Spiccbotos horgászat

A spiccbotos horgászat hallatán első alkalomra mindig a gyerekkori horgászat jut eszembe. Legtöbben ezzel a módszerrel ismerkedtünk meg először. Van aki horgászbottal, van aki bambusszal, van aki mogyorófa-vesszővel…A horgászok többsége hamar leteszi egy ezt a csodás fegyvert és átpártolnak más módszerekhez. Gondolhatnánk azt is, hogy a spiccbotot a gyerekeken kívül 3 féle ember használja: versenyzők snecifogásra. a süllők szerelmesei csalihal fogásra, illetve van aki begumizza és pontyhorgászatra használja. Ennél azonban jóval sokrétűbb ennek használhatósága.

Én gyerekkoromban egy 3m-es bottal fogtam kárászokat és nagyon szerettem azt a fajta pörgős pecát. Később a horgászújságok nyomására beszereztem egy 6 méterest és begumiztam. Fogtam vele pontyot is. Aztán egyszer egy véletlen folyamán eltörött a spicce és azóta nem vettem újat és nem is próbálkoztam megjavíttatni. Sokszor gondoltam rá, hogy milyen jó is volt spiccbottal horgászni és hogy mennyire hiányzik, de mindig elvetettem az ötletet, hogy új botot vegyek. Mire tudnám használni? – merült fel bennem az állandó kérdés. Válasz pedig nem jött. Idén azonban jobban végiggondoltam a lehetőségeket és rájöttem, hogy a spiccbotban igenis sok a lehetőség.

Miért jó?

A spiccbot egyik nagy előnye, hogy gyors pecát tesz lehetővé. A másik és talán fontosabb előnye, hogy sokkal finomabban, érzékenyebben tudjuk a szerléket összeállítani és így a csalinkat felkínálni, mint egy feeder, match vagy akár egy pickerbottal. Szélcsendes időben szinte miniatűr úszóval, pici ólmokkal és horoggal, vékony zsinórral a természetesség határát súrolva tudjuk a pár szem csontit vízbe juttatni. Így az óvatos halakat is nagyobb eséllyel tudjuk kapásra bírni (pl. télen bodorkát).

Ha fejben végigpörgetem azokat a helyszíneket, ahol horgászni szoktam, akkor arra döbbenek rá, hogy szinte mindenhol tudok olyan helyet, ahol nem kell 10 méternél messzebbre dobni a halfogáshoz. Vagyis szinte mindenhol tudnék használni egy 6-7m-es spiccbotot. Ha pedig azt vesszem figyelembe, hogy egy átlag horgász milyen méretű halakat tud zsákmányolni, akkor azt mondom, hogy azt a nagyságot (mondjuk 3 kilóig) egy gumizatlan spiccbottal ügyesen fárasztva bármikor ki tudjuk fogni. Tovább folytatva a gondolatmenetet: ha nem célom a moby dick megfogása és ha figyelembe veszem, hogy a sok szép keszegféle súlya, ami hazánkban fogható, nem haladja meg a 3-4 kg-ot, akkor azt is mondhatom, hogy spiccbottal igen szép fogásokra tehetünk szert olyan halfajoknál, ahol pl. egy-két kilós súly a maga nemében már páratlannak minősül (pl. bodorka, vörösszárnyú, sügér, kárász, compó, stb.). Ezek után bátran merem állítani, hogy a spiccbot egy univerzális, sokoldalú horgászeszköz, amivel bárhol-bármikor foghatunk szép halakat.

Az mellet, hogy ilyen jól alkalmazható sok területen, rendkívül egyszerű is. Még egyszerűbb, mint a ma oly divatos method feeder. Csak feltekerjük a szereléket egy létrára, amit a tóparton ráakasztunk a spiccre és már kész is. Egy esős, borongós napon egy szezonra elegendő szereléket készíthetünk.

