Nagy a mező, kanyarog a kis folyó,
Oson a horgász, tétova tébolygó.
Csillan a víz, illan a köd,
A zsineg végére twistert köt.

Ahogy lapul, rezdül, figyel a fűben,
Tengernyi a rét, ő csak hangya az űrben.
Igyekszik is, hogy csak hangya legyen,
Hogy utána még csak annyi nyoma se legyen.

Suhít a pálca, sistereg a fonott,
Mosoly az arcon: szépet dobott.
Fröccsen a felszín, hallgat a mély.
Twister táncol a víz tetején.

Eljön a nádból a zöld aligátor,
Kűzd keményen, mint hős gladiátor.
Szaltózik a kroki, izgatott a horgász.
Feszes botja most egy hajló korbács.

Még egy kicsit enged, majd egy kicsit feszít.
Nem visít a fék, de vajon ki az aki veszít.
Pattan-e a zsinór, enged-e a csuka?
Úszhat-e tovább vagy lesz-e hős vacsora?

Erőn felül dolgozik a bot is meg a hal,
Irányt vált és most nádasba tart.
Sejti ezt a horgász és ravaszul fáraszt,
Fél, mégis magabiztosságot áraszt.

Nem fröcsög már a víz, nem visít a fék.
A horgász lassan merítőért lép.
Siklik is a csuka, megadta magát,
Nem tudja, hogy e horgász barát.

Kiszedi a kampót, gélt nyom a sebre,
A parthoz oson szépen csendbe.
Fogja még a horgász, ringatja a testét.
Nem várta a csuka, hogy itt szabadon eresszék.

Nem zizeg a nád sem, szinte ordít már a csend.
Derék harc volt, a horgász csak jött és ment
Nyoma sincsen se parton, se fűben,
Így lett ő csak egy hangya az űrben.