Egy 2015 szeptember eleji horgászatról fogok most írni. A horgászat helyszíne az Őrbottyáni horgásztó. Úgy került a választás erre a tóra, hogy nézegettem a Google térképet, vajon Pest megyében hol lehetnek még ismeretlen tavak, ahol még nem jártam. Az Őrbottyáni horgásztó mellett a térképen utcaképet is lehet nézni és elég hosszasan végig lehet menni a tóparton. A tó és környezete teljesen magával ragadott. Rengeteg fa ad hűsítő árnyékot, a tó mellett jó minőségű földúton lehet haladni, a horgászállásokat a part menti nádasok választják el egymástól. Kifejezetten nyugtató, barátságos tó benyomását keltette. Mondom magamban: na, ez kell nekem. Irány Őrbottyán!

Néhány adat a tóról:

Budapesttől északkeletre található, Veresegyház szomszédságában. A horgásztó egy patak felduzzasztásával keletkezett víztározó. Hosszúkás ÉNy-DK irányban elnyúló, fűzfákkal és nádasokkal szegélyezett víztározóról van szó. Átlagos vízmélysége 1,5-2m körül van, de a gát közelében a régi patakmeder helyén 3m is lehet, a halőr elmondása szerint. A halőrökkel egyébként többször beszéltem telefonon a horgászat előtt és elmondhatom, hogy mindig nagyon segítőkészek voltak.
Régen nagyon sok törpeharcsa volt a tóban, de mondhatni már eltűnt vagy csak kevés van benne. Legalábbis én még nem fogtam.

Érdekes, hogy a legtöbb cikkben azt olvastam: „a helyiektől nagyon sok hasznos információt kaptam”. Én akárkit is kérdeztem, nem sok esély volt bővített mondatra.

• Van kapás?
• Piszkálhatja.
• Mi most a csali?
• Háááát…mikor mi.
• Milyen mély a víz?
• Változó.
• Van benne törpeharcsa?
• Akad.

És ez így ment tovább. Ismerős, ugye? Szóval mondhatni az ismeretlennek vágtam neki.

Fontos még megemlítenem, ha az ember a csomádi oldalt választja, akkor ne várjon míg valaki felengedi a sorompót, mert azt mindenkinek magának kell kinyitnia. Hallottam pár horgásztól, hogy ez megtréfálta őket és fél órát is vártak a sorompó előtt.

Előkészületek

Szokásomhoz híven jó korán felkeltem. Nem kis harcot vívtam a jó meleg paplannal és a puha ággyal, de végül győzött az elszántság.

Már előző nap kikevertem az etetőanyagot, felszereltem a botokat és jó néhány horogelőkét kötöttem előre a biztonság kedvéért, hogy ha beszakadok, akkor gyorsan menjen az újraszerelés… Legalábbis így kellett volna tennem, de nem így történt.

Dolgos hétköznapokban örültem, hogy a botot sikerült felszerelni, de előkék kötésére már nem jutott idő. Pedig milyen hasznos lett volna….Az etetőt is hajnalban kevertem ki.

Általában 3-4 órákat szoktam horgászni, így 2 kiló szilvás etetőanyagot bőven elégnek gondoltam. Mivel korábban törpeharcsák jelenlétéről is hallottam, így nem mertem hallisztes etetőanyagot használni és az élőanyagot is mellőztem. Első lépésként egy konzervkukoricát botmixerrel pépesre turmixoltam és hozzáadtam egy kis CSL szilvás aromát (mert sajnos engem is megfertőzött az a betegség, hogy agyonlocsolgatom, spriccolgatom mindenféle löttyel, sziruppal és dzsúzzal, mint ha nem fogtam volna kamasz koromban egy halat sem a sima natúr etetőkajákkal).

Szóval ehhez az aromás, pépes kukoricához adtam hozzá fokozatosan az etetőkaját. 2 kiló etetőhöz csak kevés plusz víz szükséges a kukoricapépen kívül. A zacskót kibontva egyébként inkább egy édes kukoricás, horgászbolt-illat csapott meg, mint a szilva, de azért a szilva is érezhető volt. Sőt, miután bekevertem, egy fél óra múlva, átható szilvás kukoricaillat volt az egész lakásban.

