Üvegbot nem vén bot

Vasárnapi ebéd utáni sziesztáját töltötte a család. Mama a kedvenc sorozatát nézte, Papa újságot olvasott. Egyszer csak felpillantott a lapok fölül és így szólt lányához:

  • Na és mond csak Anikó, minek örülne az én kedves vejem? – kérdezte szemöldökét felvonva Baumen úr
  • Nehéz kérdés édesapám. Gyula nem túl bőbeszédű. Ráadásul úgy érzem mindene megvan. Nincs is különösebb szenvedélye, hobbija….Hacsak nem…
  • Hacsak nem, mi?
  • Nemrég kezembe került egy fotóalbum. Gyerekkori képek róla és még két kissrácról, akiket nem ismerek. De nem is ez a lényeg. Mindegyik pecás kép volt. Ahogy láttam, sokfelé járt és sokféle halat fogott, talán egy pecabotnak örülne.
  • No, akkor a mamával elnézünk a bótba. Nagyot fog nézni Gyula, erre biztos nem számít.

Így történt, hogy másnap, Baumenék, miután már a piacot is megjárták, elgurultak kis autójukkal a város szélén fekvő Wafterstand nevű áruházba. Lassan kikecmeregtek az autóból és mankójukra támaszkodva szájtátva nézték a hatalmas épületet.

  • Ez az, Papa? – érdeklődött Baumen néni.
  • A zőcséges szerint ez az. Aszonta a kék épület a Tesco mellett, úgyhogy ez az. Nem sömmi! Majdnem akkora, mind az Ikeja.
  • Ebbe még egy tó is elfér- mosolygott a mama.

Elbandukoltak a bejáratig és mikor benyitottak, úgy érezték, mintha valami horgászati világkiállítás helyszínén lennének. Óvatosan lépkedve, tétován indultak beljebb, szorosan egymás mellett, mintha csak eső után sétálnának a fővárosban, attól félve, hogy egy örült taxis lefröcsköli őket. Baumen úr meglátott egy irdatlan hosszú botot.

  • Mama, ezt két ótóval visszük el. Mindkettő tetejire rátösszük, és ha egy tempóban haladunk, akkó hazavisszük, höhö
  • Ne butáskodj, Papa, inkább kérdezzük meg az eladót.
  • Kérdezzük….

Azzal odasétáltak határozottan a pulthoz és illedelmesen köszöntek:

  • Szép jó napot kívánunk!
  • Sziasztok, mit szeretnétek! – hangzott a válasz egy suhanc képű fiatalembertől.
  • Ismerjük egymást?
  • Nem hinném.
  • Akkor jó napot kívánok!
  • Ezt már mondtad, de még mindig nem tudom mit szeretnétek
  • Leginkább egy udvarias kiszolgálást, de ha ez hiánycikk, megelégszünk egy horgászbottal is, amit a vejemnek szeretnénk venni karácsonyra.
  • Method feeder?
  • Tessék?
  • Azt kérdeztem method feeder-e. Vagy bojlis? Esetleg egy jó kis zanderes vagy casting bot?
  • Horgászbotot szeretnénk. Nézze, nem értünk hozzá. Hiába dobálózik itt mindenféle kűfődi szóval. Fogadjunk maga az internet segítsége nélkül asse tudja mit csinál a tímár vagy a takács. Ha eljönne hozzánk és aszondánám üljön a lócára, egész nap csak kerezsgéné. Még egyszer mondom: vejemnek szeretnénk egy horgászbotot, amivel halat tud fogni. Olyat, amit sok helyre magával vihet. Nem kis vékonka ropi és nem is bálnavadász. Tud ebben valaki segíteni vagy sem?

Egy öblös férfihang szakította meg a párbeszédet.

