Búsan böködte telefonját a szobában. Odakintről az eső kopogtatta tinédzser főhősünk ablakát. Szürke az ég, szürke a kedv. Laci most is csak a horgászatra gondol. Egy számára ismeretlen fiú, Peti üzent neki és válaszolt a domolykóvadászattal kapcsolatos kérdésre. Szó szót követett, kérdést kérdés előzte meg, majd jött a válasz egyikre is, másikra is. Elröpült az idő, a felhők tovatűntek s azt est hamuja lassan kioltotta a horizont parazsának narancsos fényét.

Másnap alig várta, hogy újra beszéljen Petivel és azt tervezgette, hogy ha egyszer arrafelé jár, akkor meglátogatja. A sors szerencséje, hogy ez az esemény nem is olyan sokat váratott magára.

Laci az egyik hétvégén Pestről Nyíregyházára utazott családjával. Innen már nem lakott messze az új virtuális horgásztárs, ezért kérve kérlelte szüleit, hadd álljanak meg a kis faluban, hadd találkozzon Petivel és esetleg valami közös pecát is beütemezhetnének. Hosszú unszolás után a szülők végül beadták a derekukat. Peti természetesen nagyon örült a hírnek, de figyelmeztetett: Borsodba csak az jöjjön, aki tud verekedni és aki tud horgászni! Laci magabiztosan állította, hogy mindkettőben nagy mester, így nem lesz gond. Ebben persze volt némi barokkos túlzás, mert elég vékonyka és félénk gyerek volt. Pecázni pedig leginkább elméletben tudott. Naphosszat bújta a magazinokat, az internetet, beszerzett mindenféle modern csalit, botot, orsót, de a halak többsége nem olvasta azokat az irodalmakat, amit ő, és a várthoz képest egész másképp viselkedtek.

Vele ellentétben Peti nem sokat olvasott, de már egész kicsi korában utánfutóként követte a nagyobb fiúkat, akik néha heccelték, néha viccelték, és vele cipeltették a holmit, de azért megtanították a horgászat csínját-bínját neki. És persze azt is, hogy ha valakinek a parton megtetszene az ő pecacucca, akkor hogyan adja az illető tudtára, hogy azt nem fogja neki örökbe adni ingyen.

Elérkezett a nagy nap! Az autópályán még gyorsan süvített a kocsi, de mikor lefordultak Szerencs irányába, utána a földútra, akkor már nem volt annyira fickós a kis Suzuki. Zötyögött, zakatolt, szenvedett, zúgott a kocsi. Anya kiabált, hogy forduljunk vissza. Laci kiabált, hogy csak néhány száz méter. Apa pedig kiabált, hogy senki se kiabáljon.

Végre megérkeztek. Szerény, de takaros kis házikó előtt parkoltak le, szépen rendben tartott udvarral. Laci kiszaladt a kocsiból, Peti kiszaladt az udvarból. Kézfogás, ölelkezés, mintha mindig is ismerték volna egymást. Peti behúzott egy szolid gyomrost, majd egy suhantásnyi tocskost is lekevert Lacinak és így szólt: „Első próbán megbuktál. Ugye mondtam, hogy mit kell itt tudni itt Borsodban. Na nem baj, majd én megvédelek, ha kell. Remélem pecázni azt tudsz.”

Laci csak csodálkozva álldogált, nem tért egy darabig napirendre, de aztán szép lassan leesett, hogy mi is volt ez és már ő is nevetett a dolgon. Büszkén kihúzta magát és kijelentette:

• Pecázni bizony jól tudok! Elhoztam a csodafegyvert, ilyet még nem láttál!

