„Ha eltalálod a vizet, már jó vagy” – mondta a feeder technikáról egy tapasztalt horgász cimborám. Valóban, van benne igazság. Sokan vannak, akik nem is tesznek többet ennél a halfogásért. Csak bedobja, ahová sikerül és vár. Sokszor nem is eredménytelenül. Ám, aki egy kicsit jobban szeretné beleásni magát a témába vagy csak egyszerűen nagyobb arányban szeretné, hogy illatos legyen a szák, akkor ő észreveheti, hogy a feederezésnél is van bőven játéktér. Sőt, könyvet lehetne írni róla. Én is érintettem pár szempontot a Horgászat lengőspiccel című könyvemben vagy korábbi írásaimban. A most következő cikkben elsősorban a módszerrel ismerkedőknek szeretnék egy kis támpontot adni, hogy hogyan is érdemes nekikezdeni, milyen lehetőségek vannak. Leírom az általam alkalmazott taktikákat, hátha valakinek segít.

Először is leszögezném, hogy nem szelektálom a halakat, nem bojlizok és nem járok nagyhalas tavakra. Jobb szeretem a pörgős pecát, átlagos halakkal. Ez persze nem jelenti, hogy nem vágyom a Moby Dick-re, csupán arról van szó, hogy nem tudnék órákig várni a bojlissátorban vagy pedig medencében horgászni, sokszor kifogott halakra.

Még egy szempont, hogy elsősorban állóvízi horgászatra gondolok.

Egy vagy két bot?

Az esetek 90%-ban egy is elég. Kettő akkor kell, ha nem számítok arra, hogy sűrűn kell kapkodni a botot. Ilyen eset van pl:

• kis halsűrűségű (és nagyobb területű) tavakon
• novembertől februárig
• ha nagyobb a csali, mint ami a gyorsabban kifogható halakhoz való
  Két bottal a következő taktikákat alkalmazom
• Az egyik bottal közel, a másikkal távol
• Az egyik bot fix, a másik kereső
• Az egyik bot fix és etetőkosaras, a másikkal az etetés széleit horgászom, etetőkosár nélkül és jellemzően nagyobb csalival

Kereső vagy fix hely?

Gyerekkoromban rámförmedtek volna a helyi erők, ha össze-vissza dobálok. Türelmesen meg kell várni a halat. Ez az esetek többségében igaz is, de vannak olyan körülmények, amikor jól jöhet a keresés. Van olyan is, amikor mindegy és olyan is, amikor a keresésnek nincs értelme.

A legjobb persze, ha keresünk egy jó helyet és azt horgásszuk meg fixen. Ehhez jól jön egy kis helyismeret vagy mélységmérés, hátha találunk egy törést, padot, stb. Olyan helyen, ahol nagyon egyenetlen a meder, ott érdemes időt rászánni a helykeresésre. Tipikusan ilyenek a bányatavak.

Kisebb halsűrűségű vizeken, csatornákon, víztározókon, öblökben én megkeresem azt a pontot, ahol már nem mélyül tovább a víz vagy csak sokkal „lankásabban” és oda dobok. Még ha nincs is ott hal, előbb utóbb beállnak az etetésre, mert ezeken a területeken portyáznak.

Jól telepített vizeken mindkét technika eredményes lehet, mivel a hal mindenütt ott van. Ha folyamatosan etetünk helyet, akkor hamarabb odatalálnak a csalihoz és ott is lehet tartani. Viszont, ha épp nem kell nekik az az „ízvilág”, ahogy ma divatosan szokás mondani, akkor simán előfordul, hogy betlizünk a kockatavon is, és akkor mégsem lesz igaz, hogy bárki tud halat fogni. Na az ilyen helyen tényleg jó lehet a kereső horgászat, különösen method kosárral. A gyorsan oldódó és erősen illatozó kis kupac bőven elég ahhoz, hogy az épp ott lévő halak figyelmét felkeltsük. Ha nem kell nekik a csalink, akkor dobjunk máshová. Ilyen helyen én max. 10 percet várok. Ha sokadik helyen nincs kapás, akkor a csalit, etetőt is variálhatjuk, vagy megpróbálhatjuk a hosszú előkét lebegtetve. Különösen nyáron jellemző, hogy vízközt vagy vízfelszín közelébe mennek a halak a kora hajnali órák után.

