Általában egyedül járom a vizeket. Kísérletezek új módszerekkel, taktikákkal. Előre felkészülök elméletben, mit, hogyan fogok csinálni. A peca után összeírom a tanulságokat és legközelebb elvileg már okosabban indulok útnak.

Több alkalommal azonban semmi másra nem vágyom, mint gyerekkoromat visszahozni. Egy üvegbottal és karikás kapásjelzővel fenekezni, Vagy a partról matchbotozni. Vagy stégről láblógatva egyszerű szerelékkel úszózni. Ez igazi kikapcsolódás, pihenés, feltöltődés. Ha mindezt pedig jó emberek társaságában tudom megtenni, akkor az külön ajándék.

Pontosan egy ilyen ajándékban volt részem nemrégiben. Helyszín egy egyesületi tó, aminek a partján stégre épített házak, bodegák sorakoznak. Az egyik ilyen stégre kaptam meghívást másodmagammal Attila barátomtól. Hozzánk csatlakozott Zalán is, akivel már korábban is volt 1-2 közös horgászás, vagy ahogy ő mondja „rút kampózás”. Az egyik közös pecáról itt olvashattok: Rezgőspicc és centrepin

Néhány szó a helyről

A tó mérete kb. 8-10 hektár. Akadómentes, viszonylag sekély. A stégek előtt 1-1,2m és fokozatosan mélyül. Középen 2-2,5m. A stégek között nádas, mögöttük pedig magasra nyúlt fák teszik barátságossá a helyszínt. A hely egyik jellegzetessége, hogy mindig fúj a szél. Mi is kaptunk belőle jócskán. A halállomány egészen pazar. Sok a fehérhal, elsősorban dévér-, karika-, bagolykeszeg. Akad néhány tok és amur, de a leggyakoribb a ponty. Azokból pedig szinte bármilyen méretű és mintájú horogra akadhat szinte bármilyen csalira és felszerelésre.

Indulás és érkezés; váratlan kapás

Zalán is és én is kb. másfél órányi autózásnyira lakunk a tótól. Én reggel 7 előtt indultam egy kicsivel, Zalán egy órával később. Az idő pont olyan volt, hogy semmi okot nem adott rá, hogy kapkodjunk vagy siessünk. Majdnem az egész nap a rendelkezésre állt. Kellemes napsütéses reggelben indultam útnak. Akkor talán 12 fok lehetett, ami délutánra 23-ig melegedett fel. Pont ideálisnak gondoltam nekünk is és a halaknak is.

Negyed 9-re érkeztem. Attila már ott várt. Mivel tudtam, hogy ott jól lehet halat fogni, nem bírtam ki, hogy ne kérdezzem meg rögtön:

• Vót valami?
• Á, még csak most dobtam be.

Elkezdtem a stég felé cammogni néhány cuccal és mire felértünk, az egyik boton már füstölögve vitte a zsinórt valami. Attila határozottan bevágott, majd a kezembe nyomta a botot: „Ez a te halad”.

Komoly? – csodálkoztam. A meglepetéstől remegő kézzel vettem át a 3 librás bojlis botot. Erős volt, mint a bivaly. Szerintem, ha valamelyikünk autója begurul a tóba, ezzel simán kihúzom. Sose volt kezembe bojlis bot és nem fárasztottam még olyan igazán nagy pontyot. Fogalmam se volt, mekkora lehet, de ha bojlira jött, akkor minden bizonnyal nagyobb lesz, mint amit én eddig bármikor kukoricával meg csontival fogtam matchbottal vagy feederrel. Ez valami olyan hal lehet, amit eddig csak filmekben vagy facebookon láthattam. Lassan pumpáltam magam felé a nagy és lomha jószágot. Nem olyan virgonc, mint egy konyhára való. Tekintélyt parancsoló formás pikkelyes testét hamarosan megmutatta nekünk, Attila pedig nem sokat teketóriázva, meg is merítette. Épp hogy felocsúdtam a csodálkozásból és már a bölcsőben feküdt. Mármint a hal, nem Attila. Egy fotó erejéig odaguggoltam a hal mögé és megpróbáltam megemelni. Akkor jött a meglepetés….rohadtul nem hagyta magát. Én nem tudom, hogy mások hogy veszik ki úgy a filmekben, mintha csak egy fadarab lenne, de az enyém úgy ugrált és annyira csúszott, hogy semmi esélyét nem láttam, hogy fel tudom emelni. Hacsak nem kupán vágom, de annyit meg nem ér a dolog ugye. Na, azért egy pillanatra csak sikerült. Gyorsan megmértük és ment vissza a vízbe. 9 kiló volt. El se merem képzelni, milyen lehet egy 20-30 kilós….

