Régóta készülök egy olyan cikksorozat elindítására, ahol törpeharcsás vizeken horgászom, és megpróbálom különböző módszerekkel kikerülni ezeket a szúrós kis ördögöket. Az első kísérletnél pechem volt, mert horgászat után kiderült, a törpeharcsa eltűnt abból a tóból. Pedig a tóparton nagyon büszke voltam magamra, hogy jól sikerült a szelektálás. Persze ennél rosszabb balszerencse sose legyen.

A választott helyszín

Sorozatom első helyszíne a Budapest, 17. kerületében fekvő Csali-tó. Kb. 1,5ha területű kis tavacska szép környezetben, rendben tartott partszakasszal és egy kis büfével várja az idelátogatókat. A büfében még csalik, etetők és aprócikkek is kaphatók. Sajnos kicsit közel van az M0-ás és behallatszik az autóforgalom, de nem túlzottan zavaró. A parton a horgászhelyeket nádasok választják el egymástól. Van néhány stég is, de javarészt partról lehet horgászni. A vízutánpótlást egy kis patak biztosítja. A tó büfé felöli oldalán napernyők is vannak. Úgy vettem észre ez a népszerűbb oldal. Szerencsére a nádasok miatt egyszerre nem tudnak túl sokan horgászni a tavon, de azért érdemes már nyitásra odaérni, hogy biztosan legyen helyünk.

A meder akadómentes, bátran finomíthatjuk készségünket. A vízmélység 1,5-2m közötti.

Engem első alkalommal magával ragadott a hely. Kellemes, megnyugtató hangulata van a tónak és környezetének. Azonnal egyik kedvenc vizemmé vált, annak ellenére, hogy egészen az idei évig nem fogtam mást, mint törpeharcsát és törpeharcsát. Na jó, ez azért túlzás. Kb.. 5-6 alkalommal voltam a tónál. Fogtam ez idő alatt két pontyot, amiből csak az egyiket tudtam megszákolni. Ezen kívül egy db dévérrel büszkélkedhetek és több száz kulcstartó méretű törpeharcsával. Nem volt kérdés számomra, hogy ha megismerkedek bármilyen módszerrel, ami jó lehet a törpék szelektálására, azt biztosan itt fogom kipróbálni.

Hogy ne járjak úgy, mint korábban (hogy kiderült, már nincs törpe a vízben), felhívtam a halőrt, hogy mi a helyzet. Idézem „van benne törpe rendesen, úgyhogy a gírnyót azt felejtsd el”. Na, mondom, ez kell nekem!

Megjegyzés: Ez a peca 2016-ban történt, lehet azóta a helyzet javult

Az elmélet

A törpeharcsák szelektálásra több módszer is létezik, de egyik sem ad 100%-os garanciát. Sőt, minél nagyobb a törpék aránya, annál kevésbé biztos a szelektálás. A törpeharcsa mindent megeszik és mivel testéhez képest nagy feje és szája van, ezért pusztán a csali méretének növelése sem jelent biztos szelektálást.

Fél siker, ha tudjuk, hogy mi az, amit biztosan ne használjunk olyan tavon, ahol van törpe. Ezek Pl.: az élő csalik vagy a hallisztes etetőanyagok, de nekem a mézes csalik is mágnesként vonzották őket.

A szelektálás egyik legegyszerűbb módja az évszakválasztás. 10 fok alatti vízhőmérsékletnél a törpeharcsák táplálkozása passzív. Eddigi tapasztalataim alapján azt mondom, hogy ősztől tavaszig nyugodtan próbálkozhatunk a pontyfogással törpeharcsás vizeken a máshol is bevált módszerekkel.

A szelektálás másik ésszerű módja a helyválasztás. Ha a horgásztó nem hemzseg a kisharcsáktól, de változó gyakorisággal előfordul benne, akkor érdemes azt csinálni, hogy mielőtt elkezdenénk a pecát és nagyon szétpakolnánk a felszerelésünket, dobjunk be egy egyszerű úszós vagy fenekezős készséget gilisztával vagy csontival csalizva. A törpék is általában rajban járnak, így ha előttünk pont egy ilyen raj van, akkor az 1-2 percen belül ki fog derülni a giliszta csalival. Ha fogunk törpeharcsát, akkor továbbmegyünk másik helyre, újradobunk, és addig vándorlunk, amíg azt nem tapasztaljuk, hogy a bedobott gilisztára nincs kapás. Ezzel a módszerrel csak az a baj, hogy sok idő is elmehet azzal, hogy bedobjuk a „gírnyót” és kihúzzuk a törpét, arról nem is beszélve, hogy sokszor nincs is választásunk, hogy hova üljünk le, mert csak 1-2 szabad helyet találunk.

