Biztosan sokan hallottatok már olyan tavakról, amikre azt mondják: “nincs ott hal”. Engem pont az ilyen helyek érdekelnek igazán, mert tudnak ezek még meglepetést okozni. Persze előfordul betlizés is, de az esetek többségében bebizonyosodik, hogy azért van ott hal, csak legfeljebb nem 10 mázsányi ponty jut egy hektárra. Vagy nem ponty a főhal, amit megmondom őszintén, nem is annyira bánok.

Infók a helyről

Nemrégiben egy ilyen tavon jártam. Évek óta mindig lebeszélnek arról, hogy odamenjek és eddig el is kerültem a helyet, de most úgy éreztem ez lenne a legmegfelelőbb a kiszemelt napra. Közel is van, szép a környezet és valamilyen halat biztosan tudok fogni. Az ilyen helyekre általában finom cuccal érdemes menni. Semmi gránátvető, semmi bojli és még kevésbé a csipogós kapásjelző.

Annyit tudtam a tóról, hogy van benne dévér és kárász biztosan. Ponty is előfordulhat, de valószínűleg kevés és azok is a tónak olyan részein, ahol ritkán keresik őket.

A másik fontos infó, hogy ez egy patkó alakban kikotort bányató volt és a “haljárás” ennek a patkónak a vonalában van. Kb. 15-20m-re érdemes dobni, mert a tó többi része túl sekély. A mit sem sejtő átlag pontyhorgász persze jól megsuhintja, aztán naphosszat üldögélhet a mozdulatlan bot mellett.

Vittem egy úszós és egy fenekező, lengőspicces botot. Azt gondoltam, fenéken fogok kezdeni, aztán, ha a napsütés hatására nagyon feljönnek a halak, akkor váltok úszóra.

Érkezés a tóhoz

Magamhoz képest későn értem a tóhoz, reggel 7-re (hogy miért, azt a végén megírom). Napijegyváltáskor láttam a szemem sarkából, hogy egy molinón ez áll: gyerektábor. Na, más se hiányzott, mint hogy zsibongó, szaladgáló kölkök között próbáljak nyugiba pecázni. Szerencsére csak az egyik oldalt foglalták le, de az én balszerencsémre az az árnyékos oldal volt. Nekem pedig jutott a napos. Úgy éreztem magam, mint a badacsonyi szőlőültetvény: kapom a napsütést az égből és a víztükörből is. Ernyőt, naptejet meg ilyesmiket nem hoztam, mert minek. Mit nekem egy kis napsütés, mi? Ám amikor már nem láttam jól a horgot a szemüvegemre csöppent izzadtságcseppek tömkelegétől, akkor kezdtem elgondolkodni: mégis mi a fenét keresek én itt? Adom vissza a napijegyet és inkább iszok otthon egy hideg sört.

Általában gyorsan összetákolom a cájgot, de most nehezen ment. Vagy gubanc volt, vagy a horgot nem sikerült megkötni jól, vagy kihagytam valamit és kezdhettem elölről…. Bánatosan üldögéltem egy darabig a földön, már szemüveg nélkül, aztán eszembe jutott, amit egyszer fel is írtam magamnak, mint tanulság: ha csak rövid időd is van a horgászatra, használd ki! Lehet, hogy a 4 órásra tervezett peca csak egy órás lesz, mert gubancolsz, rálépsz a csontis dobozra és kiborul, rájössz hogy otthon maradt az etetőanyag, melléd ülnek 2m-re és keresztbe dobnak, letörik a spicc, berepül az úszó és ottmarad….szóval akármi is történik, ha lehetőséged van akár csak fél órát is tisztán pecázni, tegyél meg mindent azért a fél óráért.

No, akkor feltápászkodtam és folytattam tovább a szerelést, hátha lesz ebből valami. Ha mégsem, akkor is legalább megpróbáltam.