Ekképp dicsekedett, majd megindult a kocsi felé. Kivett egy saslikpálcához hasonló izét, aminek egyik vége tűhegyes, a másik végén két kis bumszli. A két bumszli között egy dió nagyságú orsó. Nem is orsóhoz hasonlított, hanem inkább valami tamagocsihoz. Nagy sóhaj után a leghatározottabb komolysággal folytatta a csodafegyver bemutatását:

• Ez egy japán, belső piacra gyártott Ramazuri Harakiri nanocarbon extra ultra light spinning bot 0,1g dobósúllyal. Extra fast action 1,58m a hossz és az egész bot 23g az orsóval együtt, ami egy 19 csapágyas szintén japán Sihuhu Spinning ultra fast extra light super spinning.

Peti olyan bambán nézett, mintha csak azt mondták volna neki, hogy Lenin mauzóleum millenniumi lelinóleumozása strasszos strucc-sztreccsben. Pár másodperc csend után csak ennyit tudod hozzátenni

• Bászmeg….
• És te mivel fogsz horgászni? – érdeklődött Laci
• Még nem tudom, de mindig szoktam találni valamit a ház körül.
• Nincs is botod?
• Nincs, minek költsem a pénzem. Adj 10 percet és lesz cuccom nekem is.
• Na erre kiváncsi vagyok!

Laci árgus szemekkel figyelte, hogy vajon miből lesz itt a horgászcucc. Peti elindult, Laci utána. Eközben a szülők is megismerkedtek egymással és bementek a nappaliba egy csésze teára. Peti kint az udvaron lehajolva a földet skubizza. Laci azt gondolta, hogy esetleg lumbágó…vagy elejtett valamit…de akárhogy is van, ez a görnyedés fárasztó, így ő inkább kiegyenesedett és ezzel lemaradt a columbusi felfedezés pillanatáról, mikor Peti felkiálltott:

• Megvan a csali!

A csali, amit büszkén mutatott fel újdonsült barátja, nem más volt, mint egy lyukas, régi ezüstszínű 1 forintos. Nem is értette, hogy most ez mi ez. Szórakozik vele, vagy mi? Kacsázni fog azzal a pénzzel, mikor kiugrik a hal? El nem tudta képzelni, milyen csali lesz ez. Neki bezzeg tele volt pakolva a horgászládája rovar utánzatú wobblerekkel és aromásított plasztikokkal.

Peti megindult a sufni felé, elővett egy fúrót és lyuggatott még egyet a talált pénzbe. Laci ezt már végképp nem értette, de inkább nem szólt egy szót sem. A megdöbbenés lassan, lassan átment csodálattá, ahogy nézte Petit hogyan kalapálja, csavargatja meg ki tudja még mit is csinál azzal az érmével. Ez a kissrác nagyon ügyesnek tűnik- gondolta.

Peti meglepetés-szerűen felkiáltott megint: „megvan a bot!” és a sufniból egy nálánál kicsivel hosszabb mogyorófavesszőt hozott elő. Ezzel megindult a konyhába és nemsokára egy női kiálltás hallatszott a házból:

„MÁR MEGINT ELVISZED A VARRÓSDOBOZOM! A MÚLT HÉTEN IS ÖSSZE-VISSZA KERESTEM, NEM TUDTAM APÁD ZOKNIJÁT MEGSTOPPOLNI!”

Peti csak annyit kiálltott vissza, hogy „oké, oké mindjárt visszahozom”. És bement megint sufniba. Laci meg közben azon gondolkodott, hogy minek a varrósdoboz és mit jelent az, hogy zoknit stoppol….

De miközben gondolkodott, diadalmasan eléállt barátja és így szólt:

• 9 perc 38 másodperc. 10 percen belül vagyunk. Mehetünk.

Mielőtt azonban nekiiramodtak volna, Lacit igencsak izgatta, hogy vajon hogy állt össze a szerelék, mert itt valami horgászfurfangot gyanított. Megnézte hát közelebbről: a bot végére egy erős varrócérna volt kötve, amin se úszó, se semmi, csak a végén van egy meghajlított gombostű. A gombostűt fondorlatos módon a talált 1 forintos két lyukán átvezette, mielőtt horog formává alakította. Úgy nézett így ki így, mint egy kicsi támolygó villantó.