Taktika a Csali-tónál

Vannak, akik az etetőanyag megválasztásával próbálnak szelektálni. Pl.: a kukorica alapú édes, gyümölcsös vagy scopex aromájú etetőanyagokat kevésbé eszi a törpe, mint mást. Sőt a kimondottan keszeges etetőanyagokkal is jó (sőt jobb) eredményeket tudunk elérni. A keszeges kajákra a törpeharcsák kevésbé mozdulnak rá, mint a pontyos etetőkre. Ez adta az egyik alapötletet a pecámhoz.

A másik alapötlet az az volt, hogy korábbi horgászataim során, a Csali tavon, ha más halat is fogtam, akkor az rögtön az első bedobáskor jelentkezett. Azt gondoltam a keresőhorgászat eredményes lehet, hiszen majdnem egy összefüggő törpeharcsa-szőnyeg borítja a vizet. Meg kell találnom azt a pár foltot, ahol más halak is tartózkodnak.

A felszerelés, csali és etetőanyag választása

Kereső horgászatra kétféle verziót alkalmazok: vagy egy egyszerűen összeállított matchbot és pár doboz konzervkukorica vagy egy method feeder szerelék. Tekintettel arra, általában teltház szokott lenni a tavon, így jobbnak láttam a method technikát. A matchbottal inkább vándorolni szoktam, míg a feederrel vagy pickerrel inkább egy pontból dobálok több irányba.

A tó kicsi méretéhez igazodva a feederbot helyett egy pickerbotot választottam, amit egy 15g-os kicsi banjo kosárral szereltem fel. Ezzel a felszereléssel nem kell nagyot dobni. Jól irányzott célzott „lövéseket” lehet leadni, kis mennyiségű, de aromás, minőségi etetőanyaggal. Szeretem ezt a fajta a horgászatot és többre értékelem, mint amikor hatalmas gránátokat vetek be nagy távolságra. Alig csobban a banjo kosár, így nem nagy feltűnést keltve, sok helyet végig lehet pásztázni.

A banjo olyan, mint egy kis tányér, aminek a közepén, etetőanyagba burkolva, jól lehet felkínálni az apróbb csalikat, pl: horogra tűzött kisebb puha pelletet, csemegekukoricát vagy mini csalitüskére tűzött két szem búzát. Ennél a kosárnál nyugodtan használhatok nem lebegő csalikat is, anélkül, hogy a horog elakadna valamiben. A kosárhoz érkező halak, ahogy beletúrnak a kicsi etetőanyag-kupacba, észrevétlenül beszippantják a csalit is a horoggal együtt.

Az etetőanyag választásánál kicsit bajban voltam, mert amit kigondoltam, annak nagyon kevés etetőanyag felet meg (legalábbis a katalógusok és szerény tapasztalataim alapján). Olyan etetőanyagra volt szükségem, ami finom szemcseméretű (method mix), jól tapad, de gyorsan oldódik, nem tartalmaz hallisztet, összetevőit tekintve inkább keszeges, mint pontyos. Aromát tekintve ilyenekben gondolkodtam, hogy pörkölt, karamell, csoki, mogyoró, stb. Állítólag a tó jelentős keszeg- (azon belül dévér) állománnyal rendelkezik, így az elsődleges célhalaim inkább a keszegek voltak, mint a pontyok. Az általam kigondolt célnak legjobban a Carp Zoom csokis-karamellás-tigrismogyorós method etetőanyag felelt meg.

A csalival kapcsolatban már kaptam iránymutatást, miszerint „a gírnyót felejtsd el”. Így máris leszűkültek a lehetőségek. A legjobb szerintem a csemegekukorica vagy a búza. Első körben a búzát preferáltam.

A helyválasztás

A horgászatok során a legfontosabb tényező a helyválasztás. Sok esetben azonban a helyválasztás sajnos csak abban merül ki, hogy hol találunk még szabad helyet. Különösen igaz ez napijegyes tavaknál hétvégén. Így nincs mit tenni, az adott körülményekhez képest a legjobb eredményt kell elérni. Egy hétvégi peca, akár egy verseny.