Felszerelés és taktika

A botom egy régi angol üvegcső bot: Sidney Jarvis. Nem tudom pontosan a korát, de talán a ’60-as évek végén vagy a ’70-es években készült, 3m hosszú és kifejezetten lengőspicces horgászatra való. Könnyű, jó súlyelosztású, filigrán, hajlékony bot, achát betétes spiccgyűrűvel.

Gondoltam ezzel itt biztos nem lövök mellé. Kis távolság, kb. 2m-es vízmélység, keszegek….ehhez a lengő ideális lesz. Gondoltam én….igen ám, de közben bekövetkezett, amitől tartottam, vagy amire számítottam: a halak fent vannak. Jó sok mozgást, fordulást, fröcskölést látni. Persze meg lehet oldani ezt a helyzetet is fenekezővel, mert készítek egy jó hosszú előkét és a csali majd lassan fog süllyedni a kosár után, amibe ha lazán gyúrom az etetőt, akkor az egy oszlopot húz a süllyedő csali előtt. Bevált módszer, de ehhez most egyszerűen nem volt kedvem. De ahhoz sem, hogy az úszós botom elővegyem, ami egy 4m hosszú finom, érzékeny tűspicces bot. Inkább arra gondoltam, hogy a 3m hosszú üvegbotról leveszem a lengőt és úszós botként fogom tovább használni. Mivel az úszó eresztéke kb. 80-100cm lesz, így azt a 3m-es bottal is be tudom dobni. A fölém hajló faágak pedig szintén egy erősen befolyásoló tényezőt jelentettek, ami a rövidebb bot felé terelték a mérleg nyelvét. Mindössze a bedobás volt kicsit nehezebb a rövidebb bottal. A nemrég felvázolt 15-20m-es távot a kiválasztott kis méretű úszóval nem mindig sikerült megdobni. 3-4mm néha hiányzott az ideális távhoz, amit a dobás kivitelezésének fejlesztésével ügyeskedtem orvosolni.

Azért ezt a kicsi úszót választottam, mert ez önsúlyos, vagyis méretéhez képest jól repül. Kevés ólom kell a kiegyensúlyozásához, vagyis a csali lassan tud süllyedni. A hal pedig viszonylag csekély ellenállást érez, mikor viszi el a csalit. Végezetül, jól is látható ez az úszó. Mindezen előnyök mellett úgy gondoltam megéri azt, hogy néha nem sikerül jól a bedobás. Ezeken kívül nagyobb úszóim voltak, amiket biztosan messzebb tudnék dobni, de nem éreztem indokoltnak ilyen felszín közeli pecához.

Kezdődhet a horgászat

70 centis eresztékkel indultam. Gondoltam, ha nem lesz kapás, akkor megyek lejjebb. Az elképzelés az volt, hogy nagyon kis mennyiségben, de nagyon sűrűn lövök csúzlival az úszóhoz a már bekevert mikropelletes etetőanyagból és konzervkukoricából.

Szinte folyamatosan lövöldöztem, miközben egyet-egyet tekertem az orsó hajtókarján, hogy hátha a fellibbenő csali majd ingerlően hat a becsúzlizott csemegék mellett.

Már lassan egy órája csak lövöldözök, az egyik csúzlim el is szakadt, de kapás még mindig nincs….Úgy éreztem egyre jogosabban és egyre többször tettem fel magamnak a kérdést, hogy minek csinálom ezt, de aztán mindig az volt a válasz, hogy: 1., legalább mozgok, csinálok valamit és nem csak ülök és bámulok. 2., csipkebokorvessző. 3., nem fogok olyan valakire hallgatni, aki magához beszél.

Egyszer csak megtört a jég ebben a kánikulában és elmerült az úszó. Izgatott bevágást követően, még izgatottabb fejelhúzás következett, mert az úszó torpedóként lőtt ki a víz alól és csapódott be a hátam mögötti bokorba. Na, a ruganyos bot, meg a rövid táv azt hiszem másfajta bevágást kíván.

Jött az újabb dobás és az újabb kapás és az újabb bevágás, de most már valami súlyt is éreztem. Ez a súly viszont csak tiszavirág életű volt, mert félúton úgy döntött az ismeretlen ellenfél, hogy másfelé veszi az irányt.

