A történet főszereplője Tóbiás, aki gyerekként, ismerkedett meg a horgászattal a 90-es évek elején. Volt egy gimnáziumi osztálytársa, Peti, akit nyáron meglátogatott a Szigetszentmiklósi nyaralójában. Egy egész hetet náluk töltött és kettejüknek sok szép élményben volt részük. Na nekik sem volt szükségük disco-ra vagy mozira. Annyi dolguk volt, hogy hírtelen nem is tudták mihez kezdjenek. Reggel biciklizéssel indítottak a pékség felé. Ott aztán olyan finom kifliket és péksütiket vettek, amik sosem élték meg a másnapot, mert rögtön elfogyott. Kellett is a kalória a két kis lurkónak. Amennyit ők mozogtak…Paksot is megszégyenítették, annyi energia volt bennük. Reggel Peti nagypapája olyan rántottát rittyentett, amiben benne volt mindenféle finomság. Bármely Michlen-csillagos szakács megirigyelhette volna. Vagy az összes dietetikus dobott volna egy hátast tőle. Volt benne hagyma, póréhagyma, kolbász, sonka, szalonna, paradicsom, paprika és mindezt megfűszerezte egy kis vegetával, meg persze pirospaprikával. A papa indított egy felessel, amivel méregtelenített. Majd szalonnából és a friss kenyérből katonákat készített és természetesen a kertből szedett paprika és paradicsom sem maradhatott el.

Reggeli után strandolás volt a program a Délegyházi tavaknál. Ebéd után a ház melletti füves placcon fociztak vagy bicikliztek a környéken és felfedezőútra indultak. Valamit mindig gyűjtöttek: csigaházat, kavicsit, különös formájú ágakat vagy épp leveleket. A kidőlt fűzfa ágaiból is vágtak egy darabot, amiből a papa sípot és furulyát készített. Néha elmentek kacsát etetni. És dicséretes, hogy volt annyi eszük, hogy nem kenyeret adtak nekik, hanem kikérték az állateledeles boltos véleményét. Ő pedig ingyen adott nekik fél-fél kiló csemegét, amiért így figyelnek az állatokra.

Kacsaetetés közben a fiúk észrevették, hogy mások is megjelentek a környéken: kisebb-nagyobb halak csipegetik a fenékre merült falatokat.

• De jó lenne fogni egyet! – kiálltott fel Tóbiás
• Hát akkor fogjunk. Van két pecabotom. Az egyik már fel van szerelve, de hip-hopp összerakom neked a másikat is. – lelkendezett Peti
• Te tudod, hogy kell?
• Persze, ha esik az eső, folyton bíbelődők a botjaimmal. Jobb előre kötözgetni, mint a tóparton bosszankodni.

A két fiú olyan gyorsan tekert hazafelé, ahogy csak tudott. Ha egyszer valami célt kitűztek maguk elé, akkor semmi sem tántorította el őket. Lihegve, csapzottan megérkeztek és rögtön ittak volna egy jó hideg ásványvizet, de a papa rájuk szólt.

• Várjatok még 10 percet, ki vagytok melegedve.
• De szomjasak vagyunk és melegünk van. – nyöszörgött Tóbiás
• Tőlem…ha szeretnél napokig orrot fújni…és hidd el a rántotta sem esik jól, ha megfájdul a torkod. Inkább zuhanyozzatok le, aztán ihattok és mehettek pecázni.
• Honnan tetszik tudni, hogy pecázni készülünk,
• Peti unokám akkor teker ilyen eszeveszetten a biciklivel, ha horgászni készül. Ha peca van, akkor peca van. Nincs apelláta.

Peti csak mosolygott és bólogatott. Elmentek hát megfürdeni, átöltözni és ezalatt az idő alatt a papa egy jó nagy adag limonádét készített, a mama pedig almás pitét sütött, mondván, hogy éhesen nem lehet halat fogni. Peti ránézett az órájára: 4 óra….na jó, még belefér egy kis sütizés. Ha 6-ra ott vagyunk a parton, akkor jók vagyunk. Lesz 3 óránk a pecára. Gondolta.
Evés után bementek Peti szobájába, ahol egy kis beépített szekrényben ott sorakoztak a horgászbotok. Volt hosszú, rövid, vastag, vékony, teleszkópos és összedugós.

• Nem azt mondtad, hogy kettő botod van? – kérdezte Tóbiás
• De igen, nekem kettő. A többi az unokatesómé. Biztos kölcsönadná, de mivel nincs itt, így nem tudom megkérdezni. De hidd el, az én botjaimmal sem jársz rosszul. Választhatsz is. van ez a piros Silstar teleszkópos és van ez a kétrészes üvegszálas Tokoz

Tóbiás kézbe vette mindkettőt és azt mondta:

• A Silstart választom, mert ez könnyebb.
• Ok. Jó kis bot. A másik se nehéz. Gyengusz a karod, apukám!

