A börze után

Gyula elégedetten gurult haza a horgászbörzéről. Jó érzéssel gondolt vissza a legemlékezetesebb pillanatokra, az érdekes emberekre és a különleges felszerelésekre.

Már csak néhány méter választotta el a házuk kapujától és bevillant valami az agyába….Egy bottal indult el….most meg hazajön 5 db-bal. Ez akárhogy is nézzük, gyanús lesz. Nem sok idő maradt arra, hogy mit találjon ki, vagy hová dugja el a cuccokat….Mert arra gondolt, hogy kedvese, Anikó nem biztos, hogy jó néven venné, hogy a börzén elszórta a nála lévő pénzt.

Na, gondolta, majd benthagyja a kocsiba a cuccokat, később kiveszi, eldugja a garázsba, majd idővel, fokozatosan 1-1 botot elővesz, hogy „nézd csak, milyen szép bot!”. Kaptam/cseréltem erre-arra….innen-onnan….

Akármilyen hülyén is hangzik e terv, nem merte most megmutatni mindet.

Tervezgetését azonban egy kellemesen lágy, de nagyon is ismerős női hang szakította félbe.

• Szia Gyulám, mit fogtál?
• Egy szép compót, édesem!
• És ez tartott ennyi ideig? Kihűlt az ebéd is, már nem tudtam tovább várni. Na! Pakolj ki gyorsan, ne maradjon halszagú a kocsi. Na várj segítek, majd én nyito….Mi eeeeeez? Mi ez a rengeteg cucc? Honnan van? Nem egy bottal indultál el?
• Háááát….izé….őőőő….szóval az úgy volt….kifogtam a halat, aztán jött egy fickó, meg annak a haverja a Szabi, akik meghívtak, hogy turkáljak Bugyiban és…
• micsinájjááá?
• Ja, Bugyiban volt a börze, hívtak, hogy menjek, én meg gondoltam, már amúgy sincs kapás, mentem velük és ott olyan csuda dolgok voltak, hogy hűűű. Volt nádbot, balsa úszó, centrepin orsó, meg…..
• Ne folytasd! Gyere be. Beszédem van veled.

Komótosan ballagott Gyula az asszony után és olyan dezsavű érzése volt. Pont olyan a helyzet, mikor a focilabdával betörte az iskola ablakát, a tanítónéni pedig bekísérte az udvarról az igazgatói irodába. Az út a kocsitól a hálószobáig pont olyan volt, mint annak idején az udvar és az igazgatói közötti távolság. Egyfelől végtelen hosszú, másfelől rövid is, hiszen ez a kis idő még elválasztotta a biztos végzettől és egyfajta naív reményt éltetett benne, hogy „hátha szemet huny felette”.

Anikó leült. Gyula vele szembe. Egy kis kínos csönd után Anikó megszólalt:

• Nos. Emlékszel? Kaptál tőlünk egy botot karácsonyra, igaz?
• Igaz – mondta Gyula lesütött szemmel.
• Aztán az nem volt jó neked, és felújíttattál egy régi botot valami Misi bácsival, ami
• De, jó volt az a bot, nagyon is, csak….
• ÉN BESZÉLEK!!!!
• Jó, jó
• Szóval van két botod. Mi a francnak neked mellé még 5 másik? Minek? Egyszerre csak egyikkel pecázol! Akkor meg minek? Azért, hogy amíg az egyiket elviszed, a többiek vigyázzanak a házra, vagy mi? Elköltötted azt a pénzt, ami nálad volt arra az esetre, ha tankolni kell, vagy megállít egy rendőr?! Máskor 2-3 hét alatt fogy el, te meg elszórod egy délelőtt! Tudd meg, nagyot csalódtam benned!
• Tudom, de egyszerűen nem tudtam otthagyni ezeket a cuccokat Ezek régi botok, amiket nagyszerű emberek saját kétkezi munkával újítottak fel és tettek újra használhatóvá. Egy-egy darab maga a történelem.
• De hát már van egy ilyen felújított is….Emlékszel, a múlt héten direkt nem mentem fodrászhoz, hogy maradjon még pénzünk a hónap végére.
• De te így is gyönyörű vagy!
• NE TERELD A SZÓT ÉS NE PRÓBÁLJ MEGPUHÍTANI!!!!
• Oké, oké…

