Az apropó, amiről írok, az az, hogy idén sem teljesítettem egyik pecás fogadalmam. Pedig műtétem és kezeléseim után megfogadtam, havi 1 versenyre elmegyek! Jó indokom persze van, amiért még ezt sem teljesítettem magamnak. Bekötöttem egy csinos, kedves nő fejét, hogy ne egyedül sírdogáljon otthon. Mosolyogjunk ketten a világon.
Mindezek ellenére sikerült versenyezni. Szektor eredményt, vagy épp versenyt nyerni. És ha kupát nem is, de elismerést begyűjtöttem, hisz volt olyan versenyem, amire azt mondta munkatársam: “Ez már nem is peca, amit csinálsz, hanem lehalászás”!
Az is egy érdekes történet, hogy hogy jutottam el idáig, de most arról írnék, miért NE versenyezz, és miért próbáld ki mégis. Két ellentétes gondolat, ami mégis kiegészíti egymást.
A “miért ne” egyszerű, mert matek. A versenysport nemcsak a forma 1-ben drága, de a pecában is. És öntik is ránk az igényt, csak leülni a ládára a parton 2-300.000 forint és ki ne vágyakozna profi ládára, botsorra, kitűnően elrendezett versenyállásra, nem beszélve a kötelező hal tároló és védelmi eszközökről. Lassan be sem fér minden az autóba.
Ilyen egyszerű ez, mert ennek a fejlesztésnek sosincs vége. A tálca mindig kicsi lesz, egy bot mindig hibázni fog a sorból, sőt az igazán profi sporthoz specializálódni is kell, amiben pedig elveszik a horgászat igazi sava, borsa.
Talán nekem ez fáj a leginkább. Hiszen a method feederben tényleg gyorsan lehet eredményt elérni, de az úszós horgászat bármely vállfaja, vagy épp hosszúelőkés feeder sokkal több rutint, tapasztalatot vár el és ígér is.
A pénzen túl ez a többi indok: A változatosság. A táj, a természet. A figyelem, vagy épp annak hiánya. Az, hogy beleveszünk a természetbe és ezzel eggyé is válunk vele. Biztos mással is előfordult már, hogy kapás helyett a parton sütkérező teknőst, a napos kiskacsákat, a zsákmányt leső siklót nézte, mert ahogy elcsendesedünk, elcsitul a lelkünk, a mindennapok élettere és világa megelevenedik. Ha látjuk és akarjuk látni.
Egyik első pecám ilyen eszmélése volt a törökbálinti tavon az, hogy milyen csoda is van a két nagy autópálya mellett. Sziget és nyugalom, még a zúgás ellenére is. Egy külön világ, amiben és ahol a horgász kikapcsolódik, megannyi állat és növény pedig él, és számukra ez a világ. Lenyűgözött és letaglózott a gondolat, hiszen belegondolva, mi sem tudjuk mik vagyunk az univerzumban, talán csak egy béka a tóban, ahol egy nagyobb élőlény a kedvét leli.
Visszatérve mondandóm lényegére. Ha a horgász eljut a versenyzéshez, azt is jelenti, hogy kell a kihívás, amit már nem feltétlen talál a sima pecán. Persze lemérni is jó a megszerzett tudást, és más módon gyarapítani.
Ekkor lehet igazán férfias játékot játszani, kihívni a sorsot, más férfiakkal (néha nőkkel) küzdeni, persze közben jót szórakozni. A fókusz azonban a boton lesz, a kapáson. A halon, az ellenfélen és az időn. A versenyző nyomás alá kerül, ami már nem pihentető és megnyugtató. A versenyzés stressz. Ez még lehet jó, mert van ember, aki igényli, szereti, vagy épp nincs elégben része.
A versenyzés terhét enyhítheti, vagy épp fokozhatja anyagi (gyártói) támogatás persze, de ez sincs ingyen. De ennek is nagy ára van. Fontold meg ezeket a sorokat kedves olvasó, hisz a cikk írója is élvez némi támogatást pecáján, amit sok-sok beszámoló, teszt és publikáció formájában is honorál.
Mégis, mégis, mikor a szerencse és az egyre növekvő tudás, valamint a versenyrutin és tapasztalat gyarapszik, ha az ember megkapja az első érmét, kupáját, tárgynyereményét, azt az élményt át kell élni. És persze ez az élmény muníció is egy következő és következő versenyhez.
De soha ne feledkezzünk meg arról, hogy az élet, az maga a víz, a vadvíz. Az az élmény, ahol az ember találkozik a természettel. Ahhoz pedig nem kell nagy felszerelés, csupán egy pár figyelmes szem, egy szusszanásnyi parti levegő és a víz hangja.
Versenyezzünk! Ha akarunk, ha pénzünk, energiánk, lelkünk igényli, lehetővé teszi! De sose adjuk ezért oda a vízpart élményét.
„Ebben nem csalódsz. Nem beszél, hát nem is hazudik, nem ígér, mégis odaadja mindenét, nem szól, mégis többet mond, mint amit valaha ember mondott.” Tüskevár
Szöllősi Imre
Helló 🙂
Szeretem a versenyeket, sportokat.
A televízióban kizárólag sportműsorokat nézek. Mai penzum a női biatlon vb sprint, férfi és női vízilabda vb, LIV Golf Las Vegasból és még a Dortmund is játszik.