Kicsit mázlista voltam, hiszen pont az a két hely volt szabad, amit el akartam foglalni. Az egyik hely a patakbefolyó környéke, a másik meg a büfé oldalán az utolsó stég. Tekintettel arra, hogy a horgászat előtti napon nagy esők voltak, és nem akartam dagonyázni, így a stéget választottam. Szerintem ez az egyik legjobb hely, mert itt a legkisebb a valószínűsége, hogy keresztbe dobálnak. Másrészt a stégtől balra egy növényzettel jól benőtt, meredek partszakasz található, Plusz egy bedőlt fa. A tónak ez a része szerintem minden halfaj számára jó búvó- és táplálékhelyet jelent.

A horgászat kezdete

Kezdődhet a peca. A horgászat napján és az előtte, utána való napokban elég változékony volt az időjárás. A 35 fok után hírtelen 15-20 fok lett, Plusz eső és szél. Aznap, mikor horgászni mentem, csak mérsékelt szelet mondtak (időnként viharos széllökésekkel), de eső nem volt várható. A nappali csúcsra kb. 25 fokot jósoltak. A horgászat utáni napon viszont esett eső rendesen. Mondhatni csak a horgászat napján volt normális, embernek való idő. Eredetileg kora hajnalban akartam indulni, de annyira fújt a szél, hogy visszaaludtam. Mellesleg igencsak hősies győzelmet aratott felettem a puha ágy és az álmosság. Kb. 8kor keltem és 9-re értem a tóhoz. Elintéztem a napijegyet, aztán indultam a helyemre. Péntek ellenére meglehetősen sokan voltak. Csak három szabad hely volt. Szerencsére a helyek kellő távolságra vannak egymástól, így nem mindenhol kell tartani a keresztbedobástól.

Kipakoltam mindent és kikevertem az etetőanyagot. Kb. a felét kevertem ki egy konzervkukorica levével és némi vízzel, amit fokozatosan spricnizve adtam hozzá. Azt gondoltam, hogy mivel kis mennyiséget használtam fel és finom szemcséjű az etetőanyag, ezért mellőzhetem a szita használatát….Nem gondoltam jól. Bármilyen gondosan is próbáltam keverni, maradtak benne rögök és olyan részek, amik szárazabbak, meg persze olyanok, amik túl nedvesek. Szerencsére ez a horgászat eredményességét ezen a napon nem befolyásolta nagy mértékben, csak a kosár megtöltése volt időnként nehézkesebb.

Máris jönnek a halak

A stég elé kb. 15 méterre szórtam szét áztatott búza-csemegekukorica keveréket néhány marékkal, majd ment is az első megtöltött banjo kosár.

Alig ért vizet a kosár, máris cibálta valami a spiccet. A piszkálgatós kapásból és a csekély ellenállásból arra következtettem, hogy bizonyára törpeharcsa lehet. Már azon gondolkodtam, hogy mit kellene másképp csinálni, amikor megpillantottam egy ezüstös testet. Egy szép dévérkeszeget röptettem a stégre. Nagyon boldog voltam, hogy nem törpeharcsa. Még akkor is, ha egy ugyanilyen méretű törpe sokkal jobban küzd a horgon, mint egy dévér. Annak meg különösen örültem, hogy szépen akadt a horog. Így megbizonyosodhattam afelől, hogy a csalizási módszer működik. A kis horogra fűzött két szem búza, amit a csalitüskén rögzítettem, alkalmas arra, hogy keszegeket megfogjon, és jól akadjon a horog. Bár ezt inkább kárászokra és egyéb nagyobb keszegekre találtam ki, (minimum 30 dekás), itt úgy nézett ki, hogy kisebb méretű halakat is meg tudok fogni. Ezek a dévérek még éppen be tudták nyelni a két búzát, a horog pedig szépen akadt az alsó szájperemnél.

A kapások olyan gyorsan jöttek, hogy sokszor még a damil se tudott rendesen megfeszülni, de már cibálták a horgot. Itt tudatosult bennem, hogy a picker- és feederbotos horgászatnál is fontos, hogy a damil minél gyorsabban süllyedjen, mert a süllyedő damilt tudom megfeszíteni és az képes arra, hogy jelezze a kapást.

A kapások csak jöttek és jöttek… Azt terveztem, hogy az első dobás után leteszem a botot és szépen elrendezem magam körül a dolgokat. A kapások viszont olyan sűrűn jöttek, hogy mindig azonnal újradobtam és még két óra múlva is minden úgy volt körülöttem, ahogy letettem érkezésemkor. A botot se volt időm letenni az első két órában. Kézben tartva vártam, hogy mikor kezd el rezegni a spicc.

