Apukája hangját nem hallotta. Nem is igazán szokott hozzászólni, de ha mégis, akkor annak súlya van. Elképzelte, ahogy az asztal sarkában az orra hegyére csúszott szemüveggel a sporthírek hasábjait olvasgatja, miközben a kávéját szürcsölgeti kicsi üvegpoharából. Tóbiás úgy gondolta ideje összeszedni az erejét és meleg dunna alól ki kell bújnia, mint valami pillangónak a bábból. Odabotorkált az ablakhoz és látta, amint ébredezik a környék és ahogy a decemberi napsugár éles szögből sárgára festi, ami csak az útjába kerül. Az égen egy darab felhő nem volt és úgy kéklett, hogy ha Tóbiás festő lenne, akkor azonnal ecsetet ragadott volna, még mielőtt hozzálátna a reggeli lágytojásnak. De Tóbiás nem volt festő. Viszont ahogy kinézett az ablakon a tiszta égboltra és a szomszéd zöld tujáira, Tóbiás száját elhagyta az a mondat, amitől anyukája időnként már a falra mászik: “Ez kiváló horgászidő”.

Jellemzően e mondat után kombinálás következett, majd a családtagok sorozatos meggyőzése, hogy ilyen idő egy szökőévben egyszer van és amúgy sem maradna sokáig.

7:48 volt már. Tóbiás úgy gondolta, hogy ha gyorsan megreggelizik, akkor el tudna biciklizni a városi kacsaúsztatóhoz. Odaér 9-re, kb. 11-ig ott lesz és délre legkésőbb hazaér. Kigondolta, hogy majd az lesz az adu ász, hogy “legalább nem leszek láb alatt a karácsonyi készülődésben”. Akció indul.

Tóbiás kiment a szobából és mindenki pont úgy és ugyanott volt, ahogy elképzelte még a takaró alól.

• Szia anyu, láttad milyen szép idő van?
• Nem Tóbiás, nem mész horgászni ilyen hidegben. – anya bizony dörzsölt és tapasztalt volt már. Pontosan tudta, hogy ha Tóbiás az időjárásról beszél, akkor nem az angol teázó gentlemanusokat utánozza, hanem pecázni akar menni.
• Fontos feladatod van Tóbiás: neked kell felakasztani a szaloncukrokat.
• De anyu….ki tudja mikor lesz még utoljára ilyen idő ebben az évszázadban. Napsütés és legalább 2 fok van, vagyis a hőérzet vagy 10 fok is lehet. A halak pedig elkezdenek ennivaló után kutatni. Ezt ki kell használni. És a halászléhez is tudnék egy kis keszeget hozni. Az ugye úgy az igazi, ha van sűrítmény is. – bizony, Tóbiás tudta, hogy anyának különleges halészlé receptje van, amihez szükség van a keszegre is. Ez még nagyobb adu ász, mint az hogy nincs láb alatt. Tóbiás a nővéréhez fordult:
• Kedves Szilvi, nem akasztanád fel helyettem a szaloncukrokat. Ha megteszed, átvállalom tőled egy hétig a mosogatást. – Szilvi úgy érezte, most nyeregbe került és válaszolt.
• Legyen két hét mosogatás, plusz a felmosás.
• Micsoda egy zsarnok vagy!
• És micsoda szép idő van – kuncogott Szilvi.
• Rendben. Anyu, akkor elmehetek? Szaloncukor megoldva, ígérem délre itt leszek. – és aztán megszólalt Apa is.
• Nekem mindegy, Tóbiás, csak legyél itt délre. Nem érdekel, ha épp a halat fárasztod 11:59-kor. Vágd el a zsinórt, mert anyád szívét lelkét beleteszi az ebédbe. Mármint átvitt értelemben…Ha nem vagy itt, az bizony nagy fájdalom lenne neki.
• Rendben, Apu, itt leszek.

