Karácsonyi történet

Izgatottan ébredt a kis Alex szenteste reggelén. Micsoda képzavar….szenteste reggelén….na mindegy. A legtöbb esetben hosszasan nyújtózkodott a takaró alatt, mire rászánta magát, hogy kimozduljon az ágyból. Különösen hétvégén és ünnepnapokon. Mire kilépett az étkezőbe, addigra már nem volt olyan szép terülj asztalkám, mint fél órával azelőtt. A kifliből már csak 1-2 darab maradt a kosárban, a hidegtálon is csak pár szem szalámi éktelenkedett, és a teáskannában is csak a kihűlt tea utolsó kortya várta, hogy hova fogják kiönteni.

A mai reggel azonban más volt. Alex gyorsan kipattant az ágyból és kérdésekkel árasztotta el a konyhában sürgölődő anyát.

• Mikor jön a Jézuska? Milyen süti lesz ma? Mi lesz az ebéd? Megkóstolhatom a szaloncukrot? Apuval frizbizhetek a kertben?
• Ácsi, ácsi! Még a reggelit sem készítettem el! Mindent a maga idejében! Előbb megreggelizünk, aztán…
• Hát reggelizzünk! – vágott közbe Alex.
• Lesz időnk mindenre, ne kapkodj, ez a nap nem arról szól, hogy rohanunk.
• Hát jó, de hát én már úgy szeretném látni, hogy mi lesz a fa alatt.
• Akkor először is öltözz fel, reggeli után pedig segíthetsz díszíteni.

Na, ez az amihez annyi kedve sem volt, mint a matekházihoz. „Miért nem lehet egy feldíszített műfenyőnk, amit csak felállítunk és kész. Na jó, nincs illata… Na és? Ráteszünk egy olyan wunderbaus izét a kocsi visszapillantójáról és megvan a szag is.”

Ilyen és ehhez hasonló gondolatok jártak a fejében. Reggeli közben megpróbált valami tervet kieszelni. Az egyik, hogy valamilyen módon el kellene elérni, hogy ne ő, hanem a nővére vegyen részt a díszítésben. Ez amúgy is jobban fekszik a lányoknak. Zita pedig már 12 éves nagylány. Igazán neki való feladat. Míg ő maga csak egy kis 9 éves taknyos, aki biztosan elrontana mindent. Akkor meg ugye már jobb, ha nincs láb alatt.

A másik ötlete az volt, hogy ha már részt kell vennie a dekorálásban, akkor miért ne tehetne olyan elemeket a fára, amik neki is tetszenek? Így első körben bepróbálkozott a kisautók felkötésével. Ebbe még talán apa is belement volna, de anyu időnként megjelent az ajtóban, hóna alatt egy tálban kavargatva valami masszát és így szólt:

• Nem, nem!

Ha macthbox nem, hát akkor legyen rockbandás kitűző: AC/DC, Deep Purple, Ramones, Metallica, stb. De anyu jött egy másik tálat kavargatva és közölte:

• Szó se lehet róla!

Majd visszanézett, mint Columbo és hozzátette:

• Ferde!

Alex úgy gondolta, jó úton halad, hogy megússza a díszítést, de most bedobta a jolly jokert: wobblereket, műlegyeket és villantókat rakott fel. De ez már a nővérének se tetszett, akinek nyavajgása úgy csalogatta be anyut (most épp egy nokedliszaggatóval a kezében) mint ahogy a lámpa fénye a moszkítókat.

• Na, ezt ne! Tudod mit, fiam? Menjetek el apával sétálni valahová.
• Elmehetünk a tóhoz?
• El, de csak séta. Semmi peca! Nehogy aztán megfázz nekem!
• Á, eszembe se jutott, de tényleg! Viszont a kacsáknak vinnék egy kis ennivalót, azt lehet?
• Adok egy zacskóval, de aztán délre legyetek itt.
• Ó, anyu úgy imádlak!

Az örömteli pillanatokat azonban egy duzzogó hang szakította félbe:

• Hé és én meg egyedül díszítek?- kiálltott fel Zita, majd igazságérzetének csorbítását érezve hozzátette – Alex is csinálhatna valamit!
• Majd ő pakol el az asztalról. – mondta mosolyogva anyu.

Ez így egy igazi patthelyzet, gondolta Alex. Pakolásról nem volt szó….de a séta vonzóbb. Pláne a kacsaetetés.