Elindultak egy enyhén kitaposott úton a ház udvara mellett, ami kezdetben még más kertek között vezetett, aztán elfogytak a házak és helyüket bokrok, majd később egyre magasabb fák váltották fel. Hamarosan elértek egy kis patak partjára. Laci tenyerét dörzsölte, hogy na most megmutathatja, mire képes a botja. Meg is mutatta…. A bot remekül hajlott, az orsó remekül visított….de drága wobbler csak nem akart kijönni a faágak közül, ahová első dobásnál olyan szépen sikerült beletalálni. Hogy ha ezt szándékosan akarná, biztos nem sikerült volna ilyen jól.

Peti megígérte, hogy majd felmászik érte, de biztató jeleket látott a patakban és előbb azt szeretné alaposan szemügyre venni. Térdelve, majd négykézláb közelítette meg az ígéretes helyet, mint valami sziú indián. Meglapult egy nagy kő mögött. A kő, vagy inkább szikla megtörte a patak sodrását és egy kis területen egy nyugodt, mélyebb víz alakult ki. Ott sejtette Peti a domolykókat. Laci nem is mozdult a helyéről, nehogy zajt csapjon. Messziről figyelte barátját, amint a kőre hasalva lógatja be a nemrég még sufniban tengődő vesszőt és táncoltatja a nemrég még porban sínylődő lyukas 1 forintost. Nézi, nézi és úgy szurkol neki, mintha csak ő lenne ott. Próbálta elképzelni ahogy majd görbülni fog a bot. Olyasmi ez, mint amikor kapás előtt már süllyedni látjuk az úszót.

A jelenség nem sokat váratott magára. Peti rántott egyet, a bot karikába hajlott, Peti beugrott a patakba és megkezdődött a tánc. Fröccsenés mindenfele. A varrócérna cikkázva szab újabb és újabb mintát a patak felszínére. Az ismeretlen ellenfél minden irányba próbál menekülni, de vesszőből lett bot rugalmassága jól követi a hal mozgását. Peti határozottan irányít és látszik rajta, hogy nem először fáraszt halat. Laci ugrál a parton és kiabál, hogy „Ez az, ez az!”  A sodrofatestű vén pikkelyes nem nyugszik és szaltókkal próbál szabadulni anyu gombostűjének rabságából. Minden igyekezet ellenére egyszer csak egy dolgos, bütykös kéz megragadta a kopoltyú alatt és győzelemittasan a magasba emelte a kiló körüli domolykót:

Most már Laci is odament. Másfél kilóméteres körzetben valószinűleg minden hal eltűnt ettől a cirkusztól. Gratulált barátjának, nyújtotta a kezét, erre Peti behúzta a patakba őt is.

• Hé, azt nem mondtad, hogy Borsodban fürdeni is kell a patakban
• Hát, mindenre én se gondolhatok. Bocs. Csak azért húztalak be, hogy együtt engedjük vissza. Meg hát na! Nem csodálatos egy hely!?
• De bizony! – mondta Laci. És azt se mondhatjuk, hogy a felszerelésed nem ér egy lyukas garast sem
• Hehhe, pontosabban lyukas forintot.
• Úgy van! És köszönöm a meghívást

Az eset óta eltelt jó néhány év. Laci megnősült, haja megritkult, pocakot eresztett, de már nem tudnának bevinni neki egy gyomrost váratlanul. És még horgászni is megtanult. Peti maradt a falujában. Saját vállalkozása lett. Afféle ezermester a faluban, aki mindig jön, ha elromlik valami. Bár a távolság megmaradt, az évek egyre gyorsabban múlnak, azért nem száguldhat úgy az idő, hogy a két barát elfelejtse egymást. Még ha ritkán is tudnak összefutni, ugyanott tudják folytatni mindig, ahol abbahagyták. Milyen jó dolog is ez a peca. Egy életen át elkísér. Menedék a cudar világban, szórakozás a szürkeségben, közös kapocs egy barátságban.