Mély csend. Gyula fejében megfordult, hogy határozottan talpra áll és azt mondja: „az iskoláját, én hordom itt a nadrágot, azt veszek, amit akarok!” de tudta, hogy ez nem lenne az igazi. Mindenesetre jó lenne innen most óvatosan elsurranni….talán úgy csinál, mint aki hall valamit és elindul kifelé, de nem akart csak úgy elmenni anélkül, hogy lezárnák a „beszélgetést”. Ahogy ezen töprengett, észrevette, hogy felesége arcán lassacskán megjelenik egy félmosoly. Gyula összevonta szemöldökét, hogy most ez mi, mi történik? Nem érti ezt az egészet….Aztán hírtelen, mint egy vulkánkitörés, Anikóból kitört a nevetés. Nem is akármilyen, majd leesett a fotelről. Egyszerűen nem tudta abbahagyni. Gyula máskor nevetett ilyenkor, de most nem tudta, mi legyen. Egészen addig, amíg Anikó meg nem szólalt:

• Ha, ha, ha, ha, jól behúúúúúztalak a csőőőőbe! Te tényleg azt hitted, hahaha, azt hitte hihihi, hogy én hohoho, hihhhihhi, hogy én ilyen egy hárpia vagyok, hihhiiihi és néhány pecabot miatt ekkora patáliát csapok?! hihihihhi
• Hát….olyan őszintének tűnt….
• Hát figyelj. Tudod, hol dolgozom, ugye? Levéltárban. Azelőtt antikváriumban. történész-könyvtáros végzettségem van. Szerinted én ne tudnám, hogy bármilyen régi tárgynak milyen értéke lehet? Gyakran találkozom gyűjtőkkel, pontosan tudom, milyen az, amikor valaki egy elfeledett vagy régóta keresett dolgot megszerez és gyűjteménybe rak.
• Tényleg
• Csak azért szivattalak meg, mert ismerlek. Te el akartad sunnyogni, hogy miket vettél és ennek nem örülök. Oszd meg velem is az élményeidet, szeretném tudni, hogy mi az, amiért rajongsz és miért. Ne hagyj ki ebből. Tudom, hogy nem szórod felelőtlenül a pénzt. Ha úgy érzed, tényleg szükség van arra a botra vagy orsóra, ami megtetszik, akkor vedd meg, ha megengedhetjük magunknak. Csak arra kérlek, beszéljük meg és ne vegyél meg rögtön mindent, amikor elragad a hév.
• Köszönöm. Ígérem elmondok mindent.
• Helyes. na megyek, melegítem az ebédet.

Gyula megkönnyebbült. Sőt, boldog volt, hogy micsoda nagyszerű társat talált. Csak egy dologban nem volt biztos: most akkor nézelődjön a jófogáson valami jó kis antik bot után vagy várjon inkább holnapig?

Mit olvassunk, hogy pecázzunk?

Eltelt két hét. Esős volt az idő. Ha nem esős, akkor szeles. Vagy esős-szeles. Gyula azon gondolkodott, ha pecázni nem is tud, akkor valami jó könyvet azért olvasna. Eszébe jutott, hogy a múltkor Zakariás barátja említett egy könyvet, de már nem emlékszik, mi volt az. Fel is hívta:

• Rútul üdvözöllek Gyula mester, mi újság?
• Szia! Azért kereslek, mert ebben a vacak időben kedvem támadt olvasni valami horgászkönyvet, de nekem nincs. Tudnál ajánlani valamit?
• Hát hogyne! Épp itt van a kezemben Könyves László barátom legújabb írománya. Sorszámozott, limitált kiadás. Még dedikálta is, mindjárt olvasom: „Kedves Zalán, barátsággal ajánlom e könyvet, gyűjteménye gyarapítására” Na bászmeg ez leZalánozott, na majd írok neki, hogy javítsa.
• Milyen könyv ez?
• Rútul kiváló kutatómunka. „Halászati feljegyzések az Aranybulla idején”. rendkívül olvasmányos.
• Biztos érdekes, de ennél valami modernebbet szeretnék.
• Abban én sajnos nem vagyok otthon. Bojli meg pellet, meg kutyafasza…
• Ja, nem annyira modernet, hanem mondjuk ’90-es évek vagy ilyesmi.
• Abból van dögivel: Zabos Géza, Matula Gy Oszkár, Zákonyi Botond, Bokor Károly, Szári Zsolt, lehetne bőven sorolni. Ezeket keresd.
• Köszönöm felírtam.
• Tévedtem mester….van itt még egy könyv, ami nemrég jelent meg. Mindjárt lefotózom, csak leteszem a boromat, aszongya: Horgászat lengőspiccel. Bors Csaba a szerző. Úgy tudom van még neki. A Bodorcompó oldalon lehet rendelni tőle.
• Köszönöm, írok neki. Érdekel a dolog.
• Aztán, ha jövő héten jobb idő lesz, kampózhatnánk egyet.
• Jó ötlet. Na megyek, szia.
• Szevasz, mester.