Vidéken lakó nénikéjétől szoktak kapni néhány kiló eleséget, ami pont olyan, mint amit a tóparton lehet venni automatából. Ott 200 forint egy marék. Tiszta rablás. De így, hogy visznek egy zacskóval, így sokkal élvezetesebb.

Elindultak hát a tóhoz. Kis tavacska volt, kb. akkora mint két focipálya. Városi környezetben panelházak között egy igazi kis drágakőként virított a csillogó víztükör az őt szorosan körbeölelő zöld park közepén. Kerítés vette körül a partot. Sok és sokféle ember sétálta körbe. Fiatal andalgó párok, idősebbek kézenfogva, tini suhancok görkorival, elfoglalt üzletemberek telefonálva, hippik-punkok-rockerek, kocogók meg kacagók és még sokan mások. Alex is nagyon szerette a helyet és gyakran ábrándozott arról, hogy egyszer majd a kerítésen belülre mehet és horgászhat. A séták alkalmával alaposan kifigyelte a jónak tűnő helyeket és azt is, hogy ki merre dob, milyen felszereléssel.

A mai nap meglehetősen sok embert kicsalt a tó, pedig azt gondolhatnánk, ilyenkor mindenki otthon idegeskedik, mert szétrepedt a bejgli. Ugyanakkor az is hozzá tartozott az igazsághoz, hogy nagyon jó idő volt. A nap sütött, felhő sehol se volt az égen és a kabátot is ki lehetett gombolni. Mintha már a tavasz kezdődne, pedig a tél még meg se mutatta igazi arcát.

• Jó, hogy eljöttünk, kár lett volna kihagyni ezt az élményt. – lelkendezett Alex.
• Bizony, télen ez ritka jelenség. – helyeselt apa, majd hirtelen jobbra mutatott: – nézd ott a kacsák megbújtak a nádasban, menjünk oda.

Néhány lépés után már a kerítésre könyökölve dobálták az eleséget. Először a víz felé, hogy kijjebb csalják a szárnyas bandát, majd egyre közelebb a parthoz. A kacsák el is kezdtek úszni, amerre pottyant a táp, viszont nagy meglepetésükre konkurenciájuk akadt. A potyogó szemekre nagy cuppanással rontottak rá kisebb-nagyobb pikkelyesek. A napsütés hatására feljöttek a melegebb vízréteghez egy kicsit portyázni, a lehulló szemeket pedig igyekztek még a kacsák előtt megszerezni. Apa és fia egymásra néztek és mindkettőjük arcán megjelent az a gondolat: „mi lenne, ha….”

• Te is arra gondolsz, amire én? – kérdezte titokzatosan Alex.
• Eszedbe ne jusson! – intette le apa, pedig ő is szívesen rápróbálna a halakra.
• De csak tíz perc séta. Felkapjuk a cuccot, idejövönk, belógatunk és délre otthon leszünk.
• De ha most hazamegyünk és meglátnak, akkor tudod mi lesz? „Á, máris megjöttetek, akkor még tudtok segíteni a takarításban”. Csak tudnám miért. Pár napja volt porszívózás, felmosás, fürdő-wc tisztítás…. Jézuska jön, nem az ÁNTSZ.
• Akkor mit tegyünk?
• Szerintem előbb nézzünk körül és kérdezzük meg, hogy egyáltalán lehet-e peccantani.
• Nem lehet! – szólt közbe a kerítésen belülről egy idősebb, kalapos úr, majd folytatta – Csak tagoknak engedélyezett ma. Napijegy kiadás nincs.
• Ó, de kár…szontyolodtak el mind a ketten.
• De ha van ismerősük esetleg, aki tag, ő hozhat magával vendéghorgászt. Sajnos én épp megyek haza, de gondolják végig….Van ismerős?
• Nincs. – mondta lehajtott fejjel Alex.
• Hát akkor majd lesz! Gyere fiam, ideje havekodni egyet! – lelkendezett apa.

