• Honnan ez a rengeteg bot?! – Hökkent meg Anikó, mikor a garázsba ért. Tavaszi dekorációkért ment, hogy kicsit szebbé tegye a lakást, de egy sarokban temérdek horgászbot sorakozott. Néhányuk ismerős volt, de a legtöbbje olyan, amit még sosem látott.
• öh… – nyögött egyet Gyula, aki nem is sejtette, hogy feleségének egyszer majd szemet szúr a sok pálca.
• Kérdeztem valamit!

Na most dupla bajban volt: egyrészt azt kellett gyorsan kitalálnia, honnan van a sok bot, másrészt meg azon törte a fejét, hogy vajon mit is kérdezett. Nagy kínkeservesen csak annyit tudott mondani:

• Kíváncsiságod nem alaptalan….hááát….innen is, onnan is…csereberéltem, kaptam, vettem.
• Avass már be kérlek engem is, mért zársz ki abból, hogy osztozzam a lelkesedésedben? Mért nem szabad tudnom, hogy minek örülsz?
• Hát, gondoltam…ha előállítok azzal, hogy szeretnék egy új botot, akkor nem értenéd meg és lebeszélsz róla, mondván, hogy már amúgy is olyan sok van.
• Nos. Egy! Te csak ne döntsd el helyettem, hogy én majd mit fogok gondolni. Kettő! Csipkebokorvessző. Háhá, akasztják a hóhért! A hülye szóvicceid….Három! Ha ezt is gondolnám, igazam lenne, nem? Nem vagy te gyűjtő, nem úgy ismerlek! Rendelsz egy botot, mert tetszik neked….idehozza a futár….nem is ide, hanem a munkahelyedre, hogy én ne lássam….kinyitod a csomagolást, örülsz neki, sunyiban lefotózod, posztolod valami megszállott pecások csoportjában, ahol virtuálisan vállon veregetnek….aztán mi lesz? Lehozod ide és itt is marad és csak porosodik. Mi lenne, hogy ha csak akkor vennél botot, amiről tudod, hogy használni is fogod és nem csak akkor örülsz neki, amikor a futár meghozza a csomagot.

Ez ám a sakk-matt, Gyula! Ennyire még senki sem fogalmazta meg ilyen jól, micsoda bolond habzsolásba kezdett 1-2 éve. Sajnos feleségének teljesen igaza van.

• Rendben, ezentúl mindent megbeszélek veled. Szétválogatom ezt a kiállítást itt a garázsban és eladom, amiről úgy gondolom, hogy csak pillanatnyi örömöt okozott.
• De ne most, mindjárt kész az ebéd.

Gyula ennyire még nem sietett az ebéddel. Alig várta, hogy könnyítsen a lelkiismeretén és a botkészletén.

Ahogy nézi át, első körben arra jutott, hogy kell minden, mert sosem lehet tudni, mikor veszi hasznát. Második válogatásnál megerősítést nyert. Bizonyos botoknál tényleg nem tudja, mikor veszi hasznát. Elkezdte félretenni őket. UL pergetőtől a feederen át a bojlis boton keresztül a tengeri multis botig mindenfélét kiszedett.

De mielőtt elkezdte volna meghirdetni őket, azon gondolkodott: vajon a többiek hogy csinálják? Mi célból veszik és adják el a cuccaikat?

Nemsokára börze, majd ott kifaggatja a barátait.

Lassan úgy érezte, kész. Már épp ment volna ki a garázsból, mikor szeme sarkából megpillantotta az Üvegbotot.

• Te jó ég, de megfeledkeztem rólad!
• Meg bizony bászmeg! – kiálltott volna vissza neki a bot, ha lett volna hangja.

Ez volt az a bot, amit felesége régi lakásában talált a villanyóra mellett, ramaty állapotban. Aztán egy véletlen folytán találkozott Misi bácsival, a pecadokival, aki teljesen újjávarázsolta a botot. Egy szilveszteri napon szép pontyot fogott vele. Emlékezetes nap volt és emlékezetes volt az áttetsző Üvegbot görbülő látványa.