A harmadik kapás sem váratott magára, de ezúttal nem volt menekvés. Egyenest a tenyeremben kötött ki hazánk egyik legszebb hala: egy bodorka.

Ínycsiklandozó sütnivaló méret volt, de most visszanyerte szabadságát. Elégedett voltam, mert jól választottam meg a csalit és a horogméretet. Néha beleesek abba a hibába, hogy túl kicsi horgot használok, amit aztán az ilyen kis mohó halak mélyre nyelnek és akkor nagy a dilemma, hogy műtét legyen-e vagy vágjam el a damilt… A mostani horog mérete 12-es volt és egy amolyan fakósárga színű, vastag horog, amit kifejezetten kukoricához ajánlanak.

Talán csontival több kapásom lett volna, de valószínűleg kisebbek. A kukorica mindenhol jó, ahol egy kicsit is nagyobb keszegek úszkálnak. Ja, és itt pontyban is reménykedtem, amit szintén meg tud tartani ez a horog.

Innentől fogva beindult a dolog. Kicsit lejjebb vettem az eresztéket, kb 90cm-re, de nagyon jöttek. Nem is volt időm sokszor arra, hogy csúzlizzak, máris kapás volt és jött egyik bodorka a másik után. Közben a nap olyan irányba ment, hogy árnyékom is lett és így már nem is volt olyan izzasztó a horgászat.

Amit a legjobban élveztem az egészben, az az volt, hogy kicsit a gyerekkoromra emlékeztetett ez a peca. Amikor a 90-es évek elején Délegyházán repült az úszó és rögtön jött is a kapás. De nem akármilyen. Először csak egy szolid kis jelzés, hogy “itt vagyok”. Aztán nagyon lassan elkezd az úszó süllyedni, majd elkezd sasszézni oldalra és végleg elmerül. Akkor volt az igazi, ha ennél a végleg elmerül momentumnál vágtam be. Akkor is és most is. Imádtam ezt. Mert ugye a ponty az csak lehúzza és kész…na de ez….ez a játék….ez az igazi kapás. A csúcs az volt, amikor olyan gyorsan rávágtak a csalira, hogy az úszónak a csobbanás után nem volt ideje a vízfelszínre jönni.

Amikor alábbhagyott a lendület, akkor jött a tuti csali, ami minden dobás után halat eredményezett. Nem saját találmány, egy régi Döme videóban láttam, amikor még nem csak feederezett. A fiatalabbak talán el se hiszik ezt, hogy volt ilyen idő. Pedig de. Bizony úszós bot is volt a kezében. Erre már csak az idősebbek emlékezhetnek…Na de a lényeg, a csodacsali: két kukorica a horgon feltűzve, de a felsőt (vagy az elsőt) megnyomom, megnyomorgatom, kilapítom, széttrancsírozom, trutymákolom és még lehetne fokozni, de talán el tudjátok képzelni, mi ez. Ha nem, akkor annyit mondok, hogy a felsőt a két ujjammal összenyomtam. Nem tudom, miért jöttek ettől ilyen izgalomba a halak, de ezzel tuti fogtam. Ha csak egy darab sima kukorica volt a horgon, az nem minden bedobáskor volt fogós, de ez a másik ez igen.

A horgászat vége

Annyira lefoglaltak a halaim, hogy meg is feledkeztem a külvilágról, mígnem egy ismerős mondatot böffentett oda egy arra sétáló spori: “nincs itt hal”. Nincs. Valóban nincs- válaszoltam. Kíváncsiságból körbenéztem és amit láttam az pont az, amire számítottam. Bojlis meg feeder botok a csipogós kapásjelzőn, 43 féle csali, 8 féle etetőkajás zacskó, 14 féle locsoló, dip, aroma, kutyafasza…. És mindez, ahogy ők szokták nevezni: rapid pecához. Ki nem állhatom. Honnan a francból jött ez a rapid? Bécsi focicsapattól ered, vagy mi? Miért nem lehet azt mondani, hogy: gyors, reggeli, délelőtti, pár órás, egy órás, lenéztem a partra, néhány dobásnyi, rövid ideig tartó, pár szabad óra, stb….Na de visszatérve a pecához: Pontyot én sem fogtam, de ez nem az a tó. Nagy horoggal, nagy csalival felfegyverkezve valószínűleg én is csak üldögéltem volna. Arra kell horgászni, ami van és akkor szuper élményben lehet részed. Egyéb, jól telepített tavakon biztosan működött volna a többiek felszerelése, csalija, etetése, de itt mással kell próbálkozni.

