Furcsa, hogy változnak az ember szokásai. Míg régebben szinte csak csúszóra szereltem a matchbotot, most ahol csak lehet fixen rögzítem a wagglert. Adódnak azonban olyan helyzetek, amikor muszáj alkalmazkodni a körülményekhez. Tipikusan ilyenek a mély bányatavak. Az egyik ilyen tóhoz látogattam el nemrégiben. Semmi információm nem volt a tóról, a mederviszonyokról, a halállományról, akadókról, stb. Annyit tudtam, hogy a partközelben a nád tövében úszóval jó esélyeim lehetnek, de legyek óvatos, mert botvivős kapások várhatók. Nekem ennyi igazából elég is volt.

Adódott egy hétköznap. Egy szabadnap. Szerencsére kihasználhattam a délelőttöt egy horgászatra, így már előző este bepakoltam a kocsiba és miután reggel elvittem az oviba a gyerekeket, indultam is a tóhoz.

Azért szeretem az őszi-tavaszi horgászatokat, mert akkor van időm pepecselni. Nyáron sürget az idő. Pirkadatkor ott vagyok, de mivel a hőség már 9-kor elviselhetetlen, ezért mindenben előre készülök, mert nincs sok időm. Ősszel bezzeg…..Viszem a botot, a ládát és a körülményekhez a legmegfelelőbb módon, ott a parton összerakom a cájgot. Ilyenkor a mélységet is megmérem jó alaposan. Nyáron ismert helyre megyek, ahol ezt a hosszadalmas procedúrát mellőzhetem.

Érkezés a tópartra, előkészületek

Fél 10-kor érkeztem a tóhoz. Körbejártam, kipakoltam, szereltem, majd mélységet mértem. Először fixen rögzítettem az úszót, mert azt gondoltam a parthoz közel 2 m körül lehet a mélység. Tévedtem. A parttól zuhanórepülésben mélyült a víz és a 6-7m-re már 4 m mély volt a víz. Mivel a matchbotom 3.9 m hosszú volt, így ez a mélység már nem volt kényelmesen meghorgászható. Átszereltem csúszóra. Jobban lehetett így dobni. Ezzel jól el is ment az idő, de nem bántam annyira. Nem sürget semmi.

A szerelék így nézett ki: 12-es horog, felette 0,2 g-os sörét 15 cm-re. Ismét 15 cm-re egy ugyanilyen sörét. Felette 30 cm-re 4db sörét (1,6g). A négy sörét felett közvetlenül volt egy szilikonütköző. Ez és az ólmok ütköztették meg alulról az úszót, felülről pedig fogselyemből készült ütköző. Nem egy szép összeállítás, de egyszerű és jól dobható. Az úszó egy kézműves pávatoll úszó. Un. tench lifter. Vagyis feltolós úszó, amit az angolok compó horgászatakor szoktak használni.

Itt az volt a terv, hogy túlsúlyozom az úszót, de amikor a legalsó sörét érinti a mederfeneket, akkor az úszó pont jól fog állni. Kapás esetén a hal megemeli a második sörétet és az úszó kiemelkedik a vízből. Elméletben jónak tűnt. Gyerekkoromban is hasonló módon csináltam. Visszajöttek kicsit az emlékek is. Bedobás után az úszó általában elsüllyed. Dobás után engedni kell a damilt, egészen addig amíg el nem éri az ütköző az úszóig. Ilyenkor három dolog történhet: az úszó fekszik a vízen (hosszabb az ereszték, mint kellene). Az úszó elmerül (rövidebb az ereszték). Pöpecül áll, mert pont jól van beállítva.

Etetést nem vittem túlzásba. 3 csúzli csemegekukorica és két csúzli halibut pellet, majd a horgászat végéig 10 percenként 1-1 csúzlilövés.