Teltek az évek és az első bot, ami túlélt egyet s mást, feledésbe merült. Kiszorította őt a ködös Albionból érkezett üvegcső, bakelit és nádbotok, a boron botok és a kevlár erősítéses karbon botok. Na meg a mindenféle különös szerzemény.

Most ott fogta kezében ezt a többi bothoz képest nehéz pálcát és hezitált, melyik kupacba tegye….menjen vagy maradjon? Elviszi a börzére…meglátjuk mi lesz.

Néhány km-rel arrébb

Mindeközben egy Pest közeli faluban egy másik fickó is épp a garázsában válogatott a botok közül. Alamu Szilárd, a rutinos öreg fószer lassú tempóban csoszogott papucsában. Kezében 3 új szerzemény: az egyiken a felirat „Richard Walker MKIV Avon”, nádbot. A másik egy „Hardy Carp” 12 láb hosszú üvegcső bot, míg a harmadik egy „DAM Ian Heaps Quickstick Match 13’ Float Rod”. Ez utóbbit a Shakespeare boron matchbot mellé tette a másik kettőnél még hezitált, vajon melyik kupac lenne a legmegfelelőbb.

Több kategória szerint is szortírozta szerzeményeit. Anyag, módszer, ország, hossz, stb. Legalább 30 bottartó állvány volt a garázsban és már alig-alig volt üres hely. A falon végig polcok, vitrinek, szekrények, ahol a legkülönbözőbb korú, méretű és márkájú orsók, műcsalik és egyéb érdekességek sorakoztak.

Azt gondolhatnánk, ez valami múzeum…de nem az. Azt gondolhatnánk, hogy Alamu Szilárd megszállott horgász, de ez sem igaz. Azt gondolhatnánk, hogy bogaras gyűjtő, de sajnos nem.

Ez amit itt látunk, vagyis amit az olvasó el tud képzelni, az mind mind csak üzlet.

Szilárd számára egy bot megvétele nem egy hőn áhított gyermeki vágy teljesítése, mint sokunknál. Nem a fárasztás élménye miatt veszi, mint sokunk. Nem azért veszi, mert nagy rajongója egyik-másik neves márka hőskorában gyártott botjainak, mint ahogy sokunk.

Szilárd olyan, mint a rajzfilmekben amikor valakinek dollár jel csillog a szemében.

Ki tudja, mikor volt utoljára vízparton….nem mocskolja be kezét halnyálkával, etetőanyaggal a parton vagy pedig földdel a gilisztaásás közben. Áh, Isten ments! Ez csak üzlet. És bizony jól csinálja. Bár éjszakánként nehezen alszik, talán a gerinc hiánya miatt….de jól él.

Naphosszat figyeli a lehetőségeket türelmesen, mint a keselyű a kiszáradt fa görbe ágán. Lecsap az aukciókra, ahol csak lehet. A környéken mindenki úgy tudja, hogy gyűjtő, ezért bárki ismerősének ismerőse talál valamit a padláson, viszi neki és mutatja. Többségére persze csak hümmög, de ha valami értéket lát, rögtön felölti vastag börére a pókerarcot és így szól: „ezért talán adok 5 ezer forintot”. A többség persze örül neki, hogy megszabadulhat a „lomoktól”. Szegények semennyire sem sejtik, hogy néha micsoda értékeket adnak át potom pénzért.

Szilárd bosszankodik, ha valami licites vagy adok-veszek oldalon nem az övé lesz valami és már küldi is az üzenetet: „láttam 15-ért elment a bot. Sajnos valami hiba miatt az én licitem elakadt az éterben. 16-ért fél óra múlva átveszem készpénzben”.