Viszont itt ragadnám meg az alkalmat, hogy felhívjam a figyelmet: aki nagy halra horgászik, annak érdemes beszerezni egy pontybölcsőt. A matrac 5kg feletti halaknak már nem az igazi. Leugrik róla. a bölcsőből nem fog kiesni, hacsak nem olyan bitang nagy, hogy lelóg róla vagy nagyon ügyetlenül emled ki belőle. De ez azért ritka. Nekem is ugrott ki a kezemből, de visszaesett a bölcsőbe. De ha teljes mértékben el is tekintünk a halvédelmi oldalától a témának, akkor is előnyös egy ilyen bölcső, mert nagyban megkönnyíti a horog kiszabadítását.

Aki meg hozzám hasonlóan szemüveges, annak javaslom, hogy vegye le még a horogszbadítás előtt (persze, ha anélkül nem látja a horgot, akkor nyílván ne), de ezek a halak jobban beterítették a lencsémet, mint a kocsi szélvédőt, amikor vizes úton valaki bevág elém.

Szerelékek és módszerek; újabb halak

Attila jó helyre dobott. Be középre. Becsúzlizott néhány bojlit, a horog mellé pva hálóba tett még pár szemet. Egyszerű és nagyszerű.

Közben azon dilemmáztam, én mit csináljak. Volt nálam egy telematch wagglerrel és egy üvegbot fenekezőre szerelve. A szél miatt az utóbbit választottam. nem biztos, hogy a damil feszesen maradt volna, az úszó pedig egy helyben.

A bot egy Tokoz Sol üvegbot. Kb. 2m hosszú. Lecsiszolva, újragyűrűzve, új orsótartóval és parafával. Attila remek munkája. Pont olyan lett, ami nekem való és ami kicsit emlékeztet a régi időkre, a nagypapa botjára.

Mivel sok a ponty, így egy method kosarat tettem fel. Régi, már klasszikusnak számító Drennan töltőszerszámos kosár. Csalinak elsőre egy wafters-et fűztem fel szilikonelőkével. 20m-re dobtam el. Beljebb valószínűleg még jobban jártam volna, de ezt tudtam kényelmesen, erőlködés nélkül megdobni és a kapásjelző is még viszonylag hatékonyan tud jelezni. Ez klasszikus olcsó műanyag karika. Annyival megkunsztoztam, hogy tekertem rá egy kis ólomszálat.

A kosár után lőttem 1-2 csúzli magmixet és vártam. 5-10 perc után újradobtam. A 3-dik 4-dik dobás után lecseréltem a csalit konzervkukoricára. Kicsit tartottam tőle, hogy a horog beakad a kosár bordáiba, de egész nap egyszer sem fordult elő ilyen.

A kukoricára rögtön jött egy keszeg is. Ezek után úgy gondoltam, felteszek egy kicsit nagyobb csalit: vaniliás Cukk kukorica. Gyerekkorom állandó csalija.

Közben Attila akasztott még egy nagy halat. Talán 7-8kg körül.

A vaniliás kukoricára nekem is jött egy ponty. Görbítette szépen a botot. A spicc remekül követte a hal mozgását. Magabiztosan „táncoltatta” a halat. Kifejezetten élmény volt kézben érezni ezt a rugózást. Nem is volt olyan kicsi 5-6 kiló közötti erős pikkelyes. Csoda, hogy miket művelt ez a kis bot. Még egy nagyobbat is kihúzna, pedig elég filigrán pálca.

Gondoltam, ennek a fele se tréfa, teszek fel egy nagyobb horgot. 14-est 10-esre cseréltem, a csali pedig végig maradt ugyanaz.

Megérkezett Zalán is

Hozott nekünk egy Sporthorgász magazint, amiben az ő írása is benne van. Érdemes elolvasni.

Attila ment üdvözölni. Egy gyors kézfogásra én is hátramentem, de mire visszaértem a stégre, a bojlis boton gyorsvonat kapás volt. Bevágtam, fárasztottam, közben a fiúk is visszaértek a stégre és segítettek meríteni. Ez is kb. 7-8 kilós lehetett.

Visszaengedés után üdvözöltük egymást egy kis halfogó itallal, ami az Unicum nevet viselte. A kávés változat. Bitang jó volt.

Zalán visszament a kocsihoz kipakolni, elintézett pár telefont, mi pedig Attilával felváltva húztuk a pontyokat. Az enyémre 3-4kg átlagsúlyban jöttek, Attila botjára meg 6-10kg között. Soha nem láttam még ilyet. Olyan gyorsan jöttek egymás után ezek a nagy dögök, mintha csak csontival horgásznánk snecire a csatornaparton.