Az etetőanyag elkészítésének lépései (sajnos a képek csapnivalók).

Gyors reggeli, dupla kávé, pakolás és irány Őrbottyán. Még sötét volt, mikor elindultam és kb. napfelkelte előtt egy kicsivel érkeztem. Az őrbottyáni oldalon parkoltam a gáttól kb. 100 méterre. Csodálkozva néztem körbe, mert sokan voltak már ebben a hajnali időben is. Gondolom az éjszakai pecások. Na sebaj, az a hely, amit előre kiszemeltem a térképen, az szabad volt. Néhány halugrás mutatta, hogy jó helyett választottam. Az első vízfodrozódásnál rögtön átmentem gyerekbe és kapkodva pakoltam ki a kocsiból, hogy minél előbb elkaphassam azt a halat, amit ott ugrál.

Felszerelésem egy 3,9m hosszú teleszkópos úszós bot, egy régi 35-ös orsó, 14-es süllyedő damil, 18-as dobóelőkével és 14-es horogelőkével. Egy 3+2-es wagglert raktam fel fixen, mivel nem túl mély a tó.

A mélységméréshez egy szilikonelőkét tűztem a horogra és csippentettem rá egy sörétólmot. Ez pont lehúzta az úszót, viszont nem repül le a második dobásnál, mint a mélységmérő béka. Kb. 20 méterig lassan mélyül a tó 1,7-1,8 méterig aztán egyenes egészen a régi patakmederig. Maradtam a 20 méteres távolságnál, ahonnan már nem vagy csak csekély mértékben mélyül tovább.

Kezdődhet a peca

Alapozó etetéshez gyúrtam kb. 10 gombócot, aztán repült is utánuk a cájg egy csemegekukoricával a horgon. Kézzel etettem be, nem lett olyan pontos, de mivel a víz lassan sodorta ide-oda az úszót, nem is volt baj, hogy nem egy négyzetméternyi területre ment az etetés. Ha jobban sodródott volna, akkor csúzlival lőttem volna, az pontosabb, és lefektettem volna a horogelőkét a fenékre. Így viszont egy nagyobb területet tudtam meghorgászni. A zsinórklipszet nem akasztottam ki. Egyszer kiakasztottam és azóta nem áll szóba velem Túldobok az etetésen és ráhúzom az úszót. Az, hogy hol van az etetés, arra a vízre vetődő fák árnyékát használom támpontnak, nem színezgetem a damilt.

Kb. negyed órát vártam az első kapásra, ami elég óvatos volt. Gondoltam törpe. Bevágtam, de semmi. Ez még párszor megismétlődött, aztán láttam, hogy hasa van a damilnak, így nyomtam a damilra egy kis süllyesztő spray-t és jobban túldobtam az etetésen, hogy biztosabban süllyedjen, mikor visszafelé tekerem.. Fél óránként újabb 1-2 gombócot dobtam be és pont az egyik ilyen dobásnál elmerült az úszó. Na végre! Bevágás…és igeeen! Ezt az érzést vártam már, úszó eltűnik, bevágás és ránehezedik a súly a botra. Gondoltam ez valami telepített háromnyaras potyka lehet….na mindegy, a lényeg, hogy nem törpeharcsa. Küzdöttünk pár percig, aztán azt vettem észre, hogy nem mozdul, csak a súlyt érzem. Ajjaj, ez nem jó…aztán hírtelen jött egy megkönnyebbülés és horog nélkül kitekertem a szereléket. Vagy valami akadó, vagy elúszott a horoggal. De inkább az előbbire tippelek. Na most lett volna jó, ha kötök előre horogelőkéket otthon. No sebaj, pikk-pakk meglesz az új horog. Persze pont ilyenkor nem sikerül elsőre, a halak meg még ugrálnak is a vízben, hogy bosszantsanak. Bedobtam még pár gombócot, aztán ment utána az úszó. Fél óráig csak nagyon óvatos piszkálások voltak. Aztán a fél óra elteltével eltűnt lassan oldalazva az úszó. Még vártam is 1-2 másodpercet, hogy biztos a víz alatt van-e az úszó és nem csak elképzelem a dolgot, mert annyira szeretném. Bevágtam és megint éreztem a súlyt. Ez is egy kis potyka lehet, gondoltam. Aztán a potyka úgy megiramodott, hogy elment szinte a túlpartig, már alig maradt damil az orsón. Aztán ment jobbra, ment balra, majd megint jobbra megint balra és így elvoltunk egy órán keresztül. A fárasztásról úgy gondoltam a cikk végén írok részletesen, mert az is megér egy misét.