Aki vonakodik, annak kifejti, hogy mennyire régen vágyik már arra a botra. Esetleg előadja még azt is, hogy apukája horgászott ilyennel és ez a pálca rá emlékeztetné.

És hát ki ne szánná meg szegényt, mit sem sejtvén, hogy a személyes átvételt követően néhány km-rel arrébb már várja valaki, aki 35-öt ad ugyanazért a botért és valóban örül neki. Bár kicsit soknak tűnt az új tulajnak az összeg, ő valóban vágyott rá. Így történt, hogy történetünk negatív hőse, ez a kis pondró két embert is megtévesztett, de mindketten rendes embernek titulálták a biznisz után és később is felkeresik vétel vagy eladás céljából. Így alakul ki neki egy bőséges kör.

Ez csak egyike annak a rengeteg fondorlatnak, amiket évek során mindig egyre jobban csiszolt és tökéletesített.

Ha valaki megoszt egy képet, elbüszkélgedvén új szerzeményével, Szilárd rögtön ír neki és vételi ajánlatot tesz. Az esetek többségében sikerrel jár.

Ezek mellett leginkább azt figyeli, kinek mire van szüksége. Ha csak valaki utalást tesz arra, mennyire teszett neki a ’74-es Milbro katalógusból az egyik bot, Szilárd már küldi is neki a fényképet a garázsból: „Nekem van eladó”.

Futárral nem szeret bajlódni. Menjenek hozzá személyesen. Ha valakinek nagyon kell, menni fog. És ha megy, akkor mást is rásózhat.

Ha nem megy jól a „bolt”, feltesz temérdek fotót és keserű búval átitatott megfogalmazással fejezi ki, hogy abbahagyja a horgászatot, felszámolja gyűjteményét. 1-1 ilyen után több héten keresztül egymásnak adogatják a kulcsot az ismeretlen horgászok az ország minden tájáról. Sokan utána fotókat osztanak meg azzal a szöveggel: „Köszönöm Szilárd, Régi vágyam teljesült”.

Miután lecsengett a nagy jövés-menés, a megfogyatkozott készletet (amely így is jelentős volt), felpakolta a Fiat Ducato-ra és elindult vele a börzére. Oda, ahová Gyula is készült. Kocsijában sok egyéb mellett Misi bácsi által felújított Üvegbottal.

A börzén

Kora reggel nagy volt már s sürgés-forgás, a vásári zsizsegés. Tele volt a parkoló nyitott csomagtartójú kocsikkal, kempingasztalokkal, bottartó állványokkal.

Az első akit Gyula meglátott, Misi bácsi volt, aki kamerát tartva kezében sétált végig a parkolón és kommentálta az eseményeket. Élő adásban volt Márna Sanyi műsorában a Külhoni Kalapos Pipás Pecások közösségében

• Itt van Gyula is, tele bukszája, eladott már mindent, hahah

Gyula zavarba jött, csak egy integetésre és egy hellora futotta.

Ahogy sétált, mindenhonnan mosolygó kézfogások, vállonveregetések üdvözölték. Elhatározta, hogy megkezdi az interjúztatást. Elsőként Korrek Tamással találkozott

• Mondd, nálad hogy van ez a gyűjtés, adok-veszek?
• Mostanára úgy érzem, minden helyre állt. Van kb. 30-35 botom. Lehet, hogy másnak már ez a mennyiség is sok és azt gondolná, minek ennyi? De ezeket mind használom is. Nem vagyok annak a híve, hogy botot, orsót vitrinben tartsak, azoknak a stégen a helye. Van néha olyan, hogy pár bottal kapcsolatban úgy érzem, nem áll annyira kézre vagy pedig nagyon keveset használom. Azokat eladom és így pontosan kompenzálja azokat a cuccokat, amik hírtelen megtetszenek. Így mondhatni már egy jó ideje nullszaldóban vagyok.
• Ez így teljesen rendben van szerintem. Én is inkább használom a cuccokat. Pár dolgot szeretnék eladni most itt. Megyek még körbenézek előtte.
• ok, majd ha visszajössz, mutasd meg mid van, megsasolom.