  • Norbííííí!!! Gyerek töltsd fel az etetőanyagos pultot, majd én kiszolgálom az Urat

Norbi sóhajtozva dirrel-durral, puffogva távozott, a másik eladó pedig odaállt az idős pár elé így szólt:

  • Üdvözlöm Önöket. Elnézést, még új fiú, majd belejön. Hallom botot szeretnének. Hadd kérdezzem meg, hogy milyen árban gondolkodnak?
  • A pénz igazából nem számít. Egy jó botot szeretnénk neki venni, amit sokáig és sokféle helyen használhat.
  • Értem, jöjjenek velem. Vannak itt igen népszerű feeder botjaink. Ezt veszik a legtöbben, fognak is vele halat. Kicsit is, nagyot is. Könnyű és erős. Szépen görbül. 10 kilós vagy akár nagyobb hallal is megküzd.
  • Ez? Ez a vékony kis fiytfiritty? Egy kólásüveget se mernék vele megemelni, nemhogy 10 kilós halat fogni.
  • Hát akkor próbáljuk ki! Norbi, hozz ide egy üdítőt. – azzal az eladó, akit Gyuri bácsinak hívtak, rárakott egy orsót a botra, végigfűzte a damilt a gyűrűkön és rákötött egy fél literes kólásüveget. Baumen úr kezébe adta a botot és azt mondta: – Emelheti!

Baumen úr félve emelete magasba a botot. Azon aggódott, hogy mi van, ha eltörik…akkor aztán fizethetné ki, mielőtt vizet látott volna.

A bot egyre csak görbült, görbült, a kólásüveg meg még mindig nem emelkedett fel, csak ide-oda billegett a földön. A bot már szabályos C alakot formált, amikor egyszer csak nagyon óvatosan elkezdett az üveg felemelkedni, mint a pezsgőstabletta a pohár aljáról. „Itt fog eltörni és reccs” – gondolta Baumen úr, de a bot bizony bírta. Mama oda se mert nézni, viszont a Papa kezdte élvezni a dolgot és bátrabban emelt. Úgy tűnt ez a bot még többet is bír, anélkül, hogy egy hajszálrepedés is keletkezne rajta.

  • Megvesszük! Csomagolhatja!
  • Remek választás, a veje biztos örülni fog.

Vígan gurultak haza az autóval, majd hamar dugták is el a csodabotot a kamrába. Még néhány nap és végre odaadhatják. Olyan izgatottan várták az eseményt, hogy minden nap megnézték, megcsodálták a botot és elképzelték, mekkora halakat fog majd ezzel Gyula.

Elérkezett a nagy nap és Gyula nem is sejtett semmit. Gondolta, lesz 1-2 üveg jó bor vagy finom csoki a fa alatt. Jó is így, az mindig jól jön. Na de mikor kibontotta a gyanúsan hosszúkás csomagot, volt is nagy csodálkozás. Hűűűű! – mondta Gyula.

Baumen úr mosolyogva kérdezte:

– Tetszik, fiam?

– Még hogy tetszik? Ez aztán az igazi meglepetés! Épp a napokban gondolkodtam el azon, milyen jó is lenne újra lógatni egyet, de már nincs meg a felszerelésem. De ez a bot….na ilyenről csak álmodoztam gyerekkoromban, mert a helyi kis boltban nem voltak ilyenek. Nagyon köszönöm!

A vacsora után Gyula még sokszor kézbe vette, forgatta a botot. Néha összerakta és kiment vele a kertbe megsuhogtatni.