Elindult hát a két fadíszítő-kerülő bajnok, hogy ismerőst szerezzen. Hamarosan két férfit láttak meg az egyik stégnél. Furcsa öltözetük már messziről feltűnést keltett. Suhogós, azúrkék színben rikító nadrágjuk és dzsogingjuk ezüst csíkokkal, amik olyan fényesek voltak, mint a frissen készült villantó. Erre szürke kezeslábast húztak, amin mindenféle festékfotok tömkelege alkotott valami modern absztrakt képet, ami ha nem a gatyán lenne, akkor talán valami műkedvelő milliókat is fizetne érte. Cipőjük a Napnál is rikítóbb sárga tornacipő. És mindkettőnek dús abjusza volt. A fiúk belehallgattak kicsit a beszélgetésükbe:

• És akkor jött ide az a kis mitugrász, hogy ez az ő helye, mert eteti. Mondom neki, jobb ha behúzod fülde-farkad. Erre ő mondja, hogy rámküldi a gorilláit. Meg is jelent 4 benga állatt. Az egyiknek egy gyomrost adtam, a másiknak orrát törtem, a többi kettő meg úgy elpucolt, mint a sicc.

A fiúk csak csendben hallgatták a két bajuszost, majd megállapították, hogy ennél a stégnél nem biztos, hogy jó lesz a kapás. Mentek tovább.

Látják ám, hogy egy másik stégen valamiféle vásár van. Ki van pakolva mindenféle tégely, meg zacskó, meg vödrök, orsók, botok…Alex fel is kiálltott, hogy „milyen jó, valaki idehozta a boltot, tudunk venni csalit.” Ám az úriember, aki épp horgot kötözgetett, összevonta szemöldökét és így szólt:

• itt nem eladó semmi, fiatalember. Csa lejöttem egy random rapid pecára method feederrel és kísérletezek, melyik wafters vagy pop jön be a rigre, pellettel kombinálva egy kis boosterrel dippelve.
• Hogy micsoda? Apu, mit beszél a bácsi?
• Nem egészen értem, de úgy néz ki, hogy ez mégsem bolt.
• Oh, de kár. És tessék mondani, melyik csali vált be eddig?
• Hát van ez a flou wafters strawberry masterbait, ezt most nagyon eszik. – javasolta a horgász.

Alexnek felcsillant a szeme:

• Apu vegyünk ilyet!
• Biztos, hogy nem! Hát én ezt nem tudom kimondani… Hát mit képzelnek ezek a csaligyártók, ehhez már külön nyelvvizsga kell, hogy tudjak kérni egy csalit magamnak! „szumó bakker trógeri maszturbét csali”, na persze. Itt a kacsaeledel. Menjünk tovább.

Már csak három olyan stég volt, ahová nem néztek be és egyre fogyott a remény arra, hogy ezen a szép napon horgászat legyen. A következő helyen megint csak ketten voltak. Öt bitang erős teleszkópos bot már a szélrózsa minden irányába be volt dobva és az egyik nagy darab fickó épp készült besuhintani a hatodikat. Az etetőkosár akkora volt, mint egy bowlinggolyó. Meg volt töltve mindenfélével. Három horog himbálózott körülötte, amik akkorák voltak, mint amikre a nagyi szokta a kolbászt lógatni a kamrában. Ezen is lógott valami kolbász-szerű, de jobban megnézve, pva hálóba töltött bojlik voltak benne. A bot lendült és a túlsó oldali nádas előtt csobbant a bomba. Nem messze a becsapódástól békésen horgászott egy fiatalember, aki illedelmesen megkérte az ogrét, dobjon egy újat, mert túl közel van az ő felszereléséhez. Meg is jött a válasz:

• Még mit nem, dobj újat te, különben szétrúgom a töködet, te kis pöcs!
• Felettéb durva is antiszociális. – idézett kedvenc filmjéből Alex.

Apja reagált is rá:

• Újabb paciens a diliházba.

Továbbmentek az utolsó horgászálláshoz, az utolsó reményhez, mely eldugottan állt egy pici kis öbölben. Ez volt a legkisebb stég. Ketten csak szűkösen fértek el rajta. Jobbról is, balról is nádfal nyúlt be a a parttal merőlegesem, maguk között kialakítva egy kb. 10-15m széles kis folyosót. Itt általában gyerekek szoktak tavassszal naphalra horgászni, mert a tó többi részéhez képest sekélyebb a víz a maga 2-3m-es méylségével. Ide jönnek legelőször melegedni az ébredező pikkelyesek. Télen viszont nem terem sok babér, mert olyankor beljebb gyűlnek össze a halak a legmélyebb gödörben, 6-8m mélyen. Csodálkoztak is, hogy van itt valaki. Az a valaki egész más volt, mint akikkel eddig találkoztak. Megjelenése kultúrált volt, normálisan öltözött. Fején simlis sapka, egy mini kézműves úszó formájú kitűzővel. Nem volt nagy darab fickó, de azért látszott rajta, hogy igencsak nagy barátságban lehet a kulináris élvezetekkel. Napszemüveget viselt és várakozás közben valami kellemes illatú szivart pöfékelt. A padon mellette csak egy darab üveges kukorica volt felbontva. Horgászbotja valami régi, de felújított üvegbot, ami egy gombászkosárhoz volt támasztva. A bot végéről lankásan pöndörödott a víz irányába a zsinór. Alex követte a damil útját szemével és hamarosan meg is pillantotta az úszót, amely pontosan ugyanúgy nézett ki, mint amit Tutajos használt a Tüskevár című klasszikus filmben.

