Horgászat a múlt úszóival 1. rész – Varjútoll

Az úszós horgászat számtalan lehetőséget tartogat kísérletező kedvű horgászok számára. Egy cikksorozatot terveztem indítani, amiben a régen/régebben használt úszókkal foglalkozom.

1-2 éve fedeztem fel, hogy idehaza és külföldön is vannak páran, akik szép, igényes kézműves úszókkal lepik meg a nagyérdeműt. Én is ezeket kezdtem el használni. Meglepett hatékonyságuk és tartósságuk. Remélem, hogy írásaim kedvet adnak majd és segítséget nyújtnak ezen örök életű úszók használatához.

Az első rész témája a varjútoll. Bár ez az az úszófajta, amiből viszonylag kevés a kínálat az úszókészítők között is, mégis úgy érzem, érdemes ezzel kezdeni, mivel ez az egyik legrégibb, legérzékenyebb és legegyszerűbb úszó. A 70-es években Billy Lane is már régi úszóként emlegette könyvében. Én magam Ian Lewis által készített úszókat használom.

Még mielőtt belekezdenék, szeretném leszögezni, hogy nem én találtam fel a spanyol viaszt. Ha írok valami technikáról, felszerelésről, csaliról, stb., azokat már előttem sokan kipróbálták, írtak róla. Újszülöttnek azonban minden vicc új, így nekem is az volt. Még mielőtt elkezdtem volna használni a tradicionális úszókat, vagy akár említhetném a lengőspiccet vagy a centrepin orsót, azt mindig valamilyen kutatómunka előzte meg. Szerencsére Balogh Róbert cimborámtól sok angol nyelvű irodalmat sikerült beszereznem, amik mind nagyon hasznosak voltak és még stílusban is kellemes olvasmányok. A mostani cikk kiindulópontja is egy angol nyelvű könyv: Billy Lane: Float fishing encyclopedia. Ő írt hosszabban a varjútollról. Jegyzeteltem, belelapoztam más könyvekbe is, kérdezgettem úszókészítőket, érdeklődtem külföldi forumokon és a hallottakat kipróbáltam a gyakorlatban, hogy vajon igaz-e, működik-e úgy, ahogy olvastam vagy valami teljesen más lesz az én tapasztalatom. Ezt a cikket is egy ilyen hosszú varjúdás 🙂 előzte meg, mire megszületett.

Tulajdonságok

A varjútoll sokféle módon használható és megfelelő helyen alkalmazva egyszerűen verhetetlen. Nagyon vékony és könnyű, ennek megfelelően nagyon érzékeny és ez az, ami igazán megkülönbözteti a többi úszótól, alapanyagoktól, mint pl. a hattyútoll, pávatoll, libatoll vagy akár a sültüske.

A legegyszerűbb felhasználási lehetőség két ponton rögzítve úgy, hogy a toll vastagabbik fele áll ki a vízből. A toll hegyesebbik végére egy kis karikát rögzítenek, amin szabadon futhat a damil, a vastagabbik végénél a felső ütköző egy kis szilikon karika lesz 2-2,5cm-re a csúscstól. Megjegyzem, más toll úszókra is igaz, hogy két ponton rögzítjük, amennyiben a vastagabbik fele áll ki a vízből. Egy ponton rögzítve ugyanis billegni fog és nem fogjuk jól érzékelni a kapást.

Bár a tollnak vastagabbik vége áll ki a vízből, még ez a rész is olyan vékony, hogy a hal szinte ellenállás nélkül viheti magával a beszippantott csalit. Az úszó e remek tulajdonságának hátránya, hogy csak szélcsendes időben alkalmazható.