De!
Ami “horgászversenyek” címen az utóbbi 5-10 évben itthon végbemegy, az már túl sok.
Lassan nem lehet a szezonban hétvégén semmilyen ismertebb vízre elmenni horgászni, mert verseny-verseny hátán és én már hányingert kapok a megszámlálhatatlanul sok versenytől.
Engem már az is kellőképpen irritál, hogy kialakult a totális téli pecaszezon, azaz a megszakítás nélküli nyomulás a vízpartokon, mely néhány pénzorientált horgászcikk kereskedő hathatós marketing tevékenysége folytán megállíthatatlanul tör előre..
Régebben ugye október-novemberben egy-két csukázástól eltekintve szögre akasztottuk a felszerelést, eljött a karbantartás ideje, zsinórcserélés, orsó és bottisztítás, zsírozás, olajozás.
Tervek és új cuccok megálmodása a következő évre.
Ilyenkor előkerültek a horgászfilmek. Otthon a meleg szobában végignéztünk pár klassz és arra érdemes videót. Van egy szép magyar szó erre a csendes, nyugalmas és felemelő tevékenységre – úgy nevezik: feltöltődés…
Mára ennek írmagja sem marad, mindent felülír a szinte kapzsi eredményorientált, szüntelen támadása a vizeknek, mintha lemaradnánk valamiről. 10+-os, 20+-os, 497kg 7 óra alatt, xy tonna 3-4 nap alatt.
Természetesen mindezt a szájfertőtlenítős és matracos kulisszák mellett, a zászlaján valaha kiötlött legszánalmasabb jelszóval: Catch & Release!!!
Igen, mivel a halak nem végzik serpenyőben ezzel lehet a horgász”társadalom” számára legalizálni a tulajdonképpeni halkínzást.
És a lehetőleg tonnákat KITERMELNI a vízből mottó, híveket, követőket célzott és talált meg.
Ezreket, tízezreket, százezreket.
Celeb “horgászok” kijelentései, miszerint a 20kg alatti ponty nekem nem hal!
Vagy, etetőanyag összeállítási tipp, mely egy napra 12000 magyar forintba kerül.
Ezt nevezik vicc kategóriának.
Bocs, de ez nekem nem horgászat. Ez sem!
Természetesen figyelemmel kísértem a magyar horgászsport nemzetközi eredményeit és együtt sírtam-nevettem velük éveken-évtizedeken át.
Eredményeik csodálatosak, mára eljutottunk oda, hogy szinte csak az angolok előznek meg(lassan már ők sem) minket a világon.
Én is versenyző alkatnak tartom magam, egyesületben fociztam, ping-pongoztam és kézilabdáztam, azonban számomra a horgászat ezen a téren tabu volt mindig is. Amit nekem a horgászat ad, az nem fér össze a versenyeken látottakkal.
Van még egy ide kívánkozó magyar szó, amely érzékletesen visszaadja amit érzek: csömör.
Mindennek, mint ennek is van létjogosultsága és minden mint ez is csak mértékkel működik igazán. Elvetettük ebben is a sulykot, mint mindenben, amihez hozzányúlunk. Túlzásba viszünk mindent, az unalomig csináljuk, míg nem marad semmi, csak üresség és céltalanság.
Én úgy horgászom majd 60 éve, hogy a legnagyobb fogott halam alig haladta meg az 5kg-ot. Ennek ellenére élveztem szinte minden másodpercét.
Világos, hogy pár gondolat nem igazán a versenysportra asszociál, de ezek a jelenségek kéz a kézben járnak vele.
Dióhéjban így jellemezhetném az ellenérzéseimet, de mindezek mellett továbbra is drukkolni fogok, ha magyar színekben képviseli valaki az országunkat.
Még annyit, hogy ennek a véleménynek, a koromhoz semmi köze nincsen, ugyanis hasonlóan éreztem tíz, húsz, harminc évvel ezelőtt is a témával kapcsolatban.
Béke 🙂
üdv feri
Kevesebb facebook, több vízpart és boldogabb lesz az ember.
Szia! Megszólítva érezzem magam? Ne? Hisz pont erről írtam. Nem szeretnék pálcát törni sem mentalitás, sem módszer miatt. Szeretek jó halat fogni. De nekem élmény a Balatonból kivarázsolt ponty is, vagy egy jó dévérezés. A pöccintős úszós kapások. Rájönni egy dolog nyitjára.
A horgászversenyeztetés meg ipar. Jól látod. Egy egy ilyenre beülni jó. Ha úgy van. De ha megtalálod máshol a számításod, az már nyert ügy, mert a te örömöd. Olcsóbb id, tisztább is, és a korán kelés megúszása is lehet indok.
Én annak is örülök, hogy nyertem itt. Annak is, hogy horgászhattam, első kézből mutathattam meg ez egyik kínai spiccbotot. Hogy megtanulhatok szinte bármit, aminek köze van a horoggal történő halfogásnak. És le is írhatom! Köszönöm hogy elolvastad. Köszönöm, hogy véleményezted. Horgásszunk! 😉
Távol álljon tőlem, hogy megszólítottalak volna. Sőt!
Nagyon tetszett az írásod.
Egyszerűen leírtam a saját gondolataimat.
Én így élem meg, ennyi, s nem több 🙂
üdv feri