Bár sosem látták errefelé ezt az urat, mindkettejük rokonszevét elnyerte. Köszöntek hát neki:

• Jó napot kívánunk! Szép időnk van, igaz? – mondták sznte egyszerre apa és fia.
• Jó napot! Rútul kíváló a kampozásra!
• A fiam és én erre jártunk és gondoltuk, ha már ilyen szép idő van, lenézünk.
• Ja
• Csak sajnos azt mondták, nincs ma napijegyes horgászat
• Ja.
• Meg azt is mondták, hogy a tagok horgászhatnak és ők hozhatnak magukkal vendéget.
• Ja
• Ha nem vagyunk nagyon tolakodóak, akkor szeretnénk megkérdezni, hogy csatlakozhatunk-e önhöz?
• Hát figyeld, elférünk itt, gyertek be, nyitom a kaput. Gyertek bátran. Azt a szatyrot csak dobd arrébb, az a Gyuláé, nah…így ni.
• Köszönjük szépen. Alex vagyok, ő pedig itt az apukám.
• Én meg Zakariás vagyok.
• Eddig mindenféle furcsa és nem szimpatikus emberrel találkoztunk.
• Bászmeg….Na de hol a kampóbot?
• Még vissza kell menni érte. – mondta apuka, és már sietve rohant is elfele.
• Hagyjad csak, van itt egy spiccbot, ha jó lesz. Ez a haveromé, a Gyuláé. Ő is itt horgászott, csak aztán hívta a felesége és rápirított, hogy menjen fát díszíteni. Úgy sietett, hogy itthagyta mindenét.
• „Shakespeare Alpha” 4m-es. Nahát, pont ilyennel horgásztam gyerekkoromban! – kiálltott fel apa. – De ez olyan, mintha új lenne. Sehol egy karc és ráadásul még rézkupakja is van.
• Mert megmángorolta Misi bácsi! Pecadoki botmester és tűzoltó. Gyula egyszer megemlítette neki, hogy szeretne kishalazni spiccbottal és majd vesz a boltba valami Carp Whip super zoom vagy micsodát…Mondta neki Misi bácsi, hogy rendes bottal spiccbotozzál, ne valami lószarral. Vársz két hetet, lesz olyan botod, hogy mindenki megirígyli”. Hát ez az.
• És mi van, ha pontyot fogunk vele? – aggódott Alex
• Mi lenne, hát kiröptetjük.
• Bírni fogja a fárasztást?
• Persze. Az egyik haverom a Császár Attila 16 kilós pontyot fogott egy 5m-es Eurohold spiccbottal. Ráadásul kétszer is….
• Akkor oké. – nyugodott meg Alex és elmesélte Zaki bácsinak, mit láttak a kacsaetetés közben.

Zaki megmutatta, hogy egy Hokév Universal bottal horgászik, amit Zsámbékon újított fel Charles Bronson alteregója. Az orsó is különleges volt. Egy börzén szerezte. Egyedi készítés volt. Olyan volt, mint egy régi tároló orsó, de annál sokkal szebb volt, csillogóbb és modernebb.  Mindkét irányban úgy pörgött, mintha sose akarna megállni. „Boss King Centrepin” ez volt cirkalmas betűkkel rágravírozva. Alexet lenyűgözte az a forgó csoda. Zaki bácsi megjegyezte:

• Remek darab a Boss King! Sebes, mint a babos fing!
• Pöpec, Zaki ez az orsó, nem csak úgy falrahányt borsó. – folytatta Alex.
• Kampózzunk hát együtt Alex, dobd a cájgot, lássuk mi lesz!

Apa fontoskodóan megköszörülte torkát és így szólt:

• Igazán nem akarok beleszólni ebbe a magas röptű beszélgetésbe, de hogy fogod azt a kacsatápot horogra tűzni?
• Gyula doboza tele van minden lószarral, nézd meg, hátha találsz valamit. Ha nem, akkor majd odamángoroljuk valahogy a horogra. Mármint a tápot, nem a dobozt.