Legyen-e alapozó etetés és hogyan?

Nem árt, ha van. Viszont vannak olyan esetek, amikor a sok gombóc egymás után inkább riasztólag hat és csak órák múlva jönnek vissza a halak. Jellemzően kis vizeknél van ez vagy olyan helyeken, ahol nagy a csend és a nyugalom. Ha mégis alapozok ilyen helyen, akkor csak magokkal vagy pellettel néhány csúzlilövést. Még az is előfordul, hogy kosár helyett csak néhány sörétet teszek a damilra és a partról szórok a horog köré csontit, magokat, pelletet.

Akkor sem jó vagy szükséges alapozás, ha sok a hal előttünk, mert akkor esetleg hamar eltelnek vagy jobban el lesznek foglalva az etetővel, mint amit a kosárban küldök nekik. Ennél az esetnél is és az előzőnél is inkább arra igyekszem, hogy kialakítsak egy ritmust és kihúzom a szerkót 5, 3 vagy akár 1 percenként is extrém esetben. Előbb utóbb meg fogják szokni, hogy bizonyos időközönként jön valami felülről és le fognak csapni rá, mint lomtalanításkor a rézdrótra.

Mély bányatavknál ez a fajta ritmus nehezen kialakítható, így ott dobok néhány gombócot és ritkábban is húzom ki, mint az előző esetekben.

Természetes vizeknél, víztározóknál, öblöknél, ahol várni kell, hogy beálljon a hal, ott szintén alapozok.

Hogyan alapozzunk?

Legegyszerűbb kézzel bedobni, de fontos szempont ilyenkor, hogy ha felülről dobunk és nagyot, akkor a gombóc pörög a levegőben és vízreérés előtt szétesik, ezzel felszínközelbe csalva azokat a halakat, amiket a fenéken szeretnénk megfogni.

Csúzli egy jó lehetőség, de meg kell tanulnunk vele pontosan célozni. Érdemes figyelni, meddig húzzuk a csúzlit. Ha az első lövés rövid, a második hosszú, akkor keressünk a karunkon valami támpontot: anyajegy, szúnyogcsípés, heg, stb vagy jelöljük be filctollal, így az első néhány fals kísérlet után már jó lesz a lövés.

Hosszadalmasabb, de etethetünk a bot, illetve etetőkosár segítségével is. Elsőre bedobjuk a kívánt helyre, kiakasztjuk a klipszet és még dobunk 5-10-15-öt üres horoggal.

Azt is lehet, hogy egy erősebb bottal etetünk és egy lágyabbal horgászunk. Miután beetettünk, egymás mellé tesszük a két botot a földre, kinyitjuk a felkapókart és mindkét szereléket megfogva elkezdünk sétálni addig, amik az etető botunkkal el nem érjük a zsiinórklipszet. Ekkor visszarohanunk, beakasztjuk a klipszet a másik boton is és mehet a peca. Annak idején, mikor 8 év kihagyás után visszatértem a horgászathoz, pont így csináltam és szépen tudtam fogni a pontyokat.

Ha nincs hely ahhoz, hogy sétálgassunk a két szerelékkel, akkor csináljuk azt, hogy egymás mellé leszúrunk két bottartót 3 m távolságra, akasszuk be a horgot az egyikbe, majd kezdjük el körbe-körbe tekerni a damilt (kőrözni a bottal) egyik bottartótól a másikig. 10 tekerés 30m távolságot jelent. Miután ezt megcsináltuk az etetőbottal, megcsinálhatjuk a másik bottal is. A bottartót 4 vagy 5 m távolságra is tehetjük, attól függően, hogy milyen messze dobunk és milyen hosszú a botunk vagy mennyi helyünk van. Ez a fajta távolságmérés akkor is jó, ha pl. korábban kaptunk egy fülest, hogy „20 m-re van egy gödör”.

Nagyjából ilyen módokon szoktam nekikezdeni. Aztán horgászat közben is lehet még variálni, ha nincs kapás. Játszani az előkehosszal, cserélgetni a kosarat, jobban vagy lazábban betömni a kosárba az etetőt, stb., de ez már egy másik cikk témája lesz.