Gyula nem igazán döntötte még el, hogy, milyen módszert is válasszon. Kipróbálná ezt a lengőt is, mert régen hallott már róla, de nem jutott el addig, hogy a gyakorlatban alkalmazza. Kedve lenne egy hagyományos fenekező pecához is, de a pergetés is vonzó, az úszózásról nem is beszélve. Talán az lenne a legjobb, ha egyik nap kisétálna a vízpartra, elbeszélgetne a horgászokkal és akkor hátha jobban kedvet kap valamelyik módszerhez.

Vízparti találkozások

Másnap útnak is indult az Öreg hölgyhöz. Ahhoz a helyhez ment, ahol nemrég szilveszterkor hosszú kihagyás után ismét halat fogott. Az a dunai öböl sokféle horgászt csábíthat a partra, így érdemes körülnézni.

Reggel érkezett 8 óra körül. A parton már voltak többen. Gyula várt még azzal, hogy odamenjen a „vót valami?” klasszikus kérdéssel. Inkább azt figyelte, ki az, aki nem csak üldögél, hanem halat is fog. Vagy legalább egy idő után újradob.

A legtöbben persze csak szobroztak, meredten bámulva a vizet, de volt egy furcsa figura, aki hosszú ideje szorgoskodott a parton és mindenféle motyóval járt fel-alá a kocsi és a horgászhely között. Na, ezt meg kell nézni, gondolta Gyula. Ez fickó már itt lehet régóta, de még mindig pakol. Vajon miért?

Gyula közelebb ment hozzá. Valami versenyző-féle lehet. Felállított magának szinte egy komplett stéget, ülöfelülettel, amiből mindenféle ismeretlen kallantyú, meg bizbasz lógott ki. Valószinűleg mindennek megvan a szerepe, hogy mikor, minek a megtámasztására szolgál, de Gyula úgy gondolta, ide elég lenne egy hokedli meg egy villás bottartó és kész. Meg is kérdezte:

• Jó reggelt kívánok! Látom, komoly felszereléssel érkezett. Hadd kérdezzem meg: ha én is szeretnék itt horgászni, akkor nekem is ilyen komplett űrállomást kell építenem? – kérdezte kissé gúnyosan
• Jó reggelt. Hát szerintem a kényelem mindennél fontosabb. Nézd csak meg, mindent elérek, minden kézre áll.
• Kényelem? Ahhoz nekem az is hozzátartozik, hogy gyorsan kipakolok és minél előbb bedobok.
• Én ezt a pakolás részét is élvezem. Mint egy kirakó. Szép lassan minden a helyére kerül, utána meg már csak bedobni és kihúzni kell. Tudom, bonyolultnak néz ki, de már régóta horgászom. A gyakorlat tudja kompenzálni a sok tennivalót és hamar helyére kerülnek a dolgok. Vannak, akik persze nevetnek ezen, de nem igazán zavar. Nem vagyunk egyformák és szerintem ez így is van rendjén.

Gyula kezdte szégyelni magát, mert ő is nevetett magában ezen a horgászon. de ahogy nézte a gyakorlott mozdulatait, a gúnyos nevetés átment inkább csodálattá. Gyorsabban szerelte fel a teljes matchbotot, mint ahogy ő áthúzza a damilt a gyűrűkön. A többször átrostált, átkevert, aromázott etetőanyagból is repültek a gombócok, pontosan az úszó elé. Az utolsó gombócnál már elmerült az úszó. Határozott bevágás után karikába görbült a match. Talán valami kapitális példány, gondolta Gyula. Sose látott még botot ilyen ívben görbülni. Nagy meglepetésre csak egy fél kiló körüli dévér volt a horgon.