Este mikor nyugovóra tértek, Gyula sokáig nem tudott elaludni. Felesége megkérdezte:

  • Minden rendben?
  • Igen, csak most pörög az agyam a horgászaton
  • Megértem, de próbálj aludni, Szívem. Egyébként tetszik a bot?
  • Tetszik, tetszik, csak…
  • Csak mi?
  • Tudod ez olyan modern. Sose volt ilyenem, mindig csak vágytam rá. Most meg furcsa érzés fogott el. Itt ez a szuper bot és én mégis egy olyan nehéz üvegszálas botra vágyom, mint amivel gyerekkoromban pecáztam. Jó lenne megint kézbe venni egy olyat. Annak idején, esős napokon nagyon sokszor volt olyan, hogy nézegettem a papa horgászbotjait. Rendezgettem, szerelgettem. Imádtam azt az áttetsző üveg színt, de volt még piros és narancsszínű is.
  • Hmm…..
  • Mi hmmm?
  • A régi lakásomon a villanyóránál volt egy pecabot. Az előző lakó hagyta ott, én nem tudtam mit kezdeni vele, de kidobni sem akartam. Talán még megvan.
  • Menjünk el, kérlek!
  • Jó, holnap reggeli után elgurulhatunk. Becsöngetünk és megkérdezzük az új tulajt odaadja-e.
  • Menjünk most és vegyük ki csak úgy!
  • Na azt azért nem. Fáradt vagyok és egyébként se tehetjük.
  • Jó, jó….csak nehogy elkezdjen ott nekem pattogni, hogy nem adja oda, mert akkor…
  • Jó éjszakát! – zárta le a vitát Anikó
  • Jó éjszakát! – dünnyögte csendben Gyula.

Sokáig forgolódott még duzzogva egyik oldaláról a másikra, míg végül elnyomta őt is az álom.

Másnap gurultak is jó korán a régi lakáshoz. Mit gurultak…. száguldottak! Röpült a kiskocsi. Az új tulaj örült neki, hogy megszabadul ettől a vacaktól. Szerencsésen érkeztek, mert másnap ment volna a lomtalanítás során a többi kacat mellé.

Őszintén szólva nem is csodálta volna Gyula, ha ez kidobásra kerül. A címke lekopott, a kötések elengedtek, a gyűrűk rozsdásak, a parafa egér-rágta….De mégis elvitte. Hátha…

Másnap ment a boltba, mert tudta, hogy nekik van szervizes kapcsolatuk. De akárhova is vitte, mindenhol csak kinevették, hogy mit akar ezzel a szarral. Állítsa be paradicsomkarónak, arra talán még jó lesz. A harmadik bolt után lehorgasztott fejjel ment a kijárat felé. Majdnem kint volt már, amikor egy párbeszéd ütötte meg a fülét. Egy tekintélyes, jó kiállású középkorú úr beszélgetett egy alacsonyabb, mackós kinézetű, szemüveges férfival.

  • Nézd bászmeg, ezért a kínai szarért kérnek 30 ezret. Gagyi blank, kotvány műanyag orsótartó, gyenge gyűrű és még a gyanta is szétfolyt. A régi üvegbotok, na azok még most is bírják, meg még száz évig.
  • Rútul valóban!
  • No, ha valaki aszongya, hogy ez a kezembe vlt én letagadom.

Gyula odament a két úriemberhez és megszólította őket:

  • Jó napot kívánok az uraknak. Elnézést a zavarásért, de mutatnék egy botot. Szerettem volna szervízbe vinni, de sehol se fogadják. – azzal odaadta a botot a nála majd kétszer nagyobb úrnak.
  • hááát, apukám, ez pedig egy Hokév Üvegbot. A legjobb botok egyike, nem kínai puding.
  • Rútul kiváló kampó – szolt közbe okuláris barátja.
  • Csúnyán elhanyagolták ezt a botot, barátom! Nagyon el van kámpicsorodva. Ezt akarod szervízbe vinni?
  • Hááát….igen. Lehet még életet lehelni bele és újra pecázni? Gyerekkoromban volt hasonló botom. Most karácsonyra kaptam egy nagyon szép modern botot, de én arra vágyom, amivel annak idején kezdtem a horgászatot. Úgy érzem újra gyerek lehetnék a vízparton egy ilyennel.
  • No, ha ez így van akkor hagyd itt nálam. Tudod, nagyon el vagyok havazva, otthon áll a rengeteg felújítandó bot. Azt se tudom hova kapjak, de te jó srácnak tűnsz. Látogass meg hétvégén a műhelyben. De ne kocsival gyere. Ha már ott vagy, beszélgetünk egy kicsit, meg felbontunk egy vöröset.
  • Nagyon szépen köszönöm! Kit tisztelhetek Önben?
  • Máray Mihály. -, de felejtsd el ezt az önözést!
  • Zitkai Zakariás – szólt közbe a köpcös úr
  • Ez valami vicc? Mert én meg Gyopár Gyula vagyok.
  • Akkor mi vagyunk a rútul alliteráló triumvirátus – Viccelődött Zakariás.