Nekem nagy élmény volt. Sose horgásztam még ilyen folyamatosan lövöldözős etetéssel a felszín közelében, de tetszik a dolog és még kipróbálom máshol is.

A végén azért bedobtam egy erősebb cuccot method kosárral és pellettel felszerelve, hátha felveszi valami nagy dög, aki időközben idemángorolt az etetésre. Hát egyszer szólalt meg a kiengedett fék….egy dévér volt az elkövető, aki csak egy kicsivel volt nagyobb, mint az etetőkosár….ponty nem jelentkezett. Talán majd máskor.

Az élmény pazar volt, a szerelék jól működött, a halak nagyon szépek voltak és végül az időjárás is jól alakult. Nem számoltam, mennyit fogtam, de ha ezeket paprikás lisztben kisütöttem volna, akkor bőven jut az egész családnak. Még másnapra is.

Megfogtam bőven a magamét, ideje már hazamenni, hátha esetleg másnak, aki később érkezik, szintén jut ebből az örömből.

Egy kis kitérő, balszerencsés reggel

Végül pár szó, hogy miért érkeztem később, mint szoktam: nem itt akartam pecázni. Eredetileg a Dabasi Malév tóhoz indultam. Azért oda, mert a képek alapján nagyon emlékeztetett a gyerekkori élményeimre, a Délegyházi tavaknál. De mivel ott már szinte csak sneci van, így új vizeken próbálkoznék.

Részletesen elolvastam a horgászrendet, ahol azt írták, a célnak megfelelő halvédelmi eszközök kötelezők. Ok, gondoltam, a vastag pontymatrac, szakáll nélküli horog és a fertőtlenítő egy keszegezéshez bőven elég lesz. Tévedtem. Nem adtak napijegyet, mert nem volt állványos pontybölcsőm. Mondom, hogy én csak keszegeznék és van matracom. És nem is az a vékony kis söralátét, hanem rendes méretű. Halkan csak úgy megjegyzem, hogy szerintem azt is sokszor feleslegesen húrcibálom magammal, mert a keszeget le se szoktam általában tenni. Kiveszem a merítőből és akkor nem is kell a matrac. A beugró kisebb pontyoknak a matrac pedig pont megfelel. Nagyobbak meg nem fognak rámenni 2-3 szem csontira.

Kérdeztem, hogy akkor nem lehetne-e bérelni, de nekik sem volt bölcsőjük. Nem is értem, ha nekik nincs, nekem miért legyen.

Autóztam fölöslegesen egy órát és így a B tervnek gondolt másik tóhoz mentem.

Azt gondolom, nagy baj van a fejekben ezzel a halvédelemmel kapcsolatban. Sok helyen túl van szabályozva a dolog. Megvetetnek az emberrel minden vackot, megszabják milyen horog, milyen zsinór, milyen szerelék, milyen csali….Túlzás. Egy normális, épelméjű horgász pontosan tudja, hogy mi kell ahhoz, amire horgászik. Ha meg ebből a horgásztípusból kevés van, akkor valahogy szűkíteni kellene a kört, hogy ki kapjon engedélyt, illetve a parton lenne szükség szigorúbb ellenőrzésre.

Én mindenesetre továbbra is megteszek, elviszek mindent a halakért, de csak ami szükséges. Bölcsőt nem viszek se keszeghez, se pergetéshez.

Hasonló kalandok: Törpeharcsás vizeken – úszózás vízközt , Hajnali dévérek , Tavaszi keszegezés