Megannyi titok a horgászatban

Csak tudnám hogy csinálja? Gondoltam magamban pár évvel ezelőtt, mikor néztem a horgász videókat. Követtem egyiket a másik után. Büszkén mutogatták csalijukat és azt, hogy keverik be az etetőanyagot. De a horgászat lényegéről úgy éreztem, hallgatnak. Elhatároztam évekkel ezelőtt, hogy ha én írni fogok, akkor minden lényeges információt megosztok a hogyanokról és miértekről. Kezdetben azt gondoltam, ez többé kevésbé sikerült, de rájöttem, hogy ez szinte lehetetlen. Később kifejtem majd miért.

Annyi bizonyos, hogy amiket néztem videókat, azokból fel lehetett szedni néhány morzsányi tudást, de a készítők alapvetően eladni szeretnének nekem és nem megtanítani horgászni. Úgy éreztem kezdetben, hogy sok a titok. Évek során azonban kiderült, hogy a sok videót összevetve egyetlen “titok”, hogy nem kell magunkat súlyos költségekbe verni és mindenfélét összevásárolni az izgalom hevében. Az egyszerűségre kell törekedni. Ez igaz a felszerelésre, csalira, etetőre. Az eredményt pedig alapvetően a hely határozza meg. A helyválasztásnál pedig nem mindig az én kényelmi szempontjaim a mérvadók, hanem a halaké. Ott kell horgászni, ahol vannak. Néha a lábunk alatt és nem 100 méterre, csak hogy dobjunk egy nagyot.

Az első lengőspiccel fogott halam a stég előtt kb. 7-8 m-ről jött.

Jó lenne valami szakirodalom a halak táplálkozásáról, horgászati szempontból, de ilyet nem nagyon találni. A modern csalikkal kapcsolatban még nincsenek tudományosan megalapozott érvelések, nyilvános viták és értekezések. Sok a tévhit, a durva marketing, ami tele féligazságokkal és túlzásokkal.

A pontyok nem olyan finnyásak, mint a gasztro-kritikusok. Inkább kiváncsiak, mint a gyerekek és nassolnak. De azt se mindig és mindenfélét, mint ahogy mi sem egyformán eszünk a különböző napszakokban vagy váltakozó időjárási frontok között

Aki többet szeretne tudni a halakról, szerezzen sok-sok tapasztalatot és töltsön el sok időt a vízparton. Hangsúlyozom, vízparton és nem halakkal túlzsúfolt medencénél. Érdemes olvasgatni a régi, ’90 előtti szakirodalmakat, mert azok a könyvek még a horgászatról szóltak, nem a reklámokról.

Szóval a titok a horgászatban az, hogy igazából nincs titok.

Másrészről viszont, és most térek ki arra, miért nem sikerült nekem teljesen az első bekezdésben írt célom megvalósítani:

Van sok jelentéktelen apróság, amik nem is olyan jelentéktelenek. Csak arról van szó, hogy a tapasztalt horgászoknak vagy akár nekem, annyira evidensek, hogy fel sem merül bennem, hogy más nem tudja vagy másképp csinálná. Csak csinálom és kész. Észre sem veszem, hogy csinálom. Megkerülhetetlen fix részei a horgászatnak, amiket pl. én sem említek meg beszámolóim során és ugyanígy a “nagyok” videóiban sincs róla szó.

Olyan “apróságokra” kell itt gondolni, mint pl. a bedobás mikéntje vagy a csúzlizás pontossága, a csali horogra tűzése vagy a horog nagyságának megválasztása vagy egyszerűen csak az, hogy hogyan rendezem el magam körül a cuccokat és milyen sorrendben. Persze, ha valakinek konkrét kérdése van, akkor meg tudom magyarázni, de amúgy mennek maguktól a dolgok, mint pl. vezetés közben, ha sebességet váltok. Pedig amikor tanultam, akkor nagyon koncentráltam rá, de ma már automatikusan mozdul a kezem a sebváltón, ha hallom a motor hangján, hogy váltani kell.

Mindenesetre, ha valaki rákérdez, hogy mit miért csinálok, akkor azt csak úgy tudnám megmutatni, ahogy én csinálom, de részleteiben már nem biztos, hogy meg tudnám magyarázni. Mint pl. egy betű leírásánál sem tudnám megmondani, hogy hogyan döntse valaki a tollat, mennyire nyomja rá a papírra, milyen gyorsan húzza a vonalat, stb. Mindezt persze lehet végezni egyszerű golyóstollal vagy prémium töltött tollal is. A végeredmény jobb eszközzel nyilván jobb lesz, de nem annyival jobb, mint amennyivel többe kerül. Elsősorban rajtam múlik a dolog, hogy mennyire lesznek szépek a betűim és nem az eszközön.

Versenykörülmények között, de akár hétköznapi pecánál is ezeken az apróságokon múlhat a siker, azonban 100-ból talán egy ember ha ezeket meg tudná részleteiben magyarázni, hogy mit miért, akkor sokat mondok.

Az itt leírtak mellett arra bíztatok minden kedves kezdő horgászt, hogy kérdezzen bátran. Itt a forumon is van rá lehetőség. Fontosnak tartom, hogy ha valaki kérdez, akkor körültekintően kérdezzen, ne úgy hogy “lehülő vízre milyen csalit ajánlotok” vagy “a Balatonon hol érdemes próbálkozni”. Ne is csodálkozzon az illető, ha szétoltják. Én is sokkal szívesebben válaszolok olyannak, aki tudja, hogy hol, mire, milyen technikával szeretne horgászni. Esetleg milyen távolságban, mélységben, napszakban, stb.

Videókban pedig nem is arra érdemes figyelni, amiről beszélnek, hanem a mozdulatokat érdemes ellesni vagy a körülményeket megfigyelni és az alapján következtetni, mit miért úgy tesznek ahogy. Akár jegyzetelni is lehet vagy kérdéseket írni és ha szerencsénk van, még válaszol is rá a videó készítője.

Bakikat így is úgy is el fogunk követni, de ezek csak előrébb visznek minket.

És külön felhívnám még a figyelmet az etetés pontosságának fontosságára

Vélemény, hozzászólás?