Ha csak egy évszakot választhatnék a pecához, akkor az biztos a tavasz lenne. Mindig egy öröm látni, hogyan éled és zöldül újra a természet, és persze az is, hogyan kapnak újra erőre a halak és merészkednek ki a partközelbe. Ahogy melegszik az idő, a halak egyre inkább szétszóródnak és több esélyünk van megtalálni őket. Több esély van arra, is, hogy beérjen az etetés, vagy mondhatjuk úgy is: kivárhatjuk, míg beáll a hal. Télen, illetve kora tavasszal inkább nagyobb rajokban vannak a mélyebb részeken. Ha süt a nap, akkor is eleinte inkább a vertikális mozgás jellemző, mint a vízszintes. Éppen ezért előállhat olyan helyzet is, hogy pl. egy 5 méteres vízben 1,5 m mélyen találjuk meg a halakat. Az is jellemző, hogy a hideg vízben egész nagy területen olyan a tó, folyó, mint egy üres kád, míg máshol szép számmal lehet fogni. Az ember belenyúlhat a tutiba és már rakhatja is ki a közösségi médiákba, hogy “rapid” peca alatt (utálom ezt a szót) 10-15 pontyot is fogott ami mango-squid wafter carp specialist method feeder master solution mini bojli pellet wafterre vagy valami hasonló borzalomra jött, mintha csak ezen múlna minden. Na de ne kanyarodjunk el ennyire, rátérek most az én horgászatomra.

Április közepe van. Virágba borultak a fák. Reggel még kell a kabát, de ebédidőre már elég egy póló is akár. A dévérek, bodorkák lassan túl vannak az íváson, a kárászoknak nemsokára kezdik, a pontyokat meg jól lehet fogni, ahol van belőlük. A pergetőknek nincs szerencséjük, még várni kell.

Helyválasztás, felszerelés

Hétvégente és ünnepekkor sokan vannak a vízpartokon, különösen a jól telepített tavakon. Ilyenkor inkább csatornákat látogatok vagy olyan tavakat, amik kevésbé zsúfoltak. A zsákmány ezeken a helyeken akármi lehet, de a betli esélye is nagyobb.

Egy olyan tóhoz mentem, ahol egy évvel ezelőtt fiam fogta meg első halát. Először sneci volt, aztán meg 1-2 szép dévér. Ez utóbbiban reménykedtem én is. De úgy voltam vele, ha csak kicsi jön, az se baj.

Elszoktam a korán keléstől. Felhúztam 4-re az órát, de csörgés után már aludtam is vissza. Mint utóbb kiderült, lustaságom jól jött, mert a helyen élesen szembesütött a nap, kb. 9. óráig. Tehát nem láttam volna az úszót, ha előbb kiérek.

Felszerelésem és taktikám egyszerű volt. Be egy úszós szerkó úgy, hogy a csali a meder felett egy kicsivel lebegjen, 2 percenként bedobok és minden dobás után egy kis gombóc etetőanyag. Egy kilót vittem magammal és addig terveztem maradni, amíg az el nem fogy. Ez kb. 3-4 óráig kitart.

A bot egy 4 m hosszú teleszkópos, tűspicces tavi pisztrángozó bot. 3-8 g dobósúlyú, tehát jól lövi a kis úszókat. Márpedig most arra van szükség. A tűspiccnek köszönhetően a puhább szájú halaknak is be lehet vágni anélkül, hogy sérülést okoznánk, vagy elszakadna a vékony előke. Fárasztáskor először a spicc hajlik, majd fokozatosan részt vesz a munkában a bot többi része. Rugózik, nyúl a hal után, követi a mozgását. Mondanom sem kell, én nagyon beleszerettem ebbe a botba. Ha nem kell messzire dobni, akkor ez bármilyen halhoz tökéletes választás, persze ésszerű súlyhatáron belül.

Az orsó egy régi, kis méretű orsó. A főzsinór 14, előke 12. Az úszó, egy igazán különleges és egyedi darab: varjútoll. Annak is a fordított változata, vagyis a toll hegyesebbik vége az úszó antennája és a vastagabbik végén van a fül. Jó régóta, illetve régen használták a horgászok. Az egyik legérzékenyebb úszó, amit sekély vízben, partközelben és szélcsendben ajánlott használni. Az általam kiválasztott helyszín és nap, pont ideális ehhez az úszóhoz. Vagy inkább, az úszó ideális a helyhez és naphoz. A víz kb. 1 m mély. Nem kell messzire sem dobni, annak idején gyerekkoromban 3 m-es spiccbottal is fogtuk itt a kárászokat….azok a régi szép idők…

Az úszóról majd egy külön cikkben is írni fogok, mert megér egy misét. A szereléket így állítottam össze.