Azzal Tóbiás nekilátott a reggelihez, amit egy vajas kenyérre egyszerűsített le, hogy gyorsabban végezzen. Nem volt egyszerű, mert evés közben folyamatosan válaszolni kellett a záporozó kérdésekre: Nem kérsz egy kis szalámit is hozzá? Paprikát? Paradicsmot? Szalonnát? Vágok egy jó katonát! Kóstold meg a kuglófot! Jaj, van nagyon finom kőrözött! Stb. stb. De Tóbiás két vajas kenyérrel már fel is töltődött és ment a garázsba összeszedni a cókmókot. Előhozta a biciklit, keresett egy nagy szatyrot, annak aljába betette a horgászládát, annak tetejére az etetőanyagot, ami egy őszi horgászatról megmaradt. A szatyorba még belefért a merítőfej, egy termosz, egy párna, amin majd ülni fog, és egy haltartó szák. Ezt felakasztotta a bicikli egyik kormányára. A másik kormányra egy vödör került, amiben majd a etetőanyagot fogja kikeverni, és csalinak elrakott egy üveg pálinkás kukoricát. A bicikli kormányához fogta a merítő szák nyelét és egy pickerbotot, ami az ő kedvence volt.

Tóbiás nem bonyolította túl a pecát. Télen is olyan, mint nyáron, csak nincs az a kutya meleg. A bot és orsó ugyanaz, de a damil vékonyabb, a horog kisebb, az előke hosszabb, a kosár megint csak kisebb és az etetőanyag is finomabb szemcséjű. Na meg sötétebb. A várakozási idő két dobás között meg hosszabb. “Mindössze csak ennyi a különbség” tél és nyár között, gondolta Tóbiás. Illetve még annyi, hogy télen nem egy helyre szokott dobálni, hanem 3 helyre felváltva. “Egyszer valamelyikre csak beáll a hal…vagy jön egy kamikaze ponty…”

8:15-kor már útra készen állt Tóbiás, de zavarta, hogy csak egyféle csali van nála és az is kukorica. Peti barátja mindig mondta: “ilyenkor kell a fehérjedús táplálék”.

Tényleg, Peti! – kiáltott fel Tóbiás: – Peti minden hónap elején egy külön hűtőben beraktároz pár dobozzal csontiból, mert sose lehet tudni, mikor lesz rá szükség. Petinek külön hűtője van. Egyszer anyukája a fasírtot akarta kivenni a fagyasztóból és véletlen Peti csontijait olvasztotta ki a vasárnapi ebédhez…Innentől lett Petinek egy külön hűtője…

Tóbiás átkerekezett Petihez. De még korán volt, nem akart becsöngetni, ezért átmászott a kerítésen és bekopogott Peti ablakán. Két hosszú kopogás és 3 rövid. Ez volt a jel a két kis zsivány között. Peti már ki is nézett az ablakon.

• Mi kéne, ha vóna?
• Szódabirkabóna!
• Na, de most komolyan?
• 3 doboz csonti. Van még a készletből?
• Hát apukám az drága lesz neked.
• Ne hülyéskedj már! Mennyi?
• Az hogy magaddal kell vigyél.
• Óóóó…de nekem nem sok időm van, délre vissza kell érjek.
• Ne aggódj, tudod, én gyors vagyok. Ott leszek a kapuban, mielőtt kimondanád, hogy hágudibigüli hágutubigüli zigili zugili zigili záp.

És Peti tényleg nagyon gyors volt. Hozott 4 doboz csontit és egy 4,20-as matchbotot, amire Tóbiás mindig is vágyott. Peti elrakott még pár apróságot a zsebeiben de mást nem hozott, hiszen Tóbiás ládája nagyon jól felszerelt volt.