Spiccbot vásárlása

Elhatároztam, hogy beruházok egy botra, na de a nagy kérdés, hogy milyenbe. Írhatnám azt a sablonos szöveget, hogy „manapság már nagyon sokféle bot közül választhat a horgász”. De ez nem így van. Elég gyér a választék, főleg a hosszabb botoknál, mert ott fontos, hogy könnyű légyen és jó leegyen a súlyelosztása. Egy 3-4m-es spiccbot egy kevésbé jó minőségű anyagból is kezes lehet, de egy 6-7m-esnél már igencsak megterhelő lehet a kezünknek és testünknek. Az olcsó botokat nem érdemes megvenni, a könnyű viszont nagyon drága. Nagyon kevés az olyan bot, ami kellemes horgászatot nyújt és még kifizethető egy átlagpecás számára. Meghökkentő, hogy a jobb minőségű darabok akár 40-50 ezer forintba is kerülhetnek, de a használható is 15-nél kezdődik. Ennyit pedig nem adnék egy spiccbotért, mert tudat alatt ott motoszkál a fejemben, hogy ez egy gyerek horgászeszköz. Egy gyerekpeca pedig max 5 ezer. De ha alaposabban végiggondolom és számolgatok…Egy használható feeder vagy matchbot orsóval együtt 20, de inkább 30 ezer. A spiccbothoz orsó nem kell, tehát arra legalább nem kell költeni. Visszatérve a feeder vagy matchbotos technikához: kell még damil, legalább 300m, ami kb. plusz 3000, ha pótdobot is feltöltünk, akkor 6000. Kellenek aprócikkek, etetőkosarak, amik szintén nem olcsók, tehát az minimum még 6000. Tehát mire összejön egy olyan felszerelés, amivel eredményes lehetek több alkalommal is, az kb. 40 ezer forint. Akkor már ugyanott vagyok, mint egy jobb spiccbotnál, aminek jóval kisebb eszközigénye van. Egy 150m-es damil elég egy vagy akár két évre, míg más technikáknál azért egy szezon alatt elhasználódhat. A damilon kívül meg elég pár db úszó, egy ólomkészlet és horog. Mindez még max 5000. Hosszabb távon a spiccbotozás még gazdaságosabb is. Ami miatt mégis olyan érzésem van spiccbot vásárlásakor, mint ha a fogamat húznák, az az, hogy egyszerre keletkezik egy nagyobb kiadás, míg más módszerek esetében ritka, hogy minden azonnal megveszünk. Előbb ismerkedünk a technikával és megvesszük a botot, de kezdetben jó lesz rá a régi orsó, amit csak akkor cserélünk le, ha már belejöttünk.

Azt tanácsolom tehát, hogy aki spiccbotozásra szánja rá magát, annak nem árt, ha pár hétig-hónapig gyűjt egy jobb bot vásárlására. Valószínűleg, ha eddig várt vele, akkor nem kell kapkodni, sietni és bőven belefér, ha csak később lesz meg a pálca. Az viszont olyan lesz, amivel kézben tartva kényelmesen végig tud horgászni egy fél napot.

A választásnál néhány szempontra még felhívnám a figyelmet.

  • ne ragadjon el a hév a döntéshozásnál. Mindig legyünk megfontoltak. Értem ezalatt azt, hogy:
    • ne akarjunk azonnal botot venni, ha tudjuk, hogy csak egy hónap múlva jut lehetőség a horgászatra
    • fogjuk kézbe a botot, ha van rá lehetőség
    • ne akarjunk követni olyan hóbortokat, mint a begumizás. Használjuk először rendeltetésszerűen a botot. Később még mindig csonkíthatjuk, ha úgy érezzük szükség van rá. De visszarakni egy levágott tagot, már biztos nem tudunk. A gumizásnál akár egy métert is rövidülhet a bot, ami már lehet nem lesz elég.
    • na akarjunk 7-8-9m-es botokat csak azért, mert sok cikkben ilyen hosszal horgásznak. A legtöbb esetben elég egy 5-6 méteres bot is. Minél hosszabb egy bot, annál nehezebb bánni vele és annál nagyobb az esély, hogy eltörik valahol. És nem kell ahhoz ügyetlennek lenni, elég ha csak nincs szerencséd aznap. Ráadásul azt vettem észre, hogy 6 és 7 méter között nagy az ugrás. Az a bot, ami 6 méteres hosszban még kezes, 7 méteresen már lógós, lassú és fejnehéz. Arról nem is beszélve, hogy árban is ugrunk egy nagyot.
  • Válasszunk olyan botot, ami már régebb óta van a piacon vagy több helyen lehet kapni és így biztosabb az utánpótlás, ha pl. valami miatt új spicctag kell.  Ettől függetlenül kinézhetünk valami egyedi darabot is, csak ha valami gond lesz vele, akkor ne csodálkozzunk, ha macerás lesz a szerviz vagy a pótlás.

Gumival vagy anélkül?