Peti gyakran ugratta Tóbiást, de Tóbiás nem vette zokon. Sőt. Szeretett volna ő is olyan vicces lenni, mint Peti. Irigyelte őt. Mondta is Tóbiás: „neked csípőből jönnek a csípős megjegyzéseid”. Tóbiás kedvenc esete az volt, amikor egyszer valami hülye gyerek beléjük kötött minden ok nélkül és azt mondta Petinek: „húzzál innen, mert tökön rúglak”. Peti erre csak annyit mondott: „Beletörik az a kis cérna lábad, apukám”. Aztán angolosan távoztak. Tóbiás hazáig sem bírta ki röhögés nélkül.

Na de visszatérve a történethez, ott tartottunk, hogy a szobába indultak szerelni. A szobában 3 ágy is volt. kettő a hosszú fal mellett, egy a rövid fal mellett, arra az esetre, ha vendégek jönnek. Peti ha egyedül volt, azt szerette a legjobban amikor minden ágyat beterített a horgászcuccokkal és szerelgette és szerelgette. Peti most elővett egy fakanalat és egy madzagot. Tóbiás nem értette:

• Mi az, főzni is fogunk?
• Neeeem, apukám. ezzel gyakoroljuk a horogkötést. Nézd csak, itt csinálsz egy hurkot, körbetekered, itt meghúzod már ké…
• Állj! Mért nem a horoggal gyakoroljuk a horogkötést?
• Először is: bízz bennem. Másodszor: azért, hogy ne szúrd meg magad, mielőtt vízpartra jutunk. De legfőképp azért, hogy lássad, hogy jönnek a menetek és mi a sorrend. Ha megy a fakanállal, akkor adok neked egy vékonyabb madzagot és egy hurkapálcát, aztán ha az is megy, jöhet a nagy horog és vastag damil, majd a kis horog vékony damil.
• Maradjunk a nagy horognál. A nagy horog nem egyenlő a nagy hallal?
• De igen. De hidd el, Ronaldo sem biciklicsellel kezdte a focit, hanem csak passzolgatott. Itt is fontos a fokozatosság. Nem mellesleg egy nagy hal már megélt ezt-azt, így igazán megérdemli, hogy mi is jól bánjunk vele. Egy nagy halat pedig csak akkor fogsz tudni kiszedni, ha előtte már legalább több száz kisebbet kifogtál.
• És nem lesz unalmas?
• Csak annak, aki valamit rosszul csinál. Nem kell ezt túlbonyolítani. Jó helyre megyünk, jönni fognak a halak, meglátod. Főleg, ha duma helyett végre nekiállsz gyakorolni a horogkötést.

Tóbiás nekiállt gyakorolni. Nem volt egyszerű. elsőre nem is sikerült, csak harmadjára. Büszkén lóbálta Peti előtt a fakanalat, aki egy mozdulattal lehúzta a madzagról.

• Ez a hal elment, apukám. Valami kimaradt a csomóból. Elfelejtetted a hurkon átbújtatni.

Tóbiás zavarban volt, de nem adta fel és negyedszerre megcsinálta. Jött is a hurkapálca, aztán a nagy horog, aztán a kis horog. Na ezzel már meggyűlt a baja Tóbiásnak. Már épp ott tartott, hogy hagyja a fenébe, de utolsó próbálkozásra sikerült. Sőt, még az ágynemüt is sikerült kifognia. Erre Peti azt mondta:

• Nagyszerű, akkor a horogszabadítást is tudjuk gyakorolni.

Peti szettje összeállt, következett Tóbiásé. Peti elmondta, mi a szerepe az orsónak, meg a gyűrűknek és hogy az úszó, hogyan fogja jelezni a kapást.

Csalinak fogtak egy nagy szelet kenyeret, beáztatták, jól megnyomkodták és megszorták egy kis pirospaprikával. Tóbiás viccelni próbált: „Más nem kell? Egy kis só, bors, oregánó, bazsalikom?” Peti nem nevetett, csak annyit mondott: „Nem kell túlzásba vinni”.

Peti jobban szerette csak a saját poénjait. Ha más próbálta ugratni, az már nem volt olyan jó vicc.

Fél 6 volt. Lassan elindultak. A bicikli kormányához fogták a botokat. Peti a kormányra még ráakasztott egy szatyrot, amiben a horgászdoboza volt, Tóbiás meg egy vödröt vitt, amiben majd hazahozzák a kishalakat és megsütik paprikás lisztben.

Már majdnem elindultak, amikor Peti visszafordult és hozott egy merítőhálót.