Megérkeztek a tóhoz 8:43-ra. A sarki napköziben megtalálták a halőrt, aki éppen az egyensúlyt próbálta megtalálni, hogy hány pálinkát kell inni ahhoz, hogy a 3 espressoval partiban legyen. Mivel az egyik álmosítja, a másik ébren tartja, a kettő együtt kiadja a harmóniát. Legalábbis ez volt az elmélet a reggeli szeánsz mögött. A két srácot már jól ismerte, így az ő kedvükért bármikor gyorsan adott napijegyet. De most kellett mondania egy rossz hírt: már csak az úszós stégen volt hely. Ez sokkolta Tóbiást, hiszen ő pickerbottal készült. A tóról tudni kell, hogy egy város közepén, egy parkban található 2 hektáros tó és agyagbányászat során alakult ki. Stégeken lehet horgászni, amik egymástól tisztes távolságra vannak, sűrű nádassal elválasztva. A sok stég közül kettőn csak úszóval lehet horgászni. Úgy látszik december 24-én a szép időben sokan mások is úgy gondolták, ráér a szaloncukor akasztás és lógatnak egyet a 20 század utolsó szentestéjén. Vagyis inkább délelőttjén. Tóbiás azon kezdett gondolkodni, hogy átszereli a pickerbotot úszósra. Nincs is más megoldás. De van egy kis gond: ez egy mély tó 6-8m-es vízmélységgel, amit pickerbottal még csúszó úszóval is nehéz meghorgászni. Nem úgy, mint Petinek a matchbotjával…Na mindegy, meg kell próbálni.

A stég betonból volt és kicsit túlnyúlt a nádason. Kora tavasszal, remekül lehetett spiccbottal a nád előtti gödörből kiszedni a termetes bodorkákat. A stégen szintén betonból, volt két ülő alkalmatosság. Ugyan szűkösen, de ketten el tudtak férni. Hideg volt, de rájuk sütött a nap, így nem fáztak. De míg máskor jóízűen beszélgettek a készülődéskor, most néma csöndben pakolgattak, szerelgettek. Érezte Peti is, hogy Tóbiás nagyon csalódott és nem jutott semmi okos az eszébe. Tóbiásnak viszont támadt egy dupla vagy semmi ötlete. Feltűnt, hogy mióta megérkeztek, senki sem vette ki a botját és hogy mindenki fenekezik….Ezen kívül süt a nap és melegebb van, mint szokott lenne decemberben. Legalább 4-5 fok van. Mi van, ha a halak vízközt vannak? Akkor nem kell olyan nagy ereszték…Tóbiás gondolt egy merészet és fixre szerelte a wagglert egy méteres eresztékkel. Peti csodálkozott:

• Hát ez? Ez mi? Mit akarsz fogni?
• Arra gondoltam, ha már a rövid botommal nem érem el a halakat a fenéken (akik nem is biztos, hogy ott vannak), akkor én csalom fel őket abba a mélységbe, amit meg tudok horgászni. Itt ez a 4 doboz csonti…ha adsz belőle 3-at, akkor azzal már lehet kezdeni valamit erre a kis időre. Kb 20-30 másodpercenként be fogok lőni 3-4 szem csontit és 20 percenként egy méterről lejjebb viszem az eresztéket 30cm-rel ameddig még kényelmesen be tudok dobni. A halak a csontira felfelé jönnek, én a horoggal lefelé, előbb utóbb találkozni fogunk.
• Én inkább maradok lent. Szerintem ilyenkor nem nagyon mozognak a halak, nekünk kell megtalálni.
• Ez így van, nekünk kell megtalálni. Viszont vertikálisan sokkal hamarabb mozognak a halak, mint oldalirányba. Ezért gondolom, hogy szerencsém lesz.
• Hát végülis mit veszíthetsz?
• Semmit, már elbuktam két heti mosogatást és felmosást.
• Úúú, az kemény.

Tóbiás meglepően gyorsan szerelt. Igaz, nem is volt túlbonyolítva a szerelék. Fix úszó, az úszóra rátéve az összes lamella, 3 pici sörét, amit ha elhagynánk, akkor kb. 3 centivel látszana ki több az antennából. Plusz még a 18-as horog, amin 3 szem csonti volt.

Tóbiás lőtte szorgalmasan a csontikat, mint ahogyan a Pál utcai fiúk dobálták a homokgombócokat a vörösingesekre.

Peti még csak a mélységméréssel bajlódott, és tréfásan megjegyezte, hogy Tóbiás nem is horgászni jött, csak lövöldözni. Ám a tréfálkozás megbosszulta magát, mert Petinek irdatlan nagy gubanca keletkezett mélységmérés közben. Újra kellett szerelni az egészet. Most már nem volt olyan jókedvű.