Úgy vettem észre ez az a kérdés, amit szinte bármikor be lehet dobni egy forumba, ha fel akarjuk kavarni az állóvizet. Mindig lesznek, akik érvelnek ellene vagy épp mellette.

Előnyei:

  • Korrigálhatja ügyetlen fárasztási mozdulatainkat. Gumi nélkül jobban oda kell figyelni a fárasztás technikájára
  • Magabiztosságot adhat
  • Elvileg nagyobb halat is meg lehet akasztani. Hogy pontosan mekkorát, arra nem lehet egzakt választ adni.

Hátrányai (vagy inkább ellenérvei)

  • rövidül a bot
  • rövidül a damilhossz is: ha begumizzuk a botot, akkor rövidebb hosszúságú szereléket kell készíteni. Amennyiben ugyanakkora a damilhossz, mint a bot, akkor gyakorlatilag egy egyenlő szárú háromszöget kapunk. Fárasztáskor ennek a háromszögnek az egyik oldala megnő a gumi nyúlásával és így nem fogjuk tudni elérni a halat a merítővel
  • Szükségtelen. A spiccbotokat nem nagyhalas pecára tervezték. Az a nagyságú hal, ami keszegezés közben beugorhat (pl 1-2 kilós ponty), az simán kifogható gumi nélküli bottal, csak jobban oda kell figyelni fárasztáskor.
  • Azt a halat, amit ügyes technikával nem tudnék megfogni gumi nélkül, azt valószínűleg gumival sem tudnám megfogni. A zsinór vagy a horog nem bírná, ha jól állítottuk össze a felszerelést. Különben egy vastag damillal a botunk törne és azt nem szeretnénk.

Az utolsó érvvel át is eveztem egy másik témára, a felszerelés összeállítására. Elsődleges cél tehát, hogy meglepetésvendég esetén a damil szakadjon és ne a bot törjön. Ezért 14-es főzsinórnál és 12-es előkénél vastagabbat nem ajánlanék. A 12-10 arány még jobb.

Milyen úszót?

Ami az úszót illeti, népszerűbbek a két ponton rögzíthető úszók. Valószínűleg azért, mert ellentétben a matchbotos módszernél, itt az úszó és spicc közötti damil rész a levegőben van. Így jobban irányítható, visszatartható az úszó, mint az egypontos úszóknál, ahol az úszó a vízfelszín alatt találkozik a zsinórral. Ennek ellenére csendes állóvizeken a pálcika úszók vagy kicsi kristálywagglerek is jól használhatók. Szeles időben meg még előnyös is lehet.

A különböző úszófajtákról és a szerelékekről egy későbbi cikkben lesz szó.

Tűspicc vagy csőspicc?

A tűspicc érzékenyebb, finomabb horgászatra alkalmas. Ha célhalaink kisebb keszegek, akkor a tűspicces bottal használhatunk 10-esnél vékonyabb damilt is és pici horgokat anélkül, hogy szakítanánk vagy a puhább szájú halakból kitépnénk a horgot. A csőspicc merevebb, ezért nagyobb testű keszegeknél, kárászoknál, netán pontyoknál biztosabb akadást eredményez.

Rögzítés spiccre

Kötözni is lehet az olyan botokra, aminek a végén van egy kis karika. Ahol nincs, arra a célra a boltokban lehet kapni kifejezetten spiccbothoz való gyorskapcsot, ami sokkal kényelmesebb, ha valami oknál fogva cserélni kell a szereléket. Ezt a kapcsot úgy kell felrakni, hogy bekenjük a spicc végét pillanatragasztóval, majd ráhúzzuk a kapcsot. Fontos a megfelelő átmérő megválasztása, hogy kellően szoros legyen ragasztó nélkül is.

Rögzítés létrára

Tapasztalt horgászok számára furcsa lehet, hogy erről is említést teszek, de megpróbálok minden olyan nehézséget összeszedni, amivel egy kezdő találkozhat és csak saját balszerencséje folyamán szerezhetne tapasztalatot. Pl. a létrára rögzítés azért fontos, mert én már jártam úgy, hogy a tóparton nem tudtam kibogozni az előre elkészített szereléket. Ahogy tekertem le a létráról, már összeakadtak a szálak. Ha már kész a szerelék, akkor úgy érdemes feltekerni, hogy a horgot akasszuk be először, aztán lassan, nem túl feszesen kezdjük el tekerni úgy, hogy a damilmenetek a létrán egymás mellett legyenek. Fontos szempont még, hogy az úszó legyen kisebb, mint a létra.