A vége az lett, hogy ez is egy akadóban végezte, annyi különbséggel, hogy az úszó is odaveszett meg a dobóelőke is. A főzsinór úgy megnyúlt, hogy állandóan összepöndörödött, mint egy DNS molekula. Nem tudtam volna bedobni sem, mert rátekeredett volna mindig a spiccre, így nem találtam értelmét újraszerelni. Új damil kellett volna. Szerencsére volt a bottáskámban még egy korábbi csatornahorgászat során felszerelt bolognai bot. Gondoltam ez jó lesz, legalább könnyebben tudom irányítani a halat és talán nem megy akadóba vagy a nádasba. Igen ám, de azzal a kis keszegező pálcikaúszóval csak az orrom elé tudtam dobni. Fel kellett tegyek pár plusz sörétólmot és egy wagglert, hogy el tudjak dobni addig a távig, ahol már be van etetve. Elég furcsán mutatott a waggler azon a boton, de most ez egy kényszermegoldás volt. A fene gondolta volna, hogy itt ekkora bitang jószág fogja megtalálni a csalimat. Kisebb pontyokra, kárászokra számítottam, de leginkább törpeharcsára, így gondoltam elég lesz az az egy matchbot és a 14-es damil. Ráadásul telefonon a halőr azt mondta nincs sok akadó.

Nem kellett sokáig várni az újabb kapásra és ezúttal elsőre sikerült is megakasztanom az áldozatot. Ez is megiramodott és letekert pár méter damilt, de nem volt annyira harcias, mint elődje. Olyan 5 kiló körülire saccoltam. Igyekeztem most minél előbb a felszínre hozni, hogy ne akadjon el semmiben. Pár perc fárasztás után láttam, hogy egy pikkelyes ponttyal állok szemben. Nagyon szép formás halacska volt. Hihetetlen izgalom jött rám, mintha első pontyomat fogtam volna. Izgatott voltam nagyon, hogy „csak le ne akadjon”. Elég sokszor csinált hirtelen mozdulatokat, kitöréseket, de a hajlékony bot és az érzékenyre állított fék jól kiküszöbölték ezeket.

Nem is olyan sokára sikerült megszákolnom. Ugráltam örömömben és alig vártam, hogy megmérjem. Csodálkoztam, hogy csak két kilót mutatott a mérleg. Egy kockatavi 5 kilós ponty elszégyellte volna magát.. Néhány fotó után visszaengedtem és újradobtam.

Mint ha filmszakadás lett volna. Egy mozdítás sem volt már. Próbáltam feljebb és lejjebb is venni az eresztéket, az etetés szélét is meghorgászni vagy új csalit kipróbálni, de semmi. 11 volt már és nagyon sütött a nap. Az árnyék kezdett elvonulni és egyre elviselhetetlenebbé vált a hőség. Úgy döntöttem ennyi elég volt mára és összepakolok. Végülis halat fogtam, a törpeharcsa nem jött, úgyhogy panaszra nincs okom. Oké, nem 10 kilós volt a hal, de úgy örültem neki, mintha annyi lett volna.

Összességében jól szórakoztam és nagyon szép környezetben voltam. Ide még visszatérek, az biztos. Sőt legközelebb majd megpróbálom feederrel meghorgászni a patakmedret, hátha egy-két nagyot is sikerül majd akasztani.