Gyula továbbment, következő alanya a mindig mosolygó Viru Lóránt

• Mi újság Lóri?
• Most vettem egy Daiwa botot, hih! Keresem a párját, hih! Tök jó lenne, ha meglenne párban, hih!
• Párban? Minek párban?
• Nem tudom hih! De olyan jó, hogy kettő van, hih!
• És hogy van nálad ez az adok-veszek dolog?
• Mindig veszek valamit és mindig eladok, hihi! Így forog a készlet, mindig tudok örülni valaminek. Akkor is, ha megveszem, utána meg akkor, ha eladom, hih! Általában ugyanannyiért. Nem nyerészkedem, hih! Legfeljebb csak egy kicsit, hih!
• Ez se rossz dolog. No, akkor jó nézelődést!

Zsémbe Sándor is arra járt. Gyula köszönt neki.

• Jó reggelt Sanyi bácsi!
• Ugyan, kinek jó?

A következő, akit megszólított Nagyothab Zsolt

• Szia Zsolti, mit vettél?
• Most épp ezt a Sportex Turbo párost.
• Ealdni is fogsz?
• Inkább veszek. Olyan a házam, mint egy múzeum. Gyűjtő vagyok.
• És mit gyűjtesz?
• Mindent! Mindent is gyűjtök.
• Akkor itt most mindenki örül, ha téged lát.
• Ja, csak győzzem anyagilag.

Hosszú asztalon kipakolva temérdek cuccal érkezett Hozdel Szabi

• Szia, nálad hogy van ez az adok-veszek?
• Kerek-perec kimondom, én nepper vagyok. Összegyűjtök ezt azt a piacokról, aztán elhozom ide. Látod, van itt minden. Ezekért a leharcolt botokért mindig rajonganak a botépítők, de a jó állapotúak is hamar elkelnek. Nem árulok zsákbamacskát, mindenkinek felhívom a figyelmét, minek mi a hibája és tisztes áron adom.
• Ez a legyező orsó mennyi?
• 6 ezer
• Az tényleg nagyon korrekt, sőt baráti ár. Ezt el is viszem.
• Használd egészséggel

Gyula találkozik Tokozpali Péterrel

• Szia, mi járatban?
• Tudod, azt mondják, hogy én gyűjtöm azokat a botokat, amiket födelőszalaggal tekertek körbe, vagy valami kátránnyal kentek be vagy amin csőbilincs van. Megsajnálom a kidobásra szánt botokat és felújítom. Saját használatra általában, de ha valakit érdekel, és nem ragaszkodom nagyon a bothoz, akkor megegyezünk.

Végül Zakariást is megkérdezte

• Szia!
• Ejj, szevassz Gyula bászmeg! Egy szigár?
• Nem, köszönöm. Te mondd, neked van otthon felesleges botod?
• Felesleges? Nem, nálam ismeretlen ez a fogalom.
• Nincs olyan bot, amit eladnál?
• Sose gondolkodtam még rajta.
• Értem. Á ott van Misi bácsi, megyek kérdezek tőle valamit.

Gyors léptekkel odasietett és feltette azt a kérdést, ami már jó ideje fúrta az oldalát.

