Szalay László írása
1957 tavaszán új helyre mentünk lakni….
Tatabánya közismerten bányász település volt, a város szénmezőre épült. A családunk egy „25 Ház” – nevű városrészbe költözött. A telep onnan kapta a nevét, hogy egy erdőkkel körülvett völgyben 25 ház volt felépítve. Egy ház négy részre volt osztva, így a település 100 családnak adott otthont; minden házhoz szép nagy kert tartozott. A környező bányaüzemek dolgozói laktak a településen. A telep a város szélén volt, körülötte az erdőn túl, több mélyművelésű bánya függőaknája már messziről jelezte a széntermelést.
Ekkor még alig múltam hat éves… A telepen lakó hasonló korú fiatalokkal hamar összebarátkoztam. Egyikük, egy alkalommal elhívott magával horgászni. Amit akkor láttam, az egy életre lenyűgözött!!!!!
A telep körül néhány kilométerre több bányató volt, pl. a „Békás-tó”, a Síkvölgyi-tó”, a „Fényes-tavak”, a „Homok-üzemi tó” és volt a közelben egy kompresszor-ház, ami a sűrített levegőt biztosította a bányáknak, ennek a hűtőtava idővel szépen megnőtt, terebélyesedett és a „természet munkájának köszönhetően” tele lett kárászokkal, keszegekkel. Ezt „Pöfögő” -tónak neveztük el, mivel a kompresszor működése pöfögő hangot hallatott.Többnyire ide, a „Pöfögő” – tóra jártunk, itt kezdtem el életemben először horgászni, hat évesen …..
Mivel szegények voltunk, horgász-felszerelést nem kaptam, ezért elhatároztam, hogy készítek magamnak! Egy szép napon magamhoz vettem egy reklám-szatyrot, abban vittem az édesanyámtól kunyerált „cukorspárgát” kb. 5 métert; egy doboz gyufát, néhány gombostűt és a nagyapámtól kapott borotvaéles, un. „bugyli-bicskát”. A kapunkkal szemben, az út túloldalán kezdődött az erdő, ahol egy nagy mogyoróbokorból vágtam egy, kb. 2 méter hosszú egyenes ágat, ez lett a horgászbotom. A vékonyabb végét bicskával „behornyoltam”, ide kötöttem a spárgát, ezzel meglett a horgász-zsinór. Az úton kerestem 2 db. hosszú, lapos követ, ezekkel megfogtam a gombostűt és a gyufával felmelegítettem, majd a kapu zsanérjánál horog alakúra hajlítottam és a zsinór végére kötöttem. Szakáll nem volt rajta, de így is megfelelt…
Az utcán mindig lehetett találni lúdtollat mivel ezen a kertes házas környéken sokan tartottak háziállatokat. Egy hosszabb, erősebb lúdtollat a pihétől megfosztottam a bicskámmal és kész volt az úszó.
Ezután mentem ki a tóra, ahol felraktam a zsinórra a lúdtollat. Mindig volt nálam vékony drót, un. ”súzdrót”, ezt használták a bányában a lőmesterek a szénfal omlasztására. A dróttal ráerősítettem a spárgára a lúdtollat, így aztán tudtam állítani az úszót a víz mélységéhez! A nehezéknek kisebb, hosszúkás kavicsokat használtam, amiket a horog fölé, kb. 5 centire kötöztem, ezzel állítottam be az úszót.
Csali…… vittem otthonról puha kenyérbelet (abban az időben a 3-4 napos kenyér is puha volt..) abból gyúrtam kis golyókat, úgynevezett „polentát”, amit a horog hegyére tűztem és máris kezdődhetett a horgászat. Haverok tanácsára néha kis édes pirospaprika port gyúrtam a polentába, kiderült, hogy így még jobban kedvelik a kárászok! Egy idő után kitaláltuk (hallottuk az idősebbektől), hogy eső után egy fémpálcát leszúrtunk a még nedves földbe és a kiálló végét megrezegtettük, ennek a hatására bújtak elő a földi-giliszták (azt hitték, hogy jön a vakondok), amik szintén kitűnő csalinak bizonyultak!!
Édesanyám is meglepődött, amikor már az első horgászatom alkalmával 8 – 10 darab, kb. 40 – 50 dekás kárásszal tértem haza. Tavasztól – őszig nagyon jó étrend-kiegészítő volt …..
Ezt a felszerelést még kb. tíz évig használtam, mire megkaptam az első „igazi” horgászbotomat az „igazi” tartozékokkal.
Régóta tapasztalom akár a Facebook-on, akár az életben a mindennapi beszélgetések során, hogy a horgászok egy részének a legfontosabb: minél drágább felszereléssel, minél nagyobb halat fogjanak …… nem tudok velük egyetérteni!!! 63 éve horgászom, számomra ennek az időnek a tanulsága az, hogy a horgászat = kikapcsolódás, pihenés! Horgásztavak (vagy folyó-szakasz) a települések szélén, általában erdős terület közelében vannak, sőt legtöbbször a tavat erdő veszi körül! Ezért aztán adott a tiszta levegő, a csend és a nyugalom! Horgászat közben zenét hallgatok, olvasok, vagy ha van a közelben egy másik horgász, akkor nagyon jól el tudunk beszélgetni, horgászatról, vagy bármiről és ha kapásom van, netán halat fogok, az már „hab a tortán”! Ez az igazi kikapcsolódás !!
Mindez a horgászat lényege és nem az, hogy minél nagyobb halat fogjak, csak azért, hogy dicsekedjek vele
