Sok szó esik a médiában a csalikról, etetőanyagokról, felszerelésekről, vagyis minden olyanról, amit lehet reklámozni, amit el lehet adni. Sok fontos tényezőről azonban nem szól a fáma. Az egyik ilyen, hogy milyen gyakorisággal dobjunk újra és ez mitől függ? Néha fórumokon felmerül ez a kérdés, aztán jönnek a legkülönbözőbb válaszok: 5 perc, 10-15 perc, 20-30 perc, stb. De van aki csak annyit ír: “vízfüggő”. Ezzel aztán ki van segítve a spori. Gondoltam leírom, hogy én hogyan csinálom. Persze nem tudok itt minden tényezőre kitérni és egyébként is egy élet is kevés lenne, hogy mindenféle vízterületet kipróbáljak. Az általam látogatott vizekhez azonban sok hasonló létezik az ország különböző területein, így valamennyire lehet általánosítani. Első körben most a feederbotos horgászatról fogok írni.
Azt vettem észre magamon, hogy sokkal sűrűbben dobálok, mint a körülöttem lévők, akik akár órákra is bent hagyják a cuccot. Én ugyanannyi idő alatt lényegesen több etetőanyagot és csalit juttatok be így, mint a többiek. Szerintem ez hatásosabb.
Emlékszem gyerekkoromban Délegyházán többektől láttam, hogy reggel bedobta, majd este kivette. Rám azt mondták türelmetlen vagyok, amikor 10-20 perc után kivettem a fenekezőt. Akinek vízparti stégje volt, egész nyáron pecázott, így a nagy számok törvénye alapján fogott időnként egy bitang halat ezzel az egész napos módszerrel, így ők a környéken eredményes horgásznak számítottak. Nekem csak keszegre futotta, igaz a horog vagy 6-szor kisebb volt és a zsinór is sokkal vékonyabb. Meg persze saját stégem se volt, amit etethettem. Nagy hal nem jött, de mégis úgy éreztem én jobban élvezem a pecát. Jó volt azt érezni, hogy én valamit teszek is a halfogásért és nem csak úgy mellékesen be van vetve egy bot. Ma sem áztatnám egy egész nap a csalit, még akkor se, ha nagy halra megyek. Az viszont tény, hogy más-más körülmények között a várakozási idő már nagyban változik. Ha várakozásban alkalmazkodunk a felszereléshez és a körülményekhez, akkor az a fogások számában meghozhatja az eredményt.
Milyen tényezők befolyásolják a várakozást?
Mi a célja a dobásnak? Etetés vagy csak a csali bejuttatása vagy a csalifelkínálás egy módja maga a bedobás?
Ritkán kezdek alapozó etetéssel horgászat előtt. Vagy ha igen, akkor az pár marék pellet és kukorica csak. Jobban szeretem a folyamatos kis mennyiségű etetést, mint az egy nagyot. Ez esetben ritmust kell adni a horgászatnak és sűrűn dobálni. Ez haltól, etetőtől és még sok mástól függően, 1-10 perc között változhat.
Ha a dobásnak csak az a célja, hogy vizet érjen a csali, akkor a várakozási idő hosszabb.
Halak mérete: kis hal, kevés idő. Nagy hal sok idő. A kisebb halakat helyben kell tartani a folyamatos etetéssel, míg a nagyobbakat inkább ki kell várni.
Etetőanyag: gyorsan oldódó etetőnél vagy a púderfinom method mix-nél sűrűbben dobálunk, míg a nagyszemcséjű, tapadós, darás kajánál többet érdemes várni. Mindezt azért, mert a két különböző típusú etetőanyag eltérő ideig hatékony és fejti ki hatását.
Csali: bizonyos csalik nem bírják sokáig, mert egy idő után vagy nem lesznek olyan vonzóak (pl csonti) vagy leáznak (kenyér, puha pellet, pufi) vagy egy idő után lecsípkedik (konzervkukorica). Ezeknél nem várok 10 percnél többet, míg a tartósabb csalikat tovább bent hagyom.
Vízhőmérséklet: hideg vízben ritkábban dobálok. Egyrészt a zaj miatt, msárészt lassabban oldódik az etetőanyag. A nyárhoz képes nagyjából másfélszer annyi ideig várok télen.