• Misi bácsi, azon gondolkodom….vagyis…nem tudom, mit szólnál hozzá…ha….szóval
• No, bökd már ki!
• Szóval azon gondolkodm, hogy eladnám az Üvegbotot és nem tudom, mit szólnál hozzá.
• Hogy mit szólnék? Hogy mit szólnék? Hát kurvára csalódott lennék bászmeg! Mennyiért akarod eladni?
• 20 ezer.
• És szaros 20 ezer forint neked többet ér, mint a bothoz fűzött emlék, ami egyben barátságunk kezdetét is jelentette?
• Akkor 22
• Nem arról van szó, mondhatsz akár 50-et is. Nem érted a lényeget! Jól emlékszem a napra, amikor találkoztunk. Állt előttem egy szimpatikus gyerek, kezében egy csetresz bottal, amiről nem is sejtette, micsoda kincs. Azt gondoltam, te kicsit más vagy, mint a többiek és nem anyagi haszonszerzés vezérel. Megcsináltam neked. Ingyen. Mert nekem se az volt a cél, hogy rajtad keresztül egy kis nyalókapénzhez jussak. Neked csináltam, hogy tedd el, őrizd meg, becsüld meg! Ne add el, ha rám hallgatsz! De tudod mit! Csinálj amit akarsz, nem érdekelsz már.

Misi bácsi csalódottan távozott és már épp indulni akart, mikor meglátta a parkoló szélén Alamu Szilárd furgonját.

• Na már csak te hiányoztál! Megmondtam, nem akarlak itt látni! Hordd el magad, amíg szépen mondom!

Szilárd nem szólt semmit és elkezdett pakolni, de olyan lassúsággal, mint ahogy Gyula a peca végén szokott pakolni azzal az elgondolással: hátha lesz még utolsó pillanatban egy kapás.

És Szilárdnak igaza is lett. Volt még kapás. Gyula!

Gyula nem ismerte őt, de érdekelte, hogy miért lett innen elküldve.

• Jó napot! Hogyhogy máris megy?
• Persona non grata vagyok itt.
• Gyopár Gyula. De nem a nevét kérdeztem, hanem hogy miért megy el?
• Nem látnak itt szívesen. pedig minőségi cuccokat árulok, tisztességes áron.
• Venni is szokott?
• Megesik. Mid van?
• Van néhány feeder
• hmmm, nem rdekes
• UL pergető
• hmmm, az sem
• matchbot?
• hmmm, az sem az én világom
• Nagyon más nincs, hacsak nem….Egy Üvegbot.
• No, hadd nézzem!
• Itt van.

Szilárd rögtön felismerte, hogy ez olyan darab, ami hamar új gazdára talál. Felvette hát a vastag bőr elé még a pókerarcot és a napszemüveget.

• Mennyit gondolnál érte?
• 20-at.
• Áh…nem ér ez sajnos annyit. Hasonló botok 7-8 ezer körül mennek el. Maximum 10, de azok már bolti készletből megmaradt patika darabok, amik még vizet se láttak. Ez itt még elmegy, bár kicsit koszos már a nyele. De nagyvonalú leszek veled, adok érte 9 ezret.

Gyulát sokkolta a hír. Ennyiért tényleg nem érdemes eladni. Viszont, ha azt nézi, hogy keresett a börzén 30 ezret két bot eladásával, akkor a 9-cel együtt az már majdnem 40 és az már szép pénz. Anikó is büszke lenne rá. Remegő hangon, de csak kimondta:

• hát jó

A bot oda, pénz a zsebbe, Gyula kocsiban, könnycsepp a szemében. Mit csepp, folyó….hiába a pénz, Misi bácsi haragszik és még a bot is odalett. De ami otthon fogadta….

• Gyulu, máris megjöttél?
• Meg
• Mi a baj?
• Kerestem majdnem 40 ezer forintot.
• De jó, büszke vagyok rád! Miket adtál el?
• Két bojlis botot, meg a…meg….meg az Üvegbotot….
• Micsodát? Micsináltál bászmeg?! Mi a fenének? Annyira szűkölködünk?
• De, de, de emlékszel, beszéltük, hogy eladok botokat, mert sok van.
• De mért azt? Tudod, te mennyit nézegettem a régi lakásban? Minden egyes villanyóra leolvasásnál a szemem elé került. Minden lomtalanításnál azon gondolkodtam, hogy kidobom a francba, de nem tettem, mert úgy gondoltam, egyszer ez valakinek még hátha értéket jelent majd. Pedig utálom a horgászást. Mégse dobtam ki. Annyira örültem én is, amikor az a bácsi, hogy is hívják….Misi bácsi, igen. Szóval hogy ő felújította neked! Micsoda bot lett és hogy görbült azon a ködös szilveszteri napon. Te meg, te meg…Áh! Elmegyek sétálni!

