Szeretem a pörgős pecát. Most azonban valami nyugisra vágytam. Egy széles partszakaszra, ahol körben fák adnak árnyékot. Két fenekező bedobva, én meg kényelmesen székben ülve várom a kapást. Semmi kapkodás, semmi pattogás. Viszonylag kevés olyan helyszín van, ami találkozik ezen elképzeléseimmel. Délegyházi tavak ilyen volt, illetve most is van 1-2 ilyen rész, lásd Hajnali dévérek című írásban. Most azonban égtem a vágytól, hogy amurt fogjak, így más helyszínt választottam: Felsőfarkasdi horgásztó. Ez se nem vadvíz se nem kockató. Valahol a kettő között. Festői környezetben elterülő víztározó.

Tavaly pergetni voltam. Igaz, akkor nem akadt hal a horogra, de jó alaposan körülnéztem, hogy hol tudnék békéshalazni. Figyeltem a mozgásokat, ugrásokat, fogásokat. A tóban szép amurok vannak állítólag, de pontyot is jól lehet fogni. A tó közepe felé fokozatosan mélyül, de a mozgásokból kiindulva, arra következtettem, hogy már 20-30 m távolságban is lehet kapás.

Az elképzelés

A taktikám és a felszerelésem is végtelenül egyszerű volt és azt szerettem volna, hogy feltűnésmentes legyen. Etetőkosarat nem is használtam, hanem Schuckert András által készített kősúlyt szereltem csúszóra.

A csali egy 50 cm-es előkén felkínált fűzött kukorica volt. Egyik szereléken 8-as horogra 3 szem, a másikon 12-esre két szem. Az elképzelés az volt, hogy alapozásnak belövök csúzlival erjesztett kukoricát (kb. 4-5 lövés 1-1 helyre) utána fél óránként utánalövök még kettőt. Eddigi csekély tapasztalatom alapján az amurok porszívóként szedik fel a szemeket és egy ilyen feltűnésmentesen felkínált szereléken nagy esély van arra, hogy felvegyék a mi csalinkat is. Lengőspicces botot vittem, mivel sokszor nagyon óvatos kapásokra lehet számítani, amihez a lengő a legjobb választás.

A botok, amiket választottam, nem mai darabok. Pontos korukat nehéz megsaccolni, de a ’70-es évekre tenném születésüket. Öreg bot, nem vén bot. Ha vigyáztak rá, akkor ezek még 50 évig biztos szolgálni fognak. Anyaguk bakelit-textil üvegcső. Innen a cím is, hogy a bakelit nem lejárt lemez. Mindkettő 3m hosszú, két részes és a kelet-angliai régióból származnak, ahol annak idején viszonylag sok kis cég gyártott jó minőségű és ma is kényelmesen használható botokat. Az én bolti készletemben is van pár darab belőlük.

A körülmények

Megvan a helyszín, megvan a taktika, felszerelés, irány a tópart. Bevallom most lusta voltam és nem állítottam be ébresztőt. Előző nap bepakoltam mindent. Gondoltam kényelmesen megreggelizek és utána indulok. Legkésőbb 10-re a parton vagyok. Kellemes idő volt. 17 fok és napsütés, enyhe széllel.

Mivel lehetett ingyen elvinni kiskocsit, ezért szinte mindent elraktam, mondván, hogy inkább legyen ott, legfeljebb nem használom. Pl felkészültem arra is, hogy a napsütéses idő hatására a halak esetleg feljönnek a felszín közelébe, úgyhogy vittem mindenféle úszós cuccot is. A tóhoz érve, gyorsan körülnéztem és láttam, hogy a jobb oldalon, ami délelőtt árnyékos, alig van szabad hely, viszont a bal oldali napsütéses szakaszon több az üres placc. Mivel bújkált bennem valami nátha, ezért a napos részt válaszottam. Már épp bepakoltam mindent egy szimpatikus kiskocsiba, amikor észrevettem, hogy ennek a taligának a kereke lyukas….Basszus, pakolhatok át…Áááá, inkább nem, nincs olyan messze az a rész, kb 300m, addig eltolom ezen a vacakon is.

Na persze, ahogy a Móricka elképzeli…az amúgy is nehéz cuccot ezzel a lyukas kerekűvel legalább háromszor olyan nehéz volt tolni és hiába csak 17 fok volt, a napsütés miatt a hurcibálás közben legalább 40 foknak éreztem.

Végre áttóltam a gáton, amikor jött a következő megeleptés: túl meredek, lejtős és keskeny volt a gyalogút. Ezzel a kocsival felborulok, az tuti. Így leparkoltam a sarokba és a maradék 100-150m-t három fordulóba kézbe hozva tudtam a helyemhez vinni. Ha ezt tudom előre, akkor minimál cuccot viszek…

A horgászat kezdete

Az első botot. 11 körül tudtam bevetni. Miközben szereltem a másikat, finom kis lengedezések mutatkoztak, úgyhogy már itt az elején nagy volt az izgalom, hogy lesz-e valami, de csak nagyon apró mozdítások voltak. Gyanakodtam kisebb keszegre vagy törpeharcsára, mert sajnos az is van a tóban.

Nem sokkal később már be tudtam vetni a másik botot is. Mindkét szerelék kb. 20-30 m messzire volt bedobva, egymás mellett 10-15 m-re. Jó nagy helyem volt, így ki is használtam.