• Hogyhogy ez a kis hal így tudott görbíteni? Miből van ez a bot, gumiból?
• Hehe. Ez egy ultralight bot. Ide ez kell. kicsi a távolság, tiszta a víz, a halak jellemzően puha szájúak. Ha rugalmas a bot, nem fogják lerázni magukról a horgot.
• hűűű, mekkora horog ez?
• 20-as
• basszus, de az hogy lehet, hogy nekem a sneci szinte torokra nyeli a 12-es horgot is, neked meg ez a sokkal kisebb is a szájszélbe akad?
• A sneci nekem is benyelné, de azok most a felszín közelében vannak, én pedig úgy csináltam az ólmozást, hogy gyorsan fenékre érjen a csali. Hamar be kell vágni, gyorsnak kell lenni, mert ha elbambulunk, hezitálunk, akkor benyeli úgy, hogy minden hal után a horgodat cserélheted. Ha még nincs meg a kellő rutin, használj nyugodtan nagyobb horgot. Kevesebb lesz a kapás, de az legalább jól fog akadni, akkor is ha kicsit elalszol.
• Nagyon köszönöm a sok hasznos infót.
• Igazán nincs mit. De nem kell ám ide ennyi cucc. Lejössz ide egy székkel és pár doboz csontival, az is bőven jó lesz. Ha sok az apróhal, válts kukoricára. Csak dobálj sűrűn, ne csak bámuld a vizet.
• És akkor te miért nem így csinálod, ilyen minimál cuccal?
• Szeretek kísérletezni.
• Értem, jó fogást neked.
• Neked is, ha majd jössz.

Na jó, akkor lehet, hogy matchbotozok – gondolta Gyula és továbbment nézelődni. Még meg sem emésztette a történteket, máris újabb érdekességet figyelt meg. Egy terepmintás ruházatú, jól fésült, középkorú férfit látott a mólón, aki valami nagyon kis filigrán botot tartott a kezében. Első gondolata Gyulának az volt, hogy talán snecire horgászik, de egyszer csak a vékony pálca karikába hajlott és az ismeretlen sporttárs egy bazinagy sügeret terelt a squash ütő formájú merítőbe. No, ennek a fele se tréfa, meg kell nézni. Igen ám, de móló le volt zárva egy kapuval. Hmm…akkor hogy ment be ez a fickó?

Gyula elkezdett integetni neki, mint Columbo, amikor eszébe jut még egy kérdés. A katona kinézetű horgász észre is vette Columbot és megindult felé. Gyula köszönt:

• Jó napot kívánok!
• Jó napot kívánok!
• Elnézést, hogy így ismeretlenül megszólítom, de láttam a partról, hogy milyen szép halat akasztott és milyen vékony bottal. megnézhetném ezt a felszerelést. Ja, be se mutatkoztam,  Gyula vagyok
• Én meg Ulászló. Tegeződjünk, gyere be megmutatom. Itt nem lehet horgászni, de a kikötő tulajdonosa megengedte nekem. Gyere közben, de ha azt a kék csónakot elhagytuk, onnantól nagyon óvatosan menjünk. A bot egy japán belső piacra gyártott Ramazuri típus, 1,4m hosszú és 0,2g dobósúlyú. A csali pedig egy 22-es horogra tűzött szagosított nano ultraplusz plasztik rák.
• tyűűűű, de ezzel hogy fogtad ki azt a hatalmas sügeret? Bocsánat, de ez még szinte egy halikrának is kicsi.
• Hahaha, nem véletlenül hívnak páran ikravadásznak. De olyan helyen, ahol sokan pergetnek, ott az ilyen finom cuccal tudsz jó lenni. Én látott halra horgászom. Óvatosan beejtem elé a csalit, majd elkezdem apró mozdulatokkal mozgatni addig, amíg fel nem kelti az érdeklődését. Utána, ahogy rámozdul, gyorsan bevágok.
• De én nem látok semmit
• Türelem. Nézz körül jobban, és észreveszed.