Tóbiás nevetett:

• Mi az, lepkét is fogunk?
• Akár azt is. De ez most arra kell, hogy ha netán véletlenül mégis nagy halat fognánk, akkor majd ezzel kiemeljük.

Még mielőtt elindultak volna, papa utánuk szólt: „Sötétedésig gyertek haza. Nem jártok jól, ha nekem kell utánatok mennem”.

Papa szigorú volt és következetes. Ő, ha valamit mondott, akkor az úgy volt. Egyik gyereknek se jutott eszébe ellent mondani, pláne szemtelenkedni. Holott azt is tudták, hogy sose bántotta volna őket. Csak simán egyszerűen határozott volt a papa. Nem is értették később, amikor megjelentek a kereskedelmi televíziók, benne a sok amerikai szeméttel, hogy hogy a bánatba beszélhet úgy egy gyerek a szüleivel, mint a filmekben.

10 perc bicikliút után megérkeztek a helyszínre. Egy hosszan benyúló stéghez. Elindultak befelé, de félúton Peti megállt.

• Itt jó lesz
• Itt? Mért nem megyünk a végére?
• Arra túl sok a motorcsónak, meg az evezős. A nádastól nem lát minket, aki balról jön. Itt viszont jó helyen vagyunk. Egyszer a papával csónakból egy hosszú bottal végigtapogattuk ezt a stég melletti részt és ezen a helyen sóderos a talaj, máshol meg iszapos. Itt érdemes próbálkozni.

A két barát lerakta a biciklit és elhelyezkedett.

• És akkor most hogyan tovább?
• Először is tegyél fel csalit. Tépjél le egy kis darabot a kenyérből és tedd a horogra. Hé, ne akkorát! Mi ez biliárdgolyó? Nem bálnára vadászunk.
• És ennyi jó lesz?
• Na, úgy már jó.
• Jöhet a bedobás?
• Még várj. Állj meg egy kicsit és nézz körül, de jó lassan. Csodát fogsz látni.

Tobiás oldalra nézett és lassan forgatta körbe a fejét. 6 óra volt. A tikkasztó hőség átcsapott simogató meleggé. A stég mellett nagy kiterjedésű nádas zizegett az enyhe szellőre. Mint ha sok-sok filigrán, zöld ruhába öltözött táncoshölgy ringatta volna magát valami lágy andalító zeneszóra. Tóbiás a fejét továbbfordítva látthatta a Soroksári Dunát, amint lassan, komótosan csordogált, és amit a túlparton lévő fűzfák és bokrok a zöld minden árnyalatával megfestették. Tobiás maga elé nézve láthatta a sima víztükröt. Mivel a nádas azon a területen megfogta a sodrást, így olyan volt, mint egy nagy feszes zöld színű takaró. Tóbiás úgy érezte, valami más világba csöppent. Mint ha egy búra alatt lenne, ahol semmi baj nem történhet. Gondolta, még egyszer körbenéz. Aztán mégegyszer. Mindig valami új dolgot fedezett fel. Egy kacsa familia kimerészkedett a nádasból a nyílt vízre és az addig tükörsima vízre egy nyílvesszőt rajzoltak úszásukkal. Egy kis sikló is tekergett a stég lábainál. Mint ha egy kezdő sofőr gyakorolná a szlalomozást. Nem sokkal mellette egy teknősbéka is a felszínre jött süttetni a páncélját. Tóbiás egész idáig csak azzal volt elfoglalva, hogy odaérjen a helyszínre és most jött rá, milyen jól tette, hogy megállt egy percre. Máskülönben lehet észre sem vette volna azt a sok szépséget.

• Na? Milyen? – kérdezte Peti
• Jöjjünk még ide!

Ekkor a csöndet egy nagy hal ugrása törte meg.

• Ez szolid utalás, hogy csipkedjük magunkat, apukám. Na jöjjön az a bedobás. Nézd csak, ezt itt az orsón árfordítod, botot hátra, aztán hadd menjen.

Tóbiás jól megnézte Petit, hogy csinálja. Szép ívbe ment az úszó. Egész messzire repült. Hátrahajtotta ő is, majd lelkesen kurjantott egyet „Na hadd menjen!” És az úszó atombombaként becsapódott Tóbiás lába elé. Mint ha ostorral csapták volna meg a vizet. Tóbiás ugyanis elfelejtette átállítani a felkapókart. Végül csak annyit mondott:

• Ez nem sikerült túl jól
• Hát jól megtörted a csendet, az egyszer biztos.
  A második dobás már sikeresebb volt és Tóbiás úszója pont Petié mellé landolt. Aztán szép lassan megint kisimult a víz.
• Na mi lesz már?!
• Na, még csak egy perc telt el, ennyire ne legyél türelmetlen.
• Jó, de meddig várjunk?
• Még egy pár perc, aztán újra dobhatunk. De addig is…telefonáljunk egyet a halaknak, hogy hahó, itt vagyunk!
• He?
• Nézd csak, így. Egy kicsit meghúzom a zsinórt, az úszó felém jön, a csali a víz alatt meglibben és ha szerencsém van, akkor egy halacska ezt nem fogja tétlenül nézni és odavág. Így ni. Itt is van az első.