Percekig csend volt. Kb. negyed óra után újradobtam a jobb oldali bottal, amin két kukorica volt kisebb horgon. Bedobás után csúzlival lőttem kettőt. A part meredek volt. Ahhoz, hogy csúzlival a megfelelő távot elérjem, le kellett másznom a vízhez. A spicc nagyjából fejmagasságban volt nekem és a második csúzlilövés után látom, hogy lengedezik az orrom előtt. Gyorsan Ramboként felugrottam és kezemet a botra téve árgus szemekkel figyeltem, hogy mikor lesz megint kapás. Persze nem jött újabb. 10-15 perc múlva kivettem és megint ugyanez a jelenet lejátszódott. Gondoltam, itt két megoldás van. Vagy előbb fogok lőni és utána dobni. Vagy ha már úgyis fejmagasságban van a lengő, akkor kezemmel rántok egyet a damilon és utána ugrok fel a bothoz, amivel már kezdhetem is a fárasztást. Ez így vicces, de inkább az első verziót választottam. Meg kell mondjam, jól döntöttem, mert így a botot kézbe fogva tudtam reagálni. Közben szemem sarkából figyeltem a másikat is. Halak nem mozgolódtak a felszínen, így nem váltottam úszóra.

Változtatás

A kapások nem jöttek sűrűn, de amikor voltak, akkor jellemzően bedobás után nem sokkal. De egyik sem olyan, amire be lehet vágni. A kapások után csend, majd 15 perc után megint kapás. Hal nem akadt és már egy óra eltelt.

A csalira csupán egy érdeklődő volt, de az nem a víz irányából érkezett:

Valamit változatni kell. Sok lehetőség volt a fejemben és mindet végigpróbáltam.

1. bedobás után az első legkisebb mozdulatra bevágni
2. változtatni az előke hosszán. Próbáltam hosszabbat, rövidebbet is, de csak az eredeti verziónál volt kapás, vagy annak nevezhető kis piszkálódás
3. Fűzés helyett rátűztem a kukoricát és úgy nézett ki, mint egy műlégy. gondoltam ez biztos akadni fog….de erre se volt kapás.

Visszatértem hát a fűzött verzióra, mert arra legalább volt valami. Közben lemaradtam egy halról. Bedobás közben a másik boton volt kapás, amin 3 kukorica volt. Bosszankodtam is, mert azt gondoltam, az nem volt kicsi.

Rövid pecára készültem és lassacskán kezdtek megjelenni rút felhők is, úgyhogy elkezdtem lassan összepakolni. Csak még egy ötlet: a két kukorica helyett csak egyet fűztem fel az előkére. Ha valami kisebb hal piszkálja, hát akkor jöjjön. Az is jobb, mint a semmi és az egy kukoricát talán jobban beszippantja.

Épp a nagyobb horgos botomat készültem eltenni, mikor a perifériából látom, hogy a még bevetett bot lengőspicce kis himbálózás után szépen lassan kiegyenesedik. Ugrottam is egyet, persze minden felborult közben, de nem érdekes, megvan a hal. Bólintott a bot a víz felé és az a valami a horgon őrült menekülésbe kezdett oldalirányba. Na, mondom, mindjárt felkiált a szomszéd, hogy mi a fene ez…Persze nem ezekkel a szavakkal.

A bot nagyon szépen dolgozott. Fotózni nem tudtam, de nyélből hajlott szinte karikába. Minden megugrásnál a hal után nyúlt. Az orsónak így alig kellett dolgoznia. Igazi élmény volt így a fárasztás. Ez a rugalmas bot különösen a szákolás előtti pillanatoknál volt hasznos, amikor meg-megrázta magát a hal. Pár perces fárasztás után már a szákban pihent a betlimentő búcsúponty, amit 3-4kg körülire saccoltam. Ráadásul egy szákolással 4 halat is fogtam, mert 3 kis pici naphal is fickándozott a ponty mellett a merítőben.

Mentek vissza a vízbe, én meg pakoltam össze. Egy hal 2,5 óra alatt…nem sok. de ha azt nézem, hogy más nem fogott aznap azon az oldalon hosszabb idő alatt sem, akkor egész jó eredmény. Ami különösen meglepett, hogy a szomszédok úgy gratuláltak a halfogásnak, mintha az valami óriási szenzáció lenne ezen a helyen. Meg kell mondjam egyébként, hogy kellemes meglepetés volt, hogy az én oldalamon horgászók mind nagyon kedvesek és segítőkészek voltak. Egyikük még azt is felajánlotta, hogy hozza a cuccaimat, de nem akartam, hogy miattam lemaradjon egy kapásról, így megköszöntem a felajánlást, de nem éltem a lehetőséggel.

Hogy jó volt-e a taktika, az etetés, a kősúly a kosár helyett…nem tudom. Ráadásul amur helyett ponty jött. Most horgásztam először itt békéshalra. Biztos vagyok benne, hogy ha jobban megismerem ezt a vizet, akkor jönni fog több is. Annak viszont örülök, hogy nem hagytam annyiban a dolgot és megpróbáltam szűkös lehetőségeimhez képest variálni, ami végül halat is hozott. Nektek is ezt ajánlom. Használjatok ki minden percet és lehetőséget, mert a szerencsén kívül csak a kísérletezéssel lehet előrébb jutni.

Végezetül néhány fotó a botokról, ha már címben utaltam rájuk.

Hasonló cikkek a témában: Feederrel lent, wagglerrel fent