Szerelék elkészítése

Tartsunk be egy sorrendet: 1.úszó, 2. csúszó ólom (ha szükséges), 3 sörétólmok, 4 forgó, 5. horog.

Régen nekem könnyű dolgom volt, mert volt egy hosszúkás szobám, ahol mindig kihúztam a botot és hozzá tudtam mérni a damilhosszt. Ma nincs így. Amikor készítem a cájgot, akkor azt úgy csinálom, hogy kb. 1-1,5m-esre elkészítem a szereléket, de úgy, hogy a zsinórdobról még nem vágom el a damilt. Beakasztom a horgot a létrába, majd elkezdem tekerni. Közben vagy számolom, hogy hány tekerés kell a kívánt hosszig vagy mindig ugyanolyan hosszúságú damilrészt tekerek fel. Ha megvan a kívánt hossz, akkor kötök egy kis végfület és azt is beakasztom a létrába (vagy ha nem tudom beakasztani, akkor egy kis ragasztószalaggal a létra oldalához). A hossz nálam nem egyezik meg a bot hosszával. Egy kicsit számolva azzal, hogy hajlik a bot, kb. a bothossz tizedével csökkentem a zsinórrészt. Ha meg kishalról van szó, akkor röptetéskor is kényelmesebb ez a hossz.

Szerelék felrakása a botra

Régen azt csináltam, hogy beakasztottam vagy felkötöttem a spiccre, húztam kifelé a tagokat, a létra meg hol a levegőben, hol a földön pörgött, bukfencezett. Néha elakadt, néha faágat fogtam vele, szóval nem volt az igazi. Ma már úgy csinálom, hogy a spiccrögzítés után vagy belerakom egy bottartóba vagy a lábam közé fogom a botot úgy, hogy felfelé álljon. Húzom ki egyik kezemmel a tagokat, míg a másikkal lassan pörgetem le a létráról a zsineget.

Ereszték beállítása

Az ereszték beállításnál az a gond, hogy 3 kéz kéne: egyik, ami a botot fogja, a másik a damilt, a harmadik meg az úszót. Tehát a botot kéne valahogy fixálni. Ha mélyebb részt horgászunk, akkor nem javaslom azt, amit én csináltam gyerekkoromban, hogy lettem a botot a földre. Célszerűbb venni egy olyan bottartót, aminek két ága van: kampós és villás, mert így a botot le tudjuk tenni a talajjal vízszintes helyzetbe és a szabad kezeinkkel be tudjuk állítani a mélységet. Persze nem mindig van hely, hogy lefektessünk egy hosszabb botot, ezért az is lehet egy megoldás, ha a botot a lábunk közé fogjuk és az egyik tagot (markolat utánit) betoljuk. Így hosszabb eresztéket is be tudunk állítani, mint amire nyújtózkodva képesek lennénk.

Fárasztás

A lényegi különbség a többi technikához képest, hogy itt a bot rugalmasságán kívül semmi nem segít a fárasztásban, itt nincs fék, orsó, gumi…

A nagy halak fárasztásának fontos része, hogy nem szabad hagyni lendületet venni, különben nehezen állítható meg. A botot terheljük, ne a zsinórt. Itt kell megemlíteni, hogy a zsinórvastagság megválasztása nagyon is fontos, mert ha egy vastagabb damilnál a bot lesz az, ami enged, az kellemetlen.

Arra kell törekedni hogy 90 fok környéki szöget zárjon be a hallal… (nagyobbat ne, mert az töréshez vezet… ) Így tud dolgozni, hajlani a bot. Ha egy nagyobb hal kirohanásánál megijed az ember és a húzás irányába engedi a botot, akkor az párhuzamos lesz a damillal, nem lesz rugalmas elem, nincs ami csillapítsa a kirohanást és szakad a zsinór. Persze ezt nehéz megállni, mert aki az orsós botokhoz hozzászokott, az ösztönösen engedne a halnak.

Nem szabad rángatni a botot. A folyamatos terhelés mellett egyenletes mozgatással a hal is nyugodtabb lesz. A hírtelen irányváltozások kerülendők.

Még annyit érdemes hozzátenni, hogy ugyan a 90 fokos szögnél fárasztja a bot a leghatékonyabban a halat, vannak olyan helyzetek, pillanatok, amikor nem ez az egyetlen szempont, amit figyelembe kell venni.