Gyula boldogan, szinte levegőben röpködve ment haza. Hétvége pont december 30-ra esett, így még ebben az évben akár egy pecát is megejthet a bottal. Alig bírta kivárni. Fel-alá járkált sokszor a szobában, mint akinek valami baja van. Ha mondtak neki valamit, rögtön elfelejtette vagy valami teljesen mást válaszolt. Esténként horgot kötözgetett, amitől másnap alig tudott felkelni, mert olyan későn feküdt le. Ingerültebb volt a szokásosnál és másról se tudott beszélni, mint a leendő taktikáról, csalikról, halakról. Gondolta is Anikó: „te jó ég, ha tudtam volna, hogy ez a peca ilyen hatással lesz rá, hát akkor inkább egy üveg bort javaslok apunak, hogy vegyen”

Elérkezett a nagy nap. Gyula ment a mesterhez. Egy barátja vitte el, mert ha koccintásról van szó, akkor azért mindent meg kell tenni. Becsengetett

  • Jó napot kívánok.
  • Hagyjuk már ezt a jónapotot, megmondtam. Szevasz. Sapkát nem vetté, megfázol! Na kerülj beljebb.
  • Cipőt levegyem?
  • Nem, még én is felveszek egy csizmát. Persze hogy levegyed, ha bejössz. De ha műhelybe megyünk, oda öltözz fel rendesen. Csak még előbb kóstoljuk meg ezt a kis szíverősítőt.
  • Rendben. A bot készen van egyébként?
  • Sietsz valahová?
  • Nem, nem, csak….
  • Akkor jól van. Gyere beljebb. Ezt kóstold meg! Egészségünkre.

Kellemesen elbeszélgettek és észre se vették, hogy egy óra is eltelt. Az ablakon kinézve azonban feltűnt Misi bácsinak, hogy kezd sötétedni. Felpattant hát a székéről és azt mondta. „Na ne csak a szánkat jártassuk, nézzük meg azt a botot. De kabátot vegyél.

Gyula pontosan úgy képzelte el a műhelyet, ahogy az kinézett. Egy hosszú garázsszerű épület, melynek két oldalán masszív műhelyasztalok sorakoztak. Alig volt üres hely az asztalokon, a falakról nem is beszélve. Mindenfelé alkatrészek, cérnák, ragasztók, lakkok, gyanták….de meglepő módon katonás rendben voltak. Gyula sokat járt annak idején a nagypapa műhelyében, amit a mama mindig sufninak csúfolt. A papa szerint viszont műszerszoba. Meg is talált benne mindent, ami kellett, még akkor is, ha a szoba bizonyos részeihez nem is lehetett hozzáférni. Na de Misi bácsi műhelye valóban műszerszoba volt. Minden kézre állt, szép sorban, mintha valami frissen megnyitott barkácsbolt lenne, amit még nem túrtak szét a vevők.

Gyula körülnézett, hogy hol lehet az ő botja. A sarokban rengeteg volt, meg még a falon is és a plafonon is. „Jó hogy nem ittam több páleszt, mert ha itt falnak dőlök, milliós lesz a kár” – gondolta magában Gyula. A botot azonban sehol sem látta. Misi bácsi a kezébe adott egy olyan botot, ami valószínűleg új volt, legalábbis semmi nyoma nem volt annak, hogy valaha vízparton járt.