A horogtól 15 cm-re egy kis méretű jelzőólom. Ezen érzékeny úszónál kettős szerepet tölt be ez a kis ólom: Egy: feltolós kapás esetén majdnem egy cm-re kiemelkedik az úszó, amit már észre lehet venni. Kettő: csipkebokor-vessző. Három: kis súly miatt a hal meg sem érzi ezt az ólmot, és gyanútlanul úszik tova és ha a többi ólmot is megmozdítja, akkor még az elbóbiskoló pecás is észreveszi a kapást.

A jelzőólomtól 20 cm-re tettem 3 db kis ólmot. Mindig jobb szerettem több kicsi ólmot, mint egy nagyot, mert azt lehet még variálni a horgászat során. Kezdetben általában összehúzva teszem fel. Most a horgászat során nem is változtattam ezt, de van amikor széjjelhúzom, ha azt akarom, hogy lassabban süllyedjen a csali, de extrém esetben az is előfordul, hogy lehúzom az egészet a jelzőólomig. A kezdeti összeállítás további előnye, hogy a szerelék szépen kiterül bedobáskor és nem lesz gubanc.

Úszó tövénél a 3 sörét nem feltétlenül az úszó fix rögzítését szolgálja (bár abban is segít), hanem inkább azt, hogy az úszó már vízre érés után hamar beálljon. Ha nem lenne ott semmi súly, akkor az úszó egészen addig csak feküdne a vízen, amíg a tömbbé húzott három sörét le nem süllyed és így lemaradnánk azokról a kapásokról, amik vízközt vagy a felszín közelében történnek a csali süllyedése közben.

Az is egy jó megoldás, ha a legyező horgászok által használt vékony dróttal (lead wire) körbetekerjük az úszó alját. Bevallom, erről csak olvastam, még nem próbáltam, de gondoltam megemlítem.

Az úszó fölötti sörét célja a damil gyorsabb süllyedése miatt van ott.

Bár az úszónak vékony hegye volt, nagyon jól látható volt. Csalinak két szem csontit tettem fel. Készülődtem a dobáshoz, majd rájöttem, hogy még nem raktam össze a merítőt. De…ejj, hol ez a merítő? Mármint a nyele. A feje megvan, de a nyél…basszus, az otthon maradt. Csak a fej nem lesz elég, most mit csináljak? Hopp, megvan! Nemrég a gyerekekkel mentünk kavicsot gyűjteni és vittem nekik dobókanalat, hogy a vízből is tudjanak szedni. Annak a kanálnak a nyele csavarozható és az egy sztenderd menet, jó lesz a merítőhöz. Vissza a kocsihoz, hoztam a rövid kis nyelet, rá a merítőfejre és már kész is a….merítő…

Háát…ilyesmit inkább a legyezőhorgászok használnak a patakban állva, de biztos nem a matchbottal horgászók. Na mindegy, jóvanazúgy! Na meg, nem is reménykedtem abban, hogy szükség lesz rá. Snecikre és kisebb dévérekre számítottam, amiket még lehet röptetni.

Gyenge kezdés

Eltelt egy óra és nem történt semmi. Csak dobáltam, csak dobáltam, de még egy mozdítás se volt. A kukacok pedig érintetlenek voltak. Az etetőanyag fogyott, fogyott, én pedig duzzogva ültem a parton és mérgelődtem, hogy ebben a szép időben miért nem olyan helyre mentem, ahol halat is lehet fogni. Tényleg csudajó idő volt. Ráadásul az egész természet násztáncot járt. Halak cikáztak a lábam előtt, egymáshoz dörgölőzve, méhek kergetőztek a a virágok között, madarak csattogtatták a faágak között szárnyaikat, a nádasban pedig forrt a víz, mintha csak egy kutyafalka lódult volna vízbe pancsolni. Kifejezetten hangos volt minden. Egy hónapja a taksonyi holtágnál olyan csend volt, hogy bármilyen neszre azonnal felfigyeltem. Most meg azt se hallottam volna meg, ha rámköszön a halőr. Még az is lehet, hogy köszönt, én meg fülem botját sem mozdítottam, ő meg továbbment, hogy “na jó, hagyjuk, ez süket”.

Ott tartottunk, hogy ülök ott duzzogva, de egyszer csak az egyik etetőanyag gombóc gyűrása közben az úszó elmerül. Na persze jellemző, ilyenkor nem tudok időben bevágni. De ez a kapás elég jó volt arra, hogy a csalódottságból újra feszült és izgalmas várakozás lett úrrá rajtam. Innentől fogva egyre sűrűbben jöttek a kapások, de még nem sikerült jól bevágni. Meg is kellett jól fontolni. No nem azt, hogy bevágjak-e, hanem azt, hogy hogyan. Ha határozottabban rántok be és nincs meg a hal, akkor a bot hajlékonyságának köszönhetően a szerelék suhanó nyílvesszőként lőtt ki a vízből és csak imádkozhattam, hogy a fejem ne céltáblaként szolgáljon egy úszóból született dartsnak. Viszont, ha nem vágok be határozottan, akkor esély sincs arra, hogy jól akadjon a horog.