Fontos, hogy a bot-zsinór által kijelölt síkban kéne ezt az ideális 90 fokos szöget tartani a fárasztás alatt, de ez a sík a vízfelszínnel bármilyen szöget bezárhat, és ezt kihasználva érdemes is a botot nem felfelé tartva fárasztani a beugró pontyot. A ponty jellemzően ragaszkodik a fenékhez, amíg nem fárad el, addig nem hagyja, hogy a fenék közeléből feljebb erőltesse az ember, emiatt ha ilyen irányú húzást kap, könnyen “bevadul”, és ha ennek egy hosszabb kirohanás az eredménye, akkor az spiccbottal a fárasztás végét jelentheti. Ezért – ha van rá hely – ajánlatos oldalra tartott bottal fárasztani, ha nagyobb halba akad az ember.

Itt jön a másik trükk: meg kell akadályozni, hogy a hal lendületet véve egy hosszabb kirohanással túlfusson a spiccbot + zsinór által kontrollálható távon. Ennek érdekében, ha erősebben beindul egy irányba hal, akkor nem ellenkező irányba kell húzni (ha nagyobb, akkor a bot-zsinór kombónál úgyis ő lesz erősebb), hanem a megindulásának irányából, ill. minél inkább ahhoz közeli irányból kell meghúzni. Ezt kifejezetten segíti, ha nem égbe emelt, hanem oldalra tartott bottal fárasztunk, ahol a bot-zsinór síkja a vízfelszínnel közel párhuzamos. Ha sikerül a hal kitörése irányából terhelést adni neki, akkor nyomban megpróbál irányt váltani, amivel lendületét elveszti: nem gyorsul tovább, hanem megáll, megfordul, és másik (ált. ellentétes) irányba próbál ismét lendületet szerezve menekülni. Ezt értelemszerűen ellentétes irányú húzással lehet blokkolni. E módszerrel meglepően nagy halakat is ki lehet bűvészkedni spiccbottal úgy, hogy a hal tulajdonképpen egy pár négyzetméteres helyen forgolódva fárad ki. Persze ha totál nyújtózkodó pozícióban akasztunk meg egy halat, ami pont tőlünk távolodva egyből menekülőre fogja, akkor nincs mit tenni, az valószínűleg le fog lépni. De ha bevágáskor megérzi az ember, hogy “Hoppá, ez vagy ponty, vagy elakadtam!”, és jó reflexszel a botot a víz fölé visszaeresztve (a zsinórt közben feszesen tartva, persze!) egyből oldalra húz egyet a halon, akkor a kezdeti döbbenettől általában ledermedő ponty rendszerint a húzással szemben, azaz a parttal közel párhuzamosan indul meg, és onnantól mehet a fent leírt folyamat. Azt is szokták mondani, hogy az ilyen spiccbotos fárasztási technika külső szemlélőnek olyan, mintha egy ide-oda szaladgáló láthatatlan egeret próbálna valaki agyoncsapni egy fűzfavesszővel…

Mindez állóvízi pecára volt igaz, erős áramlásban nehezebb a dolgunk, mert ott nemcsak a mi húzásunkra reagál a hal, hanem a folyásra is, és sokszor nekünk sem a hal ereje a kihívás a fárasztásnál, hanem a folyó. Pl. az állóvízen spiccbottal könnyen kiszedhető kilós dévér folyón már nem könnyű téma, mert vitorlaként befordul és viteti magát lefelé az áramlással… no de a spiccbot nem is a folyami nagy halakra való – ha mégis beleakadunk ilyenbe, és elmegy, az nem hiba.

Szákolás, horogszabadítás, csalizás

Minél hosszabb egy bot, annál körülményesebb ez a művelet és annál több odafigyelést igényel. Korábban elkövettem azt a hibát, hogy semmit nem készítettem elő, amíg nem jött az első kapás. Aztán ha jött egy nagyobb hal, csak kapkodtam a fejem. Ma inkább azt mondom, maradjon száraz a merítő, de legyen előkészítve. Bedobás előtti teendőink között suvasszuk be azt a pár percet, amelyben kialakítjuk szákoló, horogszabadító helyünket. Spiccbot esetében, fokozottan igaz, hogy ha valahová le kell tenni a botot, akkor ne érje sérülés és úgy tudjam kivenni a hal szájából a horgot, hogy közben nem borítom fel a botot és nem is hajlik karikába. Jól jöhet egy kétágú bottartó, amibe beillesztve párhuzamos lesz a bot a talajjal. Így a bottartó mellé leguggolhatunk kiszedni a horgot. De ha szeretjük egy helyről intézni a dolgokat, akkor foghatjuk a botot ülve a lábunk közé. Ha kisebb halról van szó, akkor a térdünkre támasztva elfér a merítő, de nagyobb halnál már jobb ha leguggolunk valahová.