A szerelék nem jó, ha 1,8m-nél hosszabb. Ez felett már más úszótípus lesz előnyös. Tehát ez az úszó általában sekély vízben használatos, de nyáron akár mély víznél is alkalmazhatjuk, amikor a halak egyébként is a felszín közelében vannak, ahol a hideg és meleg víz határvonala húzódik. Ez esetben folyamatosan kell etetnünk felhős gombócokkal vagy szemessel, de ez már egy másik cikk témája lesz.

tökéletes pálya: sekély, szélcsendes állóvíz

Szerelék állóvízre

A szerelék összeállítása a következőképp néz ki:

Az első és egyben legnagyobb ólmot (0,3-0,4g) az úszó alá kb. 25cm.re tegyük. Ennek szerepe, hogy egyrészt dobásnál nem lesz gubanc (előbb ér vízre, mint az úszó), másrészt a az úszó hamar beáll és alkalmas lesz arra, hogy jelezze a süllyedő csalira rávágó halak kapásait is. A következő két ólom a dobást segíti, valamint a fokozatosan csökkenő méretük miatt a csali természetes süllyedését teszik lehetővé.

A középső ólom (4-es méret, gyártónként változó kb 0,11-0,15g) helye fix: a horogtól 50cm. A legalsó, jelzőólom (8-as méret, 0,07g) 20cm-re van a horogtól, ami a halak kapókedvéhez igazodva változat 10-30cm-re. Vehemensen, mohón kapó halak esetében lejjebb, érzékeny kapásoknál feljebb kell vinni az ólmot.

A középső ólom helyett én gyakran használok ugyanilyen súlyú feeder gyorskapcsot, mivel funkcióját ugyanúgy betölti, viszont alkalmas arra, hogy csereéljem a horogelőkét, aminek számtalan oka lehet, pl. benyelte a hal a horgot, meggyengült a damil egy kagylóhéjtól, vagy csak egyszerűen kisebb vagy nagyobb horogra van szükség.

A bedobás után a következő fog történni: vizet érnek az ólmok, a csali és az úszó. A legnagyobb ólomsúly felállítja az úszót, majd kis idő múlva a középső ólom (feeder kapocs) 1-1,5 centit tovább meríti, majd az utolsó ólom végleg beállítja az úszót. A legjobb, ha kb. 1cm látszik ki az antennából. Az esetek többségében akkor jön a kapás, amikor már beállt a szerelék, de előforduhat, hogy előbb. Éppen ezért jó megjegyezni az előbb említett 3 lépést, hogy hogyan és milyen időzítéssel következnek egymás után, mert ha megtörik az ütem vagy bármi másképp történik, akkor éljünk a gyanúval, hogy egy hal van a dolog mögött és vágjunk be határozottan. További jelentősége a 3 lépés megjegyzésének, hogy segít minket a mélyésgmérésben is.

Szerelék áramló víznél

A varjútoll használható áramló víznél is. Szándékosan nem folyót írtam, mert e szó hallatán a Dunára vagy Tiszára asszociálnánk, de ezen folyókhoz már keményebb játékosok kellenek. A varjútoll előnyös tulajdonságai, a vékony test, a csekély ellenállás, remekül kihasználható olyan helyen, ahol nem kell nagyot dobni, a víz nem túl mély és egyenletesen, lassan áramlik, csordogál. Tipikusan ilyenek a csatornák vagy néhány kisebb folyó is.

Lassan folyó sekély csatorna varjútollal jól horgászható

Ilyen helyeken azt kell elérni, hogy a csali kicsit gyorsabban süllyedjen, mint állóvíznél. Az előbb említett ólmozást alkalmazva fennáll a veszélye annak, hogy mire beáll a szerelék a megfelelő mélységbe, addigra az etetés fölött elsodródik a cájg. A 3 pontos ólmozás helyett csak két pontost alkalmazok: egy nagyobbat (0,4g) 60cm-re a horogtól és egy kisebbet (0,15g) 20cm-re a horogtól, amit aztán az előbbiekhez hasonlóan megint variálhatunk.

Megtehetjük azt is, hogy fenékre fektetjük a csalit, viszont akkor a horogelőke jó, ha hosszabb (40cm). Ha szeretnénk lehorgonyozni az úszót, tehetünk még egy plus sörétet a horoghoz közel. A botot eközben stabilan és egy helyben tartsuk, hogy a damil feszes legyen (és persze a víz felett). Így az áramlás nem fogja elmeríteni az úszót.