Gyula nem látott semmit, de Ulászló beejtette valahová a csalit, kicsit pöckölgette, majd kifogott egy majdnem kilós vörösszárnyút. Gyula nem tért magához. Ulászló pedig csak annyit mondott.

• Nincs ennél szebb és izgalmasabb élmény, mint látott halat fogni. Ahogy közelít a csali felé és a szíved hevesebben dobog, azon izgulva, hogy mikor fogja elkapni a csalit.
• Azt hiszem ki kell próbáljam, köszönöm szépen.
• Igazán nincs mit
• Minden jót, szia
• Szia!

Na jó, akkor vagy matchbot vagy Ul pergetés. Mind a kettő tetszik.

Gondolta ezt egészen addig, amíg a szeme sarkából meg nem látott egy bajuszos urat, aki a kislányával horgászott a kövezésen. Ismerős volt az orsó, ezért közelebb ment, hogy megnézze. Bizony, az olyan Abu volt, amivel ő is pecázott, olyan diavetítő tekerős. A bot is valami régi üvegbot volt, rajta egy karikás kapásjelző. A kislány előtt is egy hasonló szett, csak kicsit kisebb bot, kisebb orsó. A karika egyszer csak megindul felfelé, kislány bevág és apuka segítségével egy 5 kiló körüli süllőt akasztott.

• Gratulálok a szép fogáshoz! – ment oda Gyula
• Köszönjük. ideje már szépítenem, én csak egyet fogtam, de lányom már a negyediket.
• Érdemes itt akkor süllőzni is, ugye?
• Mindig érdemes. Szeszélyes a víz, nem mindig ilyen bőkezű, de sokszor ér meglepetés. Főleg, ha a lányom is jön. A Hokév Favorit veszélyes fegyver a kezében. Tassnál szoktunk egyébként pecázni, de ma ide akartunk jönni.
• És mindig ezzel a régi bottal és orsóval?
• Igen, ezeket én gyűrűztem újra, sok süllőt, csukát, pontyot szedtem ki vele. Minek cserélném le?
• Így igaz, üvegbot nem vén bot. Na, nem is zavarok tovább. de még bemutatkozom, Gyula vagyok.
• Én meg Bazsi. Szervusz.
• Szia!

Na jó, akkor vagy macthbot vagy ul pergetés vagy fenekezés süllőre….hmmm kezdenek megszaporodni a lehetőségek, így nehéz lesz választani. Jobb lesz hazamenni, mert még a végén multis meg legyező pecást is látok és minden lószart összevásárolok.

Ekép tanakodott Gyula, amikor egyszer csak valaki megszólította:

• Szia, bocsánat, tudnál egy kicsit segíteni? Stupekhez akartam csalihalat fogni, de egy kicsit nagyobb ellenfél akad a horogra és nem bírom egyedül megszákolni.
• Persze, jövök! – mondta Gyula, anélkül, hogy jól szemügyre vette volna, mi történik.

Elindult a hang irányába és egy hozzá hasonló korú, magas, jó kondiban lévő spori küzdött egy nem akármilyen hallal és nem is akármilyen bottal. A boton nem voltak gyűrűk, se orsó és úgy hajlott, mintha csak egy slagot tartott volna a kezében a horgász. Eszébe jutott Gyulának, hogy valami videóban látott már kínai spiccbotot, amivel autógumi abroncsot lóbáltak és nem tört össze. Azt gondolta, ez is valami ilyen bot lehet.

• Milyen bot ez? Ja, egyébként Gyula vagyok, szia.
• Attila, szia. Ez egy 5m-es régi Eurohold spiccbot, semmi extra. Csalihalazni indultam, de ez valami nagyobb. Azt hiszem ponty lesz. Mindjárt megvan, csak bírja még egy kicsit a bot
• Bászmeg, ez brutál nagy! Na, benyúlok óvatosan a merítővel. Ééééés….megvaaaaan, huhú, ez van vagy 10 kilós. Azta nemjóját. Mérjük meg, erre kiváncsi vagyok.
• Mérjük.

Attila és Gyula is még sokkhatás alatt voltak, remegő kézzel akasztották be a mérleget a merítőbe, és a számláló megállíthatatlanul elindult felfelé. Alig akartak hinni a szemüknek mikor megált a mérleg: 15,8kg!