Csalizásnál a jobb kezemmel átkarolom a botot: hónaljamnál a bot vége, az alkarom a bot alatt (így én vagyok a kétágú bottartó), kezemben pedig a horog. A székünk mellé tegyünk valami tálcát, sámlit, széket, hogy karnyújtásnyira legyenek a csalik.

Száknyél hossza 6-7m-es botok esetén

Kellő spiccbotos gyakorlattal partról 3 méteres száknyél megfelelő lehet. Előnyösebb lehet egy 4 méteres is, de ha nincs (még) meg a kellő gyakorlat a hosszú száknyél kezelésére, akkor egy 4 méteres száknyéllel (főleg, ha nem a legkönnyebb, ill. ha áramló vízben kell szákolni) sokkal több lesz a nyűg és a nehézség, mint azzal, hogy a spiccbottal a 3 méteres nyéllel elérhető közelségbe kell vezetni a halat. Egy könnyű, erős és hosszú száknyél nem olcsó, de érdemes beruházni rá. Főleg rakós száknyélre, mert azt többféle hosszban használhatjuk, így más módszerekhez is kiválóan használható.

Összecsukás

Összecsukásnál fordított a sorrend: a vastagabb tagokat kezdjük el betolni és haladunk a vékony felé. Miközben csukjuk össze a botot, tekerjük fel a szereléket a létrára. Hogy közben hogyan érdemes tartani a botot….lehet leszúróban, bottartón vagy karunkkal átölelve, mint csalizásnál.

Ha nagy a szél

Az szívás. A spiccbotos módszer szélcsendes időben hatékony. Hosszabb botok esetében hosszabb a zászló, jobban belekap a szél is. Jó, ha előre felkészülünk a szélre azzal, hogy összeállítunk egy olyan szereléket, ahol egyetlenegy nagyobb ólom van a zsinegen csúszóra szerelve (bottól függően 10-20g). Ez úgy néz ki, mint egy fenekező felszerelés, csak itt az úszó fogja jelezni a kapást. Az ólmot pont úgy kell belőni, hogy az úszó jól beálljon vagy épp felfeküdjön a vízen. A hal szinte ellenállás nélkül tudja vinni a horgot, a kapást pedig az úszó megmozdulása vagy elmerülése vagy épp felállása fogja jelezni.

Beakadt szerelék kiszabadítása

Egy hosszú spiccbotnál nem igazán van lehetőség arra, hogy elvágjuk a damilt. Hacsak nem tudunk vízbe menni.

Első körben meg kell próbálni több irányból rángatni. Ha ez sem segít, akkor jön a sufni tuning. Kell készíteni egy kisebb vaskarikát. Ennek olyan vastagnak kell lenni, hogy át tudjuk bújtatni a spiccboton. A karikára egy madzagot kötünk. Átbújtatjuk a spiccboton és a damilon keresztül leengedjük a horogig és a madzaggal próbáljuk kihúzni.

Ha nincs nálunk ilyen, vagy nem segít, akkor itt jegyezném meg a szerelék összeállításának fontosságát, mégpedig, hogy a damilnak kell előbb szakadnia, és nem a botnak törnie. Vagyis a botot addig kell emelni, rángatni, amíg el nem szakad a damil.

Remélem ilyen soha nem következik be és csak a hal fogja görbíteni a bototok.

A spiccbotozás igazi szórakoztató ellenfelei a keszegek.

De némi gyakorlattal a beugró meglepetés pontyok is megfoghatók

Kívánok mindenkinek sok szép halat spiccbottal is!

Kapcsolódó írások a témában:
Spiccbotos horgászat 2 – úszóválasztás

4 thoughts on “Spiccbotos horgászat

    1. Köszönöm!

      Végül sikerült spicctagot szereznem a régi spiccbotomhoz. Így egy 6m.es Trabucco spiccbotot használok, ami már több, mint 20 éves. Biztosan van vékonyabb, könnyebb, feszesebb a mai piacon, viszont ennek a botnak egészen kellemes a súlyelosztása és nem szakad le a kezem horgászat közben.
      Csaba

Vélemény, hozzászólás?