Gyula totál KO volt. Úgy ki volt ütve, mint még soha. Ki se pakolt a kocsiból, csak leült úgy ahogy volt, cipőben, kabátban az ágy szélére és bámult maga elé. A fehér falon hologrammok színes játéka cikkcakkozott, melyet a torokszorító keserűség könnye mosott el.

• Visszaveszem! – Határozta el.

Felhívta minden ismerősét, hogy megtudja, ki lehetett az a fickó a furgonnal. A tizedik telefon után megszerezte a számát és a nevét. Felhívta.

• Üdvözlöm, Gyopár Gyula vagyok. Emlékszik, vett tőlem egy Üvegbotot.
• Hmm….rémlik valami.
• Megvan még?
• Várj

Végtelen hosszúnak tűnt az a másfél perc, amíg Szilárd úgy tett, mint aki keresgél, pedig pontosan tudta, hogy még megvan. Gyula eközben úgy érezte, szíve olyan hangosan lüktet a torkában, hogy nem fogja majd hallani a választ. Közben rájött, hogy wc-re is nagyon ki kéne mennie, de nem akarja otthagyni a telefont egy másodpercre sem

• Igen, megvan. -jött a megnyugtató válasz.
• De jó! Szeretném visszavenni! 9 ezret adott érte, ennyiért venném vissza.
• Csakhogy én sokkal többre gondoltam, barátom!
• Miiii?
• Nem én akarom eladni, te akarod megvenni, nagy különbség!
• És mennyiért adja?
• 50 ezer
• Hát magának elgurult a gyógyszer! Maga, maga szemétláda! Maga…boci fing! Halló, halló, ne tegye le! Bászmeg!

Gyula földhöz vágta volna a telefont dühében, de most ez volt az egyetlen fegyver a kezében, amivel infóhoz juthat. Hívta megint a számot, de időközben Szilárd letíltotta. Se hívni, se üzenni nem tudott neki.

Ha megtalálom, lecsavarom a fejét és lábtengózok vele az utcán, – hőbörgött Gyula, de rájött, hogy sajnos ez sem jó megoldás. Ha meg is találja és megveri, ugyananyit kap érte, mint egy normális emberért.

Hívta barátját, Zakariást.

• Szia, van borod?
• Szevasz, neked mindig tudok keríteni valami lefetyelnivalót, Gyulám!
• Hadd menjek át!

Gyula átment és egy száraz fehér társaságában elmesélte töviről hegyire, mi történt. Zakariás ennyit mondott.

• Jó nagy marha vagy, komám.
• Tudom.
• Ismerem a fickót. Múlt héten is voltam nála. És tudod mi a legrosszabb? Hogy neki rohadtul nincs szüksége arra a botra. Beteszi a sarokba 100 másik mellé és annyi. Megérezte most a pénz szagát és kihasznál téged.

Gyula lehajtotta fejét, de hirtelen egy szikra pattant ki a fejéből.

• De téged nem! Mész még hozzá?
• Éppenséggel a jövő héten igen.
• Kérlek vedd meg nekem! Adok pénzt, szerintem neked nem 50-ért fogja adni.

Zakariás elmosolyodott, felállt, lekapcsolta a villanyt, felhúzott a fejére egy sapkát, amiből csak a szeme látszott ki, feltett egy fejlámpát, kinyitott egy térképet és így szólt:

• Haditervet készítünk, bászmeg!

Gyulában forrt a düh és az olaszrizling.