A felszerelés

Ami az ereszték beállítását illeti: Sokáig dobáltam a túlsúlyozott úszóval, csalival a horgon, de valahogy mindig úgy jártam, hogy “még nem jó, még nem jó, már nem jó”. Időközben néhány kárász vigaszt jelentett, mert amikor megmozdítottam egy kicsit a szereléket, akkor rávágtak a kukoricára. Ennek örültem, de valami nem hagyott nyugodni. Miért nem működik az elmélet és miért nem tudom jól beállítani? A válasz később már egyszerűnek tűnt: nem egyenes a meder, hanem hullámos és itt-ott kisebb gödrök vannak (értsd 10-20 cm mélységbeli különbség). Ez az egyenetlenség éppen elég ahhoz, hogy ha nem hajszálpontosan ugyanoda dobok, akkor az úszó vagy fekszik vagy elmerül. Nem is volt módom pontosan ugyanoda dobni. Egyrészt annyira nem vagyok ügyes, másrészt a szél is különböző irányból és sebességgel fújt.

Azt gondoltam ki, hogy bedobok, nem baj, ha elmerül, majd addig húzom, amíg az úszó csúcsa ki nem látszik. Addig is, amíg vonszolom a csalit, lehet kapás. Lett is. Több kisebb kárászt így sikerült megfogni, hogy utánakapott a csalinak.

Problémás horgászat

Elméletem nem működött jól. Annyira egyenetlen volt a meder, hogy ritka volt az a pillanat, amikor jó helyzetben állt az úszó. Ok, hogy odakapnak a kárászok, de én úgy szeretnék halat fogni, hogy látom is a kapást. Tulajdonképpen ezért (is) jöttem. Törtem a fejem, hogy mit csináljak.

Két dolog jutott eszembe: Megnövelem a horog és jelzőólom távolságát, így ha nem is dobok pontosan, az úszó jól fog állni, csak majd lesz olyan hely, ahol a horogelőke 10 cm.t, míg máshol 20-at fekszik majd a mederfenéken. Az úszó viszont így is, úgyis jó fog állni és ami a fő, jelezni fogja a kapást. A másik megoldás, hogy nem súlyozom túl az úszót, de úgy állítom be, hogy a meder felett lebegjen, Csak majd lesz olyan hely, ahol csak 5 centire lebeg a mederfenéktől, máshol 30-at, míg megint máshol a horogelőke a fenéken fekszik.

Balga módon a fenti megoldásokra csak későn jöttem rá, így elég sokat bosszankodtam, hogy nem tudom jól beállítani az úszót. Mérgelődésemet feledtették a kárászok és egy ponty is, ami déli harangszóra érkezett. Szép példány volt, kb 3-4 kg között.

Sajnos a pontynak se láttam a kapását. Ő is utánakapott a csalinak. Ez után döntöttem úgy, hogy rövidítek az eresztéken és nem súlyozom túl az úszót.

Ment újra a bedobás és már biztos voltam bennem hogy hal lesz. Az úszó azonban feküdt. Mi a fene? Pedig lejjebb toltam az ütközőt és csak a plusz egy sörétet vettem le, amivel túlsúlyoztam, tehát elvileg tökéletes. Taszigáltam az ütközőt, már vagy egy méterrel is lejjebb toltam, pedig elég lett volna 10 centi is, hiszen viszonylag pontosan kimértem a mélységet az előbb. Az úszó azonban feküdt még mindig. Aztán egyszer csak elkezd billegni, mint valami keljfeljancsi. Lehet, hogy ez hal, gondoltam. Bevágtam és tényleg az volt. Jól rugózott a bot, élmény volt a fárasztás vele. Maver Runner match.

Egy barátomtól kaptam, aki korábban versenyt is nyert ezzel a bottal. Nekem volt már több matchbot is a kezemben, de ez pontosan olyan volt, amilyenre gyerekkoromban vágytam nagyon, mikor az újságokat olvastam. Könnyű, karcsú, feszes és nagyon jó fárasztani vele. Na de visszatérve a pecára: újabb ponty érkezett a billegős kapással, de ez kisebb volt, kb. 2 kiló. Nem baj, örültem neki. Méghozzá nagyon.