Vízmélység és távolság: Minél mélyebben és távolabb horgászok, annál tovább tartom bent a szereléket. A nagy dobásokhoz és mélységekhez tartósabb csali és etetőanyag szükséges, ezért nő a várakozási idő.
Folyó vagy állóvíz: ahol van áramlás, ott jobban és hamarabb kimosódik a kaja. Nincs is értelme hogy sokáig a kosárba maradjon. Ezért folyóvíznél az időt az szabja meg, milyen gyorsan ürül ki a kosár. Ha kihúzáskor még van benne etetőanyag, akkor legközelebb tovább hagyom bent.
Halak kapókedve: A jobbik eset, ha nem én határozom meg az ütemet, hanem a halak. Ha jellemzően bedobás után 1-2 perc után van kapás, aztán valamiért megszűnik, akkor nem érdemes 4 percnél tovább várni. Ha egyszer csak megszűnik a ritmus, akkor feltételezhetjük, hogy nincs csali a horgon, gubanc van, rossz helyre dobtunk, hirtelen megváltoztak a körülmények (időjárás, zsilip kinyitása vagy bezárása) vagy megjelent egy ragadozó. Elsőre inkább sűrítek, aztán ha az nem hoz eredményt, felteszek egy tartósabb csalit és tovább várok. Közben megeszem a szendvicsemet.
Kereső horgászat vagy egy pontra koncentrált: az egy helyben történő horgászatnál sokkal szélesebb tartományban mozog a várakozás, míg a keresőpeca általában gyors, pörgős horgászatot jelent. Legalábbis nálam. Keresésnél, az etetőanyagtól függően 5-10 percet hagyom bent a kosarat.
Két bottal vagy egy bottal: ritkán használok két botot. Ha mégis, akkor az olyan esetben van, ha nagy a vízterület vagy ha nagy halra megyek. Vagyis csak akkor, ha két dobás között legalább 20 perc telik el. Ha ennél rövidebb időn belül jönnek a halak, akkor a két botnak szerintem nincs értelme, mert csak zavar.
Halsűrűség: ahol kevés a hal, ott idő kell, hogy rátaláljon az etetésre. Kell egy bőséges alapozó etetés, aztán várni. Akár 30-40 percet is, hiszen nem a kosárnyi etető fogja ott tartani, hanem amit beszórtam a peca elején. Aztán ha, beáll a hal, akkor már a kapásokhoz igazodva újratervehetjük a dobálást.
Összefoglalásképpen táblázatba szedtem az eddigieket.
Tényezők | Várakozás |
Halak mérete nő | Várakozás nő |
Etetőanyag jobban oldódik | Várakozás csökken |
Csali tartósabb | Várakozás nő |
Vízhőfok nő | Várakozás csökken |
Vízmélység nagyobb | Várakozás nő |
Távolság nagyobb | Várakozás nő |
Halak kapása sűrűbb | Várakozás csökken |
Halsűrűség nagyobb | Várakozás csökken |
És most nézzünk néhány konkrét esetet:
Kezdem a leggyorsabtól és haladok a leglassabbig
Eset 1
Bot: pickerbot.
Kosár: valami gyűszűnyi méretű, nagy lyukú, műanyag kosár.
Etetőanyag, csali: gyorsan oldódó felhős etetőanyag. Csalinak legjobb a csonti, pinki, szúnyoglárva.
Távolság, mélység: 10-20m távolság és max. 3m vízmélység.
Helyszín: jellemzően kis tavak, de bárhol jó lehet, ahol partközelben halat lehet fogni.
Alapozó etetés: nincs.
Egyéb: A lényeg, hogy bedobás után az etető rögtön kioldódik a kosárból süllyedés közben. Ezáltal egy oszlopot húz a vízben. A kosarat ebben az etetőanyag-oszlopban követi lassan a csali. Ha jól megy akkor már fenékre érés előtt elkapják a keszegek. Jó kis pörgős peca.
Várakozás: 1-2 perc.
Eset 2
Bot: pickerbot vagy light feeder.
Kosár: 20g-os klasszikus henger feederkosár.
Etetőanyag, csali: teljesen átlagos, kukorica alapú ponty-kárász etetőanyag. Csalinak legjobb a csonti, pinki, szúnyoglárva.