Áramló vízen indításképpen az úsztatással kezdem, időnként meg-meg állítom és ha sehogy sem jön kapás, akkor jöhet a lehorgonyozás. Az állóvízi úszókhoz képest egy kicsivel nagyobbra lesz szükség, kb. 20-23cm hosszúra.

A következő ábra azt szemlélteti, hogyan viselkedik a szerelék, amikor az úsztatás sebességét variáljuk.

Áramló víznél arra kell számítani, hogy ha szabadon sodródik, akkor az úszó megelőzi a csalit (képen az 1 számmal jelölt), mivel a felszínen kb. kétszer olyan gyors a sodrás, mint a víz alsó rétegében. Érdemes hát enyhén visszatartani, hogy a csali megelőzze az úszót és feszes legyen a damil (“2” eset a képen). Minél jobban visszatartjuk, annál inkább fellibben, felemelkedik a csali, így a visszatartások variálásának segítségével különböző mélységeket is meghorgászhatunk. 3-as eset a teljes visszatartás látható, de ennél akár még jobban is megemelkedhet a szerelék.

Hogy hol van pontosan a mederfenék, azt szabadon úsztatásoknál tudjuk bemérni. Ha az úszó megy simán, a csali vízközt van, de ha megakad vagy elmerül, akkor a horogelőke vagy a legalsó ólom elérte a medert. Nem biztos, hogy ez esetben állítani kell az úszón, mivel a visszatartás segítségével a vízmélységnél kicsit hosszabb eresztékkel is horgászhatunk úgy, hogy a csali csak pár centire van a fenék felett.

Fordított varjútoll

Nézzük, mi történik, ha a rögzítő szem a toll vastagabbik végére kerül. Először is több ólom kell a kisúlyozáshoz, ezáltal megnő a dobótáv. Még érzékenyebbé válik az úszó a vékonyabb antenna miatt. Ez a megoldás viszont csak állóvízen használható, mert az áramlás lenyomná.

Jó, ha van nálunk mindkét típusú úszóból. Tegyük fel, hogy elkezdjük a pecát az előzőleg említett tollal, majd jön egy kis szembeszél. Egyrészt ez esetben nem tudunk eldobni az etetett helyre, másrészt a víz felszínén keletkező hullámzás és a felszín alatti enyhe áramlás nem egy irányból fogják taszigálni az úszót és fals kapásokat fog jelezni. Ekkor érdemes cserélni A fordított úszó vékonyabb hegye kevésbé reagál érzékenyen a szélre, illetve a plusz súly miatt meg tudjuk dobni az etetést.

Az előző verzióval ellentétben ezt egy ponton rögzítjük. A botspicc és úszó közti zsinórszakaszt süllyesztjük. A süllyedést segítve egy kicsi ólomsörétet teszünk az úszó elé 10-60cm-re, a dobótávról függően. Minél messzebb dobunk, annál messzebb tesszük ezt a kis sörétet az úszó elé.

Az úszót fixen rögzítjük, maximum 1,5m-es eresztékkel használva. Ennél nagyobb mélységhez nagyobb és stabilabb úszó szükséges.

Az ideális varjútoll kb. 20cm. Tetejéből 2-2,5cm látszódik ki.

Fontos, hogy e fordított verziónál legyen valami önsúly az úszó alján. Ennek hiányában az úszó bedobás után sokáig csak feküdni fog a felszínen és nagyon lassan fog beállni (nagyobb erő és hosszabb idő kell, hogy a vastagabbik tollrész víz alá merüljön). Az önsúlyozás egyik módja, hogy a legyezőhorgászok által használt vékony ólomszálat tekerünk közvetlen a rögzítőfül fölé (lead wire). Bevallom, ezt a módszert még nem próbáltam, csak olvastam róla. Ehelyett inkább 3 kicsi sörétólmot használok a rögzítéshez. Kettőt az úszó alá, egyet fölé. Ez nem csak rögzíti az úszót, de magadja azt az önsúlyt is, amire szükség van. Lerepülni nem fog dobáskor, ahhoz túl könnyű ez az úszó.