Alex kinyitott a nagy méretű ládikót és tényleg volt benne minden, ami egy pecához kell. Vagyis: ami sok pecához kell… Akárki is ez a Gyula, felkészült mindenre. Csak milyen rossz lehet neki ezt a sokmindent cipelni…

Keresgélés közben talált egy pelletgyűrű csomagot.

• Ez az, ez kell nekem! Zaki bácsi, nem próbálja ki?
• Én reggel feltettem egy kukoricát. Ha itt a hal, akkor jönni fog.
• Oké.

A kacsaeledel egy kicsi henger volt. Olyasmi, mint amit drága pénzért kukoricacsíra-pelletként árulnak, csak annál sokkal kisebb A pelletgyűrűbe bele lehetett tuszkolni 6 darabot, amit aztán rátűzött a horogra. A gyűrűbe szorult kis hengerek úgy néztek ki, mint amikor félbevágnak egy kábelt és látszik a belsejében a sok kis drót egymás mellett.

Alex bedobta az úszót és utána szórt egy marékkal. Pár perc múlva újra dobott és még egy marékkal szórt az úszó után, ami hirtelen eltűnt. Először azt gondolta Alex, hogy eltalálta az úszót és attól merült el. Ám az úszó nem nagyon akart feljönni és a damil is elindult a tó közepe felé. Alex bevágott és a bot C betűt fomálva hajlott a mederfenék irányába. Alex felkiálltott:

• Vááá, egy ponty!
• Fáraszd ki, fáraszd ki! – szurkolt és ugrált apa a kerítés mögött.
• Nocsak – Emelte meg 2 miliméternyit a szemöldökét Zaki bácsi nagy izgalmában. Pulzusa felszökött 43-ra.

Alexnek eszébe jutott, hogy egyszer valami Bodorcompó oldalon olvasott egy cikket a Spiccbotos horgászatról és abban írtak arról, hogy kell fárasztani. Nem emlékezett mindenre, de arra igen, hogy meg kell próbálni, hogy a bot és a zsinór kb. derékszöget zárjon be és hogy nem kell erőltetni, felfelé húzni, rángatni a halat, hanem úgymond menni kell utána. Ha felülről néztük volna a fárasztást, akkor úgy nézett volna ki, mintha Alex a bottal tiktakk órásat játszott volna, mert egyszer erre, máskor arra mutatott a spicc. A bot vége időnként bele-belelógott a vízbe, de a hal egyre jobban jött felfelé.  Amikor már lassan az úszó is kezdett látszódni, akkor már majdnem a parttal párhuzamosan tartotta a botot és oldalirányba húzta kifelé a halat. Zaki bácsi bácsi lassan felállt, a merítőért nyúlt és rutinos mozdulattal megszákolta a halat.

• ááááhhh, megvan! – sóhajtott fel elégedetten, majd több irányból fotózni kezdte a zsákmányt.

Hogy még jobb legyen a kép, a hatás kedvéért mindenfélét is a hal közelébe tett: botot, aztán az úszót, a kacsatápot, színes falevelet, szívart egy unicumos pohárral és a végén még egy rose bort is egy „Borban fürdik a hal” könyvet támasztva mellé.

• Ha át tetszik ezeket a képeket küldeni, csináltatunk belőle falinaptárt. – mosolygott Alex, majd kérte, hogy engedjék vissza a halat.
• Nem kell a bejgli mellé halászlének? – kérdezte Zaki bácsi.
• Nem is rossz ötlet! – csillant fel apa szeme.
• És szerinted anyu mit szól, mikor nekiállunk ezt a pontyot a konyhában puculni?

Apa elgondolkodott. Fancsali képet vágva gyorsan lepergett előtte a jelenet, vajon mit szólna a szerteszéjjel szálló pikkelyek látványához anya…Végül így szólt.

• Dobd vissza gyorsan azt a halat!

A hal úszott tovább. De előtte lemérték, hogy 3,2kg volt. Zaki bácsi odaadta a rose bort, megköszönve a jó társaságot. Alex pedig otthagyta a csodacsalit.

Gyula is visszatért nem sokkal azután, hogy elmentek a váratlan vendégek.

• Na, vót valami?
• Semmi különös, mosolygott Zaki.

Úgy gondolta, ezt a sztorit úgysem hinné el. De majd otthon elmeséli az Öregeknek.