Eltelt egy óra. Peti még szerelt, Tóbiás már belőtt két doboznyi csontit és 1,9m mélységnél járt már, amikor egyszer csak eltűnt az úszó. Tóbiás bevágott és a könnyű kis pickerbot görbe maradt, majd erőteljes bólogatásba kezdett a víz irányába. A szörny a zsinór végén pedig elindult befelé, majd balra oldalazott. “Na ez nekem keszeg, apukám” Szólt közbe Peti. Az ismeretlen ellenfél pedig csak ment, ment és ment…aztán egyszer csak egy öblös férfihangot hallottak:

• Szóljál öcsi, ha erre fárasztasz.
• Bocsánat, nem tudtam megállítani. – magyarázkodott Tóbiás. Peti azonban sokkal dühösebb lett és így válaszolt:
• Ha nem dobott volna keresztbe nem kéne szólnunk, hogy halat fárasztunk.

Bizony a szomszéd spori nem egészen maga elé dobott, hogy finoman fogalmazzunk….Na de térjünk vissza a halhoz. Tél ellenére nem volt egyszerű a fárasztás és sokáig nem is látták a halat. Mindig, amikor már úgy tűnt, közel van, akkor elrohant, mint aki ottfelejtett valamit. Tóbiás azon izgult, hogy csak nehogy olyan sokáig kelljen fárasztani, hogy ne érjen haza ebédre. De a kirohanások egyre rövidebbek voltak és hamarosan meg lehetett pillantani az úszót, majd az ólmokat és végül egy nagy aranyszínű pikkelyes testet, ami minden kétséget kizárólag tőponty. Peti már kommandós elszántsággal szorongatta a merítőt és várta a megfelelő pillanatot, hogy mikor nyúljon alá. Párszor kiúszott a hal a merítőből, megduplázva ezzel a fiúk pulzusát, de a negyedik szákolás már sikeres volt. Tóbiás nagyot csodálkozott. Eddig csak 1-1,5 kilós pontyokat fogott, de ez sokkal nagyobb volt. Majdnem 4 kiló. Szép erőteljes harcias ponty.

Peti gratulált. Tóbiás ránézett a haltartó szákra, majd a pontyra, aki kimerülten cuppogott a merítőben. Azon gondolkodott, hogy nem lenne idő ebéd előtt megpucolni…meg a másik: egy másfelest simán hazavisz Tóbiás, d mivel ezzel most megdőlt a rekord, ez kapitális példánynak számított Tóbiás számára, akit vissza kellene engedni, ha eddig megúszta. Így aztán felkapta a halat és óvatosan visszaeresztette a vízbe. Szép pillanat volt…csak ne lett volna olyan irdatlan hideg a víz…

10:40 volt. Még talán lett volna fél órája és akkor is hazaér délre Tóbiás, mégis úgy érezte, megvolt amiért jött és kikönyörögte szüleitől a pecát. Inkább elindul haza. Peti még maradt. Ő délután 1-re ígérte magát haza, így neki még bőven maradt ideje. A két jóbarát elköszönt egymástól és Tóbiás tekert hazafelé. Otthon aztán izgatottan fogadta anyukája:

• Na fogtál valamit?
• Igen, de nem sürítménynek valót.
• És hol van?
• Visszaengedtem. Egy kb 4 kilós pontyot akasztottam.
• Ó, fiam ezért volt ez a cirkusz? Azért mentél el, hogy aztán visszaengedd, amit kifogsz?
• Nem egészen így terveztem, de így sikerült. Tudod anya, ez sporthorgászat. Ennek is megvan a maga varázsa. Kifoghatom újra, amikor már nagyobb lesz.
• Ó, fiam… – és ekkor apu közbeszólt.
• Elég legyen anyjuk! Hazajött időben, ahogy megígérte. A többi nem számít. Nézd meg, ki van virulva. Ha ő ettől érzi jól magát, ám csinálja így. Én nem szólok bele.
• Köszönöm apa! És neked is anya, hogy elengedtél!
• Jó-jó, de most már pakolj le és mossál kezet. Még tudsz egy kicsit segíteni nővérednek a fadíszítésében.
• Ok.