Távolság, mélység: 20-30m távolság és max. 3m vízmélység.
Helyszín: kisebb, közepes méretű tavak, RSD és mellékvizei, lassan áramló kis folyók.
Alapozó etetés: nincs.
Egyéb: A kosarat úgy töltöm meg, hogy az alját betömöm etetővel, után néhány csonti, majd lezárom a tetejét szintén etetőanyaggal.
Célhalak: nagyobb keszegek, kárászok, kisebb pontyok.
Várakozás: 3-4 perc. Kapástalanság esetén lehet sűríteni.
Eset 3
Ugyanaz, mint az előző, csak csontikosárral.
Várakozás: 5-7 perc. Kicsvel több, mint az előbb, hogy minden csonti kimásszon.
Eset 4
Bot: light vagy medium feeder.
Kosár: 20-30g-os klasszikus henger feederkosár.
Etetőanyag, csali: teljesen átlagos, kukorica alapú ponty-kárász etetőanyag. Csalinak kukorica, csonti, kenyér.
Távolság, mélység: 20-50m távolság és max. 4m vízmélység.
Helyszín: kisebb, közepes méretű tavak, természetes vizek, holtágak.
Alapozó etetés: fél konzerv kukorica.
Egyéb: A kosarat úgy töltöm meg, hogy az alját betömöm etetővel, után néhány szem kukorica, majd lezárom a tetejét szintén etetőanyaggal. Célhalak: nagyobb keszegek, kárászok, pontyok, amurok.
Várakozás: 5-10 perc
Eset 5
Bot: feederbot ML-től a Heavy feeder-ig.
Kosár: 20-50g-os method kosár.
Etetőanyag, csali: Method mix. Csalinak 7-10mm-es pellet.
Távolság, mélység: 20-50m távolság és max. 3m vízmélység.
Helyszín: intenzíven telepített kisebb tavak.
Alapozó etetés: nincs.
Egyéb: Lehet egy pontra dobálva és keresőpeca is.
Célhalak: ponty, amur.
Várakozás: 5 perc
Eset 6
Ugyanez mikropellettel töltve a kosarat: 10 perc várakozás.
Eset 7
bot: feederbot a mediumtól az extra heavy feederig.
Kosár: 30-50g-os bordás kosár.
Etetőanyag, csali: mikropellet vagy durva dara, telepített víznél hallisztes. Csalinak 8-16mm-es pellet.
Távolság, mélység: 30-80m távolság és max. 4m vízmélység.
Helyszín: 5ha feletti tavak, víztározók, természetes vizek.
Alapozó etetés: kukorica és pellet, de el is hagyható, ha nagy a halsűrűség.
Egyéb: A method kosárhoz képest több etetőanyagot juttat be, ezért több a várakozási idő is.
Célhalak: ponty, amur.
Várakozás: 10-20 perc.
Eset 8
bot: feederbot a mediumtól az extra heavy feederig.
Kosár: 30-50g-os bordás kosár.
Etetőanyag, csali: mikropellet vagy durva dara, telepített víznél hallisztes. Csalinak 8-16mm-es pellet.
Távolság, mélység: 30-80m távolság, akár 6-8m mély vizeken is.
Helyszín: nagy kiterjedésű, mély bányatavak.
Alapozó etetés: kukorica és pellet.
Egyéb: Ha mikropellet, akkor egy kis method mixet szórok rá, hogy a szemcsék közti rést kitöltse, jobban tapadjon és ezáltal csak a fenéken bomlasszon. Ide már két bot kell, amit lehet variálni, hogy pl. két helyet fixen meghorgászunk vagy egy fix, a másik kereső vagy egy nagyobb területre spombbal beszórunk és egymás mellé dobjuk a két szereléket, stb.
Célhalak: ponty, amur.
Várakozás: 20-40 perc
Ezek persze nem kőbe vésett szabályok. Ez csupán az én személyes tapasztalatom. Iránymutatásnak, kiindulópontnak talán jó lehet. Később tervezem, hogy írok majd az úszós horgászattal kapcsolatban is.
Kapcsolódó írás: Horgász GYIK: Mért csavarodik a zsinór?