Eljön az idő, amikor állást kell foglaljak. Annak idején, amikor elindítottam a blogot, az volt a cél, hogy mindenkit megszólítsak és ne írjak semmi olyat, ami egyik vagy másik tábor ellen szól. Mindenkivel akartam lenni, de rájöttem, hogy ez lehetetlen vállalkozás. Visszatartottam sokszor véleményem, mert nem akartam senki ellen lenni. Ez azonban feszültséget okoz. Arra jutottam, hogy inkább leszek őszinte és nem baj, ha csak egy kisebb közösséghez szól a mondandóm, de nem fogok többet mérleghintázni. Ki kell mondanom, ami bennem van: a kockatavi peca az nem horgászat és nem sport. Akik pedig bölcsőben puszilgatják a lavórból kifogott túltáplált dögöket, azok nem igazi horgászok és nem állatvédők.

És ezzel máris magamra haragítottam a mai horgásztársadalom majdnem felét. Vagy még többeket is és a gond nem azzal van, hogy ők most haragudnak, hanem azt hogy ilyen nagy arányt képviselnek.

Bár nem tartom magam öregnek, azért azt még én is el tudom mondani magamról, hogy nem igazán tudtam annak idején elképzelni olyan helyzetet, hogy kis téglalap alakú tavat megtöltenek több mázsányi 10-20 kilós halakkal, amiket aztán nem lehet elvinni, de mielőtt visszadobod, matracra/bölcsőre kell tenni, fertőtleníteni, stb. És aztán néhány nap elteltével valaki más megint kifogja, megint visszaengedi, stb. A halnak nincs esélye elbújni, se rendes táplálékot szerezni. Kénytelen az ember által bedobált eledelekből fenntartani magát, amikben meglepetésszerűen elbújik 1-1 horog. Aztán az egyszeri horgász kifogja, pózol vele és elmondja, hogy a carp master strawbery squid method fluo wafter bojlie-pellett bait ma is “adta a halat” egy “rapid pecán” és “elsült a bot”. A halat “partra segítette” (mert olyan nagyon szeretett volna a hal partra jönni, csak kellett egy kis segítség) a bot “remekül dolgozott” és szákba került a “10+” os ponty (mert a törtek ismerete már homályba merült, annak ellenére, hogy kötelező a digitális mérleg).

Mi ez? Hogy történhet meg ilyen nap mint nap? Elképzeltem, hogy fel lennének háborodva emberek, ha én az állatkertbe mennék gorillát lőni kábító puskával, majd az elterült állat mellett vigyorogva mutogatnám a forradalmian új puskámat, amin automata lövedékkorrigáló van arra az esetre, ha az állat elmozdulna. Vagy elképzeltem, hogy bokszolót küldenénk egy sakkozó ellen vagy sakkozót egy bokszoló ellen. Az sem lenne egy egyenlőtlen küzdelem. De ha már a küzdelem szó előjött:….Aki nem élelemszerzés céljából fog halat, hanem sportból, az bizony gyarló. Vállalom, én is az vagyok. Mert, amit megfogok, visszadobom. Nem azért, mert ez a divat, hanem mert macerás a szállítás, a pucolás és mert egyszer rútul megvágtam magam. Szóval visszadobom. Gyarló módon még élvezem is a küzdelmet egy olyan ellenféllel szemben, aki azt a küzdelmet semennyire sem akarta. De ha már ilyen vagyok, akkor igyekszem egyrészt a legkevesebb nyomott hagyni a természetben (értem ezalatt, hogy nem szórom tele a vizet minden lószarral meg kurvaanyjával és nem ejtek feleslegesen nagy sebet a halon), de ami ennél is fontosabb, hogy a hangsúly azon van, hogy a természetben. Nem medencében, nem túlzsúfolt kockatavon, nem tömegben és pláne nem tömegesen. Értem ez utóbbi alatt azt, hogy semmi értelme nincs annak, hogy találok egy tuti helyet és kifogok egymás után 37 márnát, pontyot, süllőt, akármit. Nem kell, hogy enyém legyen minden.

A napijegyes tavakat, víztározókat, azért nem zárom ki teljesen, mert azok között is akad szép számmal olyan, ami igazán természetközeli élményt ad, méretétől függetlenül.

Hogy mit tehet az a horgász, aki hozzám hasonlóan a modern jelenségnek kevésbé örül? Írjon blogot! Jó lenne, ha többször találkoznék olyan írásokkal, ahol pl.: kispatakon legyeznek, csatornánál spiccbotoznak, nagy tavon wagglereznek, folyókon görgetnek, holtágban pergetnek, stb.

Ez itt a fotón a következő pecám helyszíne. Lehet, hogy nem fogom tele magam, de ezerszer jobb élmény lesz, ha csak egy dévér is összejön, mintha medencéből fognék pontyot.