  • De szép bot, ez kié vagy mi ez?
  • A te botod, nem ismered meg?
  • Hát nem…de ez nem lehet az enyém ez teljesen új. Én azt hittem, hogy majd kicsit megtisztítod a gyűrűket, szigszalaggal vagy zsgorcsővel ráteszed, az orsótartóhoz meg odateszel valami bilincset
  • Te sértegetsz? Ne viccelj velem, koma! Olyat nem adok ki a kezemből. Ha én nekifogok egy botnak, akkor azt megcsinálom rendesen, nem csak úgy ímmel-ámmal. Nézd csak meg! Ez gyári állapot. Nem mondom, nem kevés móka volt vele. Először is le kellett szednem azt a kulimászt, ami rajta volt, aztán le az összes gyűrű, aminek helyére új krómozott került. Ez eredeti Hokév gyűrű. Angolzöld 40-es bőrvarró cérnával felszerelve. A felirat is az eredeti betűtípussal készült. A nyelet lebontottam és újraparafáztam. A végdugó is új, azt egy haver hozta nekem még régebben. Csinált mindenféle dugót, aztán egyszer erre járt. Ha láttad volna…. Tele volt a Skoda kombi mindenféle okossággal. Na nézd csak, mutatok én neked néhány előtte-utána fotót, ha nem hiszed, hogy ez a tiéd. Ilyen volt, ezt már ismered:

Ez is még a régi állapot

Itt már szédszedve

Még gyűrűk nélkül, de már megtisztítva, újjászületett nyéllel

És itt van teljes pompában, készen az egész.

  • Hát, nem is tudom, mit mondjak….mikor feleségem megmutatta ezt a botot, álmomban nem gondolta volna, hogy így újjá lehet varázsolni, ez egyszerűen hihetetlen.
  • Használd egészséggel! Aztán küldjél nekem halas fotót, ha beveted.
  • Naná. Ki is gondoltam, hogy holnap elmegyek a Préri tavakhoz a VIP tóhoz, ott állítóleg télen is lehet fogni.
  • Nehogy ilyen műanyag medencébe vidd ezt a botot bászmeg! Akkor el se vigyed tőlem. Itt egy köpésre a Duna, hódítsd meg a hölgyet, ne a guminőhöz menjél.
  • Na de….ott hol?
  • Bárhol apukám, most pont jó a vízállás is. Na de ha fosol a sodrástól, akkor menj az öbölbe. Sok hal behúzódik oda ilyenkor. Az egyik haver is odajár, mindig fog valamit.
  • Meggyőztél. Odamegyek. Azt a haverodat nem tudjuk most felhívni? Megkérdezném, milyen ízvilágot ajánlana.
  • Ó, drága kenyér, már te is az ízvilággal jössz? Mi vagy te Michlen séf? Vagy gasztroblogger? Én tudom, mit ajánlana. Pálinkás ízvilágot. 3 – 1 arányban.
  • Hogy érted, hogy 3 -1?
  • 3 kupuca beléd, hogy ki ne hüljé, és egy kupica a kukoricára, hogy aromázzon. Semmi pellet meg method, amit locsolgatni kell minden lószarral. Csak egy ólom, 80cm előke és a pálinkás kukorica….. Aztán milyen orsót raksz rá?
  • Most gondoltam, veszek egyet. Láttam olcsón a boltban, valami Power Carp Hunter vagy valami ilyesmi.
  • Felejtsd el! Az a kínai vacak az első pecán tönkremegy. Na várjál, adok egyet kölcsönbe, de visszahozod ám! Na, aszongya itt is van. Abu Cardinal 66. Ez egy örök élet plusz két nap.

Gyula kétkedve nézte az orsót. Olyan nehéz, meg régi meg kopott…meg a fék is olyan fura helyen van és úgy néz ki, mint a régi diavetítő gombja.