Peti egy szép vörösszárnyút fogott. Kb. 10-15 centis. Tóbiás csodálkozott, hogy micsoda szép színei vannak. Aztán, ahogy a csodálkozásból felnézett, látta, hogy nem látja az úszót. kérdezte is Petit:

• Te, hol az úszóm?
• Nálam ugyan nincs. viszont egy halacska lehet épp most utazik vele Tass felé, gyerünk vágj be. De ne akorát! Csak kicsit emeld meg a botot.

És Tóbiás megfogta élete első halát. Egy pici kis bodorka vizisíelt a stég felé. Tóbiás, kiszedte a horgot, bedobta a halat a vödörbe, majd elkezdett ugrálni örömében. Halat fogtam, halat fogtam!

• Ok, -mondta Peti – de ha szeretnéd, hogy még estig mást is fogjunk, akkor ezt hagyd abba, mert a világból is kirohannak a halaink.

Innentől fogva aztán beindultak a halak. Jött sneci, vörösszárnyú, sügér, naphal, bodorka, dévér, kárász. Mind 10-15 centis. Lassan a nap ereszkedett lefelé, a szellő alábbhagyott, a sárga megvilágítás naranccsá változott. Mindketten maradtak volna, ameddig csak lehetne, de tudták jól, hogy a sötétedés előbb-utóbb hazaküldené őket. Már épp elkezdtek pakolászni, amikor Tóbiás előjött a horgászok által gyakran ismételt mondással: Csak még egy utolsót dobok.

Érdekes módon, ahogy vizet ért az úszó, már el is tűnt. Tóbiás vonakodva bevágott, hisz nem számított ilyen gyors kapásra. És csodák csodája, a hal nem indult meg a stég felé, hanem rántott egy nagyot és Tóbiásnak majdnem kiesett a bot a kezéből.

Peti odaugrott és segített beállítani Tóbiás orsóján a féket.

• Mit tekergeted ezt az izét?
• Az szabályozza, hogy milyen erővel engeded a halnak húzni a damilt. Ha nem engeded, akkor a damil szakad vagy a bot törik.
• Akkor engedjünk még, nehogy szakadjon
• Nem, ez már így jó lesz. Ki kell szedni ezt a valamit, mert ha sötétedés után érünk haza, akkor a papa mérges lesz. Figyelj csak, csináld ezt. Óvatosan felemeled, aztán leengeded és közben tekerd az orsót. Így ni. fel-le, fel-le. Ez az! Ha meglódul, ne csinálj semmit, csak tartsd a botot határozottan.

Kb. 5 perce küzdöttek a hallal, de egy örökkévalóságnak tűnt. Lassan már előbukkant az úszó, aztán már az ólmok is látszódtak és megjelent 1-2 burvány. Még Petinek is hevesen dobogott a szíve. Nagyon szurkolt barátjának, hogy meglegyen a hal. Nemsokára előbukkant egy zöld test.

• Ez meg miféle szerzet? –kérdezte Tóbiás
• Compó, apukám. Az egyik legszebb hal, amit itt foghatsz. Na úgy látom kezd fáradni. Hozom a lepkehálót és alányúlok.
• De nehogy elijeszd!
• Nyugi, meglesz ez, ha idáig kibírta. Még húzd egy kicsit közelebb. mééég…mééég…hahaaaa! Megvan apukám! Gratulálok! Gyere vigyük a fűre, mert itt a stégen, ha ugrál, akkor megüti magát.

Szaladtak a fiúk kifelé. Tobiás majdnem elbotlott a saját lábában, úgy izgult. Mérleg nem volt náluk, de lemérték: 35cm. Ekkorát még Peti sem fogott. Nézegették még egy darabig, majd egyszere jutott eszükbe és egyszerre is mondták ki: „engedjük őt vissza”

Azzal óvatosan vízbe tették, Tóbiás még egy kicsit megsimogatta a farokúszóját, aztán elengedte és nézte, ahogy lassan elúszik. Mint ha integetne is az uszonyával, megköszönve, hogy visszatették.

A szép pillanatot megtörte a felismerés, hogy nemsokára sötét lesz, így gyorsan összepakoltak és tekertek hazafelé, amilyen gyorsan csak tudtak. Papa már várta őket. Büszke volt rájuk, hogy betartották a szavukat és hogy ilyen szép fogásuk volt. Másnap ebédre el is készítette a finom paprikás-lisztes sült halat.