Egy-egy fárasztás közepette hátra-hátra néztünk, hogy hol lehet már Zalán? Eltűnt, mint Demon Hill….Mi meg már lassan el is fáradtunk a sok fárasztásba. Egyszer csak megszólal egy öblös hang hátulról „na akkor kezdődhet a rút kampózás!”

Végülis jobb késő, mint soha.

Zalán a stég széléről lógatott be egy nádbottal, úszós felszereléssel.

Bár bentről, fenékről sűrűn jöttek a halak, az úszó sokáig csak nyugodtan ringatózott a vízen. Bíztam benne, hogy lesz valami, mert a stégek közelében szeretnek megbújni a halak.

Délidő és félidő

Attila hozzákezdett az ebéd készítéséhez. Az előkészületek már tegnap megtörténtek. Egy diszkoszsütőbe kerültek rétegezve a felszeletelt és befűszerezett hozzávalók, amit csak parázsra kell tenni és összesül, mint a sütőben a római tálban. Izgalommal vártuk, hogy vajon tényleg működik-e a dolog és milyen íze lesz.

Dél körül el is készült. A gong megszólálásakor nekem még jött egy ponty a horogra, így lehető legjobban sikerült befejeznem a délelőttös műszakot.

Az ebéd kifejezetten jól sikerült. Abban a környezetben, a jó levegőn, jó társaságban egyszerűen császári lakoma volt. Egy jó vörösbor kellett volna még hozzá, de sajnos mind kocsival jöttünk. Repetáztam még egyet ebből a kulináris élményből, aztán mentünk vissza a második félidőre.

Ebéd után

A szél feltámad jobban, mint addig. A karikás jelző többé már nem volt képes funkcióját betölteni, ezért inkább feszesre húztam a zsinórt és kiengedtem a féket. Majd észreveszem, ha megy a damil.

Attilának változatlanul jöttek a bojlira.

Zalán fogott egy keszeget, amit az erős szél a levegőben magával ragadott és egy ház körüli röppályára állított. Zalán egy reflexmozdulattal a feje fölött elkapta, ezzel véget vetve az ingyen sétarepülésnek.

Attila botot cserélt. Több is volt neki előre felszerelve. Előkerült egy bambusz és egy Hokév Balaton. Ez utóbbival sikerült megfogni az aznapi legnagyobb halat, 11 kilósat. Az küzdött a legharciasabban, de a régi üvegbot tőből hajolva remekül állta a sarat és követte a hal minden kirohanását. Volt egy kis izgalom, hogy meglesz-e vagy sem, de Attila magabiztosan fárasztotta, Zalán pedig egy gyakorlott mozdulattal megszákolta. én pedig igyekeztem dokumentálni mindent.

Visszaengedés után a bambuszra is jött egy kapás, amit Zalán vett észre először, így ő is fáraszthatta ki. Ez kb. fele akkora lehetett, mint az előző, de azért derekasan küzdött ez is. A bambusz annyira szépen hajlott, hogy az orsó fékje talán meg se szólalt. Sajnos ezt nem sikerült olyan jól megörökíteni.

Nagyjából ezek voltak a legizgalmasabb pillanatok. Közben persze ment a beszélgetés, nevetgélés….nagyon jó hangulatban telt a nap, még akkor is, amikor nem volt kapás.

Nagyon jó házigazdánk volt, aki mindenről gondoskodott nekünk. Volt enni-innivaló, csalik, székek, szákok….Még botot is választhattunk volna, ha nem vittünk volna magunkkal. És amellett hogy nagyszerű horgász, rendkívül szerény is és önzetlenül ad át minden infórmációt, amire csak szükség lehet.

Zalán meg igazi mókamesterként dobta fel a hangulatot, remek fotókat készített, nagyszerű nedüt hozott és jó segítség volt a szákolásban.

Számomra megint egy megerősítés volt, hogy sok esetben nem kell ezt a pecát túlbonyolítani. Csak egyszerűen át kell adni magunkat a természetnek és élvezni a napot.

A peca végén, gondoltam, a maradék etetőanyagot beszórom Zalán úszójához. Meglendítem a vödröt és az egész egy helyre megy. Igen ám, csak lendítés közben úgy éreztem ki fog esni a kezemből, ezért jobban rámarkoltam a vederre és ennek az lett a hatása, hogy majdnem minden kaja a mellettem álló Zalánra ment.

Ez a párbeszéd zajlott le?

• Na, beszórhatom ezt is?
• Szórjad!
• Egy – kettőőő – hááááárommmm jajj
• Ehh bászmeg micsinálsz?

Összességében elmondható, hogy kiváló napunk volt. Sok sok hallal, jó idővel, széllel, remek ebéddel és társasággal.