Ha mégis kipróbálnánk az ólomszálat, akkor ne használjunk fix úszórögzítőt, mert butítja a szereléket. Inkább tekerjük a damilt 3-4 szer körbe a rögzítő fülön. Ez elég ahhoz, hogy megtartsa az úszót dobásnál, de még mozgatható anélkül, hogy sérülne a zsinór.

Az ólmozás így néz ki:

Az úszó tövéhez kerül a súly nagy része. A horogtól 50cm-re egy 4-es méretű, a horogtól 10-30cm-re 8-as méretű sörétet teszek. Ha a csalit, horogelőkét a fenékre szeretnénk fektetni, akkor a jelzőólmot 40-50cm-re tegyük, a következő (nagyobbik) ólmot pedig attól 20cm-re feljebb.

Hagyma forma

Ez nem más, mint a fordított varjútoll, ami kapott egy parafa testet a vastagabbik végére. Ez a plusz test növeli a dobótávolságot és a stíbilitást anélkül, hogy az érzékenység rovására menne. A használható, vagy inkább ajánlatos maximális vízmélység is megnő egy méterrel (2,5m).

Másik pozitívuma, hogy a lehető legjobban jelzi a feltolós kapást, szinte kiugrik a vízből. Az enyhe szélnek is jobban ellenáll, mint az előző két verzió. Az úszó önsúlyozása itt is fontos, mint az előző esetben.

Magára az eresztékre kevés súly kerül. BB (0,4g) az úszó alá 25cm-re. Horog fölé 50cm-re 4-es (0,11-0,15g), a horogtól 10-30cm-re 8-as sörét (0,07g). Az úszó és botspicc közti damilt itt is süllyesztjük és ezt segítve az úszó elé 10-60cm-re egy plusz kis ólmot teszünk.

A hagyma úszós szereléket (hagymás varjú) nem ajánlatos úgy beállítani, hogy a horogelőke a fenéken feküdjön, mert a víz alatti áramlások feltolhatják az úszót, ami látszatkapást eredményez.

Javasolt felszerelés

Az első verzió, a hagyományos varjútoll kiválóan alkalmas spicc- vagy bolognai botos horgászatra, míg a másik kettőt inkább matchbothoz javaslom, de abból is a lehető legérzékenyebbet, mivel kicsi súlyuk miatt egy átlagos 5-25g dobósúlyú matchbottal nehéz lesz bedobni. Én, amit különösen kedvelek az a tavi pisztrángozó (más néven tremarella vagy lake trout) botok, amik átlagosan 4m hosszú teleszkópos, tűspicces botok. Korábbi írásaimban is szerepeltek már. Létezik belőlük 0-3g dobósúlyú is, de remekül használható a 2-6,g 3-8g változat is. Ezekkel jól lehet dobni, a fárasztás pedig egy élmény. Olasz és német gyártóktól lehet ilyet beszerezni külföldről leginkább, de magyar boltban is találkoztam már 1-1 példánnyal.

Tűspicces Trabucco tereli tollat tó tükrére tova

Az ideális főzsinór 14-16, spiccbotnál vékonyabb is jó.

Csaliból is a kisebbek jöhetnek szóba: csonti, pinki, búza, kender vagy maximum 1 szem csemegekukorica.

Végszó

Ahogy Billy Lane írta, “minden horgász ládájában kell, hogy legyen varjútoll”. Remélem a hazai úszókészítők kedvet kapnak hozzá, hogy ezt az alapanyagot is hozzátegyék repertoárjukhoz és több horgászhoz is eljut majd e remek kis úszó. És bízom benne, hogy írásom hatására nem fog megnőni a légpuskák iránti kereslet és nem fog senki ablakból lesben állni, horgászeszköz beszerzése indokkal.

Sorozatom folytatódni fog, addig is türelmeteket kérem.

Görbüljön a cájg!

Vélemény, hozzászólás?