• Ó, hogy a jó ég áldjon meg, ez komoly dolog!
• Jól van, jól van, csak úgy nem annyira vicces. – mentegetőzött Zakariás.

Egy hét múlva Zaki ott állt a simlisnek a garázsában és így szólt.

• Te Szili, nem volna neked egy Hokév Üvegbotod?
• Dehogynem! Több tucat, gyere válogassunk!
• De jó! Nekem ez tetszik a legjobban! – és kezébe vette az Üvegbotot.
• hmm…fura, hogy épp ez. Ez a legújabb szerzemény. Egy balféktől vettem, aki nem sokkal később vissza akarta venni. Hallottál már ilyet?
• Micsoda barom – nevetett Zakariás eröltetetten, mert már neki is kezdett sok lenni.
• 15-ért a tied lehet.
• Oké. Köszönöm!

Így esett, hogy bár anyagilag nem járt jól Gyula, vissza tudta szerezni a BOTOT, csupa nagybetűvel. Felesége is boldog volt és nem győzött elnézést kérni, hogy úgy nekiesett.

Már csak egy dolog volt hátra. Nagy levegőt venni és irány a műhely. Misi bácsi műhelye.

• Hát téged mi szél hozott? – kérdezte meglepedten és még mindig dühösen Misi bácsi.
• Bocsánatot szeretnék kérni! – azzal elővette kocsijából a botot és folytatta – Nem becsültem meg eléggé ezt a botot, sem a belefeccölt munkát, sem a bot belsejébe zárt titokzatos történelmet, amit a gyanta és üvegszálak keveréke örökre magába zárt és csak találgatni tudunk, mi lehetett vele régen. Nem becsültem meg az újjászületés varázsát és az első élményt azon a szilveszeri pecán. Eladtam. Nagy hiba volt, de nagy mákom is, hogy visszaszereztem. Szeretném a barátságod is visszanyerni, mint ahogy ezt a botot is.

Misi bácsit ez olyan váratlanul érte, hogy el kellett gondolkodni, mit is mondjon. Amikor meglátta az ajtó előtt Gyulát, akkor első gondolata az volt, hogy „idejött ez a kis faszjankó, mit akar már megint?”. De amit mondott az nyilvesszőként hasított át a marcona külsön és telibe szíven találta. Nem hiába jártátja ezek szerint néha a száját, mikor egyre-másra jönnek szembe vele a hirdetések a szebbnél szebb kincsekről, amiket úgy adnak-vesznek, mint farsang idején a kinőtt jelmezeket. Lám, valakihez most eljutott a mondanivaló és volt bátorsága idejönni. Meg kellett törölnie bizony a szemét, mielőtt szóhoz jutott.

• Hát, barátom ezt nagyon szépen mondtad! De mi az ott a másik kezedben?
• Ja, ez? A börzén szereztem valami Balu kapitánytól. Fügepálinka.
• Ejj, akkor ne áldogáljunk itt. Gyere be! Kostoljuk meg, milyen íze van.

A történet most ugyan jól végződött, de sajnos ettől még Szilárd és a hozzá hasonlók tovább űzik a mesterséget. Vannak persze becsületes üzletelgetők és semmi gond nincs vele, hogy adnak-vesznek. Nekik is megvan az a néhány becses felszerelés, amit használnak, a többivel pedig horgászok tömege jár jól. A becsületes üzletelők segítségével rengetegen jutnak hozzá jó áron olyan cuccokhoz, amikről csak álmodtak korábban. Az álmokkal azonban nem árt óvatosan bánni, nehogy elszaladjon velünk a ló. Érdemes feltenni a kérdést, amit Anikó is pedzegetett: Vajon később is örömet okoz és nem csak akkor, amikor megérkezik vele a futár?

u.i.: ha nem olvastad még az Üvegbot történetét, erre a linkre kattintva megteheted: Üvegbot nem vén bot