Úszós pályafutásomról nem tudok oldalakat írni, így leírom azt, hogy miért nem. Miért és, hogy alakult úgy a horgászéletem, hogy csak nemrég fedeztem fel (újra) ezt az egyik legváltozatosabb, legpörgősebb, mindig izgalmat rejtő ágát a horgászatnak.

Emlékszem, hogy családi, Balatoni nyaralások alkalmával, már kisgyermekként is előkerült néha egy zsebpeca. Homályosak az emlékek, de néhány horogra akadt Naphal, és egy emlékezetes kisvadkacsa (kíméletes horogszabadítás után visszanyerte a szabadságát) fogása határozottan rémlik. Persze ez inkább még játék volt akkor.

Ugrunk egy nagyot az időben, a 90es évek közepe táján járunk. Talán 12 éves lehettem amikor néhány osztálytársammal elkezdtünk lejárni egy közeli tóra, törpeharcsázni. A szabályok nem is engedtek mást, így természetesen, úszós felszereléssel. Apum látta, hogy tetszik a dolog, így rövidesen megkaptam egy „komoly” felszerelést. Eurostar orsó és teleszkópos Silstar bot, enyém volt a világ. Ezt a szettet a mai napig őrzöm.

De ez még nem az igazi kezdet volt, ebben az időben még csak belekóstoltam a dologba. Leginkább csak a nyári szünetben és csak néhány évig, az általános iskola befejezéséig tartott a szárnypróbálgatás.

Jó néhány év eltelt, úgy, hogy semmiféle kapcsolatba nem kerültem a horgászattal, talán már el is felejtettem, hogy valaha pecáztam. De 2004 ben történt valami. Épp egy ismerősnél jártam amikor apukája hazaérve, büszkén mutatott egy 5 kiló körüli amurt. Megcsodáltuk a zsákmányt, és bennem egyből megmozdult valami ösztön. Némi beszélgetés után kiderült, hogy egy közeli puszta, kis 2 hektáros taván fogta a halat.

Még aznap elmentem oda körülnézni. Szerelem első látásra. Felpörögtek az események, amint lehetett letettem a horgászvizsgát, közben bújtam ezerrel minden fellelhető horgászújságot (ma már tudom, hogy ezek 90%-ban reklámújságok) illetve rendszeresen böngésztem a netet. Összeállt a felszerelésem is. Természetesen fenekező, mert hát nem vagyok már gyerek, hogy úszózzak.

Az ezen a tavon eltöltött jó pár év alatt egy idős sporttárssal találkoztam, aki úszózott, rajta kívül mindenki fenekezett, így persze én sem tettem másként a későbbiekben sem. Viszont a média és talán néhány ismerős, hatására elkezdtem többet akarni, többet és nagyobbat fogni…mert bizony ezen a kis tavon nem egyszer megesett, hogy reggeltől estig a parton voltam, de megúsztam a napot kapás nélkül. Így egyesületet, tavat váltottam. Ekkorra néhányszor lecseréltem a felszerelésem és egyebek mellett már 2 bojlis bot büszke tulajdonosa voltam. Mert hát azokkal lehet sokat és nagyot fogni. Persze ez részben így is van.

Az új helyet nem kedveltem, itt már nem volt az a nyugalom, amit addig annyira szerettem. A tó bent volt a városban, körbejárható volt, ráadásul térkövezve volt a jó minőségű járda, hogy biztos, hogy mindenki ott akarjon futni, kutyát sétáltatni és hasonló, a számomra a horgászattal nem összeegyeztethető dolgot csinálni. Pár évet eltöltöttem itt, mígnem egy meghívásnak köszönhetően megismertem egy tőlünk 13 kilométerre lévő falu egyesületi tavát. Számomra óriási, 9 hektáros vízterülete volt és a rajta lévő sok stég, kis faházzal…újra mint a kezdetekkor, szerelem első látásra. Aznap eldöntöttem, vennem kell itt egy stéget. A magam kényelme mellett, az is szempont volt, hogy az időközben megszületett kisfiamat, komfortosabb környezetben, nyugodtabban vezethetem be a horgászat rejtelmeibe. A vásárlás nem ment könnyen, 3 év után sikerült, mert ha akadt is eladó, általában már a meghirdetés előtt el is kelt. Apósom közbenjárásával, egy ismerőse ismerősének köszönhetően végül hozzájuthattam a saját stégemhez. Újra egy új tó, új egyesület, de mint az élet más területein itt is időbe telt megtalálni az igazit, most végre sikerült. A helyén volt minden. A tó békéshal állománya elképesztő, az első évben ( és egy-két kivételtől eltekintve azóta sem) nem volt olyan, hogy ne fogtam volna pontyot, néha Amurt. Persze ettől nem untam meg a dolgot, de valahogy már nem volt kihívás a megfogásuk. Éreztem, hogy valami nem oké. Ekkortájt történt, hogy ráakadtam a facebookon, az Antik Horgászcikkek Gyűjtemények csoportjára. Óriási változást hozott a magán és a horgászéletembe is. Rövidesen kívülről fújtam, hogy mi is az a tonkinnád, mi az az üvegbot és képbe kerültem nagyjából a régi nagy márkákat illetően. Így a Hokév, Germina, Tokoz, már nem a múlt homályába vesző márkanevek voltak, hanem kis túlzással a mindennapjaim részei. Gyűjtő, felhasználó lettem. És ami a lenagyobb változás, hogy rövidesen kiderült, hogy a régi horgászeszközök felújításához is van érzékem. A régi botok, orsók felújítása lett a hobbim a horgászat mellet.

