A bakelit nem lejárt lemez


Szeretem a pörgős pecát. Most azonban valami nyugisra vágytam. Egy széles partszakaszra, ahol körben fák adnak árnyékot. Két fenekező bedobva, én meg kényelmesen székben ülve várom a kapást. Semmi kapkodás, semmi pattogás. Viszonylag kevés olyan helyszín van, ami találkozik ezen elképzeléseimmel. Délegyházi tavak ilyen volt, illetve most is van 1-2…

Horgászok vs Kajakosok – Interjú Velencei Zoltánnal


Rendhagyó témával hozakodok elő. Ezúttal nem csalikról, módszerekről, horgászvizekről lesz szó. A témáról azonban úgy gondolom beszélnünk kell: horgászok és kajakosok közötti ellentétről. Épp e cikk írásakor zajlik az olimpia. Vízi sportokban mindig is erősek voltunk, büszkék lehetünk evezőseinkre, kajakosainkra, kenusainkra. Rengetegen szurkolnak sportolóinknak a TV előtt vagy akár egy…

Hajnali dévérek


Nyári hosszú napokon igencsak dilemmát okoz, hogy hova menjek horgászni. A napijegyes tavak 6-kor nyitnak, amire én azt tudom mondani, mint a boszorkány arra, akit evőeszközzé változtat: már kés ő. Lemaradok a 4-6 óra közötti legjobb időszakról és a fényváltás csodás jelenségéről, amikor velem együtt ébredezik a természet és lesz…

Etetőanyag, ahogy én szeretem – vagyis a halak


Ha van időm horgászat előtt egy kicsit pepecselni, akkor az alábbi etetőanyag eredményes szokott lenni nyáron, természetes vizeken, csatornákon, egyesületi tavakon. Nincs benne semmi hókuszpókusz, csak néhány klasszikus összetevő. Ez itt most nem a reklám helye. A képen látható etetőanyagot bármely durva szemcséjű, hallisztmentes etetőanyag megteszi. Amikor ez a fotósorozat…

Domolykóvadászat másképp


Ahogyan az a címben is szerepel domolykós történet következik. Másképp? Igen hiszen egyáltalán nem szokványos módszerrel sikerült a nagyobb kilós körüli domolykókat megcsípni. Ahogyan ez lenni szokott, fejben jött az ötlet, tudakozódás a kiszemelt vízen domolykóra horgászóktól, illetve netes informálódás célzottan. Mint ahogyan később kiderül homlokegyenest más lett a megoldás,…

Horgászik a család


Hova menjünk? Családos horgászemberek életében egyszer eljön a pillanat, hogy a kis csemete dobbant egy nagyot a kis tappancsával, karba teszi a kezét és duzzogva azt mondja „engem is vigyél horgászni”. Ilyenkor persze főhet a feje apának, anyának, hogy hova vigyék és mit adjanak a kezébe, ami egyszerre jó is,…

Mesél az orsó 3. rész


Otthagytak a garázsban. Vége a jó világnak, kitettek, mint valami lomtalanításra váró vackot. Nem díszelgek többé kisgazdám polcán, nem ékesítem horgászbotjait. Persze…már nem is kisgazdám, hiszen felnőtt, dolgozó ember. Mire gyerekkorában vágyakozott, majd valósággá és hű társává vált, most megunt ócskaság lett. Más lett a fontos. Én meg itt ülök…

Spiccbotos horgászat 2 – úszóválasztás


A kétpontos úszók választásánál 3 szempontot célszerű figyelembe venni: úszó szára, aminek szerepe olyan, mint a hajóknál a tőkesülyaz úszó antennájaúszó teste Szár és antennakombinációk Üvegszál antennás, fémszáras úszók: gyakran használható úszótípus. Érzékeny, de a nagy”tőkesúly”, a fémszár miatt stabilak. A vékony üvegszál antenna jól látható. Kis csalik, óvatos és…

Spiccbotos horgászat


A spiccbotos horgászat hallatán első alkalomra mindig a gyerekkori horgászat jut eszembe. Legtöbben ezzel a módszerrel ismerkedtünk meg először. Van aki horgászbottal, van aki bambusszal, van aki mogyorófa-vesszővel…A horgászok többsége hamar leteszi egy ezt a csodás fegyvert és átpártolnak más módszerekhez. Gondolhatnánk azt is, hogy a spiccbotot a gyerekeken kívül…