Tudom, ez csak egy ponty….frissen telepített valószínű és ilyet bárki tud fogni. Én mégis minden alkalommal úgy tudok örülni neki, mint amikor gyerekként az elsőt fogtam. Sajnálom, hogy a média hatására a ponty sokak fejében ledegradálódott. Illetve, ha ponty, akkor minimum legyen 10 kiló vagy ha kicsi, akkor fogjál belőle 20-at egy huzamban, akkor vagy igazi horgász. Én meg mit csinálok? Kezem -lábam beleremeg, olyan izgatottan fárasztom. Ráadásul ez már a második. Egynek is örültem volna nagyon. De ez már kettő. Csodálkozom magamon. Gyerekkori első pontyfogásom óta eltelt majdnem 25 év és még mindig óriási izgalommal fárasztom és szákolom meg. Kívánom mindenkinek, hogy sose vesszen el ez az érzés és örüljünk a kicsinek is. Bárminek. Annak, hogy kint vagyunk, annak hogy otthon hagyhatjuk a gondokat és csak annyi a dolgunk, hogy nézzük az úszót, spiccet, karikát, akármit. Na de kicsit elkalandoztam. Vissza a pecához.

Újabb problémák

Dobnék újra, de az úszó nem repül el abba a távolságba, hanem a lábam előtt hullik le őszi falevélként. Ma a fene? Visszatekerem és látom ám, hogy az ütköző 8 méterre van legalább az úszótól. Áhháááá! Szóval ezért feküdt az előbb is az úszó! A fárasztás során a fogselyem ütköző feljebb kúszott. Valószinűleg egyik gyűrű kicsit megfoghatta és amikor a hal húzta a damilt. Akkor feljebb tolódott. Hm….Na most aztán kezdhetem elölről a mélységmérést, pedig mennyi idő elment vele…És milyen kár, hogy nincs nálam zsinórjelölő. Legközelebb, ha megvan a mélység, akkor bejelölöm. Most azonban nincs nálam semmi. Valahogy pedig tudni kéne, hogy mennyi az annyi.

Öt dobásból megvolt a mélység. Most kéne filccel megjelölni. De az nincs. Helyette azt csináltam, hogy beakasztottam a horgot a keverőgyűrűbe, megfeszítettem a damilt és megnéztem hol van az ütköző. Pontosan az ötödik gyűrűnél a spicctől visszafelé. Ez lesz a mérvadó. Ha megint elcsúszik, akkor így fogom visszaállítani. Most viszont 20 centit visszavettem, hogy a csali kicsivel a fenék felett lebegjen. Az ólmozást is széjjelebb húztam, hogy az utolsó egy méteren lassan süllyedjen a csali. A kárászok imádták ezt.

A végére minden összeáll

A kapás akkor jött, mielőtt fenékre ért volna a csali. Így viszont úgy gondoltam a pontyoknak nem sok esély maradt. Jön a B terv. Ütköző vissza, úszót túlsúlyozom. A túlsúly a horogtól 30 cm-re tőle feljebb 30 cm-re egy jelzőólom, felette 60 cm-re a főólmozás. Gyakorlatilag ugyanaz, mint az elején, csak nagyobb távolságokkal. Az úszó szépen állt. A plusz súly lehorgonyozta az úszót, nem sodródott el. A horgony és a jelzőólom között 30cm távolság elégnek bizonyult arra, hogy a meder pár centis egyenetlensége nem volt már hatással arra, hogy hogyan áll az úszó. 15 cm kevés volt. 30 cm már jó volt. Röhögtem is magamon, hogy így a horgászat végére elkészült a szerelék. Vártam egy szép feltolós kapást, de ehelyett eltűnt az úszó. No, sebaj, ezt úgyis jobban szeretem. Bevágtam és valami kis súlyt éreztem. Kárász, gondoltam. Azonban néhány méter tekerés után ez a kis súly észhez tért, megindult a túlpart felé és meg sem állt a szemközti nádfalig.