Mára kicsit alábbhagyott a lendület, mert teljes a felszerelésem, több tucat botot és orsót hoztam újra hadrafogható állapotúvá a sok évtizedes kényszerpihenőjük után.

A nappalink és a folyosónk falát, összesen 15 felszerelt retro bot díszíti. Ez persze csak úgy lehetséges, hogy a feleségem támogatja ezt az agymenésemet.

Emlékszem, hogy vigyorogtam amikor először fárasztottam egy SAJÁT bottal. Azóta kerek minden amióta a tóparton megvan a kis kuckóm, és ezeket a 40-70 év közötti horgászcuccokat rendszeresen használom. A több százezer horgász között, így lettem egy maroknyi, szűk csoport tagja, ugyanis rendkívül kevesen vagyunk akik tudják, hogy micsoda élmény egy nád, tonkinnád vagy üvegbottal a horgászat. Sokan azt gondolják, hogy egy üvegbot nehéz és merev, erről szó sincs. Kisebb halak fárasztása is élvezetes, de kapitális halak is bátran foghatóak velük. Az alábbi fotón egy horgászcimborám látható, egy 16kg ponty fárasztása közben. A felszerelés 100% Magyar. Hokév Universal, egy Neptun 400 orsóval, feltolós úszós módszerrel.

Mivel a retro cucchoz nem passzol az elektromos jelző és a rod-pod, így ezeket félretettem. Már az is nagy változás volt, hogy nem a csipogást hallgattam, hanem a kapásjelzőt, figyelni kellett. Az eddigiekhez képest, ez már hasonlított az úszózásra.

Korábban említettem, hogy a pontyfogás már nem volt igazán kihívás, így elkezdtem színesíteni a pecával töltött napjaimat. Egyre többet pergettem, és fenéken is próbálkoztam csukát illetve süllőt horogra csalni. Erről még sokat kell tanulnom, de már a kis eredményesség mellett volt néhány meglepetéshalam is. Halszelettel fogtam már harcsát, tokhalat és egy 1,5 kilós Compót is.

Idén a harcsázás is előtérbe került. Na itt kezdődött, az újdonsült úszós karrierem, a stupekra szánt csalihal megfogásával. Ma már azt is tudom, hogy a tóban a kiváló nemeshal állomány, mellet a ragadozók is szép számmal jelen vannak. És rengeteg küsz, tenyeres Dévér és Karikakeszeg is lakja a tavat, utóbbiak közül néha 1-1 kiló közelit is sikerül elcsípni. Tudtam, hogy szükségem lesz egy, vagy több spiccbotra. Természetesen itt sem az újak között keresgéltem, pedig azok könnyűek, vékonyak, feszesek és mindent is bírnak. De már kinőttem abból, hogy higgyek a reklámoknak, hirdetéseknek, így egy 30 éves Eurohold (magyar érdekeltségű cég volt) márkájú 5 méteres spiccbotra esett a választásom.

Nem bántam meg a döntésem, sok-sok keszeg mellett, jópár pontyot is partra segítettem már vele, köztük egy 7,1 és egy 15,9kg példányt is. Mondjuk az utóbbinál nem egyedül voltam, biztos, hogy fortuna is fogta a botot, a mai napig nem tudom, hogy sikerülhetett szákba terelni azt a hatalmas halat. Ennyi élmény után ma már nem csak a csalihalfogásra korlátozódik az úszózás. Már többször megyek csak a pörgős, koncentrációt, maximális figyelmet igénylő úszós peca szeretete miatt. Semmivel sem összehasonlítható az ahogy az adrenalin az egekbe szökik, amikor táncolni kezd az úszó. Azóta több spiccbotom is van, de a korábban említett a favorit. Beszereztem azóta egy RÉGI Silstar matchbotot is, ezzel bátrabban mehetek a nagyobb halakra is, és persze a nádbotok közül is előkerülnek néha az úszós pecára alkalmasak .

Az elmúlt éveket összegezve, úgy gondolom, mindenkinek ki kell tapasztalni, ki kell járni a maga útját a horgászatban is. Nekem úgy érzem ez idén állt össze annyira, hogy köszönöm jól vagyok. A család és a munka után a legfontosabb dolog az életemben. Még mindig a pontyozás a favorit, de most már minden más módszer is szerepel a listámon. Végül befejezésként, néhány gondolat: Mint korábban is említettem, rengeteg (600.000) horgász van az országban, sokan vagyunk, sokfélék. Ma már ez természetes, így én is több horgászattal kapcsolatos face csoport tagja vagyok, és megdöbbent amit ott látok. Gyakori az olyan poszt ami teli van negatív kommenttel, vagy kötözködéssel, provokálással. Pedig a képlet egyszerű, nem kell mindenkinek olyannak lenni mint mi vagyunk, el kell fogadni a sokféleséget. Van aki bojlizik, van aki perget, van aki úszózik, van aki vadvízen horgászik és van aki mesterséges tavakon, aki haza akarja vinni a halat, az vigye, aki visszaengedi, hát tegye azt. El kell ezt engedni és magunkkal kell foglalkozni. A lényeg, hogy a parton mindenki megtalálja a számításait és jól érezze magát peca közben.