Egyik alkalommal nagy meglepetés ért, mert rakétakilövés helyett, bevágás után az úszó eltűnt, a bot meggörbült, az orsó pedig visított, mert valami tengeralattjáróba akadt a horog. Felpattantam, mint akinek kihúzták az 5 nyertes számát a lottón és izgatottan kezdtem a fárasztást. Közben a telefonomat kerestem, hogy lefotózzam, milyen szépen görbül a bot. Pedig többször megfogadtam, hogy ilyet nem fogok csinálni, mert rútul ilyenkor megy el a hal, de a kísértés mindig óriási, hogy megörökítsek egy karikába hajló botot. A bot, aztán egyszer csak megkönnyebbült, én meg: ááááááááááááááááááá!!!!!!!!!!!!!!

Kicsusszant véletlenül….Nem csak a hal megy el, de még a maradékot is elriasztom ezzel a Tarzan üvöltéssel. Két etetőanyag-gombóccal próbálom az uszonyosokkal feledtetni a törénteket….hátha….

Lett megint egy kis szünet. Az úszó egyébként nagyon lassan állt be. A csali természetes sülyedése ezekkel a kicsi ólmokkal abszolút biztosított volt. Vízreéréskor olyan volt, mint egy keljfeljancsi, utána kicsit lejjebb süllyedt, utána meg már csak a sárga vége látszódott ki. Másfél óra kapástalanság után volt időm akaratlanul is kifigyelni, hogy melyik lépés, mikor következik be. Ha a beállás és süllyedés ütemében bármi változás volt (előbb süllyedt vagy nem süllyedt tovább, akkor az azt jelenti, hogy a hal vízközt kapta el a csalit és azonnal be kell vágni határozottan. Megreszkíroztatva, hogy homlokomon csattan az úszó, de egy jó halért bármit.

Jött még egy hal, egy kisebb, de az is leakadt. De büszke voltam magamra, mert kiálltás helyett, csak szolid ejhát mondtam.

Megtört a jég

Harmadik bevágás már hallal is járt együtt. Egy gyönyörű kárászt sikerült akasztanom, kb. fél kiló körüli lehetett vagy egy kicsit nagyobb. Nagyon örültem neki, sok szép emléket felidézett bennem. Legalább 25 éve nem fogtam itt kárászt, de még csak nem is láttam se vízben, se szákban, se bográcsban senkinél és sehol.

Az előző behemótot, amelyik leakadt, pontynak gondoltam. Most ugyan jött egy kárász, de továbbra is inkább kis halakra számítottam és azt gondoltam, csak véletlenül akadt horogra egy kamikaze hal.

Elméletemet azonban megcáfolta, hogy megint fogtam egyet. Igaz, kisebb volt, de kárász az is.

Aztán megint volt leakadás és arra gondoltam, hogy ez azért lehet, mert kicsi a horog. Gondoltam, lecserélem egy nagyobbra és egy szélesebb öblűre, ami jobban illik a nagyobb szájhoz. És mivel az etetőanyag is elfogyott, ezért nem volt más választásom, mint hogy kukoricával etetek tovább és azzal is fogok csalizni.

Hátha jön egy ponty is. Igen ám, de a kukorica kicsit nagyobb és nehezebb csali, mint a csonti, az úszó pedig nem ilyen nagy csalikhoz van kitalálva. Feltettem és ugyan nem süllyedt el, de úgy állítottam be, hogy a horog a fenéken feküdjön pár centi horogelőke társaságában, miközben a jelzőólom nem ér le. Így aztán, ha jön egy kapás, akkor az úszó 2-3 cm-re kiemelkedik a vízből, amit még én is képes vagyok észrevenni. Jött is egy ilyen, aztán megakasztok egy kis keszegifjoncot…na nesze neked nagy horog, most jönnek a kicsik….

Néhány rontott kapást leszámítva innentől már igazán szórakoztató volt a peca. Jöttek kárászok, dévérek szép számmal. Az egyik kárász talán egy kilónál is nagyobb volt. Sose fogtam még ekkorát és nagyon örültem neki.

Dél után egy órával megfordult a szél, és meg is erősödött. Esőfelhők közeledtek, mintha csak azt akarnák, hogy ne késsem le az ebédet, mert az mégis csak melegen az igazi. Engedtem hát a csábításnak a friss ebédhez és összepakoltam. Elégedett voltam nagyon. Az úszó remekül jelezte a kapást, a bottal pedig hatalmas élmény volt a fárasztás. Milyen jól tettem, hogy másfél óra múlva mégsem mentem haza. Igazán szórakoztató volt a délelőtt. Soha rosszabb pecát.