Amikor megtekerte, akkor meg még hangos is volt, de nem akarta megbántani Misi bácsit, elfogadta az orsót és azt gondolta: Misi bácsi biztosan tudja a dolgát. Végül is így nagyon autentikus lett a szett. Ráadásul egész olcsón megússza, ha csak kukorica kell. Bár szíve szerint vett volna valami jó etetőanyagot, de hallgatott Misi bácsira. Legfeljebb kukacot vesz csak és már mehet is.

  • Mennyivel tartozom?
  • Hááát….nem olcsó, nem olcsó….ugye új gyűrűk, meg markolat, meg a ráment nem kevés időm….De tudod mit! Boldog karácsonyt! Ez az én ajándékom.
  • Nagyon köszönöm!

Gyula kimondhatatlanul boldog volt. Este mindent elmesélt feleségének, külön kiemelve a 3-1 arány fontosságát, ezért arra kérte, vigye ki reggel az öbölhöz és majd jöjjön érte ebédidőben. Először hallani sem akart róla Anikó, de meggyőzhető lett, miután Gyula megígérte, hogy elviszi majd őt a plázába ruhát vásárolni. Na meg ha már ott vannak, akkor hozzá illő táskát is nézhet magának.

Reggel úgy keltek mind a ketten, mint akit péklapáttal vertek tarkón. Húzott az ágy melege és hiába nyitogatták szemeiket, minden homályos volt, mintha víz alól néznének kifelé. Mindkettőjükben ugyanaz a gondolat fordult meg, hogy hagyjuk a francba ezt a pecát, de Gyula úgy érezte, később megbánná, hogy nem használta ki ezt a szép napot.

Végül csak összeszedték magukat, de mikor kiléptek az ajtón és megcsapta arcukat a dermesztő téli valóság, akkor Anikóból előtört az őszinteség:

  • Te most komolyan ilyen időben akarsz pecázni, normális vagy te?
  • Háááát….tudod….a 3-1. Az majd segíteni fog.
  • Inkább vigyél termoszba teát. És egyezzünk ki abban, hogy egy óra múlva érted jövök.
  • Egy óra? De hát az semmire se elég. Még épphogy csak vizet ér a csali és már húzhatom is ki.
  • Na jó, legyen 2
  • 3?
  • Azt mondtam 2, különben nem viszlek el.

Ez bizony patthelyzet. Bár alapvetően Gyula hordja a nadrágot, vannak esetek, amikor Anikó annyira elszánt, hogy még csak gondolatban sem érdemes felmerülnie az ellenkezésnek. Ez most egy ilyen helyzet. És tulajdonképpen Gyulának is csak a szája nagy. Egy porcikája nem kívánta ezt az időt, csak az akarat elhatalmasodott a kényelmesség felett.

Fél óra autóút és odaértek az öbölhöz. Illetve, csak sejtették, hogy valahol ott van az öböl, mert olyan köd volt….annyit láttak csak, mint amikor a szemüveges kisgyerek télen felszáll a villamosra. Vagyis semmit.

A part megvan, de hol a víz?

Kétség ébredt bennük: biztos, hogy most kell ez a peca? De Gyula meg akarta mutatni az elszántságát:

  • No, akkor gyerünk. Köszönöm szépen a fuvart, akkor 4 óra múlva találkozunk
  • Kettőőőőő!!!!!
  • Csssssshhhhhiiiiiiiiii, elriasztod a halakat! Persze, hogy kettő, csak bepróbálkoztam.
  • Na azért. Addig veszek magamnak egy táskát.
  • És arra elég két óra?
  • Gyulaaa!!!!
  • Jó-jó, értem, na.