• Ezt senki nem fogja elhinni nekem – mondta nagy sóhajok közepette, Attila
• Én sem hiszem el, pedig láttam is. De ez kicsit nagy lesz csalinak, nem?
• De. Vissza is engedem. Pecázok tovább, hátha jön kisebb. Köszönöm a segítséget, most nagyon jól jött.
• Nagyon szívesen. További jó csalihal fogást – nevetett Gyula
• Köszi, meglesz. Szia!
• Szia!

Na szép! Eddig is sok módszer jött szóba, most még bekavar a spiccbot is…Most mivel pecáljak – tanakodott Gyula és elindult a kocsihoz, amikor ismerőst pillantott meg a parton. Az arca ugyan nem látszódott, mert háttal állt, de csak egy ember lehet olyan a parton, aki centrepin orsóval felszerelt bottal indul a vízhez és minden szögből lefotózza a motyóját egy szivar és/vagy Unicumos üveg társaságában: Zakariás.

Gyula közelebb osont, megnézte mit fotózgat annyira. Egy régi bot, centrepin orsóval, mellette egy konzerv, amire az volt írva: horgász borsó. Gyula megszólította:

• Nem hoz neked halat a borsó, ha nem víz felé mutat a bot meg az orsó.
• Rútul üdvözlöm kendet, csak nem pecával tervez vikendet?
• Peca lesz a javából, Dunának e tavából.
• Mily módszerrel űzöd a halat, amiből lesz a hétvégi falat?
• Túl sok jó, mit itt láttam, olyat mit még nem pipáltam. Nem tudok mitévő legyek, kocsiba mily cuccot tegyek.
• Kampózzunk hát együtt! Nó nézd csak, Misi bá is meg-gyütt.
• Hááát, beszarok rajtatok bászmeg! Ilyen egy komoly eszmecserét már rég hallottam, kész vagyok tőletek! – nevetett Misi bácsi, aki spiccbotozni hozta el unokaöccsét, de azért egy pergető botot is vitt magával.
• Vót valami? – kérdezte Gyula
• Hogy lett volna, most jöttem csak ide. Láttam, hogy fürdik a balin. Dobok párat, amíg a gyerek pihen. Most láthatsz egy kis bemutatót, hogy az öreg bottal is lehet jót pergetni. Az a lényeg, hogy damil feszes legyen, érted? Az emberek többsége nem is gondolná, milyen jelentősége van annak a pillanatnak, amikor csobban a csali. Van, hogy pont akkor rabol rá, vagy pár másodperccel utána. Laza damilal nem tudsz neki bevágni, lemaradsz róla. Így ni, orsó kienged, dobááááááás, kezem ott a felkapókarnál készenlétben. Mielőtt vízreér, felkapókar átvált éééééés! Bászmeg ez megvan! Első dobásra! Na jó, ilyen azért ritkán van, de a feszes zsinór fontosságát most jól szemléltette ez az eset.

• Gratulálok mester! – szólt elismerően Zakariás
• Én is! – csatlakozott Gyula.

Miután meglett a 3 kiló körüli balin, mind beültek a közeli Hörpintőbe és megtárgyalták az eseményeket. De Gyula még mindig nem tudta eldönteni, milyen módszerrel induljon neki holnap….Még kevésbé azt, hogy hogyan vezet majd hazafelé az egy üveg kékfrankos után. De az majd egy másik történet lesz. De akármi is lett, egy dolog teljesen elvarázsolta: akikkel találkozott, mind horgászok voltak és mégis mennyire különböző stílusban, módszerrel űzték az ipart. És bárhová is ment oda, mindenütt jó szívvel fogadták, mert különbözőségek ellenére azért mindegyikükben volt valami megfoghatatlan közös összetartó erő. Milyen kár, hogy a közösségi portálokon pont az ellenkezője tapasztalható. Talán, ha elmesélné, leírná az itt történteket, talán jó példával szolgálhat másoknak is, hogy “gyerekek, látjátok, szépen megférünk egymás mellett.”

Igen, ez lesz a jó: le fogja írni a történteket.

Kapcsolódó bejegyzések
Üvegbot nem vén bot
A régi-új varázsa

Fényképek készítői
1. kép: Szittnyai Zalán
2. kép. Sáray Gergely