Horgászat a múlt botjaival 2. rész: üvegcső és bakelit


Először úgy gondoltam, hogy külön-külön részt szánok ennek a két anyagnak, de aztán mégis egy kalap alá vettem őket, mert tulajdonságában, felhasználhatóságában szinte azonosak. Mindkét anyagból csőbot készül, ezért az első fejezetben kitárgyalt tömör üvegbothoz képest lényegesen könnyebbek, ellenben a bottest vastagabb. Az üvegcső botokat mindenféle színben megtalálni, ám a…

Adom a helyet


Nemrégiben felmerült bennem, hogy az oldal célja nem csak a szórakoztatás és információ megosztása kell legyen, hanem az értékmegőrzés is. Sok hasznos, érdekes bejegyzést olvasok a facebookon, de azok rövid idő múltán eltűnnek. Vagyis nem tűnnek el, de nehezen visszakereshetők, szűrhetők. Én ezeket a bejegyzéseket szívesen közzé tenném a Bodorcompón.…

Horgászat a múlt botjaival 1. rész – tömör üvegbot


Egy cikksorozatot tervezek indítani, amely a régen használt horgászbotokkal foglalkozik. Magamat is beleértve vagyunk páran, akik ma is azokat a felszereléseket használjuk, amiket 20-30 vagy akár 50-70 évvel ezelőtt. Az első részben a tömör üvegbotokról lesz szó. Van még létjogosultsága? Felmerülhet a kérdés: miért? A válasz pedig nem is olyan…

Horgászat a múlt úszóival 1. rész – Varjútoll


Az úszós horgászat számtalan lehetőséget tartogat kísérletező kedvű horgászok számára. Egy cikksorozatot terveztem indítani, amiben a régen/régebben használt úszókkal foglalkozom. 1-2 éve fedeztem fel, hogy idehaza és külföldön is vannak páran, akik szép, igényes kézműves úszókkal lepik meg a nagyérdeműt. Én is ezeket kezdtem el használni. Meglepett hatékonyságuk és tartósságuk.…

Tavaszi keszegezés


Ha csak egy évszakot választhatnék a pecához, akkor az biztos a tavasz lenne. Mindig egy öröm látni, hogyan éled és zöldül újra a természet, és persze az is, hogyan kapnak újra erőre a halak és merészkednek ki a partközelbe. Ahogy melegszik az idő, a halak egyre inkább szétszóródnak és több…

Öreg horgászeszközök szerelmesei


Kinek ne lenne ismerős az a boldogító érzés, mikor otthon a szobában nézegeti, csodálja az új botot, orsót, úszót, stb. Percekig forgatjuk kezünkben, tervezgetjük, hogy hol-mikor fogjuk kipróbálni. A horgászok nem csak a halat, halfogás örömét szeretik, hanem magukat az eszközöket is. Engem leginkább a botok tudnak lenyűgözni. Mindegyik egy…

Bob Church Boron Fly legyezőbot (ELADVA)


Hossz: 2,85 Tagok száma 2 Dobósúly: AFTM 6-8 Anyaga: boron-carbon Nyél: parafa Egyéb: Nagyon jó állapotú, megkímélt legyezőbot. A boron a bór felhasználását jelenti. Silstar-nak és Shakespeare-nek is voltak boron botjai. Az ilyen botoknak parádés karakterisztikája van. Feszes a blank, de ugyanakkor szép, parabolikus ívben hajlik és kevésbé sérülékeny, mint…
Bodorcompó
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.