Gyula lebotorkált a parthoz. Maga előtt a merítőhálóval tapogatta ki a területet. Gondolta, amikor először meghallja, hogy vizet ér a merítő, ott megáll. Csak hogy nem vizet hallott, hanem jég koppanását. „Jajj, ne, arról nem volt szó, hogy ez be van fagyva!”.- kiálltott fel. Csalódottan álldogált pár percig a parton, azon gondolkodván, hogy most mi legyen, mikor egy furcsa neszt hallott. Mintha egy kacsa szállt volna a vízre. Csak nem? De! Úgy néz ki, csak az öböl széle volt kicsit hártyás, bent szabad volt a placc. Gyorsan össze is rakta a szettet: páternoszter fülön egy kis körteólom, 80cm-es előke, csonti csali. Ha csak kicsik jönnek, akkor jöhet a kukorica. Bár a bot erős bot volt, most Gyula úgy érezte, muszáj keszegesre szerelnie akkor is, ha pontyot akar. Nem bombázhatja a vizet nagy alakú bordás kosárral, de a gombócos etetésnek se látta most értemét. Helyette bedobás után néhány szem csontit lőtt csúzlival a helyre, ahová bedobott. Mivel nem volt nagy a távolság, így ezt könnyű volt kivitelezni.

Az első dobás után nem volt kapás, ellenben kihúzás után egy rusnya géb lifegett a horgon. Csak egy kicsivel volt nagyobb, mint a horog. Gyula bosszús volt. Pláne, hogy még kettőt akasztott utána így kapás nélkül.

Na, akkor most jön a 3 – 1. Feltett egy kicsit nagyobb horgot, betolta az első adag pálinkát. Rögtön feléledt, kimelegedett, jó kedve lett. Jött a második adag, és magában kiegyezett abban, hogy inkább csak 2 – 1 maradjon az arány, különben fejre áll. Ment egy kevés a kukoricára is, majd be a vízbe. A köd elkezdett felszállni és éles napsugarak kezdték áttörni a tejfölszerű pajzsot. Talán ez is a pálinka hatása….Eltelt még fél óra és teljesen kisütött a nap. A kabát is lekerült. Csudajó idő lett, mint ha kitavaszodott volna egy varázsütésre. Kapásnak azonban nyoma sem volt. Más nem próbálkozott rajta kívül a parton. Talán tudnak valamit, hogy itt nem érdemes próbálkozni….vagy csak, mint minden normális ember, otthon vannak és készülődnek az év utolsó bulijára. Sőt, lassan neki is készülődnie kell. Mindjárt jönnek érte.

Dobott még egyet, aztán később még egyet, majd betolt még egy kupica pálinkát, leült, mert még van egy kis ideje, majd ismerős hangot hallott:

  • Hahó Gyula, fogtál valamit?
  • Basszus, máris letelt a két óra, ne máááár?
  • De jó, hogy így örülsz nekem!
  • Nem, nem, persze, hogy örülök neked, csak….
  • Ne is folytasd. Pakold össze a cókmókodat, vagy jöhetsz gyalog.

Hmmm….nem is olyan rossz ötlet, legalább marad idő még egy kis pecára. – gondolta Gyula, de nem merte hangosan mondani. Így inkább csigalassú tempóban elkezdte összecsukni a horgászszékét, mint aki pakolni készül.

  • Miért mozog fel-le az a karika ott a boton? – kérdezte Anikó, aki nem is sejtette, hogy ettől a kérdéstől Gyula mindent eldob és odaugrik a bothoz valami olyasmi pozícióban, mint mikor Clint Eastwood készül előrántani a koltot.

A kapásjelző karika bizony megmozdult. Egy centit le, majd fel. Majd még egy centit fel, aztán szép lassan, gyorsuló tempóban megindult felfelé és mikor koppant a boton, Gyula bevágott, az üvegbot görbült, az orsó visított, hogy kríííí-krííííí, Gyula meg_

  • Megvan, megvan!
  • Júúúj, júúúj, fogd ki, fogd ki! – jött a biztatás.