Nem volt egyszerű a megfelelő időben és módon bevágni. A horgászat elején sok bevágást el is rontottam. Egyrészt azért, mert csak apró pöccintések voltak, a látványos-pontyos botgörbítős kapások helyett. Ki kellett várni, míg a pöccintésekből folyamatos rángatás nem lett. A kézben tartott bottal viszont nehéz volt higgadtnak maradni, mert éreztem a halnak minden rezdülését és legszívesebben azonnal bevágtam volna.

A másik ok, amiért jobban oda kellett figyelni, hogy kicsit rántsak csak a bevágásnál. Egy gyors határozott csuklómozdulat elég volt.

Kb. két óra elteltével a kapások üteme egy kicsit lelassult, de még így sem kellett 3-4 percnél tovább várni. Ráetettem még egy kis búza-kukorica kombinációval és eszembe jutott, hogy azt olvastam szakirodalmakban, hogy a nagyobb testű halak később érkeznek és az etetés szélén lehet őket jó eséllyel megfogni. Na, gondoltam magamban, ezt kipróbálom. Sőt! Mivel elég jól szórakoztam eddig, úgy gondoltam felteszek egy fokkal nagyobb horgot és csalinak egy szem csemegekukoricát tűzők a horogra. Túldobtam kicsit az etetésen és izgatottan vártam egy nagyobb halat. Jött is a kapás hamar, de olyan volt, mint ha ugyanazt a dévért fogtam volna ki, mint korábban.

Jött egy kis malőr

Úgy látszik itt a Csali-tónál a halak nem olvasták a szakirodalmat. Gondoltam egy merészet és a mellettem fekvő bedőlt fa mellé dobtam. Valami el is kezdte pöckölgetni a spiccet, de egy idő után abbamaradt. 5 perc elteltével ki akartam húzni a kosarat, de masszív ellenállásba ütköztem. Sikerült egy ágat kifogni. Remek. Rángattam jobbra, rángattam balra, de semmi hatás. Elvágtam a damilt és mindent vagy semmit alapon a kezemben maradt damilt feltekertem egy tuskóra, amit partról szedtem, majd a feltekert damillal elindultam hátrafelé, hátha sikerül megmenteni a halálra ítélt végszereléket. Húztam-húztam, aztán egyszer csak megkönnyebbült a damil. Húztam kifelé és elkezdtem örülni, mert éreztem valami súlyt a zsinór végén. há-há, há-há. Megvan a teljes dobóelőke és a banjo kosár is! És még a horog is…ja….nem. A horog kettétört és csak a fele maradt az előkén. Ilyet se láttam még és nem is gondoltam volna, mert jó erősnek tűnt a horog. Na mindegy, ez a legkisebb veszteség, ami érhet. Szerencsére még volt előkészítve pár darab előke, így hip-hop elkészült az új szerelék.

Beszórtam a maradék búzát és úgy döntöttem maradok az etetésen, csak a csalikat variálgatom, pl.. kipróbálok lebegő pelletet. A csaliktól függetlenül szépen jöttek egymás után megint a dévérek. Pontyot nem sikerült fogni, viszont törpeharcsát sem, ami ennél a tónál nagy eredmény.

Összegzés

A sikeres szelektálást több tényező befolyásolhatta. Első és legfontosabb szerintem a szerencsés helyválasztás. Igen, szerencsém volt, mert valószínűleg pont azon a részen egy nagyobb keszegraj lehetett.

Az is lehet, hogy a hullámzó frontrendszerű időjárás negatívan befolyásolt a törpék étvágyát. És a pontyokét is.

Jó volt szerintem az etetőanyag- és csaliválasztás is. A keszeges etetőanyagra kevésbé mozdulnak rá a törpék, mint a pontyos vagy hallisztes etetőkre. Az biztos, hogy az itt használt kombinációt ki fogom próbálni még más törpeharcsás vizeknél is. Nem állítom, hogy 100%-ben ki fogja szűrni a törpéket, de legalább nem konkrét reggeli meghívásnak fogják venni, mint ha csontival horgásznék.

Összességében jól szórakoztam. Kb.: 3-4 órát voltam a stégen és kb.: 20-25 dévérkeszeget fogtam a 15 dekástól fél kilósig. Sajnos a legnagyobb még fotózás előtt kiugrott a kezemből és megtalálta röptében a stégek között azt a rést, amin éppen átfér, így azt nem tudtam megörökíteni.

Ha legközelebb visszatérek, akkor már úszóval fogok próbálkozni.

Hasonlóan jó (sőt még jobb) élményeket kívánok mindenkinek!

Kapcsolódó írás: Zöld nap a Duna-Tisza csatornánál