Tóbiás még megfürdött, átöltözött és épp nekiállt volna a fadíszítésnek, amikor csöngetett valaki. Tóbiás kirohant az ajtóhoz. Peti volt az. Hozott egy haltartó szákba néhány keszeget. Tóbiás alaposabban megnézte: bodorkák voltak benne. Kb. egy tucat. De nem az apróbb fajétából. Bőven fél kilósak voltak.

• Hát ez? Honnan van? – kérdezte csodálkozva Tóbiás.
• Miután elmentél, odajött egy 5 gyerekes család a kerítéshez és egy nagy zacskóból kacsaeledelt kezdtek dobálni a nádasban pihenő kacsáknak. Mondhatom, nagyon örültem neki, mert úgy vettem észre őket, hogy csendben odalopóztak mögém, majd anyuka torkaszakadtából rákiáltott az öt gyerekre: “maradjatok csöndben, mert elijesztitek a bácsinak a halait”. Még én se mertem megmukkanni…A kölykök dobálták a kacsaeledelt és azt vettem észre, hogy egy idő után nem csak a madarak érdeklődését keltette fel az a micsoda. A felszínen burványokat és halcuppogásokat láttam. Gyakorlatilag ugyanazt a hatást váltották ki, mint te a csontiddal. Pontosabban az én csontimmal. Az egyik kiscsákótól kértem néhány marékkal a kacsaeledelből. Olyan volt, mint valami préselt kukoricadara. Arra gondoltam hát, hogy dupla vagy semmi alapon felhasználom csalinak és etetőnek. Mivel ennél a tónál gyakran etetik a kacsákat, a halak odagyűlnek, mint a kosarasok a lepattanóra és fürgén elcsennek néhányat. A felszerelést kicsit átalakítottam. Felraktam a legkisebb wagglert és a súly 90%-át az úszó tövéhez tettem, a maradékot 3 pici sörét formájában elosztottam egy 70 centis eresztéken. Feltettem egy 20-as horgot és cérnával rákötöttem az öblére egy ilyen kis henger alakú kacsaeledelt. Belendítettem az úszót a jobb kezemmel a nádas elé, miközben a ballal egy kis marék kacsaeledelt dobtam utána. Az eredmény engem is meglepett, mert ezek a bodorkák csukát megszégyenítő módon raboltak rá erre a kis csodaszerre. Így fogtam ezt a zsákmányt nagyjából egy óra alatt.
• Azta! De kár, hogy nem voltam ott…
• Jaja, ez tetszett volna. Na, mindenesetre, ha anyukádnak kell egy kis keszeg, akkor ezt viheted. Sőt, ha kapok egy kicsit az anyukád féle bejgliből, akkor segítek megpucolni.
• Akkor csak annyit mondj, hogy diós vagy mákos?

A fiúk szempillantás alatt konyhakészre varázsolták a bodorkagyűjteményt. Igaz, a halászlébe már nem került bele, mert ahhoz már késő volt, de este kisütötték paprikáslisztbe.

Tóbiás remekül érezte magát. Úgy volt vele hogy már mindegy is mit hoznak az angyalok neki, ez a nap már bőven tökéletes.

Amikor véget ért az ebéd, Tóbiás szülei ugyanazzal a lelkesedéssel rázták a csengőt, mint amikor még óvodás volt Tóbiás. A csengőszóra mind bejöttek a szobába és egy-egy csillagszóróvak a kezükben körbeállták a fát és elénekelték a Mennyből az angyalt.

Tóbiás sejtette, hogy melyik csomag kié és azt is, hogy valószínűleg az övéi között van pulóver, sál, sapka, és egyéb téli holmi. Azonban volt a szokásos ajándékokon kívül még egy hosszúkás csomag, amiről ötlete sem volt Tóbiásnak, hogy micsoda. Izgatottan kezdte kibontani ugyanazzal a gyermekkori lelkesedéssel, mint 6 éves korában. Amikor meglátta, hogy mi is az, nagyot ugrott örömében: egy 4,20-as matchbot. Ráadásul pont olyan, ami Petinek is van és amire mindig is vágyott. De kár, hogy nem egy nappal előbb kapta- gondolta magában, majd gondolatban hozzátette: “nem baj, holnap is kiváló horgászidő lesz…Legalább nem leszek láb alatt…és már azt is tudom, hogy mi lesz a csali.”