Ej, mi ez? Sose tapasztaltam ilyet. Visszatereltem, de még csinált néhány tiszteletkört. Aggódtam, hogy vajon hogy fogja bírni ezt a kicsi horog és a vékony előke. Határozottan fárasztottam, de amikor éreztem, hogy meg fog lódulni, akkor lazítottam a féken. Pár perc után már fáradni látszott. Keményítettem a féken, fel akartam csalni, hogy pipáljon egyet, ha már én ilyen halat még nem pipáltam. Nem nagyon akart feljönni. A bot szépen bólogatott utána, nagyon elégedett voltam azzal, hogy dolgozott. Végül egy nagyon szép sodrófa testű pikkelyes landolt a szákba. Ez is kb. 4 kg körüli lehetett. Szép példány. Ment vissza ő is.

Az ütköző megint elcsúszott, de most már vissza tudtam állítani egy pillanat alatt. Még egy utolsó dobásra van idő. Repült az úszó és olyan szépen beállt, ahogy az kell. Na gondoltam, küldök néhány képet haza, hogy miket fogtam. A szemem sarkából azonban azt láttam, hogy feederbotot megszégyenítő módon hajlik a bot spicce. Hú, kapás! Ez aztán a gyorsvonat. Tudtam, hogy botvivős kapásokra lehet számítani, csak nem sejtettem. Ez is olyan hasonló forma, mint az előző. Hű, de jó, még egy fénykép. Ezzel mér összehozok egy cikket az oldalamon. A ponty azonban másképp gondolta és a szákolás előtt lefordult, a farkával intett egy pápát, majd tovatűnt. Ó fene! Csak 3 másodperc kellett volna. Mennyivel másabb, ha partra emelem és lefotózom…na de így…mintha nem fogtam volna semmit. Na nem baj, úgyis visszaengedtem volna. Mennem is kell.

Összegzés

A sok bosszankodás és nem várt fordulat ellenére nagyon jó peca volt. Nem csak azért, mert nagyon jókat fárasztottam, hanem azért, mert menet közben tudtam változtatni, javítani. Milyen monoton is lenne csak úgy bedobni és kihúzni. Ez viszont így egy igazi küzdelem volt. Nem csak a halakkal, de magammal szemben is. Gyerekként lehet, hogy az első gubanc után durcásan hazamentem volna. De most igyekszem kihasználni minden percet, amit a parton tölthetek. Nem baj, ha csak az utolsó egy órában áll össze a jó szerelék és kevés halat fogok. A lényeg hogy jussak el oda, hogy összeáll. Ha van még akár csak 20 percem is arra, hogy úgy horgásszak, ahogy elképzeltem, hát miért ne tegyek meg érte mindent?

És végül a tanulságok:

• jelöljük meg a mélységet, ha netán elcsúszik az úszó
• ismerjük az úszónkat, hogy hány grammot bír és, hogy hogyan áll a legjobban
• alsó ütközőnek, több kisebb ólmot használjunk, mint kevesebb nagyot.
• ha túlsúlyozzuk az úszót, legyen elég távolság a horgony és a jelzőólom között, hogy a meder egyenetlensége ne befolyásolja azt, hogy hogyan áll az úszó. Ha elrontjuk a kapásokat vagy lekésünk róla, akkor csökkentsük a távolságot vagy
• ha egyenetlen a meder, akkor állítsuk be úgy az eresztéket, hogy a csali a fenék felett lebegjen pár centire vagy csak a csali érjen le. Ebben az esetben az alsó egy méteren egyenletesen oszlassuk el az összes súlyozás kb. 25%-át, hogy szépen süllyedjen a csali.
• többféle úszóval készüljünk: azonos teherbírás, különböző színek. A körülmények, látási viszonyok gyorsan tudnak változni. Jó, ha tudunk alkalmazkodni.

Legközelebb majd okosabb leszek és talán összejön egy halakban gazdagabb beszámolóm is. Hogy az mikor lesz, nem tudom, mert sokkal inkább valószínű, hogy kipróbálok valami újat és annak nehézségeiről, tapasztalatairól fogok legközelebb írni. Addig is görbüljön!