A fárasztó fárasztás

Az biztos, hogy ilyen fárasztásban még nem volt részem. Sajnos még nem sikerült igazán nagy halat fognom, így nem volt jellemző az, hogy a hal messzebbre is eljusson, mint ahova bedobtam a szereléket. Eddig csak akkor szólalt meg nagyrészt a fék, amikor már a partközelben volt a zsákmány. De most…ez a fenevad elindult és mintha nem is akart volna megállni, majdnem a túlpartig elment a gát közelébe. Amikor fölemeltem a botot és láttam, hogy a damil szinte az egész tavat átszelte, akkor úgy nézett ki az egész, mint valami drótkötélpálya, amit kifeszítenek a fürdőzőknek és le lehet csúszni róla. Gondoltam magamba, ezzel elleszek egy darabig. Elkezdtem pumpálni, de nem nagyon jött közelebb. Inkább oldalazott. Nem is nagyon erőltettem, mert vékony volt a zsinór és kicsi volt a horog. Nem ekkora halra készültem. Annyit sikerült elérnem, hogy a távolság nem változott, csak az irány: most már nem a gát irányába ment, hanem balra a szomszéd felé. Hallom ám, hogy pittyeg a kapásjelzője. “Odanézz, b.meg kapás!!!” – hallatszott egy mély, öblös hang kiálltása. Hűha, mondom, na már csak ez hiányzott. Nem csak ezt az ufót, de még a szomszédot is fárasztanom kell…Szerencsére a haverja gyorsabban kapcsolt, hogy ez nem hal, hanem én vagyok, így egy óvatos kitekeréssel sikerült megúsznom, hogy kifogjak még egy szívószálas bordás fenekező szereléket is. A hal meg irányt változtatott, elment megint jobbra, de most a part felé a nádasba. Alig tudtam kiszedni onnan, aztán megint nekiiramodott és elúszott ugyanoda, mint először. Ekkor már 20 perc is eltelhetett és kezdett zsibbadni a karom. Az első 5 percben még lelkes voltam és elképzeltem magam előtt, hogy milyen jó lesz majd a fotón vigyorogni ezzel a hatalmas hallal és, hogy majd feltöltöm a fogási naplóba és hogy ebből aztán milyen jó cikk lesz és elmondhatom, hogy igazán jól sikerült a törpeharcsák szelektálása…ilyen és ehhez hasonló gondolatok cikáztak a fejemben. Aztán a második 5 percben már aggódtam, nehogy leakadjon a szomszédban vagy a nádasban. A következő 5 percben meg már azon gondolkodtam, hogy az odáig rendben van, hogy minden horgász ilyen nagy halról álmodik, de basszus ezt ki is kell szedni valahogy…Mert a horgászvideók azok olyanok, mint a főzőműsorok: „betsszük a tepsit a sűtőbe és máris kész” De hogy az alatt eltelt két óra, arról már nincs szó. A horgászvideókban meg: „nézd Karcsi, kapás…és 10 másodperc múlva már a fotózkodás jön a hallal. amik ráadásul soha de soha nem ugranak ki az ember kezéből. Mint, ha tudnák, hogy filmezik. Szóval ez a fárasztás engem is fáraszt, nem csak a halat. És valamiért volt egy olyan érzésem, hogy hamarosan közönségem is lesz. Jött is egy fazon azzal, hogy „nem zavar ha nézlek?” Nem, mondom. De ez lefordítva annyit jelent, hogy: dehogynem, sétálj odébb haver.

Egy darabig nem szólt semmit, de magamon éreztem a tekintetét és nem kicsit zavart. Pláne, hogy a hal semennyire sem jött közelebb, csak ide-oda cikázott. Jött a következő kérdés „te úszózól?” Mindezt olyan hangsúllyal, mintha valami szörnyű bűnt követtem volna el. Mondtam hogy igen. Mire ő: „Úszóval csak snecizni szoktak.” Hát mondom akkor ez életem snecije lesz, már 20 perce fárasztom, biztos rekordlistás lesz…

Kis csend, majd jön a következő: „hogyhogy csak egy bottal horgászol?” Kérdem én: egy bot nem elég, ha van kapás? Mit csinálnék most a másikkal, miközben ezt a dromedárt fárasztom?

Ez amúr lesz! Szakította meg a társalgást egy idősebb spori.