Most már Anikó is izgatott lett és nagyon szurkolt Gyulának. El is felejtette, hogy egy perccel ezelőtt még vérig volt sértve.

A hideg víz ellenére a hal nagyon küzdött. Bement a móló alá is, okozva ezzel nem kevés izgalmat Gyulának. Mikor végre sikerült kihúzni onnan, megindult az öböl bejárata felé. Jó 20m zsinórt letekert, de sikerült megállítani. Aztán, mintha akadóba került volna a szerkó, Gyula nem érzett már ellenállást, csak egy nagy súlyt. A bot továbbra is görbült, de az orsó nem szólalt meg. Az ismeretlen valami jött egyre közelebb és közelebb, lassan feltűnt a kis körteólom is és valami bronzos test. Gyula bedugta a merítőt a vízbe, amitől a hal felébredt és mintha felrobbant volna a víz, kilőtt, mint egy rakéta, csinált a levegőben egy cukaharát, tripla leszúrt rittbergerrel, majd meg sem állt az öböl bejáratig. Gyula majd beszart ijedtében és hirtelen azt hitte, elszakadt a zsinór, amikor kiugrott a hal. Szerencsére laza volt a fék, így megúszta ezt a kirohanást. Eltartott még pár percig, mire újra partközelbe ért a hal. Ismét egy laza fékkel kísérelte meg a szákolást. Öreg orsó, nem vén orsó, mégis csak tudott valamit ez a Misi bácsi. – gondolta Gyula és olyan lazára állította a féket, hogy ha megint ugrik, akkor gond nélkül tudja vinni a damilt. Az ujjával fogta a dobot, ezzel állítgatta a fékerőt. Már azt gondolta amurt akasztott, mert az csinál ilyen cirkuszt. De télen az szinte lehetetlen, gondolta. Lassan közelített az ellenfél, felfeküdt a vízre, pipálva siklott a merítő felé, még pár centi éééés…..megvan! Megvan! Gyönyörű tükörponty.

  • Gratulálok Gyulám, nagyon szép hal! Ez lesz a vacsoránk? – kérdezte Anikó.

Gyulának összefutott a nyál a szájában. egy jó halászlé bizony jól esne. Pláne ennyi pálinka után. Aztán végignézett kifáradt, harcos ellenfelén és azt gondolta. Ekkora csata után megérdemli-e hal, hogy szabadon engedje.

  • Nem. Ezt nem. Inkább visszaengedem. Hadd éljen tovább. Más lenne, ha egy horgásztóból fogtam volna. De ez a Duna. Ez az igazi természet. Az öreg harcosnak az öreg hölgynél a helye.
  • Azért mérjük meg előtte, kiváncsi vagyok, mekkora.

Na ez ellen nem volt tiltakozás. 6,2kg volt. Derék harcos. Ment vissza éltető elemébe. Gyula pedig úgy gondolta, ennél jobban nem is sikerülhetett volna az év utolsó napja. Az idő is, Gyula is, Anikó is kivirult. A kacsák pedig visszafoglalták helyüket a parton.

A kocsiból hazafelé részletesen beszámolt Misi bácsinak, aki nagy örömmel hallgatta a beszámolót. Megegyeztek abban is, hogy amikor visszaviszi az orsót, akkor még körülnéz egy kicsit a műhelyben, mert akadhat még ott olyan üvegbot, ami érdekes lehet.

Innentől aztán nem volt megállás, a gyűjtemény egyre csak gyarapodott az öreg horgászeszközökből. És természetesen a karácsonyra kapott modern bot sem maradt érintetlen, de az már egy másik történet lesz.

A botot felújította: Sáray Gergely

Bot -és műhelyfotók: Sáray Gergely

Fotó a pontyról: Sörös Bence

Egyéb fotók és szöveg: Bors Csaba

A történet folytatása:
A régi-új varázsa
Gyula új kalandjai – Vízparti talákozások

Vélemény, hozzászólás?