Érdekes. Ezt szinte minden alkalommal tapasztalom. Ha fárasztok egy halat, jön egy ilyen Jóska bácsi és ha nem jön ki a hal úgy, mint egy gyorsvonat, ahogy ők fárasztják a 35-ös damillal, akkor tuti megállapítja. „ez amúr lesz”. Na mondom magamban, most megszivatom: „háát sűllőzéskor halszeletre ritkán jött még nekem amúr.” Kisebb csönd után: „akkor ez ballin” Igen, így két ll-lel mondta, ballin. Szerencsémre továbbment, de aztán jött a halőr, aki kérte a napijegyet. Fogalmam sem volt, hogy hol van, de még kevésbé arról, hogy melyik kezemmel vegyem elő az engedélyt. Látta a tétovaságot az arcomon, így megnyugtatott, hogy megvárja. Így már két fősre bővült a mozizók száma a hátam mögött. Időnként megállt 1-2 kocogó is meg kutyát sétáltató, de a két fős kemény mag tíz percig rendületlenül ott volt a hátam mögött. A halőr aztán egy idő után megunta és odatette a mellém a hátitáskámat, hogy vegyem ki a napijegyet, mert ő más táskájába nem nyúlkál. Ez mondjuk rendes, sőt kellemes csalódás volt. A kezem már nem is éreztem, de valahogy kikotortam a napijegyet. Az engedély nem ott volt, de a másik fickó a hátam mögül nem volt rest kivenni a horgászdobozomból. Megvolt az ellenőrzés és megfeleződött a közönségem. A halőr elbúcsúzott, hogy jó szórakozást, de ez már minden volt, csak nem szórakozás. Nem láttam a végét ennek a fárasztásnak. Már lassan fél óra eltelt, de az utolsó tíz percben már nagyon lomhának éreztem a halat. Sőt…nem is lomha…ez nem mozdul…leengedtem a botot, a damil ellazult…meghúztam a damilt és éreztem a súlyt. Ez már sajnos nem hal, ez valami tuskó vagy akadó. A hal valószínűleg körbetekerte a damilt valahol és elszakította. Hátranéztem és azt láttam rekordot döntött a nézőközönség száma, mert hirtelen nagyon sok kocogó, biciklis és Pista bácsi állt meg. Mint kiderült a „nézzétek má egy órája fárassza a srác” szlogenre kapták fel a fejüket, amit a mögöttem ülő legkitartóbb néző skandált minden arra járónak. És igen…fárassza….és ha valaki így beszél az nem csak báncsa de még hasogassa is a fülemet. Nem akartam őket azzal elszomorítani, hogy a hal már elment, így egy darabig még fárasztottam a tuskót. Nem tartott szerencsére sokáig a műfárasztás, mert a tömeg feloszlott, a legkitartóbb nézőnek pedig beismertem, hogy ez már nem hal, hanem akadó. Elvágtam a damilt, aztán feltekertem egy fadarabra és elkezdtem húzni, hátha még menthető az úszó…de nem. A dobóelőkénél szakadt el.

A peca után kicsit még sétáltam a parton, hogy legközelebb mi legyen a horgászhelyem. Az egyik helyi öregnek elmeséltem, hogy egy halat majd fél óráig fárasztottam, de valószínűleg egy akadóba beúszott és a hal meg a szerelék odalett. Mit gondoltok mi volt a válasz? „Ez amur vót!” Majd hozzátette: “Elharapta a garatfogával. Én mindig fonott zsinórt használok”. Meg se lepődtem, hogy ez amur vót, de hogy elharapja a damilt…nem is tudom, mi kell ahhoz, hogy egy hal még a garatnál is mélyebbre nyeljen egy horgot…Na mindegy,. így jártam. Nem fogok most 10 kilós ponttyal vigyorogni a fotókon (tulajdonképpen más hallal sem, mert egyedül voltam). És nem fogom azt mondani egy pelletről, hogy ez az, ami minden körülmények között kihúz a szarból. Nem ma leszek teszthorgász sem és nem fogom beletolni a kamerába a pontyot, hogy két méteresnek látszódjon. Így csak egy normál átlaghorgászatról tudok írni cikket, gubancokkal, újraszereléssel és átlagos pontyfogással. Máskor azért jobban utánanézek, mekkora halak is lehetnek egy ismeretlen horgászvízen. Majd legközelebb remélem meg is tudok szákolni egy ilyet.